Délmagyarország, 1995. november (85. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-08 / 262. szám
SZERDA, 1995. Nov. 8. Az ügynök élete B ármelyik dramaturg megirigyelte volna a jelenetet, amelyet most készülök elmesélni, én mégis a biztosítóknak és ügynökeinek ajánlom figyelmébe, azért, mert a fegyelmezettségre és a személyiségi jog tiszteletére egyszerre is szükségük lehet. Pár napja született gyermekem mellett - első napunk otthon - a gyermekorvos és a védőnő első látogatását várom, amikor csengetnek. Egy férfi és egy hölgy; a nevem azonosítása következik, majd a tényé, hogy nekem született-e lányom; az is rendben, akkor beinvitálom őket, nem is gondolva arra, hogy egy újszülöttes ház ajtajában valaki vadidegen - a gyerekhez érkező egészségügyieken kívül, akiknek látogatása tapintatos és főleg alkalmas - ráérjen a bemutatkozással, megvárva míg a vártaknak járó kedvességgel beengedik és hellyel kínálták. Főleg egy biztosítási ügynök, akinek kéretlen ajánlkozása több mint kétes sikerre számithat. Az ügynökök végül csak közölték érkezésük célját, én pedig természetesen haladéktalan távozásra szólítottam fel őket. És itt szabadjon egy gondolatnyi kitérőt tenni, mert két hősöm úgy tűnt, egyáltalán nem értette a rokonszenvnek ezt az átmenet nélküli váltását a kiutasító határozottságba. Biztosítást akkor köt az ember, amikor jónak látja; két ügynök megjelenése nem vált ki különösebb biztosításkötési ingert. Mégis, semmi baj nincs, ha az ügynök nem névre és címre jön. Mert akkor előtte beszerezte az ember címét, másokéval együtt lejegyezte és - nem folytatom: a személyiségi jog szavatolja, hogy az ember magánéletének zavartalansága ne egy biztosítóügynök szándékain múljék. Ami a látogatást illeti, bizonyára ennyiben maradtunk volna, ha a páros férfitagját cserben nem hagyja fegyelmezettsége. A férfi szabályosan átkozódva távozott; egy hivatásos biztosttóügynök, aki tolakodóan, törvényt sértve kutatja fel az embert és teli torokból szitkozódik, miután kiutasították. A látogatás után telefonon érdeklődtem a szóban forgó AB-AEGON biztosító szegedi központjában; honnan szerezhető meg a címem. Titok, válaszolták, ez az ügynök titka. Szemben a lakcímmel, teszem hozzá, amely viszont nem számított titoknak. Nesze neked, adatvédelem. Panek Sándor Az önkormányzat átvilágít minden iskolát, hogy adatokhoz jusson az intézmények kihasználtsági és gazdaságossági mutatóiról közöltük nemrég a hírt. A szegedi közoktatás várható pénzügyi megszorítása előtt - az önkormányzat a jövő évi költségvetésben 600 millió forinttal kevesebből gazdálkodhat s ennek jó részét az oktatástól készül elvonni - különböző mutatók készülnek, melyek az említett gazdaságosságot hivatottak tükrözni. A kapott adatok ismeretében születik majd döntés a jelenleg több általános iskolában is bizonytalanságot kiváltó összevonási tervekről. A vizsgálat egyik legfőbb mutatója azt jelzi majd, hogy - számítva a megnövekedett villany és fűtésszámlákra az intézményekben az idei tanévben mennyi az egy tanulóra jutó működési költségtámogatás. A számok az iskolépületek egyfajta kihasználtságát is mutatják, hiszen ha egy épületbe több gyerek jár, ott a költségek A VÁROS 5 • Gazdaságosságot számol az önkormányzat Toplista a „drága" iskolákról többfelé oszlanak. Információnk szerint ez az egy főre jutó költség ha nem is meghatározná az összevonásokat, de más szempontok mellett „szamárvezetőként" is szolgálna a döntésnél. Olyan adatokról van szó, melyek az oktatásnak csak a finanszírozási és nem a pedagógiai oldalát veszik figyelembe. Az idei év első öt „legdrágább" szegedi iskolája között - Fekete István Ált. Isk. (172.1 ezer Ft./fő), Kolozsvári téri Ált. Isk. (169.5 ezer Ft./fó), Osztrovszky u. Óvoda és Ált. Isk. (161.5 ezer Ft./fő), Záporkerti Ált. Isk. (153.2 ezer Ft./fó) és Felsővárosi Ált. isk. (145.7 ezer Ft./fő) - között két olyan intézmény is van, mely mozgássérült vagy fogyatékos gyerekekkel foglalkozik (a Fekete István és az Osztrovszky utcai iskolák) vagyis a tevékenység jellege jelentősen megemeli a költségeket. Mellettük ott találjuk a záporkerti és a felsővárosi iskolákat, melyek összevonása már elkezdődött! Értesüléseink szerint az önkormányzatnál az évi 90100 ezer Ft./fő működési költséggel oktató iskolákat tartják gazdaságosnak, a 120 ezer Ft./fő fölött működőek viszont kifejezetten drágának minősülnek, hozzátéve, hogy a kisebb méretű intézményeknél az adatok nem mindig összehasonlíthatóak a nagy óbbakkal. A listán az említetteken kívül még 13 intézmény szerepel 110 ezer Ft./fő fölötti költséggel: A Hunyadi János Ált. Isk. (134.9 ezer), a Napos úti Ált. Isk. (134.4 ezer), az Odessza II. sz. Ált. Isk.* (125.2 ezer), a Kodály téri Ált. Isk (123.9 ezer), a volt tagiskolájával már összevontan működő Tabán Ált. Isk (117.2 ezer), a Móra Ferenc Ált. Isk. (117.1 ezer), a Makkosházi Ált. Isk. (116.7 ezer), a Tarjáni IV. sz. Ált Isk. (116 ezer), a gimnáziumi osztályokat is működtető Csongor téri Ált. Isk. (115 ezer), a Csongrádi sgt-i Ált Isk. (114.5 ezer), a Tarjáni III. sz Ált. Isk. (114.1 ezer), a Fő fasori Ált. Isk. (111.8 ezer) és a Petőfi Sándor Ált. Isk. (110.3 ezer). Ezzel szemben a működtetés szempontjából a leggazdaságosabb, 100 ezer Ft./fő alatti iskolák a Király-König Péter Zeneiskola, a Gárdonyi Géza, az Algyői, a Dorozsmai I. sz., a Béke utcai, az Alsóvárosi, a Dugonics, a Zrínyi, a Gutenberg, a Rókus I. sz., a Dózsa, a Tisza parti, a tápéi Bálint Sándor és az Arany János általános iskolák. A számokban nincsenek benne az adott tanévben felújításra fordított összegek, s az is bizonyosnak látszik, hogy a 94-95-ös felújítási (rekord)költséget egyhamar nem sikerül megismételni. Ami a jövő évi városi költségvetés elvonásokat beépítő elveit illeti, információink szerint egyelőre vita folyik a különböző oktatási tételek milyenségén, de az biztos, hogy az intézményösszevonások mellett pedagógusi pótlék- és órakedvezményelvonások, a napközis szolgáltatások csökkentése és a csoportbontások emelése várható. csel Démász: minden 0. K, A Démász Szegedi Üzletigazgatósága arról értesítette szerkesztőségünket, hogy tegnap minden fogyasztójuk áramellátását sikerült biztosítaniuk. A havazás okozta hibák kijavítása megtörtént, az eredeti, üzemszerű állapotot megfeszített munkával visszaállították. Délutáni jelentésük szerint ellátatlan fogyasztójuk, üzemzavaruk nincs. • Tíxmilli* m&nt Markovics, a dohány és a favágás Még egy hónapja sincs annak, hogy beszámoltunk egy bírósági ügyről, amelynek vádlottja, főszereplője Markovics József volt. Nevezett úr az általa vezetett Bermuda Bt-vel látványos varázslatot mutatott be. A beígért nagy kamat reményében szépen folydogáltak be a milliók, a kölcsönök a céghez, amely aztán úgy nyelte el a pénzt, mint kacsa a nokedlit, esetleg: mint homok a vizet, de semmiképpen sem, mint kacsa a homokot. A tárgyaláson megtudtuk,_ hogy 56 személy fut a 18 milliója után. A bíróság 3 év 9 hónap börtönnel jutalmazta a szűkszavúnak semmiképpen sem nevezhető Markovicsot szorgos tevékenységét. Még meg sem száradt a pecsét - a még nem jogerős - ítéleten, máris újabb tárgyalásra hívják hamarosan Markovics Józsefet. Ezúttal nem a mezőgazdasági csodafegyvert vetette be - az előbbi ügyben a kölcsönzőknek azt mondta, hogy csodaborsó és csodakukorica termesztésébe forgatja be a pénzüket -, hanem úgy gondolta, nagy dohányt rejt a dohány is. A jól bevált Bermuda nevet megtartotta, egy „cooppal" megtoldotta és egy kftt hozott létre tavaly ősszel. Három dohány-nagykereskedelmi céget keresett fel. A szerződésekben fizetési haladékot kért és kapott. A SEPSIKER-rel úgy egyezett meg, hogy az áru értékének 60 százalékát a szállításkor, a többit pedig a következő fuvarnál fizeti ki. A szegedi telephelyről 9 millió 952 ezer forint értékű füstölni valót vitt el, azonban ebből 3 millió 562 ezer forinttal a mai napig adós. A cégnek a pécsi telephelyét is felkereste Markovics. A baranyai kiegyenlítetlen számla 1 millió 864 ezer forintról szól. Hogy a cigerattát bagóért adta-e el és kinek, valamint hová lett a pénz? A kérdések egyelőre válaszra várnak. Üzleti kapcsolatba lépett a Bermuda a Transfilter Kftvel is. Eleinte fizetett az áruért, azonban később 1 millió forintos számlát hagyott kifizetetlenül a szegedi telepen. Ezután következett a Gold Filter. Markovics József 3 millió 720 ezer forinttal lóg ennek a cégnek. Miután az akciók lezajlottak, hősünk bejelentette a pécsi cégbíróságon a Bermuda Coop Kft végelszámolását, majd illegalitásba vonult. Szentendrén találtak rá, egy fakitermelő kisiparosnál dolgozott segédmunkásként. Az ember gyakran eljátszik a gondolattal, mit tenne, mihez kezdene, ha 10 millió - Markovics dohányügyletéből ennyi tűnt el - ütné a markát? Bizonyára szegényes a fantáziám, de én a favágásra még véletlenül sem gondoltam. V. Fekete Sándor • Vámosok a végeken A kis hamis 100 dolláros Az elmúlt héten a Békés és a Csongrád megyei vámosok 31 felderítést végeztek, amelyek értéke megközelíti a 49 millió forintot. A szőregi B. A. lakásán tartott házkutatás során a pénzügyőrök 170 liter igazolatlan eredetű tiszta szeszt találtak, ezt nevezik jövedéki termékkel történt visszaélésnek. Hasonló mennyiségű tiszta szeszt szivattyúztak ki a vámosok Röszkén B. Z. autójából, aki gépkocsiját kissé átalakította, úgy próbálta meg az alkoholt csempészni. Három darab 35 ezer literes tartályt ásott a földbe tanyáján F. T. A nyomozók mintát vettek a gyanúsított által fűtőolajnak nevezett folyadékból, amiről kiderült, hogy az valójában gázolaj. A három tartály közül az egyik üres volt, a másik kettő teli, az utóbbiakat foglalták le. A Jugoszlávia ellen bevezetett embargós rendelkezések növelik az áruhiányt a szomszédban, ezért egyre többen próbálkoznak meg a szabályok kijátszásával. A szlovén D. V. sportruházatra szóló ENSZ-engedélyét arra használta, hogy mintegy 700 ezer forint értékben márkás konfekció árut vigyen ki az országból. Ez nem sikerült neki, miként a jugoszláv P. P.-nek sem, akitől 780 darab gyújtógyertyát vettek el. A román állampolgárságú O. J. gyorsvonattal utazott volna vissza hazájába Lökösházán át. A poggyászában 60 darab számítógép-alkatrész is lapult. Ugyancsak Lökösházán a pénzügyőr egy román férfinál 2 darab hamis 100 dollárost talált. Az említetteken túl az elmúlt héten vámraktárba került 330 liter román gázolaj, 200 karton cigaretta, 300 liter tiszta szesz, valamint öt olyan személygépkocsi, amelyet csempészetre alakítottak át. V. F. S. i napló MA AZ MDF SZEGEDI SZERVEZETE 13-16 óra között ügyeletet tart a Szeged, Római krt. 31. szám alatt. MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület képviselője fogadóórát tart 12.30 órától 17 óráig a Tápéi Ügyfélszolgálaton. DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi utca 2. II. em. 204es szobában. DR. MÉCS LÁSZLÓ, a 12-es választókerület képviselője fogadóórát tart 17 órától az Élelmiszeripari Főiskolában (Mars tér 7.). HOLNAP JOGSEGÉLYSZOLGÁLATI FOGADÓÓRÁT tart az MSZOSZ Csongrád Megyei Képviselete (Szeged, Eszperantó u. 3-5., I. em. 5.) 14-16 óráig. Dr. Hajdú István ad felvilágosítást a munkavállalók, munkanélküliek, pályakezdők és nyugdíjasok részére. A MAGYARORSZÁGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT szegedi szervezete a Fő fasor 9. szám alatti helyiségében 16 órától ingyenes pénzügyi és jogi tanácsadást tart. Tanácsadók: dr. Lázár Sándor szakközgazdász, dr. Halasi Szilveszter szakjogász. DR. SZILVÁSY LÁSZLÓ, a 6-os választókerület képviselője 17 órától, az Odesszai Fiókkönyvtárban (Székely sor 11.) lakossági fogadóórát tart. BOTKA LÁSZLÓ országgyűlési képviselő fogadóórát tart 17 órától az Országgyűlési Képviselői Irodában (Széchenyi tér 10-11.). POZSGAY IMRE (Magyar Egység Mozgalom) tart előadást a Katolikus Házban (Dugonics tér 12.) 19 órakor, a Kézfogás Baráti Társaság, a Magyar Flamand Együttműködési és Kulturális Egyesület szervezésében. • SZOTE, Sebészeti Klinika Németh András alapítványa Németh András címzetes egyetemi tanár, neves urológus, politikamentes társadalmi-közösségi kezdeményezésként egykori munkahelyén, a SZOTE Sebészeti Klinikáján alapítványt hozott létre. A Sebészeti Klinikáért Alapítvány nyitott, így valamennyi magyar és külföldi állampolgár, jogi személy, valamint bármilyen magyarországi és külföldi közösség sokoldalúan kapcsolódhat a célok megvalósításához, ha anyagi vagy bármilyen eszközzel támogatni kívánja. Az alapítvány céljai között a klinikán folyó gyógyító és tudományos munka támogatása; a szakkönyvtár, valamint a diagnosztikai és terápiás eszköztár bővítése; a transzplantációs tevékenység, a szakmai kongresszusok, fiatal szakemberek külföldi tanulmányútjainak, belföldi továbbképzésének, valamint a hazai és nemzetközi tudományos társaságokban való részvételek támogatása; új gyógyszerek hatásának kutatása, vizsgálata és alkalmazása; a szakmai, tudományos és oktatói nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, a gyógyító, megelőző diagnosztikus tevékenységek folytatása szerepel. Az alapítvány fölhívása Balogh Ádám előszavával összefoglalja a 74 éve működő klinika kiemelkedő eredményeit. Hólé. Az olvadó hó legalább annyi bosszúság forrása, mint a pelyhekben hulló, ha mennyisége meghaladja a városi ember tűrőképességét. Szűcs Gáborné szerint felháborító, hogy a szegedi illetékeseket minden esztendőben „váratlanul" és felkészületlenül éri a hóesés. Érdemes lenne kimutatni, mekkora kárt okoz autókban, emberi lábbelikben az eltakarítatlan hó, a sós latyak, az úttestet szegélyező hólé! Az külön idegesítő, hogy a féllábszárig érő hideg és sárös víz ellen nincs csizma, mely védene, legalábbis Szűcsné hétfőn vagy tíz cipőüzletben járt, de nem kapott a fiának való 34-35-ös hótaposó csizmát. A köztéri szobrokban is kárt tehet a hirtelen jött tél. A várkerti Erzsébet királynő „vacog" a hidegben - figyelmezteti az illetékeseket Kovács Józsefné. Víz. A Mars téri piacon, a ponyvával fedett szélső soron lehetetlen mérgelődés nélkül vásárolni - osztotta meg velünk tapasztalatát Sz. L.-né. A szombati virágvásárlás, á gyertyagyújtásra való készülődés hangulatát rontotta el a ponyváról a nyakába csórcsorog a top))))))) IMVIESTEL Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, észrevételeiket, tapasztalataikat ezen a héten ügyeletes újságfró munkatársunkkal, Újszászi Ilonával oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14-től 15 óráig hívhatják a Csörög rovatot. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont cimű rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák szerkesztőségünkkel! gó víz. A bosszús vásárló javaslatit ha a sátortetőt megjavítani nem tudják, a két szélső sort ne adják bérbe az árusoknak. Hideg. A Kereszttöltés utca 27. alatti tízemeletesben nappal fáznak a csecsemők - telefonált szerkesztőségünkbe is Kovácsné, aki szerint a havi 7 ezer forintos díj ellenében joguk van kérni, hogy folyamatosan melegítsenek a radiátorok. A SZETÁV válaszát, vagyis hogy: „A díjnak nincs köze a hőmérséklethez!", nem fogadják el. Busz és taxi. Tömegközlekedési járműre „fanyalodtak" sokan a hótorlaszok miatt. A gumigyári „munkásjáratot" hosszú idő óta nem vette igénybe Mike Ilona, aki most tapasztalhatta, mennyire idegesítő dolog udvariatlan buszsofőrrel utaani. Az autóbuszok késése miatt lett rossz napja Ferenczinének is, aki Cojd^^ítcr' BUTORSZALON Szeged, Mars tér „M" pavilon ' T.: 62/321-389.421-368. 312-090 I Irodabútorok, konyhabútorok, ülőgarnitúrák, árnyékolók, világítástechnika sth hétfőn még a kulcscsomóját is elhagyta, amikor pénzt vett ki az automatából, mert taxiba kellett ülnie. Taxit rendelt hétfőn este F. T., hogy felesége és gyermeke kedden ne késsen el az iskolából. A taxit hiába várták, panaszukat nem fogadták. Telefon. A telefonvonalak fejlesztéséről szóló hírnek örül a Belvároshoz közeli Gál utcában lakó K. L. és a Petőfitelepen élő Varró Ferenc is, de kérdezik: az ő készüléküket mikor kapják meg, illetve mikor helyezik át. A válasz: a Gál utca nagykörúton kívül eső részén a jövő év második felében, Petőfitelepen pedig '96 végén, '97 elején bővítik a telefonhálózatot, s elégítik ki az igényeket. Irat. A temetőben látogatta meg elhunyt szeretteit Kiss Tímea és családja. Mfg ők a síremlék mellett álltak, autójukat feltörték... Csanádi Ferenc az újszegedi gyermekkórház melletti troli-forduló telefonfülkéjében felejtette hétfőn reggel összes iratát. A kérés azonos: aki teheti, a személyi igazolványban található címre juttassa viszsza a fontos iratokat.