Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-20 / 168. szám

CSÜTÖRTÖK, 1995. JÚL. 20. • Százharminchat gólt lőttek Mindent megnyertek a tápéi fiatalok Mostanában kijut a jóból a tápéi ifjúsági labdarúgó­csapatnak. A fiatalok ebben az esztendőben sikert sikerre halmoztak. Ugyanis ahol el­indultak, onnan nem tértek haza üres kézzel. Sőt! A me­gyei 1. osztály ifjúsági mező­nyében, akárcsak a Szuper Kupában, egyaránt a leg­jobbnak bizonyult Kormá­nyos János edző gárdája. Az idei jó szereplés nem a véletlen műve, hiszen a tápéi utánpótlás már évek óta a „spiccen" van. Az idei baj­noki menetelésük egészen kiválóan sikerült, hiszen a 30 meccsből 26-ot nyertek, 136 gólt lőttek, összesen 80 pontot szereztek. Az edző véleménye szerint a gárda legjobbja Kiss József lett, míg a házi gólkirályi titulust a 28 találatot szerző Kónya Ferenc érdemelte ki. Rajtuk kívül az együttes húzóembe­rei voltak: Döme Zoltán, Bo­ros Tamás, Kurai Dániel. Természetesen a kiváló sze­replés egyenes következmé­nye, hogy Kiss József, Mik­lós András, Kaliczka Zoltán, Keller Krisztián és Szélpál Péter teljesítményére az első csapat mestere, Kozma Zol­tán is felfigyelt. A srácok abban is látják a sikeres me­netelést, hogy nem csak a zöld gyepen, hanem a civil életben is összetartanak, együtt járnak szórakozni. A bajnoki cím mellett az ifjúsági Szuper Kupa meg­nyerése is osztatlan örömet váltott ki Tápén. Ugyanis minden évben a megyei I. osztály bajnoka (Tápé) összeméri tudását a II. osz­tály aranyérmesével (UTC). A Tápén lezajlott összecsa­páson Kormányos János ta­nítványai Kónya és Kiss ta­lálatával 2-0-ra győzték le a Kertész utcaiakat. A mérkő­zést vezető Bokor Béla által a találkozó legjobbjának fe­lajánlott kupát Miklós And­rás érdemelte ki. Végül a támogatókról. A sikerekben elég vastagon benne voltak a következők: Kalmár Gábor, Szénási Ró­bert, Rajda Pálné, PigniczJd József, Kozma György, Csa­nádi György, Tóth Ilona, Tóth András, a tápéi cuk­rászda és a tápéi sportkör. Sz. L. t.fft; ÖŰffc 06® SgSSŰB áS fMb M%t * íypyr w»r? í yl l i W i * . < Akik mindent begyűjtöttek. Álló sor balról jobbra: Kaliczka Zoltán, Kurai Dániel, Kiss Zoltán, Kiss József, Grund László, Miklós András, Boros Tamás, Keller Kriszti­án, Adelhart Péter, Szélpál Péter, Kormányos János edző. Gugolnak balról jobbra: Klépitty Attila, Karai Péter, Fábián Gábor, Márton Zsolt, Döme Zoltán, Kónya Fe­renc, Csonka Zsolt, László Miklós intéző. Játszottak még, de hiányoznak a képről: La­dányi László, Kalmár Gábor, Döme István, Laczi Zsolt, Szalma Gábor, Terhes Ferenc, Juhász Péter, Juhász Gábor, Laczkó Róbert és Bodó Mihály. Totbzóknak 29. hót INTERTOTÓ KUPA 1. GÓRNIK ZABRZE (5.)-KARLSRUHE (8.) x 2 Gómik o: 7 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség Karlsruhe i: 3 győzelem, 7 döntetlen, 7 vereség 2. SHEFFIELD W (13.)-AARHUS (4.) x Sheffield o: 7 győzelem, 7 döntetlen, 7 vereség Aarhus i: 1 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség 3.1 FC Köln (lO.j-TOTTENHAM (7.) 1 2 1 FC Köln o: 8 győzelem, 3 döntetlen, 6 vereség Tottenham i: 6 győzelem, 9 dönteti., 6 vereség 4. LUZERN (5.)-RUDAR VELENJE (7.) 1 Luzern o: 4 győzelem, 3 döntetlen, 0 vereség Rudar i: 4 győzelem, 6 döntetlen, 5 vereség 5. CLUJ-NAPOCA (12.)-AARAU (4.) 2 CIuj-Napoca o: 7 gy., 3 döntetlen., 5 vereség Aarau i: 2 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség 6. LEIRIA (6f)-HEERENVEEN (9.) x 2 Leiria o: 12 győzelem, 2 dönteti., 3 vereség Heerenveen i: 3 gy., 3 döntetlen, 11 vereség 7. NAESTVED (5.)-TON PENTRE (3.) 1 Naestved o: 3 győzelem, 3 döntetlen, 1 vereség Ton Pentre i: 11 gy., 4 döntetlen, 4 vereség 8. ODENSE (8.)-NORKÖPING (10.) I 2 Odense o: 2 győzelem, 1 dönteti., 4 vereség Norköping i: 2 győzelem, 1 döntetlen, 3 vereség 9. METZ (8.)-LINZER ASK (6.) 1 Metz o: 11 győzelem, 5 döntetlen, 3 vereség LASK i: 6 győzelem, 6 döntetlen, 6 vereség 10. PARTICK THISTE (8.)-NK ZAGREB (4.) 1 Partick o: 4 győzelem, 9 döntetlen, 5 vereség NK Zagreb i: 5 győzelem, 7 döntetlen, 3 vereség 11. CANNES (9.1-BECSEJ (4.) 1 Gunnes o: 10 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség Becsej i: 1 győzelem, 5 döntetlen, 10 vereség 12. GRONINGEN (13.F-PIATRA NEAMT (5.) 1 x Groningen o: 4 győzelem, 7 dönteti., 6 vereség Piatra Neamt i: 3 győzelem, 4 d., 10 vereség 13. H. PETAH-TIKVA (5.F-STRASBOURG (10.) 2 Petah o: 1 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség Strasbourg i: 3 győzelem, 4 d., 12 vereség + 1 mérkőzés 14. FRANKFURT (9.)-VORW. STEYR (8.) 1 Frankfurt o: 10 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség Vorw. i: 2 győzelem, 6 döntetlen, 10 vereség • Atlétika Füiedíg meg sem álltak Július közepén bonyolí­tották le az immár 120 éves hagyományra visszatekintő 133 kilométeres Budapest ­Balatonfüred, valamint a 60 kilométeres Székesfehérvár - Balatonfüred távgyalogló versenyt. Lengyel Gábor, a Szeged TE atlétája a 60 kilo­méteres távon 6 óra 21 per­ces erdményével első, a Bu­dapest - Balatonfüred verse­nyen induló, ugyancsak SZTE-s Balog István 15 óra 51 perces idővel harmadik lett. Mindkét atléta támoga­tója a Colonia Biztosító. SPORT 9 • - Megkettőzött figyelem­mel kísértük a közgyűlés legutóbbi döntéseit, s amikor határozat született a jégpálya befejezése ügyében, mind­annyian nagyon örültünk ­kezdte a beszélgetést Rigó Lehel. - Ez a döntés igen nagy jelentőségű számunkra - folytatta hiszen azt je­lenti, hogy ismét összeállhat a „pályahiány" miatt két éve vegetáló szegedi hokicsapat. • Nem széledtek szét a játékosok? - Ha holnap kellene kez­deni, akkor már holnap ott lennének valamennyien ­magyarázta Bánáti Antal. ­Pápai Miklós, Pallós Péter, Kalocsa László, Bugyi Csa­ba, Páll Zoltán, Bauda Sán­dor, Redler Attila s a többiek türelmetlenül várják, hogy ismét a jégen legyenek. De éppen úgy igent mond a hí­vásra Hajdú András, Bojtos Csaba. Berta Norbert és Sza­lay Tamás is. Aztán szeret­nénk, ha velük együtt újra csatasorba állna Leleszi Zol­tán is, aki annak idején a csapat erőssége volt. - Ne feledkezzünk meg Kulikovról sem - vette át a szót Komjáti Endre mert ha összeáll a régi gárda, ak­kor őt nemcsak játékosként, hanem edzőként is számítás­ba vesszük. • Gondolom, hogy nem ilyen egyszerű a csapat „újraélesztése", hiszen két év nagy idő, s azóta már az akkori szponzo­rok is tovább álltak... - így van - felelték szinte egyszerre mind a hárman, majd Komjáti úr folytatta: ­Elsőrendű feladatunk, hogy új szponzorokat szerezzünk a csapat számára. Mert nem olcsó mulatság a jégkorong. A legtakarékosabb számítá­sok szerint is 800 ezer-1 millió forintra lenne szüksé­günk ahhoz, hogy működtet­ni tudjuk a csapatot. - Amikor utolsó mécs­esünket játszottuk a régi kör­nyezetben - emlékezett vissza Bánáti Antal - (nem elég, hogy egy időre abba kellett hagynunk...), a csapat teljes felszerelését is ellop­• Jeges dolgokról, kánikulában u Bánáti, Komjáti ás Rigó megint lelkes Újra összeáll a szegedi hokicsapat! A szegedi hoki „újrateremtői" balról jobbra: Bánáti Antal, Komjáti Endre és Rigó lehel. (Fotó: Gyenes Kálmán) r Nem hiszem, hogy akad Szegeden olyan sportem­ber, aki ne örült volna az információnak: az önkor­mányzat határozata alapján végre befejezik a jég­csarnok építését, és október-novemberben már a kö­zönség, a sportolók rendelkezésére is bocsátják a lé­tesítménye Komjáti Endre a Szegedi Jégkorong SC elnöke, Rigó Lehel alelnök és Bánáti Antal szakosz­tályvezető különösen felvillanyozódott a jó hfr halla­tán. Amikor a júliusi kánikulában leültünk beszélget­ni, természetesen elsősorban a jeges kérdések kerül­tek terítékre. ták. Nem kell külön ecsetel­nem, hogy mibe kerül egy korongozó szerelése. - Szó­val, ha újra indulunk, akkor új szereléssel is el kell lát­nunk a fiúkat... • Visszatérve a támoga­tásra, úgy tudom, hogy az önkormányzat egy fil­lért sem adott a ,j>ihenő" Jégkorong SC-nek... - Sajnos fgy van, s ma, amikor újraszerveződünk, az önkormányzati pénzek már elfogytak - kesereg Komjáti Endre. - Remélem azonban, megtalálják a módját, hogy pár száz ezer forintot juttas­sanak nekünk is. • Annál is inkább, mert a bajnokság októberben már kezdődik, s ahogy tudom, Önök is ott akar­nak lenni a rajtnál. - Mégpedig az OB II-ben - informál Rigó Lehel. ­Szándékunk az, hogy jól fel­készülten, esélyesként indul­junk, már csak azért is, mert amikor „befejeztük", mi ve­zettünk az OB II-ben. • Hogyan képzelik el az új csarnokban a mun­kát? - Nem szeretnénk senkit zavarni, csupán akkor vesz­szük majd birtokunkba a pá­lyát, amikor a nagyközönség befejezte a korizást - vágja rá Bánáti Antal. - Szeret­nénk az utánpótlással is kö­rültekintően foglalkozni, eh­hez azonban biztosítani kell a feltételeket is. Ha tudjuk, hogy minden este X órában a mienk a pálya, akkor úgy tudjuk osztani, szorozni a dolgokat, hogy az első csa­pat is és az utánpótlás is ele­get gyakorolhasson. • Végül, de nem utolsó­sorban: pillanatnyilag mi foglalkoztatja a szegedi hoki triumvirátusát? - Mindhármunk nevében beszélek - mondotta Komjá­ti Endre - amikor kijelen­tem: legfőbb teendőnk a csa­pat összehozása, egy fő­szponzor felkutatása, hiszen ne feledjük, hogy a csapat nagyon jó reklámhordozó le­het. - Meg aztán beszéljünk a végső célkitűzésről is: cé­lunk minél hamarabb az OB I-be kerülni! Ebben mindhárman egyet­értettek... • Labdarúgás Bajnok a Franzstadt - kispályái is~. 6. Gumi Macik 26 12 2 12 68-83 26 Véget ért a városi sport­igazgatóság labdarúgó szö­vetségének kispályás labda­rúgó-bajnoksága. A legkeve­sebb pontot az Algyő és a Vízmű Franzstadt vesztette, a legtöbb gólt - 109-et - a Dózsa öregfiúk kapták. A Deszk és a Tápé csapatát többszöri ki nem állás miatt törölték. Az 1994/95. évi bajnok­ság végeredménye L osztály 1. SZAK 26 19 3 2. MOl. Termetes 2* 15 6 3. Ilravitek 26 14 4 4.MOLOIK 26 5. Szz^td 85 Fc. 26 6. M. Önkora. 26 7. Mftahond 26 8 Úebnjp. Ktfek-26 7. Tervezők 8 Elektromos 9. Garázs SF. 18 Pick Team 11. Paprika 12. Tápí 13. Deszk 14. MÁV TBF • = törülve 26 10 4 12 62-72 24 26 II I 14 58-85 23 26 10 2 14 69-73 22 26 9 3 14 53-60 21 26 9 3 14 77-97 21 26 9 2 15 50-66 20* 26 7 3 16 39-60 I7» 26 4 2 20 51-104 10 9.1 •81 ILI 12. Altaz 13. Desáz 14. Fogó PC 13 3 11 5 12 3 10 5 9 4 10 2 10 2 9 3 9 3 8 5 6 6 483-42 41 577-53 36 868-63 32 1081-79 29 1871-56 27 1168-66 27 1162-66 25 1373-88 22 1465-88 22 1493-189 22 1478-75 21 1461-72 21 1353-64 21 1472-98 18 III. osztály A két csoport egyesülése után a bajnok­ság egyfordulós volt. 1. Vizmű Franzstadt 13 9 1352-31 19 11. osztály 1. Algyő 26 21 3 2188-4445 2. Vízöntők 26 28 I 5 83-36 41 3. MÁV Gépjav. 26 15 3 8 88-5433 4.Szitapress 26 14 5 7 88-68 33 5. Sportszelel 26 12 4 18 76-67 28 2. lokomotív 3. Budalakk 4. Tartex 5. Emergé Taurus 6. Sütödék 7. Tisza Volán 8 Eurotrke Tápé 9. Domaszék 18. DMD 11. Bajoros Bomb. 13 12. Bosfor 13 13. Winncr SC 13 1350-35 19 42 74-44 18 14 47-31 17 -6 50-31 14 -6 44-36 14 35 25-29 13 1746-42 11 1732-11 11 1637-57 II 18 42-75 9 28 40-57 8 28 37-54 8 Muréna-aréna Kecskeméten Sikerrel szerepeltek a kecskeméti nemzetközi gye­mek uszonyos úszóverse­nyen a szegedi Muréna Bú­várklub fiatal sportolói. Lamper Orsolya 400 méte­ren első, 50, 100, és 200 mé­teren második lett. A fiúknál Szabó Áron 50 méteren har­madik, 100 méteren negye­dik, 200 méteren ötödik he­lyezést ért el. A Lamper Or­solya, Prónai Edina, Kiss Amarilla, Kispál Andrea összetételű leány 4x 100-as váltó a negyedik legjobb időt úszta. Edző: Mityókné Ginczinger Julit. „Kupagyűjtők" lettek a Volán serdülők A Tisza Volán fiú serdülő kézilabdacsapata az idén mindenütt az első helyen végzett, ahol elindult. Az olasz trófea - megtekinthető a Kárász utcán - elnyerése után a Kunhegyes Kupán in­dultak a Tisza-parti fiatalok. A Szolnok megyei település rendezvénye kicsiben hason­lít a nem hivatalos világbaj­nokságnak számító teramói tornához. Amíg az olasz kis­városban több mint száz csa­pat küzd a különböző kor­osztályban, addig Kunhe­gyes az öt korcsoportban mintegy negyven együttes mérte össze tudását. A ser­dülők mezőnyében ott volt a Tisza Volán SC legénysége is. Szereplésükről a klub utánpótlás szakágának veze­tője, Buday Ferenc számolt be. - Tíz együttes vett részt a serdülő korcsoportban. Mi előbb a svéd Luigi Handball együttesét vertük 18-16-ra. Aztán a Debreceni Spőortis­kolások felett diadalmaskod­tunk 18-14-re. A szlovén Rvatni Kopemél 14—8-ra bi­zonyultunk jobbnak. A há­rom győzelem után kerül­tünk a döntőbe, ahol az egri Műszaki Szakközépiskola volt az ellenfelünk, amelyet 15-12-re sikerült kétvállra fektetni. A trófea mellé meg­kaptuk a legszebb kézilabdát játszó csapatnak felajánlott serleget is. • Kik voltak a siker ko­- A két kapus Avramov László és Nagy Gábor volt. A mezőnyjátékosok: Bárká­nyi Attila, Mendebaba Már­kó. Galiba Gergely, Szabó Tönki Emészt, Oláh Gábor, Buday Dávid, Kálmán Ró­bert, Pető Zoltán, Nagy László, Ladik Mihály, Mul­tyán György, Varga Zoltán. Különösen Szabó Tönki Er­neszt. Nagy László és Kál­mán Róbert játékával vol­tunk elégedett Gera Norbert edzővel. • A legközelebbi erőpró­ba? - Két hét pihenő, majd augusztusban folytatódik to­vább a kemény munka ­mondta Buday Ferenc. Aranyérem ' • Jr8 es különdíj A napokban Komlón ren­dezték az OB V. Cross Co­untry kerékpáros versenyt, melyen a JGYTF Prológ ­Warion mountain bike csa­pata sikeresen szerepelt. A felnőtt női mezőnyben Csö­mör Erika rajt-cél győzelem­mel nyerte meg a versenyt. A férfiaknál Dezső Sándor a harmadik helyen végzett és a leggyorsabb kör teljesítésé­ért járó különdfjat. Komló város vándorserlegét is ő nyerte.

Next

/
Thumbnails
Contents