Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-25 / 172. szám

Pávai-Vajna Ferenc Mindennapi vizünkről van szó - mely lehet a nélkülözhetetlen ivóvíz, bizonyos anyagokat pótló ásványvíz, az energiahordozó termálvíz... Az elsőnél, csak az ivóvíznél maradva közkeletű példával jelezhetjük nélkülözhetetlen voltát: a napokban a DM hasábjain is sűrűn hfreitük a szöuli áruházomlás után, miszerint azok élték túl a katasztrófát (bár a romok megnyomorították őket), akik valamilyen módon esővízhez jutottak. Élelem nélkül talán hetekig kibirja az egyes ember, víz nélkül azonban egyhamar kiszárad a test, s a részek felmondják a szolgálatot bevallotta, hogy a víz feltörésekor született lányáról később ő nevezte el a forrást; ő járta ki a hivatalosságoknál az összes engedélyt is. A Dél-alföldi Pincegazdaság 1989-ben kilencmillió palack Anna-vizet forgalmazott - ez az utolsó hiteles adat az ásványvízről. „Ott szüvik a gyékényt.." Tápai gyékényesek „Szögednek könnyű vöt az élete, mert a Tisza adott néki halat, de azon gyütt a só is a városba. Éshát a szőregiek: ellátták virággal, az újszögediek zöldségökkel, a tápaiak gyékénnyel, a gyeviek olcsó szolganéppel, a tanyavilág mögönten mindönféle terményökkel." A gyékény föltétlen fontos lehetett a város életében. Ha csak azt vesszük, hogy a hatalmas gyékényszőnyegekbe csomagolták a sózott halat, máris megérezzük fontosságát, mert ilyen nagyméretű, Tápén készült csomagológyékényből esztendőnként több száz kellett. Hasonló nagygyékényeket rendeltek a hajdani sófuvarozók, akik rakományukat sűrűre szőtt tápai gyékényszőnyeggel takarták le; de hasonló került az ekhós szekerekre, de az 1879. évi árvíz idején a Tisza-gáton épült menedékek tetejére is. A bolgárok ritka szövésű haszurát kértek, amelyeket a melegágyaknál alkalmaztak. A kisebb szőnyegeket szívesen vitték magukkal a tápaiak aratáskor, hogy azon ülve költsék el a früstököt, majd délben az eebédet, de szolgált arra is, hogy hirtelen jött zivatar idején sátort készítettek vele. A még kisebbek otthon a nagyház földjére, de ágyban, szalmazsák alá, később (napjainkig) falvédőnek is megfeleltek. Sőt a dfszes szélűre szőtt szőnyeg a mai modern lakásbelsőnek is díszévé lett. A szatyor készítéséhez már két gyékényfajta kell: kemény, úgynevezett szüvőgyékényből szövik a szatyor testét, a füleknek pedig a vaj-, vagy vajasgyékény felel meg. Készült hajdan kicsi diákszatyor, még magunk is azzal jártunk elemibe: belé egy palatábla, és egy szál palavessző fért; a fülre pedig az ozsonnás mihályka (a zacskó régies, tápai neve volt ez), mellé egy rövid madzaggal a táblatörlő rongydarabot akasztottuk. A szatyrok méret szerint változtak, így volt kismónár, nagymónár, szalámisszatyor, és a méter hosszú mészárosszatyor. Tápénak éppen a szatyor adta az egyik falucsúfolóját is, amire, vagyis annak eredetére már alig emlékeznek: „Mikor lösz tápén szatyorszentelés?" Magyarázata, hogy szövés közben a gyékényt nedvesíteni kell, de a tápaiak, lévén a munkájukat vélték kicsúfolni, haragudtak érte, és „beválaszoltak": „Majd ha Szögedében pap herülés, akkó'!" És ha más nem, egy műdal: „Gyékényből van az én házam teteje, A szegénység kikönyököl belőle, ....", illetve egy nóta őrzi még a tápai gyékénymunka lassan múltba vesző hagyományait, hogy azt mondja: „Kis kutya, nagy kutya, nem ugat hiába. Van néköm szeretőm Szeged városában. Szeged híres város, Tápé nyakig sáros, Ott szüvik a gyékényt a kistápai lányok." Ifj. Lele József Megjelent egy könyv, s ha elkésve is, Szegeden illik tudatosítani a szerző szándékait és eredményeit, elismerve áldozatkészségét, mivel olyan közérdekű ügyhöz nyúlt, mely átvitt értelemben is, egy emberként érinti e sárgolyó lakóit. S mivel sok a szegedi vonatkozása, elkerülhetetlen az ismertetése. • Véleményem szerint Kerékpár és garázs Közérdekből kér Illés István véleményének nyilvánosságot. íme: „Azt szeretném megkérdezni a tisztelt városi közlekedésszervezőktől, milyen úton lehet kerékpárral eljutni a Nagypostától a klinikákig... Az egyik útirány: Nagyposta-Széchenyi tér-Centrum Áruház, tovább a Tisza Lajos körúton, majd végállomás a klinika. A másik útvonal: Nagyposta-Híd utca-Régi híd, a lépcsőlejáróig, ott vállamra veszem a kerékpárt, leballagok az alsó Tisza partra, onnan kerekezek tovább az árvízi emlékműig, majd a klinikák. Mindezt annak apropóján írom le, hogy a Zrínyi utca teljes hosszából a kerékpárközlekedés ki van tiltva. Véleményem szerint pont fordítva kellett volna, onnan a gépjárműforgalmat lett volna ildomos kitiltani... A párhuzamos Oskola utca egyirányusítása végett szintén nem lehet a Nagypostától kerékpárral eljutni a klinikákig. Én 1952 óta vezetek gépjárművet, de még ilyen dilettáns módon nem láttam forgalomszervezést megtervezni, kivitelezni. Véleményem szerint jobb lett volna a Zrínyi utca mindkét oldalát a környezetet nem szennyező kerékpárok részére kijelölni." A lakótelepi garázstulajdonosok szószólójának vélve magát Szelenyi Jenő, azt írta: „Jó lenne, ha néha a lakótelepeken is szétnéznének a közterületfelügyelők, a rendőrök, a lopóautósok. Sok garázs elé állnak be szabálytalanul idegen kocsikkal órákra, úgy, hogy a tulajdonos nem bírja kihozni az autóját a garázsból. Még ott is fittyet hánynak a rendnek, ahol pedig ki van téve a várakozni tilos tábla is. Oda kéne menni, várni tíz percig a kocsi gazdáját, ha nem jön lefotózni, jegyzőkönyvezni a szabálytalanságát és elvinni az autót. Szerintem tűrhetetlen, hogy a nagyon drága pénzen vett garázsok tulajdonosai ne tudják zavartalanul használni a gépkócsitárolójukat." • A könyv szerzője Nagy László János, s több hazai nagyvállalat segítségével közölhette művét. „A csillagok gyermekei vagyunk" - ez á címe, s tulajdonképpen dr. Pávai-Vajna Ferenc életét és munkásságát dolgozza fel. Érdekessége, hogy - regény a regényben - tartalmazza a szegedi Anna-kút történetét, amit kivonatosan ismertetünk. Az életút Előzőleg azonban idézzük az utószót szerző dr. Angyal László tömör összefoglalóját Pávai-Vajna munkásságáról: „Meleg 'tengervizet' adott a magyarnak, hogy gyógyuljon, üdüljön, gázt és szenet, hogy fútsön, energiát, hogy világítson, besegített az olaj feltárásába, hogy legyen mit 'kenjünk', hogy legyen autóinkba benzin, eleink lámpájába petróleum..." Az erdélyi Nagyenyed melletti Csongván született Pávai-Vajna Ferenc (18861964.) A Bethlen Gimnáziumban s Budapesten tanult, tagja volt a Böckh Hugó vezette nagy magyar geológus nemzedéknek (mellette Papp Simon, Vitális István neve a legismertebb). A Pávai-Vájná család egyik tagja, Krisztina volt Bolyai Gáspár (1755-1788.) főszolgabíró felesége, s a zseni Bolyai Farkas édesanyja, a szuperzseni Bolyai János nagyanyja. Pávai-Vajna édesanyjának, László Máriának az apja, László Sándor a fogarasi rektortanítóságról „költözött" a Marosra s a Tiszára: a szabadságharc után egy Az Anna-kút 1927-es képe • Nagy László János könyve Pávai-Vajna Ferencről Az Anna-kút regénye (I.) A gyógyfürdő kupolája kősószállftó karaván kapitányaként Marosújvárról Szegedre szállította a sót. Az üres hajókat úgy vontatták fel a Maroson, emberi s állati erővel. Pávai-Vajna munkásságát többek között Hajdúszoboszló, Berekfürdő, Szeged, Szolnok, Debrecen, Miskolc-Tapolca jelzi. Világéletében nonkonformista volt - ezért kevés elimerés jutott ki neki. Sőt... Üllői s kiskunhalasi földjei miatt kuláklistára került, kilakoltatták, s végül szabályos bányászsors volt az övé. Máza-Szászváron élte utolsó éveit, mint bármely előmunkás. A szekszárdi kórházban hunyt el, s háromszoros temetés az utóélete: először Máza-Szászváron földelték el, majd rokonai újratemetették őt és feleségét Szolnokon, végül Hajdúszoboszló városa, mely a leghálásabbnak bizonyult, díszsírhelyet biztosított a házaspárnak. A történet Nagy László János utánajárt az Anna-kút névadása hiteles történetének. Nem az Anna nevű boszorkányról, sem Szent Annáról, Juhász Gyula Annájáról, de még Pávai-Vajna nejéről sem nevezhették el a forrást... Amíg palackba nem került a vize, neve sem volt a forrásnak. Patzauer Dezső vállalkozó volt a névadó, aki a kanadai Torontó külvárosából, Mississauga-ból írt levelében A kezdeményezők Nagy László János adatai szerint a szegedi városi gőzfürdő tulajdonos igazgatója, Papp Ferenc hírét vette a hajdűszoboszlói „csodavfz" feltörésének és kiaknázásának, dr. Szendrey Jenő és Buócz Károly városi műszaki tanácsos társaságában, 1925-ben Szoboszlóra utazott. Visszafelé Budapestet is útba ejtették, s a Pénzügyminisztériumból kijövet már bírták az ígéretet: műszaki szakembereket és eszközöket kapnak, amennyiben a többi költséget a város állja. Papp Ferenc saját, erre a célra tartalékolt tőkéjét viszont felajánlotta a fúrásra. Az első számú szakember, dr. Pávai-Vajna Ferenc rövidesen Szegedre utazott, hogy kijelölje a fúrás helyét. A szakvéleményt 1926. április 20án teszi le a város asztalára. Figyelembe vette Sümeghy József kutatásait, s az Alsóváros egy pontját jelölte meg optimális helyként. Papp Ferenc érdekei közbeszóltak Pávai-Vajna engedett, jelezve, hogy a gőzfürdő előtti helyen ezer méteres fúrást tart célszerűnek. A munkálatokat a város végeztette, s a hét hónapos fúrásnak szemtanúja volt Szeged apraja-nagyja. A Délmagyarország sűrűn tudósított a munkálatok menetéről, míg 1927. október 12én, 944 méter mélységből fel nem tört az akkor 58 Celsius-fokos víz.... Pataki Sándor, Pataki Sándor György