Délmagyarország, 1995. július (85. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-08 / 158. szám

j< üxü£)i' ü'i'ei 1995. JÚLIUS 8., SZOMBAT Papp János jelemeztervező még csak huszonöt éves, de már hetvenegy darab van mögötte. Az első komolyabb megbízatást tizennyolc évesen, szülővárosában a szegedi szabadtérin kapta, amikor a Szuzai mennyegző jelmezeit bízták rá. % Aki rajzból is érettségizni akart „Én a ruhákkal tudok beszélni" Az ifjú alkotó számos neves rendező felkérésével dicsekedhet. Dolgozott már Ruszt Józseffel, Székely Gáborral, Csányi Jánossal, Iglódi Istvánnal. Mátbé Gáborral. vagy a világhírnek örvendő Halász Péterrel, és a film szakmában komoly szaktekintélynek számító Dömölky Jánossal. A Katona József színházba Antal Csaba díszlettervező „vitte be", a milánói Piccolo Theatróban Goethe Faustjában is együtt dolgoztak. Nemrég, egy Las Vegasban rendezett nemzetközi konferencián, az operaház választottjaként ő képviselte a magyar jelmeztervező szakmát. Mindezek ellenére Papp Jánost nem lehet a színházi életbe simuló, egyedül a jemeztervező szakmához köthető alkotónak tekinteni. Szabad ember. S úgy tűnik, arra „használja" az életet, hogy kipróbálja a világot. Hogy mindent megízleljen, ami a látvány, a vizuális megjelenítés, a szépség, a varázslat bűvkörébe tartozik. Nem hozzák zavarba a hagyományosabb szellemet követő rendezők elvárásai sem, lubickolni mégis inkább a szürrealisztikus megoldásokat igénylő munkában szeret. Legszebb kosztümjei a valóságtól messze rugaszkodó mesék „szereplői", ettől függetlenül a merészebb nők ruhatárában civil öltözéknek is használhatók. Az örök „csodagyerek" a divatszakmában is otthonosan mozog, (az Eldoradónak is dolgozik) igazi nagy álma azonban egy opera-bábszínház. A nem mindennapi fiatalemberrel épp negyedszázados születésnapján sikerült munkájáról, elképzeléseiről beszélgetni. -A csodagyerek ösztönösen dolgozik, vagy az évek során kialakul az ars poétikája, amihez tudatosan és következetesen tartja magát? - Nekem, egy idő óta egészen konkrét elképzelésem van arról, hogy a színházi munkám során milyen elvárásoknak kell megfelelnem. A sorban legelső helyen a színészé áll. A színész személyiségéből indulok ki, a színészre tervezek, ezért meg kell őt ismernem. Vannak művészek, akik a szerepben sem tudják, vagy akarják önmagukat „elfelejteni". Ezt az alapállást tiszteletben kell tartanom. Hz azt jelenti, hogy pékiául egy angolos eleganciát kedvelő színészt a színpadon sem szerencsés extravagáns kosztümbe bújtatni, vagy a mindennapi életben romantikus öltözéket kedvelő színésznőre nem kell mindenáron egyenes vonalú kosztümöt erőltetni. A legfontosabb, hogy szeressék a ruháimat. Ha egy jelmez elkészül, először magam próbálom fel. Amennyire lehet, igyekszem kényelmes dolgokat kiadni a kezemből, de elvem az, aki vállalta a színpadi életet, annak a kosztümök okozta kényelmetlenségeket is ki kell bfrni. Fontos az is, hogy a varrónők szeressék a terveimet és szívesen • Papp János jelmeztervező. (Fotó: Révész Róbert) A Tisza-parti gimnáziumban végezte tanulmányit, az évfolyam egyetlen olyan diákja volt, aki rajzból is érettségizni kívánt. Eddigi rövid pályafutása alatt négy, egymástól messze különböző felfogásban rendezett Szentivánéji álom kosztümjeit álmodta meg, de tervezett jelmezeket a Faust, a Lárifári hadnagy, a Fából faragott királyfi, a Trisztán és Izolda előadásaihoz is, jelenleg egy londoni Mizantróp előadásra készül és Párizsban A csodálatos mandarin bemutatójádolgozzanak velem. Nem szabad olyan kosztümöket tervezni, amelyeket szinte lehetetlen kivitelezni. És természetesen a közönség elvárásai sem hanyagolhatók el. Nem árt, ha a nézőtéren ülőknek is tetszenek a jelmezek. A rendezővel nem nagyon törődöm. Ha rám btzta a feladatot, fogadja el az elképzeléseimet. Megtörtént már, hogy a színész szembeszállt a rendezővel a ruhámért. Nem lehetett róla lebeszélni, mert szerette. Erre nagyon büszke vagyok. Ja, és a kritikus véleménye "sem érdekel. — És a szakmáé? - Nagyon jó mestereim voltak, Scháffer Judit, Kemenes Fanny, Vágó Nelly, Márk Tivadar. Ók jelentik ma is az igazi kontrollt számomra. A szakma sokféle véleményt formál az emberről. Gyakran rámsütik például az avantgarde jelzőt. Pedig nem vagyok az. Hogy eddig Ibsent nem bíztak rám, s Csehowal is csak egyszer volt dolgom, azt nagyon fájlalom. Sokkal jobban szeretem őket, mint Shakespeare-t, akit időnként kifejezetten unalmasnak találok. Az én világom nemcsak látványvilág. Nagyon is szeretem a míves, igényes dolgokat. Fontosnak tartom, hogy egy darabban helyén legyenek a dolgok, s a kosztümök se „lógjanak a levegőben". Komolyan foglalkozom viselettörténettel. Fontos, hogy ne csak a korabeli festményekről ismerjük az. öltözékeket, hanem tutijuk, ismerjük a szokásokat, az életkörülményeket is, hiszen a ruhákat „használták". És persze testre szabták. Jobb esetben a személyiségre is. Szerintem, az a jó jelmez, amelyik a vállfán is elárulja, melyik darabba és kinek készült. Olyan rosszalló véleményt is hallottam már, hogy a ruháim a színész helyett eljátsszák a szerepet. Szerintem a jó színész egy jól megrendezett előadáson tudja viselni az „erős" jelmezt is. Persze van, akinek meg kell küzdenie a jelmezért, s olyan is akad, akit megerősít a kosztüm. Azt is mondják rólam, hogy beképzelt vagyok, ez persze nem igaz. Legfeljebb élvezem, ha a környezetem meghökken a fura öltözékem láttán. Sok olyan ismerősöm van, aki az első találkozáskor utálatosnak talált, később pedig nagyon megszeretett. Az extravagáns külsőm valójában széplelkűséget takar. Utóbbit, ebben a kegyetlen korban elég nehéz vállalni. - Néhány évvel ezelőtt még azt nyilakoztad, fontosnak tartod, hogy elvégezd a főiskolát. Most hogyan gondolkodsz a dologról? - Már nem akarom. Legalábbis itt Magyarországon nem. A főiskolán sokkal kevesebbet lehet tanulni, mint sameszként egy színházban. Hálás vagyok a sorsnak, hogy a napi „segédmunkám" során ismerhettem meg a mesterség fortélyait. Utólag örülök, hogy naponta kilómétereket rohantam teli zsákokkal a hátamon, hogy megtanultam, hogyan kell szabni, varrni. Megismertem az anyagok tulajdonságait, a régi csipkék, sújtások lelőhelyeit. Nekem ma már hiába mondják a varrónők, nem lehet ezt, vagy azt megcsinálni. Leülök a géphez és megmutatom. A főiskolásokat sajnálom, mert nagy lila ködben élik meg a négy évet. Körülhatárolatlan, túlzottan komolykodó feladatokat kapnak, ahelyett, hogy a mesterségre, a színházi életre készítenék föl őket. - Mesélj kicsit a divatszakmáról Hogyan kalandoztál erre a területre? - Először modellként próbáltam ki a dolgot Bécsben. Izgatott, milyen lehet a más által tervezett ruhákat, kosztümöket bemutatni. Átkerültem a másik oldalra. Nekem terveztek. Büszke voltam rá, hogy a szakma legjobbjaival, többek között Claudia Schifferrel léphettem közönség elé, és sikerem volt. Az általam tervezett jelmezek nagy része utcai viseletre is alkalmas, de nem kifejezetten a konvencionális öltözködés hívei hordják őket. Ha a ruháimból divatshow-t rendezünk, az Eldorádó modelljeit kérem meg a szereplésre. Persze szívcsen tervezek klasszikus vonalú utcai, vagy alkalmi ruhát is. Ilyen volt például Frankó Tünde esküvői ruhája, ami egy antik ékszerre emlékeztetett. - Ismerőseid mesélik, hogy gyermekkorod óta babákkal foglalatoskodsz, igaz? - Gyermekkoromban szüleim megrettentek, mikor azt tapasztalták, hogy kisfiú létemre „babázom". De engem már akkor is a kosztümök izgattak. Legelőször a nővérem babáinak varrtam különböző ruhákat, főként operajelmezeket. Az évek alatt felöltöztetett babáimból a közeljövőben rendeznek kiállítást a Műcsarnokban a Török Fürdő nevű újság által szervezett performance keretében, utána pedig a Vigadóban és az operaház Vörös Szalonjában. Titkos vágyam egy opera-bábszínház. Itt minden szereplőt gyönyörűre lehet formálni, a hangokat pedig, a technika segítségével világhírű művészek „kölcsönözhetnék". Végre be lehetne bizonyítani, hogy nemcsak olyan avitt felfogásban lehet operát játszani, mint a múlt század végén. Mert sajnos a mai operajátszás annyival különbözik a száz évvel ezelőttitől, hogy az akkor született manírokat az eltelt évtizedek alatt még újabbakkal fejelték meg. - Szegeden is el tudnál képzelni egy ilyen opera-bábsztnbázat? - Természetesen. S tudnék itt élni is. A szüleimhez nagyon kötődöm, ezért ingázom Pest és Szeged között. Szívesen dolgoznék ebben a városban, örülnék, ha a szegedi színháztól is kapnék valamilyen megbízást. De mint említettem, nemcsak a színház érdekel. Még az is lehet, hogy egyszer abbahagyom a színházi munkát. -Meddig akarod csinálni? - Amíg van mit mondanom. Olyan szomorú látni, hogy ötven éves kor körül mindenki kapkrxini kezd a feladatok után. Én nem akarok beleöregedni a szakmába. Pacsi ka Emília Podmaniczky Szilárd Ágyjelenet Megy a motor az ágyon kicsinyét köhécsel bele is durrantgat fejemet vinné széjjel Nyolc oktánnal lejjebb veszem a porlasztóban hiszek bovdenemen nagyot rántok maradtunk tizen Vizbütésem nem muzsikál dugattyiinak annyi hengerfejem kékes-lilás kipufogóm langyi Bezzeg a múlt időmben ment a motor az ágyon aztán csak integettem mint akit a gáz nyom Háy János Levél a szív helyére költöző lányhoz Miként a szív kezdett senyvedni, akként üresedett a mellkas alatt a hely. Majdhogy rá nem szakadtak a csontok a ház belső falára... éppenhogy szakadoztak már. És akkor jött valaki, aki lakhelyet keresett a kiúttalannak látszó világban, afféle meleg kuckót, mint a barna mackóé volt. És meglátta a mellkas alatti üres medret, közelebb hajolt, hogy nem lakik-e ott már valaki más azon a jó kis helyen, mert jó kis hely volt. Aztán belüllépett az üres és omlatag mellkasba, olyas veszélyek közé, melyeket hinnünk sem lehet. De ő nem rettent; egykezével megtámasztotta a gerendázatot, máskezével a szívmaradékot simította meg. A szív pedig nóni kezdett a kézmelegtől, nőtt föl a torkon egészen a szemekig, és hullottak most szaporán a könnyek, majd nőni kezdett afelé, ahol az üres helyet hagyta. Nőtt, a könny pergett. Nőtt és roppant, aztán ropogott, tördelődött szerte széjjel: porrá, aki oda költözött, aki egykezével a gerendázatot tartotta, máskezével a növekvőt melengette. Ez lenne hát vége annak, aki beköltözött, de mi nyomorúságos sors vár arra, aki így lelt életre. Bestsellerlista 1995. június 1.-30. 1. Jostein Gaarder: Sofle világa 2. Esterházy Péter: Egy nő 3- Gábriel G. Marquez: A szerelemről és más démonokról 4. Popper Péter: Az Istennel sakkozás kockázata 5. Angelica Montemaggiore: Borostyán 6. Robin Cook: Járvány 7. Nemeskürty István: Búcsúpillantás 8. Bohumll Hrabal: Tükrök árulása 9- Albert Camus: Az első ember 10. Berkesi András: A szenvedély csapdái (Pesti Szalon) (Magvető) (Magvető) (Türelem Háza) (Fabula) (I.P.C.) (Szabad tér) (Európa) (Európa) (Nótárius) Kilenc könyvesbolt, a szegedi Bálint Sándor, a Gondolat, a Humanitas, a Medicina, a Radnóti Miklós, a Sík Sándor, az S és S könyvdiszkont, valamint a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor és a makói Lord - Szeged Kft. Mintabolt legnagyobb példányszámban eladott könyveinek összesített listája. Darvasi László Szimfónia Fölfigyelek, miközben dolgozom, mindenféle dalokat dalol aszám. Világmalomtól mocskos kezemmel üssek-e reá? Hisz' ráütöttem. Amikora világban nincs független hely. helyzet, status, a költö (tedig a semmi nyomorult bérmunkása és a ters az a csavar, ami sebogyse illik a gépezetbe, ö Walter. hallod a magyarok szimfóniáját, miképp zeng? A

nyák és a fej meghatározhatatlan érintkezési pontjánál udvarias, kis zöld harag nyit ajtót. Nyakkendője majomsikoltásból. kézelőgombjain megcsillan a friss, délelőtti napsugár. Most csend van. a harag utazik. A kis zöld harag biztonságban érzi magát, nagyokat harap háromadagos krémfagyijából, és látható élvezettel szürcsöli vizezett kóláját, miközben lassan lépked lefelé egy lépcsősoron. Nem sejthet semmit, s legyen neki igaza (de nekünk feladatunk van, ezt mindannyian érezzük), bár feje fölött gyűlnek már a viharfelhők. A nap még késő délután is át-áttör a pára vastagodó dunyháján. Kovács Zoltán Kis, zöld harag vagyis a kis zöld harag este szórakozni megy olcsó helyre, olcsó embert vásárol magának s azonnal kínzásába merül. Végül az ölébe dől, zokog, s egy pillanatra még kisebb. És a villám még mindig nem csap le. Titokh%n talán tudjuk: soha nem is fog. Kis zöld haragunk, hogy ivott a mindenttudás kólájából, mozgólépcsőn távolodik. Fent várják a belső ellenőrzés emberei, lent tűzoltók őrzik a kijáratokat, az áruház: ősállat, mely a pillanat borostyándiójába merevedett - és mégsem. Egyedül én tudom csak, mi hiányzik. Óserdei vadles alatt állok, fapofával tűrve a felettem viháncoló majomcsorda idétlen vicceit. Kezemben távcső. Az áthatolhatatlannak tetsző ködből férfinyak kinagyított képe jelenik meg, szemem fájdalmasan kitágul s talán-talán látni vélem a zsírpárnák közéből kikelő haragot, lágy mosolyát. Ébren vagyok, egyik kezem forró ökölbe szorul: tutti dolog. Aztán újabb nyak, egy tized fokkal odébb a távcső irányzékát, s ha ezt több tucatszor meg tudom csinálni, higgadtan, mindig kivárva, hogy felcsillanjon a megfelelő verejtékcsepp, ha meg tudok felelni az izzasztó és lehetetlen feltételeknek, nos, akkor talán elkaphatom. Én sejtem csak, mi hiányzik valójában a kis zöld haragnak. Kézenfogva megyünk a hajnali utcán, mikor hirtelen a jobb fülébe csókolok, megpördül, de edzett nyelvemet nem tudja többé kiszakítani bohókás fejéből. Kérdezne még valamit, mosolyogni próbál, de a szemfogak hegyén már könnycseppnek látszó utolsó szándéka villan.