Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-14 / 216. szám
, M A DELMAGYARORSZAG ES A CSONGRÁD MEGYEI HÍRLAP MELLEKLETE Enteriőr Szeged egyik legszebb otthonából. (Fotó: Somogyi Károlyné) Környezetbarát és kerekes Kilencven országból 1453 kiállító mutatta be termékeit idén tavasszal Kölnben, a világ legnagyobb bútor szakvásárán. A nemzetközi kölni kirakatban a látogatók voltak úgy 125 ezren - már a következő évezred bútorait is láthatták. S megállapíthatták róluk, hogy jórészt az öko-szemlélet jegyében kérnek helyet otthonainkban. S ez nemcsak a fához, a nádhoz való visszatérést jelenti (az egyértelművé vált mostanra a masszív fabútorokkal), nem is csak a szerves oldószer nélküli festékek, pácok alkalmazását, hanem környezetbarát gondolkodásmódot a tervezésben is. Aminek jegyében tartós bútorokat kreálnak, és sok-sok olyan darabot, ami „újrahasznosítható ", azaz több év(tized) alatt többféle célt is szolgál. Vagyis a több év egy bútor, csak másképpen jelmondata kezd kialakulni. S ahhoz, hogy az új tendencia minél gördülékenyebben foglalhassa el a régiek helyét Kölnben kerekeket alkalmaztak. Az egész kiállításra a görgők voltak jellemzők: szinte minden alá kerekeket szereltek. A bútorok kettő, négy vagy minden lábán kerék az új divat. S majdnem minden bútoron: fotelen, széken, ágyon, asztalon, könyvespolcon, de még kisebb szekrényeken is. A görgősödés mellett újdonság a bútor gyárt ók fafém kombinációs törekvése. Már nemcsak a székeket készítik így, de a tárolóbútorokat is. Főleg a szekrényeknél figyelhető meg a fa és fémfelületek másságára való tudatos rájátszás (pl. a vörösesbarna fa és az ezüstös színű fém kellemes kontrasztjának érvényesítése). Divatos a magasfényú rozsdamentes acél, s még divatosabb az eloxált alumínium dekoratív felületként való alkalmazása. Mindez egyébként valamiféle olyan funkcionális igazodással, amire már-már azt is mondhatnánk, hogy „új szerénységet" sejtet... áw/ca Lakásválaszték: 40, 64, 70, 74, 85, 90, 95,107 nm, valamint az Ön igénye szerint kialakított méretben Garázsok: 15,5,16,6,18,6, 20,5 nm Üzletek, irodák, rendelők: 2x100 nm /osztható/, 57nm Szeged, Kálvária sugárút 38 H-P 9-17 Telefon: 62-323-866 GSM: 06-30-436-379 utcai társasházban, melynek építése most indul, különböző méretű lakások és garázsok leköthetők A lakásépítési kedvezmény igénybevételével is! Damjanich utcai új társasházban befejezés előtt álló 47 és 52 négyzetméteres lakások eladók! SOK EMBER TUDJA - Hogy allergiás panaszokkal küzd - Asztmás beteg - Hálószobájában nehéz a levegő - Agyában a toll régi csomós, törött SOK EMBER NEM TUDJA - Hogy mi a haszált tollat felújítjuk — Hogy nálunk a paplan, párna készítése igény szerinti méretű és minőségű huzat választékkal történik. PIHE TOUTISZTÍTÓ SZALON, Szeged, Algyői u. 27. Tel.: 470-041 Nyitva: H-P.: 8-17-ig Válfozé szabályok A Környezet és Területfejlesztési Minisztérium felülvizsgálta a hatályos Országos Építésügyi Szabályzatot, és korszerűsítő javaslatokat dolgozott ki, az OÉSZ ezek alapján a közeljövőben megváltozik némiképp. Megváltoznak bizonyos fogalom-meghatározások. A jövőben például minden helyhez kötődő műszaki alkotás építménynek minősülne, beleértve a tereprendezést, az utcabútort, a térburkolatot,stb. Építmények közül csak azok minősülnek majd épületnek, amelyeknek a csatlakozó terepszintjük felett látható homlokzatuk lesz, s amelyekben meghatározott funkcióra szolgáló helyiségek lesznek. Helyiségnek pedig az a tér minősül, amely rendeltetésének megfelelő megoldásból minden irányból körülzárt, vagyis oldal-és felsőirányú határolója, és padlója van. A tervek szerint nem lesz majd főépület és melléképület meghatározás, s ennek következtében a telken a megengedett beépítési százalékon belül például garázs helyett akár egy második családi ház is építhető. A várok rá megoldás A jövő évezred építészetére, lakáskultúrájára, életmódjára és életminőségére nyitott ablakot elsősorban a 99. Budapesti Nemzetközi Vásár. A kőbányai kiállítóterületet ezekben a napokban (szeptember 8-17. között) az otthon, a ház, a kert ajánlata uralja. Az A-pavilonban a bútorok, a lakberendezési és a háztartási gépek, a C-pavilonban a fürdőszobaberendezések, a szaniteráruk, a C-2-ben a fűtő-, lég- és klímatechnikai berendezések, a vásári szabad kiállítótereken az építési anyagok szemlézhetök. Számos termékújdonságot, tendenciát felmutatva - no meg tükröt állítva: hol is tartunk tyúklépésnyire az új évezred küszöbétől. A tükröt persze kiállításhoz illően megvilágították, úgyhogy ez a BNV kárpáztat kicsit. - Annál örvendetesebb persze, hogy a jó fényt kapók között ott van szűkebb pátriánkból példaként az Alföldi Porcelángyár Rt. izgalmas szín- és formavilágú újdonsága, a Calypso fürdőszoba; hogy változatlanul az élmezőnyhöz tartoznak a Fabio gyermekbútorai, a Tisza Bútoripari és Kereskedelmi Rt. változatos életteret adó konyhái. A káprázat a világtendenciákat felmutató nemzetközi vásárokhoz (a kölnihez, a frankfurtihoz, a milánóihoz vagy az Interbildhez) viszonyítva kisebb kicsit, ám az kiviláglik belőle, hogy a modern otthonteremtéshez ma már gyakorlatilag nálunk is minden elérhető. Na, persze nem úgy, mint a fejlettebb nemzeteknél. Az „ami megtetszik, megveszem" idejétől sajnos, még jó messze vagyunk - legfeljebb a megtetsziknél tartunk. Vagy a megrendelem és várok rá „megoldás" a miénk. Persze csak ha elég pénzünk van, akkor elérhetők a nemzetközi élmezőnyben most divatos holmik... A vásári tükörbe azért érdemes belenézni. A lakáskultúra szép elemeit láthatjuk, kellemes otthoni miliő kialakításához kaphatunk tippeket, izlésformálásban is lehet részünk. Ránk fér. Akkor is, ha a gazdasági válság nálunk most éppen „begyűrűzik az otthonokba", s legtöbbünknél megül a porral egy időre a régi bútorokon. A világraszóló nagy üzletek sajnos nem a mi BNV-ken köttetnek, s az új design sem nálunk születik. A konyhaművészetét például évek óta a frankfurti nemzetközi vásárból diktálják. A kínaiak például a képünkön látható formában... panoramafn n i 2S Energiatakarékos, csendes és szép lakásának titka: a tökéletes hő-, hang- és csapadékszigetelt műanyag ablak. Győződjön meg kedvező árainkról ABLAK GYÁRTÓ ÉS FORGALMAZÓ KFT. 6728 Szeged, Budapesti út 8. Tel./fax: (62) 361-864 VELUX ablakokat 10% engedménnyel értékesítünk. ÉPÍTKEZŐK! MODUL BAU Raktárunkban megvásárolhatók, vagy megrendelhetők a kővetkező anyagok: CSABAI, HOLLAND, CSORNAI CSERÉP BRAMAC CSERÉP, TÉGLATERMÉKEK, POROTHERM FÖDÉMRENDSZER, VB-GERENDÁK, ÁTHIDALÓK SZIGETELŐANYAGOK: ISOLYTH, AUSTROTHERM, TETŐFÓLIA NYÍLÁSZÁRÓK: SOPRONI, BAJAI AJTÓK, ABLAKOK, OLCSÓ ÜVEG NÉLKÜLI ABLAKOK, FAROST AJTÓK, VELUX, SCHINDLER TETŐ ABLAK, NEMESVAKOLATOK LÁBAZATAI, VAKOLATOK, FAGYÁLLÓ PADLÓBURKOLÓK, CSEMPÉK, RAGASZTÓK, FUGÁZÓK, ÉLVÉDŐK, CIMSEC BURKOLÓRENDSZER. LINDAB CSEREPES LEMEZ ÉS CSATORNA, BETON TÉRBUKOLÓ. Szürke, piros, zöld, sárga színban. soproni ajtókra, ablakokra 10% engedmény! Szeged Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022, 474-481 • Szeged, Dorozsmai út 5. (raktár). Tel.: 62/324-481, 311-092 e Szentes: József A. u. 24. Tel.: 63/314-011