Délmagyarország, 1995. szeptember (85. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-14 / 216. szám
II. LAKÁS-BARKÁCS Polclábú és társai A bútortervezők új és újabb ötletekkel állnak elő, szinte naponta a boltokba kerül valami különleges, praktikus vagy éppen semmi haszna, csak esztétikus. A legmeghökkentőbb talán az volt az utóbbi időszakból, amikor a svédországi Álmhultban rendezett kiállításon bemutatták azt a bútort,aminek szekrényajtóit az egyik cég korábbi katalógusaiból préselték... Az egyszerűbb, számunkra is elérhető trükkös megoldások közül számunkra elérhetők is vannak persze. Például az a most (újra) divatba jött szekrény, ami egyetlen mozdulattal ággyá alakítható. Vagy a kamaszok szobáiba tervezett emeletes ágy, aminek az aljában ruhásszekrény van. Gyermekszobába különösen praktikus az a karcsú íróasztal, aminek egyik lábát egy fiókos szekrényke, másik lábát pedig egy háromfakkos polc alkotja. Fenyőszínben nagyon barátságos tanulótárs. A kinőtt gyermekágy egyik hosszú rácsát kiszerelve kanapévá, sőt, valóságos kis kuckóvá alakítható. Vidám textilhuzatba burkolt vékony szivacsot kell a rácsokhoz kötözni nagy masnikkal, alulra vastag ülőszivacs, egy- két szivacshenger - párna, s már kész is. Ha igazán divatosra akarjuk a kiságy lábai alá szereljünk fakerekeket. Fenyőfából pihenőtárs a két kerti fotelt karfájukra HOEPSZER KFT. DOROZSMAI TÜZÉP Ajánlatunk: »» Akác tűzifa, fűrészelt 756 Ft/q »• Tatai brikett 1190 Ft/q »» Folyami kavics 1900 Ft/köbméter ** Kanizsai pillértéglák 32 Ft/db »• Kisméretű tégla 17 Ft/db »» Építő és szigetelőanyagok nagy választékban. A nálunk megvásárolt anyagok házhoz szállítását vállaljuk. Kiskundorozsma, Széksósi út 78. Ny.: H-P.: 7-16-ig. Sz.: 8-1 2-ig. T.: 311 -344; 323-728 Az újmódi poklábú íróasztal mellett a dolgozószobáknak továbbra is „kelléke" a könyvespolc és a kényelmes olvasószék. Akár a képen látható társításban is... csavarozott „asztallal" összeszerelő új kerti bútor. Az alkalmi asztallapba napernyő állítható, s már kész is az összkomfort. A tágasabb terű lakásokba sajátos térelválasztónak ajánlják a lakberendezők a „lugast". Pontosabban a lugas farácsát, amit két stukkóoszloppal közrefognak, s ráfuttatják a növényeket. A levelekkel borított áttört elem üde színfolt, s takar is, nem is... Térelválasztó lehet a B72B 3ZEGEO.CSCRJ6 SOR a. TÁJÉKOZTATÓ Értékesítünk - felvásárolunk haszonvasak: • zárszelvények • betonacélok • szögacélok • kör-, négyzet-, laposacélok, • I, U acélok • acélcsövek oszlopnak, fóliának • vaslemezek • alu lemezek (sima és trapéz) • öntöttvas fürdőkád • lucfenyő rönk, • házhoz szállítás megoldható • vasanyagok beszerzését vállaljuk. Felvásárolunk: • vashulladékot és színesfémhulladékot (polietilénes) Bérbe adunk: • rakodógépet - autódarut • tehergépkocsit. Nyitva, hétköznap: 7-14 óráig. Szo.: 7-11 óráig. Telefon: 361-633, 361-831, 361-842 poszter is. A képet két plexilap közé fogják, s acélsínbe ültetik. A menyezetről vékony huzalon lelógatva az ülőgarnitúra mögé válaszfala lehet például az étkezősaroknak és a „nappalinak". A régebbi panellakások előszobáiban lefutó esőcsatorna nem feltétlenül átok. Ha körülépítik keskeny polcokkal, megrakják könyvekkel, csecsebecsékkel kellemes színfoltja lehet a „csőszobának". CSÜTÖRTÖK, 1995. SZEPT. 14. Az 1992-ben épült 44 ezer lakáshoz képest tavaly a felére esett vissza az újonnan épített lakások száma, mindössze 21 ezer volt."Különösen szomorú a kép, ha ahhoz viszonyítunk, hogy húsz évvel ezelőtt még 9,4 lakás jutott az épülőkből ezer emberre, most pedig csak kettő. Holott - mint azt a kormány által augusztusban áttekintett lakáshelyzetelemzés mutatja - évente 40-50 ezer új lakás építése oldhatná csak meg az otthonteremtés gondjait. A tavaly épült 21 000 lakás 87 százalékát magánmegrendelők építtették, az önkormányzatok és a központi költségvetési szervek szinte csak mutatóba neveztek be a lakásprogramba. Abba a programba, ami sajátos, ellentmondásos képet mutat az utóbbi időben mind anyagi, mind építészeti tendenciáit tekintve. A lakásépítés a fővárosEzernek kettőban nőtt leginkább, ott az idei első félévben már 1 528 új otthont adtak át (62 százalékkal többet, mint tavaly). A községekben a tavalyinak megfelelő az ütem, 1995 első félévében 2 591 lakás lett készen. A városokban az ide első hat hónapi kész lakásszám, a 3 426 azt mutatja, hogy kb. öt százalékkal nő az ütem. - A baj csak az, hogy a megszűnő lakások száma is növekszik; idén az első félévben 1 476 volt. Lu Milyen a jövő fényforrása? Természetesen esztétikus, energiatakarékos, jó hatásfokú, és barátságosan hinti ránk a fényt. A budapesti Luxexpo '95-ön rengeteg ilyen világítótestet mutattak be. Az elegáns, reprezentatív álló-, menynyezet- és falilámpák többségében nagy teljesítményű, szabályozható fényerejű világítótest van. Például „heliaxiális" formájú, azaz egyetlen csőből spiráA Makói Téglagyár ismét gyártja a jóminőségű B 30-as téglát. Vásárlóinkat azonnali kiszolgálással, 27,20 Ft/db+áfás, kedvező árral várjuk. Gyárainkban egyéb termékeink is kedvező feltétellel: a POROTON BLOKKOK rövid határidővel, a kis- és kettős méretű téglák azonnali kiszolgálással kaphatók. iiZEF ili Szentes-Makó, Téglagyártó Kft. Tel.: 63/311-944, 62/413-350. ÉPÍTSEN VELÜNK! ÉPÍTHET RÁNK! lisan körte alakúra csavart kompakt fénycső, ami a következő évek izzó sztárja lesz. A kristálycsillártól a dekoratív halogénlámpakompozícióig, a hagyományos falikartól a színes, mozaikos üvegbűrájú Tiffany asztali lámpáig minden divatban van. A lényeg a lakberendezők szerint az, hogy a lámpák és luxaik a lakásban kellemes közérzetet teremtsenek, s kedvező megvilágítást biztosítsanak. DUNA BÚTORDISZKONT SZENZÁCIÓS ÚJ árakkal! Kínálatunkból: • FRANCIAÁGY PLÜSS BONELRUGÓS 31 900 Ft SZIVACSOS 24 900 Ft • HEVERŐ 9800 Ft • Fotelágy (ágyneműtartós) 11 400 Ft O Sarokülő-garnitúra 38 800 Ft Ezenkívül kiegészítők (komód, éjjeliszekrény...) Szeged, Cserzi M. u. 4. Bejárat a Pozsonyi u. felől, börtön mögött. Ny.: H-P.: 9-17. Szo.: 9-12. Tel.: 62/323-822 Újra jön. A régi lakáskultúrák elemei (örök törvény szerint) időről-időre \ isszatérnek, ismét divatba jönnek csak egy kicsit másként. Az idei milánói Nemzetközi Bútorszalon világdivatot felmutató kiállításán például a nappalikba vesszőfonatos ülőalkalmatosságokat kínáltak. Persze, nem a hagyományosakat: a desingűjdonság szerint a fotel fonott vesszőpalástja fémvázhoz kapcsolódik, s lenvászon huzattal borított, süppedő ülőfelülethez. Az igazi kertkultúrával élőknél a vesszőfonatot kerítésként támasztották fel, virágágyásokat, különleges növényeket választanak el, hangsúlyoznak vele. A természetes anyagot a természetbe jelszavával, s igen hangulatosan. Ennek jegyében a kertekben az antik(utánzat) kőkorsók helyett megjelentek például AZ ARANYÁGI KFT. (volt Romon Téglagyár) Hódmezővásárhely, Tanyag 1314. MEGKEZDTE A JÓMINŐSÉGŰ, TÖMÖR FAUVZÓTÉGLA ÉRTÉKESÍTÉSÉT Házhoz szállítást az ország minden részére kedvezményesen vállaljuk. Forgalmazunk még cementet, sódert, orosházi homokot, marosi homokot, mészhidrátot. Megrendelését telefonon is elfogadjuk a 62/346-09ó-os telefonon. Szegedi Kéményseprőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. értesíti Tisztelt ügyfeleit, hogy tüzeléstechnikai szaküzlete Szeged, Moszkvai krt. 27. sz. alá költözött. Szaküzletünkben továbbra is szaktanácsadás mellett vásárolhat tüzelőberendezéseket és kéménytechnikákat. régi használati eszközök is, mint virágtartók; a nagymama sütőteknője, a papa talicskája, a festett faládika... Az építési anyagok között újra hódít a vályogtégla, a nád. Klimatikus és egyéb kedvező tulajdonságaik okán, olcsóbb volta miatt, de nosztalgiából is sokan választják. És a vályogfalú házzal egyidőben visszatérni látszik a burkolóanyagok közül a jó öreg linóleum — a városi lakásokba is bekéredzkedve. Újra jön, mert rájöttünk, hogy egészségesebb, mint a műanyagpadló... 5 újra jönnek a természetes alapanyagú, vastag, puha szőnyegek, a romantikus stílus virágmintás lakástextíliái. Jön a csíkos, kockás kárpitokkal társított virágos párnák divatja, virágmintás lesz ismét az asztalterítő, a függöny, az ágyterítő... Festék ' Ciklon KH.' Festék " Ciklon Kft.• Festék' Ciklon Kft. TRINÁ T ZOMÁNC ÉS MODAKRIL külső falfestékek helyszíni I SZÍNKEVERÉSE I SZÍNMINTA ALAPJÁN, AZONNAL, KEDVEZŐ ÁRON. FESTÉKCENTRUM, Szeged, József Attila sgt. 28. Tel.: 313-384 L Meghosszabbított nyitva tartás: ^fl R H-P.: 7-18. Sz.: 7-17 óráig • RATAN fNAD-J és UESSZŰBUTŰR0K kiegészítőkkel NÁDBÓL: - étkezőgarnitúrák - ülőgarnitúrák - kagylófotelok - Tv-szekrények VESSZŐBŐL: bútoroktól a kosarakig és kiegészítők MÉRETRE is. VISZONTELADÓKNAK LAKÁSDÍSZÍTŐELEMEK NAGYKERESKEDELMI ÁRON! VÉ-TA Szalon, Szeged, Londoni krt. 5. T-: 06-30-438-230. Ny.: H-P.: 9-17-ig. Sz.: 8-12-íg ZALAKERÁMIA Csempemárkabolt Szeged, Kereszttöltés Telefon: 321-508 u. 17. Magyarország legnagyobb kerámiaipari gyárának fal• és padlóburkolói, exkluzív dekorjai. - falicsempék 840-től 1590 Ffnm-ig - paldóburkolók 845-től 1590 FKnm-ig - mosdók, WC-k, kádak, csaptelepek S^^segyéMáegészítől^^ Nyitva: H-P.: 9-18 óráig. Szo.: 9-13 óráig. Kedvező áru ingatlanok! Szegeden, az Eszperantó utcában 413 nm-es telken kétszintes, 150 nm hasznos alapterületű, irodának is alkalmas magánház eladó. Irányár: 8 M Ft. Szegeden, a Sárkány utca elején 762 nm-es telken 85 nm-es régi építésű családi náz 14 nm-es garázzsal eladó. Irányár: 4,5 M Ft. Szegeden, az Obébai utcában 170 nm hasznos alapterületű, kétszintes magánház azonnal beköltözhetően eladó. Irányár: 8 M Ft. Érdeklődni: UMIT KFT. Szeged, József A. sgt. 2.1/6 T.: 62/488-550. F.: 62/473-071 m Az Alföldi Bútorgyártó Kft. Márkaboltjában Szeged, Vasas Szent Péter u. 10. Telefon: 62/477-277/150, 62/314-037 ENGEDMÉNYES BÚTORVÁSÁRT TARTUNK Kínálatunkból: Jennifer kárpitos ülőgarnitúra 4KID% @img®dlmm©imimy@n A/77-es kárpitosgarnitúra és Szeged heverő 3dD% @nng@dliDméffiiimy©Ilo Az engedmény egyes szekrénysorokra és kiegészítő bútorokra is kiterjed. Garnitúrákat igénye szerint megbontunk. Engedményes ár OTP-hitel esetén is. Nyitva tartás: hétfő: szünnap kedden, szerdán pénteken 9-17 óráig, csütörtökön 9-18 óráig, szombaton 9-12 óráig