Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-25 / 172. szám
Maradjon a fürdőruha! Lehetséges, hogy a rendezőségnek még nincs tudomása róla, de a megkérdezett amerikaiak 2:1 arányban arra voksoltak, hogy az évenként hagyományosan megrendezésre kerülő „Miss America" szépségverseny részvevői fürdőruhában is elvonuljanak a zsűri, no meg a közönség előtt. A rendezőség ugyanis nemrég azt közölte, hogy a döntő estéjén, szeptember 16-án telefonos közvélemény-kutatással döntik el a fürdőruha sorsát. Elébe vágva ennek, az ABC News és a Washington Post felmérést végzett fürdőruha-ügyben és szerdán hozta nyilvánosságra annak eredményét. A július 14. és 17. közt végzett felmérés során 1548 felnőttet kérdeztek meg. Ezek szerint a megkérdezettek 68 százaléka ragaszkodik a fürdőruhás versenyszám megtartásához, 28 százalékuk ellenzi azt, négy százaléknak pedig nincs véleménye, illetve nem foglalkozik a kérdéssel. Azon már nincs mit csodálkozni, hogy a férfiak körében 76:20 ez az arány, a nőknél viszont csak 61:36. A női bájak iránt leginkább a fehér férfiak fogékonyak - 81 százalékuk ragaszkodik a fürdőruhához. Az érvényes szabályok értelmében a „Miss America" szépségversenyeken a benevezett hölgyek közötti sorrend eldöntése különböző kritériumok alapján történik: hogyan mutatnak egyrészes fürdőruhában; milyen tehetségről tesznek tanúbizonyságot; milyen természetesen tudnak mozogni. Amennyiben a telefonos közvélemény-kutatásból is az derül ki, hogy az amerikaiak ragaszkodnak a fürdőruhához, úgy az Atlantic Cityben sorra kerülő döntő ugyanúgy zajlik majd le, mint 1921 óta minden évben. Embertelen rnbel Elembertelenedett a rubel - figyelmeztetett legfrissebb számának gazdasági mellékletében a Le Soir című belga napilap. A cikk szerzője arra utalt, hogy az új orosz bankjegyekről hiányoznak a történelmi személyiségek portréi. Régebben nem volt olyan orosz érme vagy bankjegy, amelyről Lenin képe hiányzott volna. Lenin pótolhatatlan? Az új rubelbankjegyek készttői az épületek mellett tették le voksukat. Jóformán minden pénzen ugyanaz az épület szerepel: a Kreml - legfeljebb különböző látószögből. 10 PANORÁMA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1995. JÚL. 25. Jógatábornak igazán ideális környezetet választott a szegedi Jóga a Mindennapi Életben Társaság. Ásotthalomra, az erdészeti szakközépiskolába szervezték ugyanis egyhetes kurzusukat. Az iskola területén és környékén ligetek, erdők, fás és bokros részek váltják egymást, de nem hiányzik innen a madárdal, tücsökciripelés sem. Még csak jógáznia sem kell feltétlenül annak, aki itt akar meditálni, távol a világ zajától. • Jógatábor Ásotthalmon Nyújtás után nekem is megy" Rágógumi-gyonorsavttUtengés ellen Nemcsak a lehelet lesz jobb a rágógumitól, hanem a gyomorégés is megszűnik - állapították meg amerikai kutatóorvosok. A rágógumi, főleg a cukormentes, ösztönzi a nyálképződést, ennek nyomán pedig a gyomorsav eloszlik, és megszűnik a kellemetlen gyomorégés vagy gyomorsav-visszafolyás, amit az okoz, hogy a nyelőcsőbe felbugyog a gyomorsav. A szenvedő alanyok ilyenkor házi patikájukhoz sietnek, és gyorsan bevesznek egy savlekötő tablettát, vagy egy kanál savellenes folyadékot. Ehelyett a birminghami Alahama Egyetem orvosai most a rágógumit ajánlják - Írja az AP amerikai hírügynökség. Az alabamai orvosok egy nemrég tartott San Diegó-i szakmai tanácskozáson számoltak be arról, hogy eredményesen tesztelték a rágógumi savcilencs hatását. Trident cukormentes rágót alkalmaztak, mert a cukortartalmúban a szénhidráthoz hasonló anyagok vannak, amelyek savképződést idézhetnek elő. Tiz, gyomorégésben szenvedő beteget felkértek arra, hogy a két alkalommal végzett 24 órás megfigyelés időszakában fél óráig rágjanak rágógumit étkezés után és minden esetben, amikor égni kezd a gyomruk. A tíz páciens közül hétnek csökkent a gyomorégése rágás közben. A rágógumi megfelelő gyógymód az enyhe gyomorégésben szenvedők számára, főleg, ha megfogadnak néhány jó tanácsot: fejüket alvás közben magasan pihentessék; étkezés után azonnal ne feküdjenek le; egyszerre keveset egyenek, főleg vacsorára, és tartózkodjanak mindattól, ami gyomorégést okoz: az alkoholtól, a csokoládétól, a paradicsom alapanyagú élelmiszerektől, a zsiros és a fűszeres ételektől. Hasznos terápia a rágógumi az olyan terhes nők számára is, akiknek gyakran van gyomorégésük, de gyógyszert nem akarnak szedni, hogy megóvják magzatukat annak káros hatásától. • A Világbank azt ajánlja az indiai férfiaknak, hogy sterilizáltassák magukat és használjanak gumióvszert a demográfiai robbanás és az AIDS továbbterjedésének megakadályozására - jelentette az AFP és a Reuter. A Világbank szerint a jelentős eredmények ellenére Indiának még sok a teendője a családtervezés terén. - A világ Kína után második legnépesebb országa csendes forradalom küszöbén áll a családtervezés terén. A jövő század elejére sikerülhet megállítani a lakosság robbanásszerű növekedését - véli a nemzetközi pénzügyi szervezet, amely több pénzt - eddig összesen 834 millió dollárt - folyósított Indiának a családtervezési programokra, mint bármely más országnak. India kétharmadrészt már megvalósította azt a célját, hogy 2,l-re csökkentse az egy nőre jutó születések száCsendes forradalom mát - közölte a Világbank kedden Washingtonban nyilvánosságra hozott jelentésében. Az 1951. évi 6-ról 1992-ig sikerült 3,6-re leszorítani az egy nő által átlagosan világra hozott gyermekek számát.A Világbank szerint Indiában a férfiaknak is többet kellene tenniük a családtervezés érdekében, használniuk kellene a rendelkezésre álló fogamzásgátlási módszereket. Az indiai egészségügyi és népjóléti minisztérium adatai szerint Indiában a pároknak csak 40 százaléka él a fogamzásgátlás lehetőségével. India lakosságát jelenleg 934 millióra becsülik, s az ezredfordulóra elérheti az 1 milliárdot. Rejtélyes szőrös törpe Indonéziában is létezik uborkaszezon, ezt látszanak megerősíteni legalábbis az ottani lapjelentések. Szumátra szigetén, a Kerinci Slebat Nemzeti Parkban rejtélyes „szőrös törpe" okoz nyugtalanságot, és nyújt hálás témát a sajtónak. A park vezetése már napok óta kísérletezik a különös élőlény befogásával. „Igen nehéz elfogni a törpét. mert a legváratlanabb helyeken tűnik fel, és nagyon gyorsan fut" - mondotta a park mellett lakó Pak Buya a kiküldött tudósítóknak. Az illető lencsevégre kapta a titokzatos törpét. A fényképen egy hetven centiméter magas szőrös lény látható. Jelenleg két etológus próbálja kilesni az indonéziai „minijeti" szokásait. Kezdődik a gyakorlat • Kicsik és nagyok vesznek részt a jógatáborban, így több csoportban zajlanak a foglalkozások. Túlnyomórészt gyerekek a táborlakók, de akad jó néhány felnőtt is, hisz' mint megtudtuk, a jógát soha nem késő elkezdeni. Bár a gyerekek korán kelnek, és nem unatkoznak egy percet sem, mégsem fáradtak. Vidám, zsibongó táborzaj fogadott. A legkisebb palánta 4 éves, az idősebbek pedig a 14-hez közelítenek. A hangulatuk azonban egyformán kiváló, egymás szavába vágva mesélik élményeiket. Készülődés a gyakorlatra - zeng az aum. (Fotó: Somogyi Károlyné) - Tegnap voltunk kirándulni az erdőben, este pedig párnacsata volt - mondják kórusban. • Nem vagytok álmosak, fáradtak? - Nem, nagyon sokat lazítunk, szinte minden gyakorlat után van lazítás - feleli egy kissrác, majd a társa folytatja: - És nagyon egészségesek az ételek. Vegetáriánus kajákat kapunk, ma reggelire például müzli volt, de ettünk már rozskenyeret is. - És nagyon finom volt a borsós-kukoricás pizza - vág közbe felvillanyozódva egy kisfiú. A többiek helyeslően bólogatnak. • Esténként mit csináltok a párnacsatán kívül? - Videózunk, beszélgetünk. Megnéztük már az Oroszlánkirályt, volt a Vili, a veréb is - sorolják. • Hát a spárgát ki tudja megcsinálni? - Én! - emelkedett egy kéz a magasba, majd rögtön szét is dobta a lábait. „Nyújtás után nekem is megy" csatlakozott egy leányzó. Elmesélték, hogy miközben jógáznak, igyekeznek szép dolgokra gondolni. Hogy mikre? Például finom ételekre, szép fákra, madarakra, de egy kislány arra, hogy ha jógázik, akkor szép lesz a tartása. Abban természetesen mindenki egyetértett, hogy máskor is eljönnek ebbe a táborba. Rögtön ízelítőt is kaptunk a jógázásból. A foglalkozásvezető utasítására először elzengették az aum-ot - ez a teremtés hangja. Majd végigvették a Kathu Pranam nevű gyakorlatot, s megmutatták azt is, hogy milyen a faágtartás. A felnőtt oktatók nagyon elégedettek voltak a kicsikkel. Bár az első napon még jórészt egymáson „gyakorlatoztak" az ifjak, de nagyon hamar megszokták az űj környezetet, a hatórai kelést, s mindenki igyekszik eleget tenni a cseppet sem könnyű feladatoknak. Természetesen nemcsak ilyen komoly foglalkozások vannak, hanem rengeteget játszanak közösen. Ezt szemmel láthatóan borzasztóan élvezik. Azt pedig egyelőre talán csak az oktató tudja, hogy mi mindennel lesz gazdagabb ez alatt az egy hét alatt az ifjú tanonc. Arató László Heroinért korbács a fizetség • Tíz korbácsütést mértek Zameren Khanra, más néven Scanura, akinél 15 kilogram heroint találtak 1990-ben. Ezen kívül öt évi börtönbüntetésre Ítélték a 40 éves kábítószerkereskedőt. 1988 óta ez az első nyilvános korbácsolás Pakisztánban. (MTI - Telefotó) • A kánikulai napokban, amikor szinte elviselhetetlen a meleg és az emberek sűrűn törölgetik izzadt homlokukat, sokakban felmerülhet a kérdés, hogy tulajdonképpen mit is nevezhetünk hőségnek? Nos, a meteorológus számára a hőség fogalma (vagyis egy kánikulai nap) 30 Celsius-fok hőmérsékletnél kezdődik, a 25 és 29,9 fok közötti hőmérsékletek viszont csak nyárias időjárást jeleznek. Ha ellenben napjaink lexikonjainak bármelyikét fellapozzuk, a dolog már nem tűnik ilyen egyértelműnek. A hőség fogalmát ugyanis a lexikonok többsége „magas hőmérséklet" címkével jelöli. És hogy mit kell magas hőmérséklet alatt értenünk? Az 1884-es kiadású Brockhaus társalgási lexikonja szerint például csak akkor lehet hőségről beszélni, ha a hőmérséklet „legalább eléri az ember normális testhőmérsékletét. Mit nevezünk hőségnek? lönféle kellemetlenségeket, egészségi panaszokat okozhat, sőt hőgutát is, amely halálos kimenetelű lehet. „Az emberi test legfőbb rendező elve a hőszabályozás, s ennek fenntartása érdekében minden mást felad" - nyilatkozta a dpa-nak Mónika Mohr, a német meteorológiai szolgálat orvos-meteorológusa. Különösen akkor terheli meg a hőség a szervezetet, ha a levegő magas páratartalmával jár együtt. A „heves temparamentum" viszont nem függ a hőmérséklettől: ezzel a jelzővel általában azokat az embertársainkat illetjük, akik könnyen izgalomba hozhatók és szeretnek veszekedni. Őket gyakran nevezik „forrófejűeknek" (Hitzköpfe) legalábbis a legismertebb német értelmező szótár, a Duden szerint. Hőség - felülnézetből. (Fotó: Schmidt Andrea) vagyis a 37,5 Celsius-fokot". De a száz évvel ezelőtti fogalommeghatározás ennél tovább is megy, s kimondja, hogy „az olyan hőmérsékleteknél, amelyek semmilyen kapcsolatban nem állnak melegérzetünkkel, a hőség kifejezést csak akkor használják, a hőmérséklet jóval meghaladja a száz fokot". Az embernek a hőség kü-