Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-29 / 176. szám

• Ismerje meg önmagát! (6.) Szüksége van hányingerre és gyulladásra? \ Dehogy van rá szűk ségem, fogalmazódik meg bennünk a válasz, pedig a tiltakozást egyre inkább fel kellene váltania a gondolkozásnak, hiszen hazánkban is mind több orvos teszi fel páciensének a kérdést: miért éppen ez a betegség kell Önnek? Aki valóban szeretne megszabadulni nyavalyáitól, annak először is meg kell értenie betegsége üzenetét. Sorozatunkkal a tünetek jelentésének megfejtésében szeretnénk segíteni olvasóinknak. Gyakran érezzük, hogy étvágytalanok vagyunk, nincs kedvünk enni, vagy éppen egy falatot sem tudnánk lenyelni még legkedvesebb ételünkből sem. Bizony az étvágyunk igen nagy mértékben függ a mindenkori lelki állapotunktól, a tudatunkban vagy tudat alatt jelen lévó gondjainktól. Már korábbi fejezeteinkből is kitűnt, hogy a nyelvünk beszédesen árulkodik a pszichés szituációk testi üzeneteiről, így nem is szorulnak különösebb magyarázatra a következő szófordulatok: teljesen e/ment az étvágyam, elfog a hányinger, ha csak rá gondolok, rosszul vagyok a puszta látásától is, és így tovább. A felsorolt megfogalmazások mind-mind valamilyen kellemetlen pszichés szituációról, kapcsolatról árulkodnak és nem arról, hogy gyomorbetegek lennénk. Az étvágytalanság azzal kezdődik, hogy valamit nem tudunk lenyelni. Enni, nyelni azonban kell (a helyzetek megkívánják), ezért iszunk a falatra egy kortyot, hogy jobban csússzon. Nagyon gyakran az alkoholizmus mögött éppen ez húzódik meg. Az illetőnek nyelni kell valamiért vagy valakitől, s hogy a helyzet elviselhetőbb legyen, iszik rá. A legtöbb alkoholista éppen azért issza a sört. a bort vagy a pálinkát, mert van valami az életében, amit nem bír lenyelni, nem bír megemészteni. Neki is és a krónikusan étvágytalan embernek is meg kellene kérdeznie önmagától, hogy melyik az a helyzet az életemben, amit nem tudok, esetleg nem is akarok lenyelni. Aki mégis lenyeli azt, ami bizony egyáltalán nem kedvére való, annak a probléma idővel megfekszi a gyomrát. Ekkor jelentkezik a hányinger, ami mindig az elutasításról szól. A drasztikus elutasítás, a pánikszerű ellenállás formája már az egész testet megviselő hányás. Ekkor már nemcsak arról van szó, hogy valamit nem tudunk lenyelni, megemészteni, esetleg émelygúnk tőle, hanem hevesen tiltakozunk a befogadásától, sót minden eróvel igyekszünk megszabadulni a számunkra elviselhetetlentől. Érdemes a hányingerről szólva külön kitérni a jól ismert terhességi hányásra. A gyermekvárás örömteli időszak, a fentiek olvastán joggal merülhet fel a kérdés, hogyan értelmezhető ebben az esetben a hányinger. Bizony itt sincs másról szó, mint arról, hogy a kismama a helyzetével kapcsolatban valamit nem tud elfogadni, lelke mélyén elutasítja. Ilyenkor vagy a megszületendő gyermekkel, vagy az apával szembeni tudattalan elhárítás okát kell megkeresni. Az is előfordulhat, hogy a leendő anyukának nói szerepével, esetleg közelgő anyai feladataival van gondja. Érdemes mindezeket a férjjel, esetleg pszichológus bevonásával még a kicsi megszületése elótt tisztázni, mert később a teendők sűrűsége erre már kevésbé ad lehetőséget, az elhárítás viszont csak elfojtódik, de nem szűnik meg, s idővel más űton keres magának megnyilvánulást. A testben megjelenő betegségek lelki hátterével foglalkozó könyvek közül a tünetek értelmezéséhez a két népszerű német orvos: Thorwald Dethlefsen és Rüdiger Dahlke - Út a teljességhez című müvét vettük alapul, jelen fejezetünkhöz a fertőzések okozta gyulladásos, lázas betegségeket. Bizonyára töbWbn elgondolkoztak már azon - különösen influenzajárványok idején -, mi okozhatja, hogy egyeseknek ártanak a vírusok, másoknak pedig nem. Utóbbiaknak jó az immunrendszerük, szoktuk mondani. Igen ám, de ők meg más betegségektől szenvednek. Akkor mi a valódi válasz? Idézett szerzőpáros szerint a fertőzéses gyulladások a test szintjén megjelenő megoldatlan lelki konfliktusok. Nézzük meg a választ alaposabban! Az egész életünk döntések sorozata, mert mindig választanunk kell különböző megoldások között. Dönteni nem jó, mert amint az egyik változatot kiválasztjuk, a másikról lemondunk, ráadásul igazán jó döntés nincs is. Tehát lépten-nyomon feszültségeket keltő konfliktusos helyzetekbe kerülünk, amelyek megoldását leggyakrabban csak kerülgetjük, esetleg elodázzuk. Az általuk gerjesztett feszültségek azonban megmaradnak - ha úgy tetszik legyengítik az immunrendszerünket —, s a lélek szintjén elmaradt összeütközés a testben zajlik le valamilyen gyulladás formájában. Aki tehát nem nyitotta meg a tudatát egy őt felkavaró konfliktus számára, az máris kitárta a testét a fertőzés elótt. A kórokozók mindig a test úgynevezett gyenge pontjait támadják meg, s mi éppen általuk kapunk választ arra, hogy életünk mely konfliktusa elől térünk ki. Ugyanis minden testrész megfelel egy lelki tartalomnak, problémakörnek. A torokgyulladás például arról árulkodik, hogy valamiből nagyon elegünk van, s nem tudunk már tovább nyelni; a vesegyulladás a partnerkapcsolatainkban jelenlévő feldolgozatlan konfliktusokra figyelmeztet; a hólyaggyulladásban szenvedő erős nyomás ellenére sem képes elengedni magát; az ízületi gyulladásosok mereven ragaszkodnak olyasmihez, ami már csak számukra fontos; a kötőhártya-gyulladás arról szól, hogy szemet hunyunk az előtt a probléma elótt, amivel nem akarunk szembenézni. A középfülgyulladás a gyerekeknek éppen arra a korszakára esik, amikor az engedelmességet tanulják, pontosabban nem akarják meghallani, amit szüleik mondanak. A mandulagyulladás a szorongó gyerekekre jellemző, s arra hívja fel a szülők figyelmét, hogy a gyermek az élet valamely területét nem meri magához engedni. A vastagbélgyulladás viszont azokat kínozza, akik nem merik a saját életüket élni. Fájdalmas szembenézni a tünetek üzeneteivel, de az orvosi kezeléssel párhuzamosan mégis érdemes elgondolkozni rajtuk. Lenthár Márta • Nem mindenki tart a szüléstől SZÓRAKOZTATÓ MELLÉKLETÜNK mm a és valami más Tari Jánosné már-már feladta a reményt. Bár, mint mondja, míg él az emberfia, addig bízik, reménykedik. Úgy érezte azonban, nagyon kicsi az esélye arra, hogy valaha is rátalál öccsére, Ónódi Józsefre, akit 1944. októberében látott utoljára. Ő, lánykori nevén Ónódi Magdolna, akkor 15, öccse pedig 13 éves volt... • C>tvvn, nagyon-nagyon hosszít év atán... Megtalálták egymást a testvérek! A

' llami gondozottak voltak, s egy-egy családhoz helyezték ki őket a Sándorfalvához közeli Homokpusztán. - Arra is emlékszem, hogy Józsi a Makráéknál, én pedig a Gás-. páréknál dolgoztam - emlékezik vissza Tari Jánosné, akit Sándorfalván. családi házukban kerestünk fel. - De arra is, hogy '44 őszén átjött hozzám, és azt mondta: Magdus, én elbúcsúzom tőled, elmegyek... Ezt mondta, és valóban elment a környékről. Semmit sem tudtam róla, azt sem, hogy egyáltalán mi van vele. - Hogyan alakult Magda néni élete 1944 után? - Jól is, rosszul is. Nagyon nehéz volt a cselédség, sok volt a munka, nem is bántak velem úgy, ahogyan egy fiatal lánnyal kellett volna. Homokpusztáról bekerültem egy Vidéki nevezetű kocsmáros házaspárhoz szolgálni. Másfél év után pedig férjhez mentem. -Család? - Négy szép gyerekem van: három lányom és egy fiam mondja elégedetten Tariné. S nem kis büszkeséggel teszi hozzá: - Meg hat unokám és két dédunokám... Egy lányom itt él Sándorfalván, kettő Mórahalmon, a fiam pedig Szegeden. Magda néni azután arról mesél, hogy a testvérei már mind meghaltak, ő maradtjegyedül, s ez talán még nagyobb erővel hajtotta, űzte eltűnt testvére felkutatására. Erzsébet nevű nővérével, aki a Mosonmagyaróvárhoz közel eső Várbalogon lakott (3 évvel ezelőtt hunyt el), gyakran írtak a Vöröskeresztnek, kerestették Ónódi Józsefet. Évtizedeken keresztül, eredménytelenül. - Nemrégiben telefonált Várbalogról elhunyt nővérem lánya. Azt mondta, az ottani polgármesteri hivatal hirdetőtáblájára ki van függesztve, hogy Ónódi József keresi testvéreit, Erzsébetet és Rozáliát. Ez utóbbi én vagyok, mert gyerekkoromban engem csak Rozinak hívtak, utána derült ki az anyakönyvből, hogy Magdolna vagyok. Szóval, ott volt a telefonszám is, abból láttuk, hogy Németországban lakhat az a bizonyos Ónódi József. -Felhívták? - Igen. Próbálkoztunk, de nem jött be. Aztán a fiam meglátogatott bennünket és azt mondta: Mama, leellenőrizzük a számot, megtaláljuk, légy nyugodt! És sikerült is. Ó, a testvérem volt, aki felvette a telefont... A telefonokat, levélváltás követte, majd megbszélték a nagy találkozást, több mint 50 év után! A múlt héten, pénteken utazott Magyarországra Ónódi úr feleségével a németországi Rudertingből. Budapesten, a Keleti pályaudvaron várta őket Magdolna asszony és fia, Tari János. - Mi volt az első szava, amikor meglátta testvérét? — kérdezem a sándorfalvi nyugdíjas asszonyt. Magda Sándorfalván, József a németországi Rudertingben él • Családi körben Sándorfalván, jobbról az első Magda asszony, a harmadik Ónódi József Hossszú a meséje annak, hogy miként is váltak szét útjaik azon a borongós őszön, amikor bejöttek az oroszok, s azt mondták, hogy most felszabadultunk. Mert az Ónódi gyerekeknek - tizen voltak lestvérek, édesanyjuk az utolsó gyerek szülésébe halt bele - nagyon nehéz sorsot szánt a Teremtő: heten érték meg a felnőtt kort, s mivel apjuk egyedül nem tudta felnevelni őket, intézetbe adta a gyerekeket. Pontosabban, az idősebbek közül hármat. - Nem tudtam mást mondani, csak a nevét: Józsi, kiáltottam, és a nyakába borultam. Ölelgettük egymást és sírtunk. Csodálatos érzés volt az egyetlen, még élő testvéremet magamhoz szorítani... Josef Ónodi, alias Ónódi József, élete sem volt éppen nyugalmas. Az oroszoknál „kötött ki", idősebbnek vallva magát, hentesként és szakácsként dolgozhatott a fiatalember, azután pedig a géplakatos mesterséget tanulta ki. A negyvenes évek végén disszidált. Ausztriában megnősült, gyermekei születtek, 30 évvel ezelőtt onnan is távozott, s a Passau melled Ruderting nevű településen állapodott meg. Lakatos műhelye van, ott dolgozik és dolgoztat. Mivel a két testvér csak két napig volt együtt, József már vasárnap visszautazott, így németországi otthonában hívtuk fel. Ónódi úr nagyon örült a hívásnak, s szívesen beszélt az elmúlt évekről. Gondolatai - és( szavai is - mindig visszatértek a múlt pénteki találkozásra. • Tari Jánosné Ónódi Magdolna: Istenem, de hosszú volt!... (Fotó: Somogyi Károiyné) - Csodálatos voltIMég mindig ügy érzem, nem is igaz ez az egész. Olyan mint egy álom, mint egy nagy kaland! A nővérem biztosan mesélte önnek, hogy mennyit kerestük egymást, mígnem egy véletlen folytán egymásra leltünk. - Ónódi úr, milyen volt az elmúlt 50 év? - Pokolian nehéz. Most azonban nem gondolok erre. Higgye el, számomra valami fantasztikus erőt kölcsönöz Istennek ez a késői ajándéka: a testvérem. -A jövőben valószínűleg többet jár majd Magyarországra? - Ó, ez csak természetes. Magyarország különben is egy csodálatos ország, az én szülőhazám, amelyre mindig is büszke voltam és vagyok. - Mikor találkoznak ismét Magda asszonnyal? - Hamarosan. Úgy beszéltük meg, hogy augusztus 10-én itt, Rudertingben látjuk egymást viszont. Feleségemmel szeretnénk olyan szép vendéglátásban részesíteni testvéremet, mint amilyenben ók részesítettek minket... Tari Jánosné született Ónódi Magdolna és Ónódi József tehát fél évszázad - és néhány hónap — elteltével, egymásra talált. Hálát adnak a sorsnak, hogy ezt megérhették, igyekeznek is kihasználni a lehetőségeket és minél többször találkozni egymással. Egy picinyke gond azért van: József már igencsak töri a magyart, eléggé nehezen értik meg egymást. Magda néni azt mondja: - Egy-egy mondatom után mindig figyelmeztet Józsi, hogy várjak egy kicsit! Azért mert keresi a magyar szavakat, a kifejezéseket. S ő vár türelmesen. Ha ötven évig várt, ezt a pár percet már kivárja. Kisimre Ferenc