Délmagyarország, 1995. október (85. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-17 / 244. szám
KEDD, 1995. OKT. 17: Úis6g(fró)-olvasó találkozó SZEGEDI TÜKÖR 9 A kertek akkorák voltak a házak körül, hogy például a 64. számú deszkaoromzatú kicsi - mai újszegedi mércével mérve - kunyhó elé egy kétszintes épülhetett. A terület Szeged egyik legdivatosabb helye. Egyfajta státusszimbólum is a 60-as, 70-es évektől újszegedi házban lakni. JtjWjMry k / ? • Í.£RVNB|HB™ Az egyik véglet: a rendezvényház A másik véglet: töredezett járda, elhagyott ház és elvadult kert, de nem ez a „jövő". (Fotó: Scnmidt Andrea) • Bandukolva Arctalan, ám divatos „Közép" Mikor mutatja egy utca az igazi arcát? Ha emlékképeink sorát idézve magunk elé vetítjük? Vagy ha arra járunk egy hétköznap? Reggel, amikor a „fasoron" órára sietnek a diákok, az ügyeiket intéző polgárok pedig a magánházak közt terpeszkedő közintézmények felé igyekeznek? Vagy inkább egy átlagos délutánon négy és öt között? Mikor a szűk, „célirányos" közlekedésre méretezett utcácskában is forgalmi dugó keletkezik, csak azért, mert a Szóregi úttól a Tisza-partig nyújtózkodó Közép fasor egy része a Temesvári körút ívét követi, s az ügyeskedő autósok azt niszik, errefelé kicselezhetik a többieket, akik szintén az egyetlen átkelőhely, az új híd felé nyomulnak? Esetleg vasárnap, szieszta idején? Mikor az egyetemi épület előtti parkban a vénasszonyok nyarának melegségét élvezi egy idős néni, Agata Christi-regénnyel a kezében? Kérem, tegyék lehetővé, hogy lapjuk által köszönetet mondhassak az iskolánknak nyújtott segítségért. Molnár Péter (egyik tanft-, ványunk édesapja) ópusztaszeri kirándulásra hívott meg egy autóbusznyi gyereket, az „őszi szemétszüret" legjobbjait. Megnézhettük a Fesztykörképet, bebarangolhattuk a parkot, sőt még süteménnyel díjazott vetélkedő is volt a látottakból. Minden költséget (az autóbuszt, a belépőket stb.) Molnár Péter fizetett. Ezzel a kirándulással nagy örömet szerzett tanítványainknak, s nemcsak az anyagi segítség esett jól, hanem az a szeretet is, amellyel mindezt tette. Az önzetlen segítséget köszönjük, s reméljük - az újságban közzétéve - követőkre talál. Haésx Józsefné, a Hunyadi János Általános Iskola igazgatója Kedves Igazgatónő! Szívből kívánom, úgy legyen, mint szeretné, s az önzetlen segítés, a szeretet példája legyen ragadós, találjon követőkre valamennyi iskolában, az egész városban. Újabb időnkben különösen nagy szükség van erre. Egyre nehezedő helyzetünkből csak egymást segítve tudunk kikecmeregni, anyagi áldozatokkal és a lélek erősítésével. Ebből kell gyermekeinknek is példát adni, olyan követésre méltót, mint Molnár Péter tette. Kívánok az iskolának - s a város minden iskolájának - minél több segítőkész szülőt! Üdvözlettel: Szabó Magdolna Tisztelt Szerkesztőség! Nem tudom, hány levelet kapnak a napokban, amik tiltakoznak a beígért nyugdíjkorhatár emelés ellen, de nagyon szeretném, ha közölnének belőlük egy párat. Mármint a felháborodók leveleiből, amikkel magam is egyetértek. Kérem szépen, a kormány „olvasata" maga a lehetetlenség: az 5-6 évvel most a nyugdíj előtt álló nők nemzedékében alig-alig vannak olyanok, akik képesek lennének még 62 éves korukig dolgozni! Akkor is, ha azzal indokolnák a túldolgoztatást, hogy most száz aktív keresőre hetven nyugdíjas jut. Ha felemelik a nők nyugdíjkorhatárát, akkor egy-két évvel később száz aktív keresőre majd hetven beteg nyugdíjas, meg rokkant fog jutni. Ez a nemzedék ugyanis már 55 éves korára is szinte belerokkan a munkába, a háztartásvezetésbe, a gyereknevelésbe, a családfenntartásba. Ha tovább kellene dolgoznia nem nyugdíjba menne 62 éves (korában, hanem rokkantnyugdíjba 57-58 évesen. Rengeteg plusz egészségügyi kiadással. Erre mondhatnánk, hogy ami bejön a réven, elvész a vámon. Vagy úgy gondolják, hogy aki belebetegszik majd a túlmunkába, azt nem a nyugdíjpénztár fizeti, hanem az egészségbiztosítónak fájjon a feje miatta? Talán szándékosan egymásnak is akaiják ugrasztani őket? Meg a gyerekeket is a szülők ellen? Hiszen a fiatalnak nincs munka, ha a nagymamája tovább dolgozik, akkor pláne nem lesz! ... Sorolhatnánk még az érveket, de száz szónak is egy a vége: nem a maguk nyugdíját már évtizedek munkájával megszolgált nőkről való bőrlenyúzással kell növelni az „aktív keresők" számát! Kiskóllói Julianna Kedves Julianna! Akárhány „olvasatból" közelítem a nyugdíjmódosítási törvénykoncepciót Önnek adok igazat, s mindazoknak, akik problémásnak ítélik a nők nyugdíjkorhatárának ilyen drasztikus (bár lépcsőzetesnek álcázott) emelését. Biztos vagyok abban, hogy létezik más megoldás is arra, hogy biztosítsák a nyugdíjalap pénzügyi feltételeit. Csakhát úgy tűnik, nem a társadalomnak is megfelelő megoldásokat keresik a törvénykezők. Talán azért, mert azt hiszik, ők már elüldögélhetnek a parlement széksoraiban (méginkább az országházi büfében) nyugdíjas korukig... Sz. M. - Útunk se volt, térdig sárban jártunk, amikor '62ben Újszegedre költöztünk - mesél szívesen Csányi Lászlóné, amikor a langyos napsütésben mellé telepszem, piJienni. - Ahol most üldögélünk, akkoriban egy öreg épület állt, bozótos kerttel. Két öregasszony tartott ott nyitva egy élelmiszerboltot. Hódmezővásárhelyről kerültünk ide, mint sokan mások, akik a megyetanács Szegedre telepítésekor kaptak itt, az emeletes kockaházakban lakást. Mi házmesterséget vállaltunk, ezért költözhettünk be. Akkoriban nagyon tisztán tartottuk a házat, a parkot! Hetente többször föl kellett mosni a lépcsőházat, negyedévente kötelező volt a nagytakarítás. A féljem katonatiszt volt. Akkor sem volt könnyű három gyereket fölnevelni!... Az Újszeged múltját idéző villák közül maradt néhány a Közép fasoron is, de csak mutatóban. Az egyiket, a 24. számút diákkoromban is nézegettem, ma kettéosztottan virul. A másik, a haragoszöld indákkal befutott, már elvadult kertet uraló, de romjaiban is tekintélyt parancsoló téglavörös ház: eladó. A kertek akkorák voltak a házak körül, hogy például a 64. számú deszkaoromzatú kicsi - mai újszegedi mércével mérve kunyhó elé egy kétszintes kőporos épülhetett. A terület Szeged egyik legdivatosabb helye. Egyfajta státusszimbólum is a 60-as, 70-es évektől újszegedi házban lakni. Sorra épültek a modernkedő-lapostetós, aztán a hagyományos kinézetű, de két családra tervezett kétszintes, meg az „angol" típusú házak, melyeket a mai tornyos, pasztellszínű társasházak követnek. Kínálja magát az utca: akad még itt néhány beépítetlen telek, s egy-két, lebontásra ítélhető, mert elhanyagolt ház. Észrevették ezt a hajléktalanok is, akik sötétedés táján merészkednek elő az elhagyott házak pincéiből, az újszegedi parkok árnyas búvóhelyeiről. Az ilyen-olyan „stílusú" magán- és társasházak közé először egyetemi épületek települtek. A Móra-kolesz leánygettóból koedukált kollégiummá növekedését volt szerencsém átélni. Meghitt, érzelmes búcsúkról, vad ölelkezésekről mesélhetne a tágas, esőtől-széltől védő kapuzat... Világmegváltó beszélgetés a folyosó végén, a szemem előtt összefutó betűk a doppingos-éjszakázós szigorlati készülődéskor, a tetőterasz, ahol a lányok egymást bátorítva mennek át naturistába, a szoba, ahol álmodunk a nyáréjszakai fülledtségben, meg a „speckolok" igazságai... Ez, s ennél sokkal több nekem „a" Móra, gyönyörű öt évem tanúja... Akkor még működött a kertpresszó. Egy füttyjel hívott, vagy a betűözöntől beálló undor hajtott a fagyizós-kávézós-beszélgetős találkahelyre. Esténként felkerekedtünk, a cseresznyefák ágai elől elhajoltunk, magunkba szívtuk az otthoni illatokat idéző családiházas szagokat, a „Sanyinál" kötöttünk ki, ahol a gólya-évben az étlapon szereplő minden étel 13 forintba került... A Tisza-parti töltéshez simuló Rendezvényház sárga tömbje vendégszobás, sokfunkciós intézmény: diákkoromban „beavatás" filmklub, most pedagógiai szolgáltatások, a tankönyvek könyvtára, pályaválasztási tanácsadó, Burda-iskola és más tanfolyamok, meg mindenféle színvonalas rendezvény színhelye. A „fasoros utca" egyetlen panelépülete: középiskolai fiúkollégium, az Ady. Nemrég épült, egyesek számára a pazarlás szimbóluma a tbszékház, melynek aszfaltozott parkolója helyén egykor csinos házikó állt, takaros kert közepén. A JATE biológiai tömbje szárnyaszegett terveket juttat eszünkbe: az Y-épületnek csak egy szára készült el, a másikból csak a néhány éve fölújított, azóta is gaztengerben vergődő betontalapzat látszik. Az Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja hátat fordít. A sporttelep betonkerltése mögött kispályás foci szurkolótábora hangoskodik, odébb a teniszütők és a labda találkozásakor puha puffanás hallatszik. A „Köjál", vagyis a tisztiorvosi szolgálat székháza körül példaszerűen rendezett a park. Az öreg nyár- és gesztenyefa vastag avarszőnyeget terít a járdára. E hosszú utcán a bandukoló alól el-elfogy a járda: a páratlan oldalon hol mohó újgazdagok alakítják előkertté, hol a közterület formálói parkolóvá. Nincs önálló arca a Kecsege, Réh János, majd Tasnádi-Tusnádi utcából 1958ban gyúrt Közép fasornak. Hangulata sincs - csak az emlékekben. ÚiszAszi Ilona 9 Mint mondta, eredetileg más pályára készült. Hogyan lett mégis vízügyes? - Az erdészeti egyetem elvégzése után mindenáron haza akartam jönni. Szegeden születtem, minden ide kötött: a családom, a házasságom. Erdőmérnökként nem kaptam állást, így (két hónappal a belépésem után) a fűrészüzem főművezetője lettem. Aztán 1966-ban egy barátom, akivel együtt kosaraztunk a Szegedi Postásban, hívott, hogy menjek át én is a vízügyhöz; azt mondta: „az igazgatónk is erdőmérnök, majd átképzed magad!" így kerültem ide. A vizes diplomát már munka mellett szereztem, 1971-ben. 9 Az Ativizignél milyen feladatokat bíztak Önre? - Építési ügyekkel foglalkoztam, '68-tól főépítésvezetőként dolgoztam. A hetvenes árvíz idején a Marosszakasz védelmét bízták rám, aztán a szegedi partfal építését irányítottam. Később árvízvédelmi és folyószabályozási rendszerek fejlesztése, tervezés, építés-ellenőrzés volt a feladatom. Aztán 1991-ben neveztek ki az Ativizig műszaki igazgatóhelyettes főmérnökévé. Török Imre György kitüntetése Euremérnöki diploma - Párizsból „Édesapám - aki főiskolai tanár volt - azt mondta: vagy erdő-, vagy vízügyes mérnök legyél. Tanácsát sikerült teljesen megfogadnom, mert elóbb a soproni egyetemen elvégeztem az erdömérnöki szakot, aztán mégis a vízügynél kötöttem ki" - mondta Török Imre György, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság főmérnöke, igazgatóhelyettese, aki nemrég vehette át azt a nemzetközi diplomát, amely öt az „euromérnöki" cím viselésére jogosítja. 0 Úgy tudom, külföldön is gyakran megfordult. - Nagyon hálás vagyok édesapámnak azért, hogy otthon megtanított minket angolul. A nyelvtudásnak sokat köszönhetek, hiszen anélkül nem hívtak, illetve nem küldtek volna külföldi tárgyalásokra, tanulmányutakra, munkacsoportokba. Románia, Jugoszlávia, Franciaország, Belgium, Svédország, Málta, az Egyesült Királyság - és ez nem is a teljes lista. Különösen fontos számomra Hollandia, ahol először gyermekkoromban tölthettem el fél évet, még a háború után. Hollandiába mindig szívesen utazom: többek között az ICID, a legnagyobb nemzetközi vízügyi tudományos társaság magyar bizottságának tagjaként is jártam ott. 0 Említette, hogy a világ keleti felében is szerzett tapasztalatokat. - Igen, volt még egy fontos kitérő: 1978-tól 1980-ig Irakban dolgoztam, az Öntözési Minisztérium (a mi vízügyi tárcánknak felel meg) szakértőjeként. Vízrendezési, öntözési, árvízvédelmi és folyószabályozási létesítményeket terveztünk; sokat dolgoztunk a Kurd hegyvidék öntözési rendszereinek kialakításán, s fölülvizsgáltuk a Tigris és Eufrátesz folyók vízlépcsőinek működését is. 0 így vezetett az út az euromérnöki diplomáig? - A munkám nemzetközi elismerésének tekintem, hogy elsőre elfogadták a pályázatomat, és méltónak ítéltek erre a címre. A FEANI (ez francia rövidítés), a nemzetközi mérnökszövetség honosított diplomája ez, amelyet a szövetség huszonnyolc országában fogadnak el. Megfelel az Európai Közösség normáinak tehát a sokszor emlegetett európai integrációs folyamatba is beleillik, hogy a szövetség mérnökeinek munkáját ily módon is közelítsék, összehangolják. 0 Hol vette át a diplomát? - A Budapesti Műszaki Egyetemen volt az ünnepség, szeptember 27-én. A pályázatokat viszont minden évben Párizsban bírálják el. Most hetvenkét magyar mérnök kapott eruomérnöki diplomát, s idén először fordult elő, hogy hadmérnökök is voltak a kitüntetettek között. 0 Jelent ez az esemény változást a munkájában? - Nem akarom elhagyni a munkahelyemet. Napi feladataim továbbra is az első helyen állnak, és szeretem, amit csinálok. Az euromérnöki oklevelet olyan „jogosítványnak" tekintem, amelynek birtokában talán még több nemzetközi jellegű munkában vehetek részt. De nem akarok dicsekedni sem: azt hiszem, sok magyar mérnöktársam is érdemes lenne erre a címre. 0 Szabadidejét mivel tölti? - Még ma is kosárlabdázunk azzal a barátommal, aki a vízügyhöz hívott most ő az igazgató, Kováts Gábornak hívják... Aztán úszom, síelni járunk. Ami már csakugyan hobbi: a főzés. Kirándulások alkalmával a kosárlabda-csapat számára is én készítem az ebédet. Eddig még ízlett nekik... Nyilas Péter A szegedi mérnök és nemzetközi jogosítványa. (Fotó: Somogyi Károlyné)