Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-29 / 176. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1995. JÚL. 29. Nem számoltam össze, de gyanítom, Vámos László, az Operaház főrendezője az egyik csúcstartó a szegedi szabadtéri történetében. Négy változatban rendezte itt a Tragédiát, több legendás Shakespeare-remek és számos zenés darab, opera színrevitele fűződik a ne véhez. Idén A trubadúrt állította itt színpadra. „Szenvedély nélkül nincs ember" - mondja A trubadúr rendezője Vámos László. (Fotó: Gyenes Kálmán) • A Verdi-opera, miként a tavalyi Otelló is, a sza­badtéri és az Operaház közös produkciója. Mikor mutatják be Budapesten is? - Az operaházi bemutató kitolódott a következő évad legvégére, és (gy csak az azt követó évad bérleti rendsze­rében játsszuk majd folya­matosan. A darab évtizede­ken keresztül műsoron volt, nem árt egy rövid pihenő, mert különben a bérlők azt gondolják, hogy ugyanazt az előadást kapják. Nagyon jó dolognak tartom a két intéz­mény együttműködését, még akkor is, ha a kiállítási költ­ségnek legfeljebb csak har­madát kapjuk meg a szegedi szabadtéritől, de azért ez is nagyon sokat segít. Szeged pedig biztosan nem tudna kétmillióból ilyen szintű szcenikát létrehozni, tehát neki még inkább érdeke ez a koprodukció. • Kinek az ötlete volt ez a nem épp szokványos díszlet? - Nagyon nehéz meg­mondani, mikor születik meg egy gondolat. A truba­dúrt hetedszer rendezem, az első operaházi rendezésem is ez a darab volt, épp a mosta­ni előadás díszlettervezőjé­vel, Csikós Attilával csinál­tam, akinek, ha jól emlék­szem, az volt az első önálló nagy díszlete. A trubadúrhoz mindig a túzmisztikát keres­tem. Az akkori operaházi díszletünket, egy plasztikus horizontot, úgy is lehetett vi­lágítani, hogy láng legyen, és a tűz körülvegye a színte­ret. Nagyon szeretem Ro­dent, amikor 1956 nyarán el­őször megláttam A pokol • kapuja című kompozícióját Párizsban, a Rodin-múzeum kertjében, megkapott a drá­maisága, és bennem maradt. Most, amikor A trubadúrhoz valami barbár, középkori, a máglyával és a tömeghalál­lal, az emberek egymást pusztító pokoli erejével kap­csolatos képzőművészeti párhuzamot kerestem, beug­rott Rodin műve. Odaadtam a fotóját Csikós Attilának, és azt kértem, hogy a díszlet még színben is valami ha­sonló legyen, ugyanakkor mindent tudjon, variabilitá­sánál fogva alkalmas legyen a cigánytábortól kezdve Lu­na várának börtönéig min­den helyszín megjelenítésé­re. • Mit gondol, miért ra­jong még ma is a közön­ség ezért a darabért? - A trubadúr olyan őszin­te és olyan elementáris zene, hogy ezt a kérdést még soha­sem tettem fel magamnak. Ha olyan hőfokon interpre­tálják, ahogyan azt Verdi el­képzelte, akkor csak át kell engednünk magunkon, és hat, hiszen szenvedély nél­kül nincs ember. Csak elfoj­tott szenvedélyeink vannak, és minden elfojtott szenve­dély káros, minden kienge­dett szenvedély - bármilyen nehéz is elszámolni vele ­hozzájárul az ember teljessé­géhez. • Már a tavalyi Otelló színpadra állításával is rövid idő alatt készült el, de A trubadúrral bizto­san rekordot dönt, hiszen még egy hét sem áll! ren­delkezésére... - Mellbevágóan rövid volt az idő, ha a próbák ide­jén kifogtunk volna egy esős napot, akkor nem ludom, mi történt volna. Lehet, hogy va banque volt részemről, hogy nem kértem legalább két nappal többet... • Eredménytelenül zá­rult az a pályázat, amit májusban írt ki a Műve­lődési és Közoktatási Mi­nisztérium a Magyar Ál­lami Operaház főigazga­tói tisztére. A kilenc je­lentkező közül egyiket sem tartotta alkalmasnak a pályázatokat elbíráló szakmai bizottság. Úgy hírlik, meghívásos pályá­zatot írnak ki, és felkérik önt az azon való részvé­telre. Mit fog válaszolni? - Nem tudom, előbb tár­gyalnom kellene a miniszté­riummal. Hogy vállalom-e vagy sem, az kizárólag a kondíciókon múlik majd. Annak ugyanis nincs semmi értelme, hogy pénztáros le­gyek az ingyenuszodában. B. Zs Kik azok az ősgyeviek és mit akarnak? Tízéves az algyőiek civil szervezete Szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt, 1986. jú­lius 26-án, az Anna-napi búcsúkor 72 taggal ala­kult meg az ősgyeviek Baráti Köre (ŐBK). AI­győn, a Kosárfonó utcai iskolában azzal a céllal gyűltek össze akkor az emberek, hogy formát, szervezett kereteket adja­nak közös akaratuknak: legyen egy társaság, amely erősítheti a szülő­föld iránti szeretet. Azok­ban is, akik most élnek Algyőn és nemkülönben az elszármazottakban. Je­lenleg 250-en vannak. Minden évben ilyenkor, a búcsú napján találkoznak. Ma, szombaton azt ünne­pelik, hogy tíz esztendeje hathatósan működik az ŐBK. Mint az évtizedek óta Szegeden élő, de magát igazi ősgyevinek valló Dombi Gyulától, az ŐBK titkárától megtudtuk, a szombati ünnepélyes ta­lálkozón nemcsak arról számolnak be, hogy a tag­ság - kétharmaduk al­győi, a többiek szétszó­ródva, Pesten Szegeden, Vásárhelyen, Londonban, Sydney-ben - mit segített a település fejlődésében; a résztvevőknek emlékérem készült, Fritz Mihály szobrászművész alkotása; emléklapokat is kapnak az évfordulóra és üdvö­zölhetik vendégeiket, a bajor testvértelepülésről, Hebertsfeldenből érkező­ket; és persze felséges ős­gyevi menüt fogyasztanak a díszvacsorán... Az ŐBK a falu érdeké­ben számos akciót, közös­ségi alkalmat szervezett és kezdeményezett: tagjai adakoztak a háborús em­lékműre, a Faluházra, az idén áprilisban pedig megszervezték az első „falunapok" programját. Helytörténeti munkát vé­geznek, kapcsolataik ré­vén igyekeznek elvinni a falu jó hírét országba-vi­lágba. Mivel minden ta­lálkozón fényképek ké­szültek, a mostani ünnepi alkalomra szép, az össze­tartozás dokumentumait tartalmazó albumot készí­tettek. S. E. Manrico: Boiko Zvetanov A csütörtök esti főpróba közönsége csalódottan vette tudomásul, hogy a Manricót alakító, Zürichben élő kis bolgár tenorista szinte egyet­len frázist sem énekelt. Pier­giorgio Morandi ezért nem­csak a karmesteri teendőket látta el, hanem énekelt is. Az „Ah si ben mio..." után még tapsot is kapott. Ne­hogy a főpróba alapján írja­tok kritikát - szólt ránk egyik ismerősünk a zenekar­ból majd meglátjátok a premieren: kicsi a bors, de erős hangja van! Boiko Zve­tanovot a Lunát alakító Szi­lágyi Károly ajánlotta Sze­gedre, jól ismeri, hiszen sok­felé énekelték már együtt a darabot. Zvetanovot négy éve a Zürichi Operaházhoz fűzi állandó szerződés. A szófiai zeneakadémián vég­zett, megnyerte a roppant rangos szófiai, majd a bilba­ói énckversenyt. A Szófiai Állami Operaházban debü­tált, majd három hónapig Boris Christoff tanítványa volt Olaszországban. Azért nem tovább, mert sajnos a Maestro közben megbetege­dett, és nem tudta folytatni az oktatást. Egy ritkán játszott Rossi­A bolgár tenorista. (Fotó: Gyenes Kálmán) ni-opera. Az olasz nő Algír­ban tenorfőszerepe volt első nagy alakítása, majd a Rigo­letto Mantuai hercege követ­kezett. Azóta a Verdi-szere­peket szereti legjobban, bór szerepálma A szerelmi báj­ital Nemorinója. Repertoár­ján a legnagyobb lírai tenor­szerepek sorakoznak: Ro­dolf, Cavaradossi, Radames, Alvaro, Kalaf, Enzo, Des Grieux. A trubadúr Manricó­ja az egyik legkedvesebb szerepe, eddigi legnagyobb sikerét Rossini Teli Vilmo­sában aratta. H. Zs. A vezér (balról) az ünnepeltre (középütt) és az utód (jobbról) szerencséjére emeli poharát. (Fotó: Nagy László) • Tarnay Tamás székébe Siska András ült Búcsú a szerencsejátéktól Nyugdíjba vonult Tarnay Tamás, a Szerencsejáték Rt. 3. sz. Területi Igazgatóság vezetője. Tegnap búcsúztat­ták kollégái Szegeden, a Ro­yal Szállóban. Az esemé­nyen ott volt dr. Pongrácz Antal, az rt. elnök-vezér­igazgatója, Siska András, az igazgatói szék új tulajdono­sa, valamint régi munkatár­sai. • Úgy látszik, igaz, amit az egyik horoszkópban olvas­tam: ez az oroszlánok éve ­mondja nevetve a művésznő, amikor az egyik próbaközi szünetben leülünk beszélget­ni az öltözőjében. - Épp szü­letésnapomon mutatkozha­tok be a szegedi szabadtérin, ráadásul épp A trubadúr Le­onóráját énekelhetem. Néha történnek még csodák! Leo­nora minden szoprán szere­pálma, néhány év óta éneke­lem Budapesten. Mivel sze­gedi vagyok, 21 éves koro­mig itt tanultam a zenemű­vészeti főiskola ének- és zongorafőtanszakán, ponto­san tudom a szegedi Dóm tér rangját, ismerem az itteni magas színvonalat. Mindig arról álmodtam, egyszer majd én is itt fogok énekel­ni. Borzasztóan boldog va­gyok, hogy most ez is meg­adatott, és nagy öröm bol­dognak látni édesanyámat, aki ma is itt él Petőfitelepen. Neki köszönhetem zenei in­díttatásomat, hiszen már 3 éves koromban beíratott a zeneóvodába, ahonnét egye­nes út vezetett egészen a fő­iskoláig. • Miért szerzett az éne­kesi diploma mellé zon­goratanárit is? - Csak 16 évesen kezd­hettem el énekelni, ezért 14 évesen folytattam a zongora­tanulást. Elég jól ment, ezért a diplomáig meg sem álltam. Egyébként is azt gondoltam, az éneklésen kívül kell egy biztos kenyér, bár nem hi­szem, hogy valaha is zongo­ratanítással fogok foglalkoz­ni. Már a partitúra olvasásá­nál is óriási segítség az a sok-sok megtanult anyag, az összhangzattantól a zenetör­téneten át a komolyan vett melléktárgyakig. Ezeknek is Sokan nem értjük, hogyan lehetséges az, hogy egy énekesnő, aki megnyert több énekver­senyt, akit szívesen látnak európa nagy operaházaiban, aki többfelé bemutatkozott már az amerikai kontinensen is, épp szülővárosában, Szegeden nem kapott eddig lehetőséget. Vég­re ma este megtörik a jég, és Temesi Mária - akit szegedi kislányként még Tóthnak hívtak - A trubadúr Leonórájaként bemutatkozhat a Dóm téri színpadon. Egy álom valóra válik A ma esti Leonora: Temesi Mária köszönhetem, hogy akár két hét aiatt is meg tudok tanulni egy szerepet. Nemrégiben volt például egy különleges beugrásom Zágrábban, Brit­ten Háborús requiemjében énekeltem. Három napom volt rá, hogy megtanuljam a szólamot. Másfél napot baj­lódtam a kottaképpel, ugyanis a zenekar, a kórus és a szopránszóló különböző ütemben volt írva egymás alá. Miután megfejtettem a keresztrejtvényt, már nem is volt olyan rettentően nehéz. Nagyon fontosnak tartom a külső kontrollt, ezért a mai napig énektanárhoz járok. Hálás lehetek a sorsnak, mert Szegeden Berdál Vali­ka és Sinkó György voltak a tanáraim. 1988 óta Adorján Ilona az énekmesterem, aki­nek hihetetlenül sokat kö­szönhetek mert olyan átfogó technikát adott át az éneklés­hez, mint amilyet zongoris­taként birtokoltam. • Milyen volt az elmúll évadja? - Az Operaházban A wal­kúrben Sieglindét énekel­tem, talán ennek az alakítá­somnak köszönhetem, hogy megkaptam az idei Székely Mihály Emlékplakettet. Az utóbbi időben én lettem az Operaház ügyeletes beugró­ja, például a Wagner-premi­er után két nappal Mozart Titusának Vitelliáját kellett énekelnem, ami a mezzó­szoprán mélységektől a ko­loratúr magasságokig teljed. Sok feladatom van a követ­kező szezonra is, de a kül­földiekről egyelőre nem sze­retnék beszélni, nehogy elki­abáljam... Az Operaházban Szimonov mesterrel mutat­juk be Wagner Siegfriedjét, amelyben Brünnhildét éne­kelem, tavasszal pedig Tos­caként láthat a közönség. • A családjáról elárul valamií? - A férjem orvos. Pintér Lászlónak hívják. Sok elő­nye van, hogy nem szakma­beli, így sokkal reálisabban, józanabbul látom a pályát. Van egy hároméves Martin Dominik névre keresztelt kisfiunk, akitől amikor nem­régiben megkérdezték, mivel foglalkozik az anyukája, le­törten panaszolta: operaéne­kes, sajnos. Igyekszem hely­tállni a családban is, de elke­rülhetetlen, hogy gyakran vagyunk egymástól távol. • Meglehetősen nagy a repertoárja... - Mozart-, Verdi-, Wag­ner-, Csajkovszkij- és Pucci­ni szerepeket egyaránt éne­kelek, sőt a legnehezebb ora­tóriumok, dalciklusok is sze­repelnek a repertoáromon. A Szegedről indult. (Fotó: Gyenes Kálmán) trubadúr Leonorája egy jól felépített, de hangi igényes­sége, technikai és érzelmi sokszínűsége miatt nagyon nehéz szerep. Sokszor még­sem érzem nehéznek, mert nagyon közel áll hozzám. Nagy Verdi-kantilénákat kell benne énekelni, amihez nagyon jó légzéstechnikával, támasszal kell rendelkezni. A koloratúráihoz is biztos technika szükséges. A figura is összetett, Leonora először egy szerelmes fiatal nő, aki a második színrelépésekor már nagy bölcsességgel kész lemondani a földi élet dolgai­ról, amikor pedig börtönbe kerül a jegyese, kész meg­halni érte. Az ilyen önfelál­dozó hősnők nagyon gyako­riak Verdinél. • Hogyan tekint erre a figurára egy mai modern nő? - Azt hiszem ma is van­nak hasonló lemondások, önfeláldozások, csak nem ennyire sarkított formában. A nők ugyan nem isznak mérget a gyűrűjükből, de ügy látom a környezetem­ben, nagyon kemény lemon­dások vannak az életben. Az opera alapszituációjának lé­nyege nagyon könnyen átvi­hető a mába, mert az élet na­gyon sok embert kényszerít önfeláldozásra azért, akit szeret. • Sokan árgus szemek­kel figyelik a két Szeged­ről indult Leonora bemu­tatkozását. Zavarja? - Ennek csak pozitívuma­it érzem, talán sohasem éne­kelhettem volna itt, ha nem egymást követő napon lett volna a két előadás. Annak ellenére, hogy én is szegedi vagyok, és szép nemzetközi sikereket értem el, eddig nem kaptam itt lehetőséget a bemutatkozásra. Most na­gyon hálás vagyok a sors­nak. Ezen a pályán egyéb­ként is állandó verseny van, egy ilyen bemutatkozás dop­pingolja az énekeseket. Sze­rintem a néző számára is roppant izgalmas, hogy két különböző személyiség, más technikával, más hanganyag­gal, különböző érzelemvi­lággal hogyan építi fel a sze­repet. Hollósi Zsolt • Szabad színház egész Szeged ­még két napig. A független színházi csoportok és műhelyek bejátszották, a nézők pedig bejárták a várost a Bálint Sándor Művelődési Háztól a Régi Zsinagógáig, a JATE Klubtól a Tantuszházig. Negyedik napja tart a nagy vándorlás. Szék alig marad üresen. A bemutatók egytől egyig teltházasak. Még a Móra park is megtelt a szentpétervári Formai Színház tüzes-reneszánsz szárnyalá­sán. Még két napig lehet jönni-men­ni és csudálkozni azon, hogy a részt­vevők, magyarok és nem magyarok mit tudnak a hangjukkal, a testükkel, a kellékeikkel. A Szabad Színházak Nemzetkö­zi Találkozójának mai programja. SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK: JATE Klub, 19 óra: Kinetic Színház (Moszkva): Samsa táncok - Kafka nyomán és Tea két személyre; Régi Zsinagóga, 22 óra: Derevo Színház (Szentpétervár): Meglepetés est; Ré­gi Zsinagóga, 24 óra: Szárnyak Szín­háza (Budapest): Régi szép idők, Függőjátszma, Asztaltánc, Sétatér. ZENEI PROGRAM: Kass Szálló, 20.30 óra: Román „Rastem" Dubin­nikov tatár zenész (Novoszibirszk). FILMES PROGRAMOK: Belvárosi Mozi-Kamaraterem, 17-19 óráig: Válogatás a győri Mediawave Nem­zetközi Vizuális Fesztivál filmjeiből - Filmek a volt Szovjetunió területé­ről IV.: Boris Artemchuk: Egyene­sen; Alexij Kharitidi: Gagarin; Vic­tor Kossakovsky: A Belov-család. KIÁLLÍTÁSOK: Kass Szálló: The­alter '94 - Révész Róbert fotói és Samira Sinai (Irán) szőnyegterv kiál­lítása. A fesztivál vasárnapi program­ja. SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK: JA­TE Klub, 19 óra: Kinetic Színház (Moszkva): Samsa táncok - Kafka nyomán és Tea két személyre; Tan­tuszház, 19 óra: Utolsó Vonal (Bu­dapest): YSA por és homu; Kálvin téri Fürdő, 20.30 óra: Balog József­Geltz Péter (Szeged-Budapest): Gib­raltár F.xit - Munkabemutató; Régi Zsinagóga, 22 óra: Derevo Színház (Szentpétervár): A női vonal keresé­se. ZENEI PROGRAM: Kass Szál­ló, 21 óra: Garaboncos Együttes (Zenta-Szeged-Csóka-Budapest).

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents