Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-20 / 221. szám
SZERDA, 1995. SZEPT. 20. Elnéptelenedő rendelők. (Fotó: Nagy László) - SO ezerért Vámpíreffektus - Nincsenek még pontos adatok arról, mennyivel csökkent az állami fogászati rendelők forgalma Szegeden azóta, hogy a betegeknek fizetniük kell a fogászaton, az azonban szemmel látható, hogy kevesebben vannak, s javarészt idősek - akik mentesülnek a fizetési kötelezettség alól - veszik igénybe az rendelőintézeti fogkezelést - tájékoztatta lapunkat dr. Láng Erzsébet, a szegedi rendelőintézet fogászati osztályának helyettes vezetője. Az is tény, hogy rendelőnként változik a betegforgalom, hiszen azokban a kerületekben, ahol több idős ember él, nem csökkent oly mértékben a fogászati kezelést igénylők száma, mint ott, ahol a fizetésre kötelezett középkorosztály él. Szegeden a rendelőintézetben 47 fogászati státuson dolgoznak fogorvosok, közülük még egyiknek sem szűnt meg a közalkalmazotti munkaviszonya, s egyelőre egyikük sem-döntött arról, hogy a későbbiekben vállalkozóként kívánja-e folytatni fogorvosi munkáját, vagy sem. Elkeserítő a helyzet a fogszabályozás területén. Az Ifjúsági Rendelőintézetben korábbi és népszerű nevén a Sportorvosiban - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár szeptember l-jétől nem finanszírozza a fogszabályozást. Amint azt dr. Héger Károly, az Ifjúsági Rendelőintézet igazgató-fóorvosa elmondta: azokat a fogszabályozásra szoruló gyerekeket, akiknek fogkorrekcióját már korábban elkezdték, még ellátják az intézet kasszájának terhére, de az új jelentkezőktől türelmet kérnek. Egyelőre reménykednek abban, hogy a tb bővíti azt a listát, amelyen a finanszírozásra jogosult intézetek szerepelnek. Ezek közé pillanatnyilag nem tartozik az Ifjúsági Rendelőintézet - három fogorvost foglalkoztató - fogszabályozó részlege. Amennyiben a most folyó tárgyalások nem hoznak pozitív eredményt, akkor a Sportorvosiban be kell vezetni a térítéses fogszabályozást, ami azt jelenti, hogy a beteg fizeti a szabályozás teljes költségét. A SZOTE Fogklinikája m Fogszabályozási Osztályának vezetője, dr. Kocsis S. Gábor adjunktus kérdésünkre elmondta: azok a betegek, akik súlyos rendellenesség - mint például a szájpadhasadék - miatt kényszerülnek fogszabályozásra, a tcAábbiakban sem fizetik az orvosi munka díját, ezt a tb téríti, de fizetniük kell a fogszabályozó készülékért, ami 25-30 ezer forint. Mindazok, akik nem esnek a súlyos rendellenesség kategóriájába, teljes díjat kötelesek fizetni a fogszabályozásért, aminek öszszege elérheti az 50 ezer forintot. Kalocsai Katalin II A VÁROS 5 Az első napok „hangulatjelentésébe" - ha készült volna ilyen - ezt írhatnánk: kiabáló utasok, földühített buszvezetők, általános értetlenség, hogy mire jó ez az egész... „Úgy terelnek bennünket, mint a birkákat! Mégis, mit képzelnek? Velünk mindent meg lehet csinálni? Aki ezt kitalálta, biztos nem trolin utazik!" ezek még az enyhébb hangvételű észrevételek közé számítanak, s azt jelzik, hogy a szegedi utazóközönség nem volt felhőtlenül boldog a változtatás ötletétől. „...fölháborító! Lapunk „Csörög a Westel" című rovatának telefonvonala szinte „égett" (szerencsére meg nem gyulladt, lévén a Westel rádiótelefon) az új rend bevezetése utáni első napokban. A hozzánk érkező vélemények szerint „fölháborító, ami történik", s akadtak, akik a szolgáltatás színvonalának süllyedéseként értékelték a Volán és az SZKT törekvéseit. Egy úr például úgy fogalmazott, hogy a közlekedési vállalatoknak nem volna szabad mindenáron a bevétel növelésére törekedniük, miközben a szolgáltatás színvonalának emeléséért nem tesznek semmit. „Tisztázni kellene, hogy a közlekedés van az utasokért, vagy megfordítva?" - tette föl a szónoki kérdést egy bérlettulajdonos, aki szerint a „tömeget" már igen, de a „közlekedést" viszont nem mindig tudják az illetékesek biztosítani. Nyugdíjas ismerősöm mondja a trolin: „...megtudtam, hogy húsz százalékkal több az utasbaleset, mióta így kell le- meg fölszállni..." (A Csörögben mi is közzétettünk egy ilyen esetet.) Másutt már megszokták „Aki igénybe veszi a szolgáltatást, fizessen is érte! A tömegközlekedés általában mindenütt támogatott, ez Szegeden sincs másképp. Ez még inkább indokolja, hogy szigorúan föllépjünk a bliccelők ellen - mert nem hiszem, hogy a jegyét-bérletét az uf / rend m Majdcsak beletörődünk? „Kevesebb a bliccelő!" Befut a csuklós Skoda troli a megállóba; a szűk első ajtó - amelynek felét egyébként is lezárták az utasforgalom elől, mert a vezetőnek is föl kell szállni valahol átjárhatatlan: az utasok ,,megcsomósodtak" a lépcső melletti kapaszkodóknál, beljebb menni már egymástól sem tudnának, a busz eleje tehát máris eldugult; egy úr emelt hangon szónokol a vezetőnek, szidja „az új rendszert"; egy fehér hajú hölgy viszont védőügyvédként lép föl, mondván: „a maga érdeke is, hogy kevesebben lógjanak, mert miattuk drága a jegy meg a bérletl" rend bevezetésében teljesen vétlen sofőrt. Egy hónap már eltelt a változás jegyében, s aki naponta utazik, láthatja, hogy a buszon, villamoson, trolin közlekedők, lassan-lassan megszokják az új regulát. A bérlet most már nem a táska mélyére, hanem könnyen hozzáférhető zsebbe kerül, ahonnan bármikor elő lehet húzni. S bár villamoson és trolin csak csúcsidőn kívül lenne kötelező a „mutogatás", az utasok már annyira belejöttek, hogy igazolják magukat „fő műsoridőben" is. Amit viszont még tanulni kell: a hátrahúzódás... Mert két-három ember igen sikeresen el tudja állni a kocsik elejét, ahonnan aztán nincs tovább. A buszvezetők figyelmét külön fölhívták az idősek, mozgáskorlátozottak, kisgyermekkel utazók segítésére - számukra különösen nagy nehézséget okoz, hogy eljussanak az első „leszálló ajtóig." Sokszor nem is képesek rá... Úgyhogy ez pillanatnyilag eléggé megoldatlan problémának látszik. Aztán: indokolt esetben nagy tömeg, felhőszakadás, stb. - a vezetők kinyithatják a fölszállók előtt az összes ajtót. Láthattuk, meg is teszik. Annyi bizonyos, a változással együtt kell élnünk mégpedig fokozott türelemmel egymás iránt. Ha pedig az utasoknak bármi panaszuk lenne, a pontos hely, idő és járatszám megjelölésével hívják föl a Volán Rt. közönségkapcsolati irodáját (421-270); a szám éjjel-nappal elérhető, szolgálati időn kívül üzenetrögzítő veszi a hívásokat. Nyilas Péter Az utasok nem kifejezetten boldogok. (Fotó: Schmidt Andrea) becsületesen megváltó utas szívesen fizetne az ingyen utazók helyett, akiknek az aránya (a közelmúltban végzett becslés szerint) a 15-20 százalékot is eléri!" - mondta Heintz Ferenc, a Volán Rt. személyszállítási üzletágának igazgatóhelyettese. Hozzátette még, hogy a megyei jogú városok közül Szeged az utolsó, ahol bevezették az első ajtós fölszállási rendet. Másutt már elfogadták az ^utasok a változást, s rendben kivátják a sorukat; azt is megszokták már, hogy leszállni csak a hátsó ajtóknál lehet. Megtudtuk még, hogy a világ nyugati fején mindenütt így szervezték meg az autóbuszközlekedést - igaz, a nálunk gazdagabb országokban jóval nagyobb a személygépkocsival közlekedők aránya, így kisebb a tömeg a buszokon. A szegediek számára sem maradt tehát más, mint beleszokni az új rendbe. A költségek növekedése ugyanis előbb-utóbb a szolgáltatás színvonalának csökkenéséhez vezetne (például ritkulnának a jártok); eddig nem kellett ehhez az eszközhöz nyúlni... A Volán Rt. megkísérli inkább a bevételek növelésével megtartani az egyensúlyt. Heintz Ferenc igazgatóhelyettes elmondta még, hogy a kényelmetlenséggel is járó változás bevezetése utáni első napokban csakugyan sokan tiltakoztak náluk is - ám azok sem voltak kevesen, akik helyeselték az új rendet, s a bliccelők elleni keményebb föllépést. Csak hát a sajtóban többnyire az elégedetlenek hangja hallatszott... Ellenőrt nem küldtek el a változások miatt: rájuk továbbra is nagy szükség van. Az első tapasztalatok szerint sokkal kevesebb a jegy és bérlet nélküli utas, mint korábban, s igen kedvezők a jegy- és bérletvásárlási mutatók is (bár pontos adatokkal még nem tudtak szolgálni). A buszvezetőknél is sokan váltják meg az ötven forintos jegyet. Talán nem tudja még mindenki, hogy Szegeden mintegy ötszáz bizományosnál és öt automatánál is lehet menetjegyet váltani. (Az automaták fölállítási helyei: a kiskundorozsmai ABC-áruház, Mars téri péksüteményes pavilon, Széchenyi tér, Divatcentrum, Centrum Áruház, szóregi ABCáruház.) Türelem, türelem... Heintz úr megértést, türelmet kér utasoktól és buszvezetőktől egyaránt - merthogy az utasok sem angyalok, s akad, aki alaposan fölbosszantja az új közlekedési Seprű. K. É. olvasónk tegnap reggel könnyen kivehette volna a részét a Széchenyi tér tisztán tartásából. A téren köztisztasági alkalmazottak sepregették a port és a lehullott leveleket - telefonálónk parkoló autójára. Szóvá tette a dolgot, abban még megegyeztek, hogy inkább locsolni kellene, de aztán az egyik alkalmazott a kezébe akarta nyomni a seprűjét: csinálja ő maga. Kimaradt buszjárat. M.I. ságváritelepi olvasónk panaszolta, hogy hétfőn délelőtt 11 -kor a Dugonics téren hiába várt a menetrend szerint feltüntetett a 76-os buszra, így a várakozással együtt majd egy órába telt útja hazafelé. Amikor a következő busz sofőrjét megkérdezte a kiesés okáról, nagyon tiszteletlen választ kapott. A telefonáló szerint nem az első alkalom, hogy kimarad a járat, a bérlet árát azonban mindig megfizettettik. Románok. Kovács János kereskedő a Cserepes sor egyik fülkéjéből hívott bennünket. Mint mondja: csorog a |(((<P))))))! WlESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Panek Józseffel oszthatják meg. Munkanapokon 8 és 10 ora között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között várjuk hívásaikat. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont cimü rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. tudomása szerint július I jétől külföldiek nem árulhatnak a hazai piacokon. Kérdése: akkor mit keres megint ennyi román a Cserepes soron? A telefonáló szerint a románok árban „alávágnak" az adót fizető hazai kereskedőknek, lehetetlen konkurálni velük. Köszönet. A Tarján III. sz. Általános Iskola hálás köszönetet mond a MEHnek az önzetlen segítségért, amit szeptember 15-én a zuhogó esőben 250 gyermek kerékpárjának hazaszállításával vállalt. Az iskola tanulói Sziksóstóra kirándultak, ahol akkora eső lepte meg őket, hogy veszélyes lett volna kerékpárral hazaindulni. Patália. Pulai Zsuzsa, a Széchenyi üzletház és a Mars téri M-pavilon eladója hívott bennünket és elnézést két azoktól a vevőktől, akik szeptember 9-én szombaton kénytelenek voltak végighallgatni egy patáliát, amit egy reklamáló vevő és családja csapott. Kanyarodás. Hívónk a 319-085-ről olvasta a Délmagyarország szegedi légszennyeződéssel kapcsolatos cikkét. Véleménye szerint néhány fölöslegesnek tűnő bekanyarodási tilalom feloldásával is hozzá lehetne járulni a szennyezés csökkentéséhez. Javaslatai: vizsgálják fölül a Lófaránál való jobbra- és a Hajnóczy utcában való balra kanyarodás tilalmát, mert mindkettő kerülőúthoz, vagyis plusz szennyezéshez vezet. Csótányok. B. J-né már volt a Csörög „vendége", ugyanez ügyben: az Űrhajós u. 3. alatti tízemeletes tömbház közös helyiségeiben rettenetesen elszaporodtak a csótányok. A ház közös kezelésű: 20 lakó bérlő. 40 pedig tulajdonos. Sajnos a csótányirtás kérésére az IKV-nál azt a választ kapták, hogy nem folyik be annyi pénz, hogy erre a célra havi 6 ezret költsenek. Valami megoldás nagyon jól jönne! Újra benzin. Balogh Ferenc saját (kíváncsiságból tett) mérései alapján megerősítette az elmúlt héten e helyütt olvasottakat: a hazai benzinkutaknál a töltött 10 literből átlag 4-6 deciliter hiányzik! Véleménye szerint egyébként a károsanyag kibocsátás jóval kevesebb volna (lásd: Ausztria), ha a motorokhoz megfelelő összetevőjű anyagokból állna a benzin. Tévédíj. Simon Ferencnek a tévékészüléke hibásodott meg, s a Klauzál téri szervízből szerelőt hívott. Olvasónk panaszolja, hogy két perces, egyszerű, csekély anyagköltségű munkáért 2200 forintot számláztak neki, amit természetesen sokall. Érdeklődésére az üzletben elmondták, hogy a munkadíj volt a sok: 1400 Ft.-ra rúgott. Elveszett. Hétfőn este a Kis Virágban elveszett egy barna, bőrönd alakú kis táska, benne Tornyosiné Bökönyi Zsuzsanna olvasónk iratai. Jutalom ellenében a 328-161-en váija. Elveszett (a 7T buszon vagy a 9-es trolin) régi olvasónk, Patik István fekete válltáskája is, benne személyes holmikkal. Kéri a jólelkű megtalálót, hogy jutalom ellenében este a 321-653-an jelentkezzen. Keresnek egy családi emléket is: a fél pár, 1 cm átmérőjű, női fejet ábrázoló fülbevaló a Zárda utca környékén veszhetett el (323-653). M. Sándor 24 éves hódmezővásárhelyi lakos édesanyja kishomoki kertjében ez év tavaszán kendermagot vetett. Az eredmény: a rendőrség lefoglalt kétszáz kilogramm vadkendert. A hétvégi házban ezen kívül a szárított növényből rendszeresen cigarettát és pipadohányt készített, saját és barátai használatára, amiért nem kért ellenszolgáltatást. A rendőrök M. Sándor vásárhelyi lakásán lefoglaltak egy gyakorló páncéltörő gránátot, melynek hajtóműve éles tölteKendermag és lőszer tet tartalmazott, valamint 60 darab 7,62 mm kaliberű gépkarabély lőszert és három darab kispuska lőszert. A fiatalember ellen kábítószerrel és lőszerrel való visszaélés alapos gyanúja miatt indított eljárást a vásárhelyi rendőrség. i napló Ma MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület képviselője fogadóórát tart 12.30-17 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton (Honfoglalás utca). DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi u. 2. II. em. 204-es szobában. GILA FERENC tanácsnok, a 24-es választókerület (Baktó, Petőfitelep) képviselője 17 órától a petőfitelepi művelődési házban fogadóórát tart. KATONA GYULA, a 13as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Kolozsvári Téri Általános Iskolában. Holnap PAPP ZOLTÁN, a 15-ös választókerület képviselője fogadóórát tart 17-18 óráig a Kecskés István telepi Művelődési Házban. KALMÁR FERENC, a 23as (Rókus) választókerület képviselője 17 órától tart fogadóórát a Rókus I. Számú Altalános Iskolában (Kossuth L. sgt. 37.).