Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-25 / 172. szám

Táborban a törpikék Tóth Istvánné óvónővel, a tábor vezetőjével még az el­ső héten beszélgettünk a Mesebirodalom életéről. - Elsősorban nagyóvodá­soknak és kisiskolásoknak szerveződön ez a tábor. Na­gyon nagy az érdeklődés. Eredetileg 22 főre tervez­tünk, de már 29-en vannak, és még mindig szeretnének jönni a gyerekek. Ugye, ilyenkor az óvodákban taka­rítási szünet, az iskolákban meg vakáció van. Hogy azok a gyerekek se legyenek egyedül otthon, akikre nem tud a nagyi vigyázni, és a szülők is nyugodtan dolgoz­hassanak, azért is van ez a tábor. • Milyen programok várják a kicsiket? - Megpróbálunk a gyere­keknek olyan programokat összeállttani, amikre évköz­ben, a szülőkkel általában nincs lehetőségük. Változa­tosan szervezünk, minden­nap máshova, egy helyre kétszer nem megyünk. Ha­gyomány a hajókirándulás, a Somogyi Könyvtár megláto­gatása, a városnéző sétabu­szozás. Délelőttönként min­dig valamilyen kézműves foglalkozás van. A gyerekek Immár harmadik éve Mesebirodalom lakói lehettek-lehetnek - há­romszor egy hétre ­azok az 5-7 éves kislá­nyok és kisfiúk, akik a szünidőben „benevez­tek" a Százszorszép Gyermekház Törpös tá­borába. Az apróságok óvónők segítségével ke­reshetnek kalandokat, mindennap más-más mesehőssel találkozhat­nak, és Mesebirodalom játékvára is rendre sok­sok meglepetést tarto­gat számukra. nagyon élvezik, tele vannak ötletekkel. Ma például hur­kapálcából és fonalból pók­hálót szőttünk. Ügyességet fejlesztő és szabályjátékok­kal vezetjük le az egy hely­ben üléstől felszaporodó energiájukat. Sokat mesé­lünk, s megyünk moziba is. • Naponta hány órát vannak itt a gyerekek? - Reggel nyolctól délután fél ötig, több, mint nyolcat. A gyülekező után közösen ké­szítjük el a tízórait. Evés után kezdődnek a programok. Ha az idő engedi, akkor kint, a szabadban is játszunk. • Nem nehéz megismer­ni ilyen rövid idő alatt, és összefogni, lefoglalni a más-más helyről jött ap­róságokat? - Eleinte azok a főiskolá­sok, egyetemisták vezették a táborokat, akik ehhez kedvet éreztek, de nem tudták iga­zán összefogni a gyerekeket, ezért ettől az évtől óvónőket kerestek a feladatra. Mi azért már edzésben vagyunk. Nálunk a kulcsszó a játék, mindent csak játékosan lehet velük csinálni. Katonásan, utasftgatással nem lehet semmit elérni. Mindenhez kell egy kis körítés, minden­nek van koreográfiája, s az 6 fantáziájuk is határtalan. A felismerésükben, megisme­résükben segítségünkre van a gyerekek nyakában lógó kis táblácska, aminek az ele­jét maguk színezték, a hátul­ján pedig szerepel a nevük, lakcímük és a szülők tele­fonszáma. Amíg mi beszélgettünk, a másik terem a „törpök" éne­kétől volt hangos. Az apró­ságok a népitánc foglalkozás előtt, Szöllősy Ágnes óvónő irányításával, énekkel, játék­kal szórakoztak. B. Zs. KEDD, 1995. JÚL. 25. SZEGEDI TÜKÖR 9 A kicsik is edzésben vannak. (Fotó: Karnok Csaba) Petrovics Kálmánt, az éremgyűjtő kajakost, a többszörös világbajnokot a sportszerető olvasónak nemigen kell bemutatnunk. Sportpályafutását, eredményeit nyomon követhettük, de hogy milyen lehetett a hajdani élsportoló kamaszkora, arról eleddig csak keveset hallottunk. • - Tizennégy éves korom­ban, szülőhelyemen. Nagyma­roson kezdtem el kajakozni, és azzal a lendülettel felvételiz­tem a középiskolába, a váci Sztáron Sándor Gimnázium­ba, fizika tagozatra. Ez azért is fontos, mert azóta a fizikához az égvilágon semmi közöm. Valahol az igazán komoly ka­jakozás és a gimnázium kötő­dik egymáshoz. A 25-30 kilo­méterre lévő Vácra jártam gi­mibe, vonatoztam mindennap oda-vissza, a kajakozást vi­szont Nagymaroson folytat­tam. A második évben már magyar bajnok lettem, utána szép lassan válogatott. Az is­kolában egyébként nem iga­zán tudták, hogy sportolok, csak valamikor harmadikban derült ez ki, amikor valami­lyen nagy nemzetközi ifjúsági versenyről jöttünk haza, és az újságok is írtak róla. A ta­nárok zöme tényleg nem tud­ta, hogy kajakozom, de attól kezdve egy kicsit más volt a megítélés, egy kicsit kelleme­sebben álltak hozzám, egy kis­sé engedékenyebbek lettek. Megértették, miért nem tanu­lok teljes lendülettel. • Az átjárás, az edzések hagytak időt a tanulásra, más elfoglaltságra? - A sok kiesést leginkább az átjárás jelentette. Félóra vonato­zás, meg amíg odagyalogoltam meg vissza, a várakozások. Úgyhogy a gimnáziumban kü­lön délutáni foglalkozásokon nem igazán tudtam részt venni, hanem ahogy vége volt az órák­nak, rohantam haza, edzésre. Ez azért nem jelenü azt, hogy nem vettem ki a részem az iskolai élet sűrűjéből. • Tablófotó után kutatva, a képeket válogatva, zene­kari fotók is előkerültek. Ezek is abban az időben készültek? - Ez abszolút gimnázium. A zenész múltam ugyanis két összetevőből áll. Az egyik az, hogy általános iskola harma­dik és hatodik osztálya között hegedültem. Ennek úgy sza­kadt vége, (véletlenül, vagy inkább szántszándékkal), hogy a nagymarosi lejtős utcák té­len klassz szánkózóhelyek Petrovicsnak ma sincs köze a fizikához Moizsék egy „kajakkirály" diákéletéből Egykor a zenészekhez hasonlított... Manapság első a munka és a család. voltak; nekem nem volt szán­kóm, viszont akadt egy kelle­mes kis hegedűtokom, ami na­gyon megfelelt a célnak. Mire hazaértem, erősen zörgött a tok, tartalma, mint később ki­derült, a lelke eltört, a húrok lepattantak, meg ilyesmi. A lé­nyeg, hogy nem lehetett ját­szani rajta többé, nagy meg­könnyebbülésemre egyébként. A történet ott folytatódott, hogy negyedikben a szalaga­vató előtt három héttel titok­ban nagy produkcióra készül­tünk négyen az osztályból. A zenekarban két gitáros, egy dobos már volt, és én lettem a basszusgitáros, mivel négy húrja van, mint a hegedűnek. A hegedűs múltam, és a csapat­ba való tartozásom miatt rám osztották a szerepet és a felada­tot, hogy három héten belül ta­nuljak meg basszusgitározni. Megtanultam rajta négy számot. Ezt a négy számot kétszer egy­más után előadtuk, az már, ugye, nyolc szám. Mondanom sem kell, óriási volt a sikerünk, amit az öltözetünk is garantált, hiszen a következőképp nézett ki: gumicsizma, jégeralsó, póló, frakk és cilinder. A négy szá­mot azóta is tudom. • Bővüh azóta a repertoá­rod? - A zenélés folytatódott a katonaság alatt. És miután Szegedre kerültem, itt is foly­tatódott a zenélés Ürmösi La­(Fotó: Karnok cival, a Hevesi testvérekkel, az akkori Névtelen Nulla előd­jével, aztán Szaniszló Jánossal egy-két jazzimprovizáció ere­jéig, úgyhogy benne voltam egy kicsit a zenei életben is. Két év múlva komoly válaszút elé is kerültem emiatt, hogy kajakozni fogok vagy zenélni, mert a kettő együtt már nem ment. Volt olyan, hogy koncert, utána még egy kis gyönge éj­szakai program, reggel hattól úszóedzés, iskola, utána megint edzés, este megint koncert. Nem ment. Ez akkor egy óriási kérdés volt. Úgy döntöttem, hogy inkább a kajakozást foly­tatom, és azt hiszem, hogy jól döntöttem. Azért még ma is van egy Memphis nevű csapat, ame­lyikkel egy évben kétszer össze­jövünk, és egy kis örömzenét produkálunk. • Annak idején miért pont Szegedet választot­tad? - A gimi után, 80-ban a Ju­hász Gyula tanárképzőre je­lentkeztem foldrajz-tesi szak­ra. Választásomkor az elsőren­dű szempont az volt, hogy itt nyugodtabban, jobban fogok tudni kajakozni. Édesanyám tanárnő, úgyhogy a pedagógu­si pálya sem állt messze tő­lem, illetve a családtól, mert akkor azt még nem tudhattam, én hogy állok vele, és az az igazság, hogy még igazából Csaba) ma se tudom, mert azóta sem tanítottam. • Kilencvenkettőben ab­bahagytad az aktív ver­senyzést. Nem hiányzik a vtz? - Eltöltöttem a sportban húsz évet úgy, hogy gyakorla­tilag egyetlen nyaram sem volt. Lehet, hogy ez önzőén hangzik, de most már nem csak az én szempontomat kell figyelembe venni, hiszen a másik tíz évben, mióta csalá­dom van, nekik ugyanúgy nem volt nyaruk, illetve közö­sen nem volt. Ez csak egy szempont, de elég jelentős, és ha tovább edzősködöm, ez ugyanígy folytatódott volna. Tehát nyáron edzések, edzőtá­borok, versenyek, család sem­mi. A másik komoly szempont az volt, hogy azokat a felnőtt versenyzőket kellett volna át­vennem, akikkel együtt verse­nyeztem. Úgy éreztem, azok­kal, akikkel igen komoly bará­ti kapcsolatban voltunk, edzői szemmel és fejjel irányítani rettenetesen nehéz. Úgy gon­doltam, hogy lehetetlen. Csá­bító gondolat viszont egy Pet­rovics-féle kajaksuli létreho­zása, ám ebból nem lehet megélni, családot fenntartani. Viszont ha az ember belevág, akkor teljes vállszélességgel csak ezt szabad csinálnia. • MdUtmlytitleoM J tucbtia rádrisasszonv kivetkőzik maoábór • vnnnnivniVH i m• wnvmi IIIVÍHWVVI Szerepről szerepre elemeire bontja a személyiségét, hogy azután ismét összerakja vala­milyen más formátummá. Nem belebújik a szerepbe, ha­nem átlényegül. Egy másik személyiség-lehetőséget kelt életre magában. Megdöbben­tően szemérmetlenül mutatja meg az emberi lélek bonyo­lultságát, úgy érezzük, saját intimitásait, legtitkosabb indu­latait és ösztöneit tárja elénk. Nyugtalanító személyiség, akivel félünk azonosulni, mert segítségével önmagunkra is­merünk. Nem a színésznőt lát­juk. aki a Csirkefej Vénasszo­nyát játssza, hanem a Vé­nasszony él a színpadon. Hő­gye Zsuzsanna ismét parádés szerepre készül, szombaton este a Nyári Szünet Színház keretében a Kamaraszínház­ban mutatják be Peter ShaíTer Black comedy című fergete­ges vígjátékát, amelyben Miss Fumivalt játssza. • Az előző évadban hosszú ideig nem láthattuk szín­padon. Miért? - Magánéleti okok miau cn kéltem, hogy egy kis időre ott­hon maradhassak. A színház ve­zetése lehetővé telte ezt, így csak az évad végén dolgoztam. A Bevíz úrban játszottam. Vala­ki meg is kérdezte, hogy nem jöttem-e ki a gyakorlatból. A színészet is olyan, mini a bicik­lizés. nem lehet elfelejteni. Mint Hőgye Zsuzsanna. (Fotó: Nagy László) ahogyan az újságírónak olvas­nia kell ahhoz, hogy ítjon, a szí­nésznek élnie kell egy kicsit, hogy embereket tudjon a szín­padon megmutatni. • A Black comedyben re­mek feladatot kapott... - Nem először találkozom ezzel a darabbal, 31 évesen Zsámbéki Gábor rendezésében Cleát játszottam egy régi ka­posvári előadásban. Szabó Il­dikó alakította a mostani sze­repemet, Miss Fumivalt. Em­lékszem, nagyon jól csinálta, így most van bennem egy kis görcs. Ez egyébként egy fan­tasztikusan jó szerep! Miss Furnival az angol középosz­tály jeles képviselője, egy tüchtig vénkisasszony, aki a darab végére botrányosan le­issza magát, és teljesen leom­lik róla az angol viselkedési for­ma. Izgalmas szerep, mert lehe­A naivától az öreg­asszonyig mindenféle szerepkörben bebizo­nyította már tehetsé­gét. Sokan emlékeznek az Adáshiba Vandájá­ra, Schwajda Himnu­szának Arankájára, a Liliom Muskátnéjára, az Acélmagnóliák Va­lery Boudreaux-jára vagy épp Máli nénire. tőséget ad a színésznek, hogy teljesen kivetkőzzék magából. Az is izgalmas dolog, hogy a szereplők úgy viselkednek, mintha sötét lenne, és nem lát­nák egymást. Nagyon őszinte és mulatságos vígjátéki helyzet: mindenki összetéveszt minden­kit valaki mással. Az egyik pró­ba után megjegyezte valaki: legközelebb már vízalatti szín­házat kellene csinálni... • Mindjárt itt a következő évad, milyen feladatai lesz­nek? - A Bernarda Alba házában játszom, és Iglódi István Shakespeare-rendezésében kaptam szerepet. Dramatizál­ták számomra Márai Sándor Judit című könyvét, amit sze­retnék majd - ha még marad erőm - a Jászai Mari-előadá­somhoz hasonlóan megcsinál­ni. Márait borzasztóan szere­tem, nagyon izgat az a kor­szak, amit ő megélt. Roppant bölcs embernek tartom, szá­momra ő a magyar Thomas Mann. • Georg Bamberger szere­pét férje, Csíkos Gábor, a budapesti Nemzeti Színház tagja alakttja. Milyen elő­adásokban játszottak együtt Szegeden? - Még a pályánk elején fiatal színésznőként egy remek szege­di Rozsdatemető-előadásban férjem anyját játszottam. Együtt csináltuk Szegeden a Csongor és Tündét is, és a Tévedések vígjátékában a szerelmes párt. Ebben a komédiában ugyan' nem találkozunk a színpadon, de mégis megnyugtató, hogy együtt dolgozhatunk. • Az utóbbi időben szinte észrevétlenül mentek el a prózai társulattól meghatá­rozó művészek. Számomra úgy tűnik, mintha nem si­került volna mindegyikü­ket pótolni... - A színház bajait szeret­nénk palástolni, mert az nem a közönségre tartozik, a közön­ségnek csak a szép és jó ered­ménnyel szabadna találkoznia. Szinte teljes szerepkörök hiá­nyoznak, de ez nem mindig je­lent megoldhatatlan problé­mát, mert sokszor a rendezői koncepció fontosabb. Nagyon remélem, hogy jövőre a társu­lat építésén komolyan gondol­kodik a színház vezetése, és megoldja ezt a problémát. A Black comedy kifejezetten szfnészdarab, és úgy is osztot­ták ki, hogy a színészek lubic­koljanak benne. ló játék a szorobán! A gyerekek szemmel látha­tóan nagyon élvezik az első látásra kissé fura szerkezettel való találkozást. A golyók to­logatása megkönnyfti a szá­molást. és lehetővé teszi a szá­mok, műveletek szemléletes, tárgyi megjelenítését, hiszen a számokat láthatóvá tudjuk tenni a szorobánon, mert minden számnak van egy és csakis egy képe a táblán, melyet a golyók állásából tudunk leolvasni. A szorobán nagyban segfti a fej­számolást is, hiszen az egységes ujjmozdulatok elraktározódnak az agyban, és onnan tetszés sze­rint bármikor előhívhatók. Japánban a szorobán körül ugyanolyan kultusz alakult ki, mint a küzdősportok vagy az ikebana körül. Ez a kis eszköz a mai napig, a számítógépek világában is, megőrizte szere­pét az üzleti életben és a ház­tartásokban. A szorobán mű­vészetét iskolákban tanítják, és szigorú vizsgák keretében lehet képzettséget szerezni. Hazájában versenyeket is ren­deznek. ahol a legügyesebbek mérik össze tudásukat: köztük akadnak olyanok is. akik bizo­nyos határig (5-7 jegyű szá­mokig) gyorsabban számol­nak. mint a számológép, és ami még lényeges, kevesebb hibával. Ma már nálunk is néhány iskolában szorobánnal egészí­tik ki a matematikaoktatást, és az Odesszai Könyvtáréhoz ha­Megy ez, mint a japánoknak. (Fotó: Schmidt Andrea) Gubina Imrcné, könyvtáros maga is pár éve tanulta Paksy Sán­dor budapesti matema­tikatanártól (aki köny­vet is írt a szorobánról) e különös játék haszná­latát. Nem véletlen hát, hogy épp Paksy „alap­művét" használják a foglalkozásokon is. sonló tanfolyamokon ismer­kedhetnek az érdeklődők a számolás japán tnűvészetével. Az újszegedi könyvtárban összegyűlt gyerekek közül so­kan már ismerték a számoló­táblát, de akadt köztük, aki csak most barátkozott vele. Norbert és Lacika, akik a közelben laknak, szorgalmas látogatói a tanfolyamnak, ők már rutinosan tologatják a szá­molótábla golyóit, versenye­ken is indultak. Judit is, aki egyébként hármas matekból, nagyon ügyes, szorobánon már játszva oldja meg a nehe­zebb feladatokat is. Melinda Szentendrén lakik, a szegedi nagypapája ajánlotta a progra­mot, akinél a szünidőt tölti. Nagyon megtetszett neki a szorobán, és az új játék köz­ben, új barátokra is szert tett. Szilvia ősszel lesz ötödikes a Főfasort Általános Iskolában, ahol már két éve tanulja a szo­robán!. Dicséretes matemati­kából, egy szorobánverseny nyolcadik helyezettje, s a szünidőben is szívesen játszik a számolótáblával. Egyébként a Vakáció-Akció programjai­nak lelkes résztvevője, volt már néptáncon, gyöngyfűzé­sen, a Füvészkertben, a Va­dasparkban és játékos angol nyelvű táborban is. B. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents