Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-24 / 171. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1995. JÚL. 24. • Családi hét vége - ötezer résztvevővel A polgárőrök a kánikulát is legyőzték Ratkai Imre, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg a harmadik Csongrád megyei polgárőr napot. Kiemelte: a polgárőrök, bár nem a rendőrség helyett vannak, önkéntesen vállalt figyelő, őrző akcióikkal komoly szerepet játszhatnak a bűnüldözésben, járőrözésükkel pedig a bűnesetek megelőzését segftik elő. A baráti köszöntő szavakat követő szegedi majorettcsoport műsorában fellépő csinos lányok sikere tagadhatatlan volt. Csakúgy, mint az utánuk izgalmas látványt nyújtó műrepülő-show. A nagyszámú jelenlévők óriási érdeklődéséhez az is hozzájárult, hogy a gép utasvendége nem volt más, mint dr. Szalay István, Szeged polgármestere. A látványos és izgalmas bemutató alatt sokan csodálkozva, mások aggódó hangon latolgatták: vajon hogyan érezheti magát a polgármester a napsütötte égen „táncoló", pergő repülőben? Természetesen taps és megnyugvó moraj hallatszott, amikor dr. Szalay Istvánt végre látták kiszállni a gépből. Ám máris egy új műsorszám vonta el a közönség figyelmét: az ejtőernyősök sztnes kavalkádja. A közelünkben lévő plédre telepedett - háromtagú család is nagy figyelemmel szemlélte a látnivalót. Az anyuka. Gulyás Sándorné éppen kétéves kisfiának, Dánielnek magyarázta, mi is történik ott fenn, a magasban. Közben saját testével igyekeAlacsonyan szállnak a célpontok a szegedi repülőtér fölött. (Fotó: Karnok Csaba) zett védelmet nyújtani a picinek az egyre erőteljesebben tűző napsugarak ellen. - Az újságban olvastam a polgárőr napi rendezvényről - tudtuk meg a férjtől. - És úgy gondoltuk, itt töltjük ezt a vasárnapot. - Vásárhelyiek vagyunk vette át a szót a fiatalaszszony. - Tavaly a mi városunkban volt hasonló rendezvény. Most, hogy a kisfiunk már nagyon érdeklődik a lovak, a repülőgépek iránt, nem hagyhattuk ki ezt a programot, a hőség ellenére sem. A különböző helyszínek között ide-oda siető megyei polgárőr elnök, Magyari Béla is elégedetten állapította meg: - Örömmel látjuk, hogy legalább 4-5 ezer embert vonzott a polgárőr nap. A hangulat is remek, a vetélkedőkre sem gond résztvevőket találni. Reméljük, a délutáni befejezésig hasonlóan jól érzi magát mindenki - mondta, majd a hangosbemondó hfvásárá továbbsietett. A harcászatieszköz-bemutatónál egy aranyos szegedi kisfiú keltette fel a figyelmünket: Lehotai Bence, aki Tarjánból édesanyjával, nagyszüleivel és kétéves öccsével élvezte az izgalmasabbnál izgalmasabb programokat: a lovaglást, a küzdősport-bemutatót, az erőpróbát. Most éppen az állványos páncéltörő, gránátvető távcsövével szemlélte a körülötte folyó eseményeket. - Nagyon izgalmasak ezek a katonai eszközök. A tank szintén tetszett, meg a katonák ereje. A kedvenceim közé tartoznak a repülők is, amelyeket otthon az erkélyünkről mindig figyelünk a testvéremmél. Még integetni is szoktunk a sétarepülősöknek. Olyan jó, hogy anyáék elhoztak ide minket. Beszélgetésünket a Szeged felsővárosi polgárőrök ötfős csapatának „produkciója" szakította meg. Feltétlenül látni kellett ugyanis, hogy az erős fiatalemberek miként húzzák el kötéllel a nagy buszt. így elköszöntünk Bencétől és meglátogattuk a főzőverseny résztvevőit. Czakó László a vásárhelyieknek készítette az illatos, finom marhapörköltet. - Mindig az én feladatom a főzés - mondta. - Remélem, ez alkalommal is ízlik majd mindenkinek az ebéd. - Két autóval jöttünk vette át a szót Szula Ferenc, a Vásárhelyi Polgár- és Vagyonvédelmi Egylet elnöke, a megyei polgárőr elnökség tagja. - Családtagokkal érkeztünk és igazán remekül telik a nap. Azt gondolom, szerencsés kezdeményezés ez, a lakossággal együtt tartott program, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy az emberek közelebb kerüljenek a polgárőr-mozgalomhoz. A különböző vetélkedők értékelésére délután, kevéssel négy óra előtt került sor. A polgárőrcsapatok versenyében a dobogó legfelső fokán baksi, a második helyen csengelei, a harmadikon pedig a szeged-felsővárosi polgárőrök végeztek. Az egyéni síkfutóversenyben: 1. Csókási Jenő (Csengele), 2. Gyekinszki András (Baks), 3. Huszka Ferenc (Baks). Kézigránát dobásban: 1. Huszka Ferenc, 2. Apró Ferenc, 3. Márton Krisztián (mindhárman baksiak). Súlyemelésben: 1. Dávid János (Szeged-Felsőváros), 2. Kopasz József (Csengele), 3. Oláh Imre (Szeged-Felsőváros). A KRESZ vetélkedőben: 1. Fülöp István (Szőreg), 2. Fülöp Attila (Szőreg), 3. Tóth Miklós (Szeged), akik nem polgárőrök, hanem az érdeklődő nézőközönség soraiból kikerült versenyzők. A paprikásfőző versenyt Módra István (Mórahalom) nyerte, őt követte Rózsa János (Mártély). N. Rács Judit Megnyílt a XXVIII. Szegedi Nyári Tárlat A fődíjat Gyulay Líviusz grafikusművész (halról) vehette át. (Fotó: Nagy László) • A testvérvárosok tavalyelőtti nemzetközi képzőművészeti kiállítása és a tavalyi táblaképfestészeti triennálé után idén a Szegedi Nyári Tárlat országos kiállítása következett a város háromévenként újrakezdődő kiállítás-sorozatában. A szombaton megnyílt XXVIIl-ik Szegedi Nyári Tárlaton 147 képzőművész 201 alkotását mutatja be a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai képtárában. A megnyitón a Canticum Énekegyüttes egy-egy dalától övezve dr. Trogmayer Ottó múzeumigazgató és dr. Szalay István polgármester adták át közönségének a tárlatot. A fullasztó meleg ellenére nagy érdeklődés kísérte kiállításon az ország kiváló szobrászai, grafikusai és festőművészei kapnak közös bemutatkozási lehetőséget új műveik számára. A szakmai zsűri javaslatai alapján az idei tárlaton a következő díjakat osztották ki: a XXVIII. Szegedi Nyári Tárlat fődíját és a Nemzeti Kulturális Alap Képzőművészeti Kollégiumának díját Gyulai Líviusz grafikusművész, a szegedi önkormányzat, valamint a Démász Rt. díját Zombori László festőművész, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Képzőművészeti Tagozatának díját Fischer Ernő festőművész, a Csongrád Megyei Közgyűlés és a MOL Rt. díját Tóth Béla szobrászművész, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének díját Nagy Sándor szobrászművész, a Tisza Volán Rt. dfját pedig Tassy Béla grafikusművész nyerte. A Szegedért Alapítvány különdíját Fehér László festőművész, a Budalakk Titán Kft. különdíját Kováts Margit festőművész, a Postabank Rt. szegedi igazgatósága és az Adler és Tsa. Kft. különdíját pedig Zsin Judit szobrászművész kapta meg. A tárlat a magyar képzőművészek közös és egyéni elgondolásainak, irányzatainak, stílusainak szemléje. Három kiállítóteremnyi izgalmas, gondolatokban, újszerű technikákban gazdag anyag, a látogató figyelmét akár órákra is lekötheti; érdemes rászánni az időt. S. P. S. mwwimiiHiiiiniiLi iiiMMWiawiiawMwiMMWii iiiwm 'láwiíniftwiiwiiiimiiwiiaii i mi iiiiiij i inniiuiiiiiMijjfi111 iiiiui 1"1 1 p Csemegekukorica-újdonságok A káros környezeti hatásoknak ellenálló, bőtermő és jófzű csemegekukoricákkal gazdagították a fajtaválasztékot a martonvásári nemesttők. A tavaly állami elismerést nyerő MV Aranyos és az MV Július elnevezésű korai csemegék friss fogyasztásra használhatók, a közelmúltban elismert MV Sugár pedig ipari feldolgozásra is alkalmas. Az előző két fajtából az idei májusi vetéshez már bőven volt vetőmag, az MV Sugár fajta részletes feldolgozóipari minőségét pedig itthon és több más országban próbatermesztéssel tesztelik. Mindhárom új fajta iránt a külföldi termesztők is érdeklődnek: az MV Aranyos és az MV Július vetőmagjából német és argentin gazdák, illetve gazdaságok vásároltak, az MV Sugár szaporítóanyaga pedig Németországban és Franciaországban talált vevőkre. A három új fajta nemesítése lehetővé teszi, hogy a magyar mezőgazdaság a jövőben az eddiginél jobb eredményeket érjen el a csemegekukoricatermesztésben. (DM PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 16 órakor: Agykontroll Klub - fenőtteknek; ma és holnap: Eike Berg „Small Souls" (Kis lelkek) című kiállítása MA VAKÁCIÓ AKCIÓ: délelőtt 10 órakor: Százszorszép Gyermekházban Kis kézművesek napja; 10 órakor: gyöngyfűzés a Napsugár táborban; délután fél 3 órakor: Könyvről - könyvért - irodalmi vetélkedő a Gyermekkönyvtárban. A „G" GALÉRIA hagyományos nyári festmény- és tűzzománc kiállítása augusztus 25-ig látható a Helyőrségi Klub Victor Hugó utcai kiállítótermében, hétfőtől vasárnapig 10-20 óra között. HOLNAP VAKÁCIÓ AKCIÓ: 10 órától a Százszorszép Színház Tóbiás mester és barátai című mesejátékot mutatja meg a Gyermekházban; a Napsugár táborban gipszöntés 10 órától; délután fél 3-kor Ki tud jobban malmozni?: - bajnokság kettős malom kategóriában, a Gyermekkönyvtárban. NAGYOTHALLÓKNAK klubfoglalkozást tartanak a Bartók tér 4. szám alatt. A program: a kirándulás videófelvételének megtekintése, készülékek karbantartása, vérnyomásmérés. ALBA ÓRA tanácsadás 16-17 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.). West Travel UTAZÁSI IRODA AKCIÓ: GOROGORSZAG * * hotel+bu sz+reggel i 25 500 fő/hét apartman+busz 17900 fő/hét Kréta: apartman+repülő 36 900 fő/hét •• hotel+repülő+fél panzió 48 900 fő/hét Tunézia: " hotel+repülő+félpanzió 43 900 fő/hét Egyéb ajánlat: Mallorca, Ciprus, Málta, Ibiza, Rodosz, Szicília, olasz, horvát, spanyol apartmanok WEST TRAVEL UTAZÁSI IRODA, Szeged, Oroszlán u. 1. Tel./fax: 62/471-066, 312-005 MEGJÖTTÜNK Hosszú Andrea 3420 grammal született július 21-én, 14 óra 50 perckor. Édesanyja Lukácsevics Andrea, édesapja Hosszú János (Szegedi. Lovai Richárd 3260 grammal július 21-én, 18 óra 58 perckor jött a világra. Édesanyja Raffai Andrea, édesapja Lovai Gábor (Szeged). Papp Attila 3120 grammal július 21-én, 17 óra 35 perckor született. Édesanyja Spitalszky Ildikó, édesapja Papp Sándor (Szeged). Boszák Dániel 3260 grammal július 21-én, 18 óra 45 perckor született. Édesanyja Boszák Erzsébet, édesapja Perneki Jenő (Sándorfalva). Bucsek Krisztián 2950 grammal született július 21-én, 20 órakor. Édesanyja Szalai Zita, édesapja Bucsek Zsolt (Szeged). Zámbó Márk Zsolt 3860 grammal július 22-én, 0 óra 55 perckor jött a világra. Édesanyja Sztankovics Judit, édesapja Zámbó Zsolt (Zsombó). Németh Krisztián 3300 grammal július 22-én, 22 óra 40 perckor született. Édesanyja Sisák Kriszúna, édesapja Németh Zsolt (Szeged). Facskó Máté 3000 grammal született július 23-án, 4 óra 35 perckor. Édesanyja Kiss Katalin, édesapja Facskó László (Mélykút). Rekötye Gergely 3470 grammal július 23-án, 8 óra 55 perckor látta meg a napvilágot. Édesanyja Téglás Erika, édesapja Rekötye Tamás (Szeged). Buda Krisztián 3300 grammal született július 22-én, 19 óra 35 perckor. Édesanyja Hegedűs Erika, édesapja Buda Gyula (Szeged). Pozsgai Péter 3950 grammal július 23-án, 9 óra 5 perckor született. Édesanyja Tessényi Judit, édesapja Pozsgai Péter (Szeged). Szépségek a Balatonról • A Magyarország szépe verseny országos középdöntőjét rendezték meg szombat este Keszthelyen, a Csokonai Művelődési Központban. E versenyről 28 csinos hölgy jutott az országos döntőbe. Felvételünkön nyolcat mutatunk be - virágot a virágoknak. (MTI - Telefotó) • Augusztus 6-tól kezdve az angol kocsmákban vasárnap délután is megengedik alkoholos ital kiszolgálását, illetve árusítását. Jelenleg NagyBritanniában a kocsmákat vasárnap 15-19 óra között zárva kell tartani. Az új rendelkezések értelmében a kocsmák kinyithatják ajtaikat déli 12 órakor, és csak 22 óra 30 perckor kell zárniuk. Az áruházak és a szupermarkétek egész vasárnap árusíthatnak alkoholt. Az alkoholárusftás vasárVasárnap is nyitva az angol kocsmák napi engedélyezését a parlament szavalta meg a hét elején. Az államtitkár kijelentette: „Remélem, az emberek nem felejtik el, hogy a közlekedési törvények vasárnap délután is érvényben lesznek, s nem fognak vezetni, miután ittak." • A szőlőtermés kilátásai azonban jónak nevezhetők. Mindez abból a szakértői összegzésből tűnik ki, amelyet a Kopint Datorg készített a gyümölcsfélék terméskilátásairól és a gyümölcsösök helyzetéről. Több szakértő véleménye szerint az ország 95 ezer hektár gyümölcstermő területe néhány év alatt a felére csökkent. Az ültetvények egy része kiöregedett, más része pedig a tulajdonosváltás körüli viták miatt műveletlenül maradt. Gyakori volt azonban az is, hogy az előző év eladási kudarcai miatt a termelőknek nem maradt pénzük a gyümölcstermesztés finanszírozására. A meg• Kiöregedtek, műveletlenül maradtak... Felére csökkent a gyümölcsösök területe A korai tavaszi fagyok az idén különösen az alföldi kajszi- és őszibarack-ültetvényekben okoztak nagy kárt. Van olyan térség, ahol e kétfajta gyümölcsből a terméskiesés 80-100 százalékos. A korai érésű cseresznye, meggy és némely almafajta nagyobb részét ugyancsak elvitte a fagy. Várható, hogy a kieső termés pótlására mind a kereskedők, mind a feldolgozók gyümölcs-behozatalra kényszerülnek. maradt gyömölcspiacot - a szakemberek ítélete szerint a hűtőipar és az üdítőitalgyártó cégek uralják. Igaz, ennek kétségkívüli eredménye, hogy némi rendezettség mutatható ki az értékesítésben. Hosszú távú megállapodások híján az üdftőitalok és a gyömölcslevek gyártói miközben ez az alágazat lett a legdinamikusabban növekvő és exportáló élelmiszeripari ágazat - gyakran használnak fel termékeikhez import alapanyagot, leveket, szörpöket. Az összegzés készítői hangsúlyozzák: a gyümölcspiac stabilizálódása egyelőre nagyon viszonylagos. A termelés nagyobb része már az elmúlt másfél évtizedben is a kistermelők kezén volt. Ám az ezeket a csoportokat integráló újabb vállalkozási formák jelenleg még nem alakultak ki.