Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-17 / 140. szám

* í< ülü£JÍ' O'i'iLL 1995. JÚNIUS 17., SZOMBAT - Pályáját szinte teljesen látni járta a magyar irodalmi folytonosságtól, bár a közép-európai világhoz mindvégig kötődött; mit gondol, életmüve kapcsolódik-e mégis a magyar irodalmi folytonossághoz? - Bosszantó szerénytelenségnek tűnik, de érzésem szerint, amit összeírtam, az senkihez nem kapcsolódik. Annyira dominál lx'nne a filozófia, a magam elnrélódéseinek a végeredménye, hogy egy olyan országban^ ahol a filozófia se nem honos, se nem otthonos, a müvem nem kapcsolódhatik senkihez. A gondolataimat belerejtettem a belletrisztikába, a szépírásba, s most, az élet végén engedhetem meg magamnak azt a fényűzést, hogy kiszakadok az országnak a filozófia iránti immunitásából: Londonországban a magam Kismagyarország nevű terebélyes házában elkezdtem egyedül csak a filozófiával foglalkozni. Ki is adtam egy tucat bölcseleti könyvet, melyek közül egyik-másik igen vastag. - Itthon ezek köziil jószerivel csak az Itilra maros jelent meg. és az idei könyvhéten kiadott traktátasai. - Amit alapvetésnek, legfontosabb műnek szoktak nevezni, éppen az a két könyvem nem adódott ki itthon, és Isten tudja, hogy mikor fog egyáltalán. Az egyik az Özön közöny című ötszáz oldalas, amelynek gyönyörű londoni kiadása jelent meg, a másik egy ezeroldalas, háromrészes munka, a címe: Szél hátba; ennek első kötete, a Kákára ideje a legkülönbözőbb idóelméletekkel foglalkozik, az ókortól Szent Ágostonon át a modernekig összegezve a magam szerény, de teljesen másmilyen elgondolásait; második a Félreugrók, megtántorodók a kereszténység történelmi föfeladatával foglalkozik, amelyet nolens volens végre is hajtott, s amely nem volt egyéb, mint az antik világ kultúrájának átmentése, egy nagy mentómunkálat, amelynek végén, kötelességét teljesítve az életereje egyre inkább alábbhagy; a harmadik kötet antik summa, a.magam elgondolásait tartalmazza a harmadik évezred küszöbén, s nem sok köze van azokhoz az ókori hordalékokhoz, amelyek eluralkodnak gondolkodásunkon, s amelyek nélkül egy lépést sem tehetünk; mankók, amelyek nélkül nem merészkedünk ki az utcára, de voltaképpen akadályoznak bennünket abban, hogy megleljük szárnyainkat. - Mondana egy példát egy Ilyen antik hordalékra? - A lélek. Hz jó példa. Sokat foglalkoztam neurológiával; jártam tébolydákban, lopkodtam tébolydák múzeumaiból különös dokumentumokat, amelyeket a zavarodottak írtak és festettek, mélyen beleástam magam ebbe az anyagba, és arra jutottam, hogy amint az asztalos ismeri a szerszámosládáját, és tudja, mi, hol van benne, úgy a bölcselőnek is ismernie kell azt a szervet, amivel gondolkodik: az idegrendszer egészét. Tehát: a lélek. Sehol nincs ebben a ládában! Tulajdonképpen egyiptomi eszme, amely görög közvetítéssel belekerült a nyugati kultúrába és a nyelvbe. Tudom, bele kell nyugodni, hogy a nyelvben nrütétileg eltávolíthatatlanul ott van ez a munkafogalom, ugyanakkor, mint elmeés idegkórtan szakértő tisztában vagyok, hogy a való világban a léleknek nincs megfelelője. Olyan, hogy lélek sehol nincs! Most csak egyet mondtam az ókori hordalékok közül, de tudnék huszonötöt is. Nem csak hogy a harmadik évezred le fog mondani róluk, de az egymást követő viharos kompúterforradalmak el fogják őket stxlorni. - Ügy sejtem. Ismét futurológiai, jövőkutató témák foglalkoztatják. - Jól gondolja, dehát nem is tudom, futurológia-e az, ha a tenger végtelen vizére mutatunk és ugyanakkor bokáig már benne is állunk. Wellsnek a Jövó század regényéből káprázatos találatokkal teli filmet csináltak, de most, hogy túl vagyunk azon az időn, amire ók gondoltak, rr\jír tudjuk, hogy ezernyi Otromba melléfogás Az első világháború kitörésekor szúlelett, pontosabban akkor, amikorra a közép-európai lelkesedés szerint már győztesen otthon kellett volna lenniük a katonáknak: „mire a lomb lehull", 1914 őszén. Persze a történelem másképp alakult: a háború folyt tovább, a katonáskodó apa még az újszülöttet sem láthatja, utóbb pedig a korábban kitűnő nyomdaipari papirszakértő a háború sérültjeként egy hosszú életen keresztút kórházi ápolásra szorul a fővárosba költöző családját tiernhogy irányítani és eltartani, de összetartani sem tudja. A felnövekvő ifjú hamar önálló életre rendezkedik he. Ifjúkorának anyagi kiszolgáltatottsága megtanítja, hogy egy életen át függetlenítse életmódját az írói léttől Ebből következően Határ Győző életrajzának szinte minden mozzanatában különbözik a magyarországi Irópályáktól. Rajzkészsége építészmérnökként a legkeresettebb munkatárssá avatta, utóbb pedig széleskörű nyelvismerete (latin, görög, német, angol, francia, orosz) a legfrekventáltabb fordítóként tarttatja számon. Mind a háború előtt, mind utána az átlagos értelmiségi életszinvonalat meghaladó életmódot tudja biztosítani önmagának. Mindezt mégis ágy, hogy a pénzkereset mellett maradjon ideje szabadon foglalkozni irodalmi alkotómunkával. Párhuzamosan tanul építészetet és végzi felsőfokú zenei tanulmányait. Majd mindkettőt szüneteltetve autodidakta módon óriási filozófiai műveltségre és gondolkozóHatár Győző (Életrajzi részlet égy tanulmányból képességre tesz szert. Közben a folyóiratok és irodalmi csoportosulások megkerülésével, szinte az ismeretlenségben érik íróvá. Háború előtti kéziratai elvesztek. Ugyanis a hazai jobboldali politika ellenében tevékenykedett, ezért letartóztatják, kézirataiban „kormányzógyalázó" kitételeket fedeznek fel, és az inkriminált regénykéziratokat a kormányzóhoz: juttatják. Feltehetően a budai vár ostromakor valamely irattárban pusztultak el (...) A regényeiben talált politikumért ötévi fegyházra ítélik. Az ország német megszállása után büntetését töltő elítéltként bekerül egy politikai börtönlázadásba és csak csodával határos körülmények között menekül meg. A háborít előtt a jobboldallal került szembe, az ostrom után a kommunista rendszer közösíti ki az első perctől Megjelent verskötetét (Lilurgikon, 1948) és regényét (Heliáne, 1947) zúzdába küldik, a regény kritikusa a vezető irodalmi folyóiratban életveszélyesen megfenyegeti a szerzőt. 1949-ben kizárják az írószövetségből Fordításokkal biztos ttja megélhetését. (...) Egy újabb, a politikai viszonyok következtében kiadhalatlanná váló regény (Az Őrző Könyve, 1949) megírása után, 1949 őszén megkísérli illegálisan elhagyni az országot. Elfogják, tiltott határátlépés kísértete miatt két és fél évi börtönre ítélik, majd internálják (fogsága egy részét ugyanabban a börtönben tölti, ahol akkor már emléktábla örökíti meg a háhorií alatt átélt börtönlázadás emlékét). Az étkezési körülmények elleni börtönsztrájk következményeként szigorított büntetésként a hírhedt mdrianosztrai szigorított börtönbe kerül ahol dramatizált haltucindciók formájában kigondolja az utóbb élete főművének tartott kilencrészes „világdrámájának", a Golgbetoghi-nak első változatát (...). 1956-ban a forradalom leverése után elhagyja az országot, feleségévet együtt rövid ideig Bécsben tájékozódnak, majd Londonban telepszenek le. Londonban a BBC magyar adásainak munkatársaként dolgozik, Wimbledonban él Hongriuscule nevet viselő Viktória-korabeli házában. Életműve itt teljesedik ki: még otthon írott regényei, valamint a már Angliában írott könyvei sorra megjelentek. Sokáig csak nyugati kiadásban, 1986-tól már magyarországi kiadók gondozásában is. A magyarországi rendszerváltás után a magyar irodalom egyik legmegbecsültebb alkotója, 75. születésnapján az egyik legmagasabb állami kitüntetésben részesül majd 1991-ben elsőként kapja meg a külföldön élő magyar írók közül a Kossuth-díjat, a legmagasabb magyar művészeti kitüntetést. Kabdcbó Lóránt „... két szembenálló rendszer közös ellenségnek ismert el, és noha megszakították, a kedvemért egy pillanatra felvették a diplomáciai viszonyt" Bolond világ, forgadozz csak! Beszélgetés I leitcir Győző iéővciI • Határ Győző és hitvese. Prágai Piroska az író szegedi találkozóján van benne. A futurológia nagy kockázata ez, még akkor is, ha általában véve helyesen rajzolja meg a jövó képét. — Az tntra muros többek között attól érdekes, hogy nemcsak a bolsevizmus bukását, de a bukás módját is levezeti benne. Vagyis, ha filozófiai módon is, de politikai jövőt mond. Volt-e, ahogy ön nevezte: otromba melléfogása? — Volt; a mindnyájunké, egy közös. A .csodák évéről", amikor a nagy kupolabeomlás megtörtént, 1989-ről, senki se gondolta, hogy ilyen korán bekövetkezik. Én legalábbis úgy képzeltem, soha az én életemben nem lesz változás; talán úgy 2050 tájt, gondoltam, a szemben álló két nagyhatalom annyira egyforma lesz, hogy lassan megenyhülnek egymás irányában, majd összenőnek, és így tovább valahogy. De hát, amit jósoltam, lényegében bekövetkezett: nem katonai akció hatása alatt omlott össze a bolsevik birodalom, hanem mert belülről egyszerűen ellehetetleneden. — Ön a magyar irodalomban egyedülálló módon irt egy „világdrámát", egy kilenc estét betöltő drámaciklust. - Nem én akartam megírni. Álmomban elém toppant ez a fickó, Golgheloghi, a drámaköltemény hóse. Ráadásul milyen körülmények között! 1952-ben, a börtönben kajafelvétel megtagadása miatt szigorítottra bevágtak a márianosztrai fegyintézetbe és ott tartottak ezer kalórián. A lovak állva alszanak, én állva álmodtam. így kaptam Golgheloghit. Megindult bennem a története, és már ott elkezdtem dolgozni rajta. - Hisz a nagy összefoglalásban? - Természetesen. Sót, megvallom, most már nem írok és nem is olvasok regényeket; a regényes elem, ha rábukkanok még irritál is. Kizárólag bölcselettel foglalkozom, mert a bölcselet a nagy összegezés. - De tisztán irodalmi szándékkal is Irt, ugye? - Óh, van nekem egy nagyon kedves munkatársam, akiről irodalmi szándékkal ott plagizálok, ahol csak tudok, és máig se hagyott még el - bár már elhagyna, mert néha rettenetesen kínoz! ez: az álom. Ha leteszem a fejem, aZofinal. és egész éjszaka álmodok. Ez az álomtömeg zömmel érdektelen, zaklató, vagy kellemetlen, s irodalmi vonatkozása nincs. Ha van neki, arra mindjárt felfigyelek. Már kifejlesztettem a technikáját annak, hogy ébredéskor hogyan kell megfogni. Mint egy nagyon vékony héjú tojást, nehogy összeroppantsam; aztán azonnal összefoglalni; hogy volt, nrint volt az álomban, és nagyon vigyázni, hogy ne legyen benne semmi a félébrenlétből, semmi hozzátét, mert minden felocsúdó ember hajlamos arra, hogy korrigálja azt, ami nem tetszett az álomból; gyorsan még, az utolsó pillanatban hozzátesz egy nyaktilót, ami átvágja, vagy egy korbácsot, ami végigsújt rajta. Ez nem érvényes. Az az igazándi, ha maradéktalanul sikerül átmenteni az álmot a papírra. Éjszakánként a sötétben odanyúlok, ahol a diktafonomat tartom és máris mondom. Amúgy két perc múlva a fele elgurulna. Reggelre meg teljesen. — A gondolat mág hagyján, de önnek egész regénykéziratai vesztek eL Mit érzett, amikor a budai várban, a lebombázott levéltárban keresgélte kéziratait? - Az fájdalmas volt. De kézirataim vesztek el a háború után is. Édesanyám ugyan 1958-ban utánam jött, de a kézirataimat nem tudta elhozni. Tönkrement a könyvtáram, a kéziratok, amiket itt-ott elhelyezett, szertementek, az őrzői meghaltak; s meghalt édesanyám is. Abban, ami a háború előtt a rendőrségen, a defenzíva-osztályon elveszett, volt néhány, amit nagyon sajnálok. Egyet sikerült megmenteni: a Csodák Országa Hátsó-Eurázia címűt, ami kiadódott később. Tudja ugye, hogy írtam a nyolcvanas években egy nagy történelmi regényt Julianus Apostatáról: egy ugyanilyen formátumú regény veszett el a háború előtt a rendőrségen: Diocletianusról szólt. De történt olyan is, hogy egy felelőtlen alkoholista rádiós szerkesztő kezén - nevet nem mondok - 1948-ban elveszett egy kétszáz oldalas teljes kisregényem, amit nagyon szerettem. Az illető azóta megszentült és kegyfülkéje van, s egyike a jelentős magyar íróknak; lehet, hogy később tisztességesebb lett, akkoriban bizony nyakig ült a Rákosi-rendszerben. Mindegy. A kézirat elveszett. Ilyenkor mindig unszolnak a munkatársak és a cimborák, hogy próbáljam újra megírni. De aki ilyesmit veszített, az tudja, mennyire lehetetlen. Megpróbálkoztam vele Londonban; vagy tíz oldalt írtam és láttam, hogy terjengős és vacak. Mélyen alatta marad az első spontaneitásnak. Az volt a címe, hogy A gazdátlan kiáltás. Ez már nincs többé. — 1949-ben, amikor az ön közlését lehetetlenné tették, és fordításokból élt. Lukács György filozófus azt mondta önnel kapcsolatban, bogy el kelt halmozni fordításokkal, mert a szocialista irodalmi életnek Igy dupla nyeresége tesz: „Határ kiválóan fordít, és addig legalább nem a saját műveit Írja". Gondoskodás volt, vagy cinizmus? - Ezt nem én hallottam, hanem Kovai Lőrinc mesélte. Tudja, ő ki volt: rossz történelmi regények írója, aki a kommunista párton belül a belső körhöz tartozott és mindenhová bejárása volt; én még a háború előttről ismertem, egyszerűen véletlenül; társaságból. Gyenge tró, de kedves ember volt. Egyszer összefutottunk az utcán, s elmesélte, mit hallott Lukács Györgytől, amikor ott volt a Csillag szerkesztőségében. A történet mindenesetre eléggé hihető. És az is igaz, hogy abban az időben elhalmoztak munkával. Négy évre előre be voltam táblázva szerződésekkel. Visszás helyzetben éreztem magam, mert miközben annyian éheztek vagy dolgoztak éhbérért, engem tömtek pénzzel. - Felolvasom egy pár mondatát, rég Irta őket: „Bűnöztem atyámfiai, súlyosan vétkeztem irodalmunk nemzeti illemkódexe ellen, s nem is egyszer. Olyan könyveket — (is!) — írtam, amelyeknek azon kívül, hogy magyarul íródlak, a magyarsághoz semmi közük. Íródhattak volna akármelyik nyugati nyelven". A Szövegkörnyezetben ez kissé önironikus és a magyar irodalmi tematikára utaL Ma vállalja? - A véleményem nem változott: ma is „bűnözök". Nem csak hogy mindig világirodalmi érdeklődésem dominált - a világhorizontok, a teljes látóhatár kellett nekem, nem elégedtem meg azzal, hogy magyar vagyok. Conor Cruise O'Brian, egykori ENSZ főbiztos, kiváló esszéista és moralista nemrég Edmund Burke-ről írott nagyesszéjében mondja, hogy az igazi ír nem lehet csak ír. Aki csak ír, az több fejjel alacsonyabb annál, aki igazán ír. Nekem a „csak magyar" kevés. Magyar azért vagyok, mert a nyelv öreghorgonya ideköt és az agyam erre a nyelvre van beprogramozva. - Alkalmasnak tartja-e a magyar nyelvet a filozófiaírásra? - E tekintetben a magyar fiatal és meglehetősen bizonytalan nyelv; nagy tehertétele a késői Írásbeliség. De most már odáig jutott, hogy a világon mindent igen pontosan ki lehet fejezni vele. Megérett arra, hogy kifejezze a bölcselet új fogalmait is. No persze, ki kíváncsi a bölcselet új fogalmaira magyarul? Egyáltalán, a bölcseletre! Nagyon kevesen. Most az a reményem, hogy ez az érdeklődés a fiataloknál egyre szélesebb lesz. Persze az ilyen első elinduláskor az emberek legkisebb ellenállás irányában indulnak, az ingoványos elméletek, a szubkultúrák, a pszeudovallások meg a theozófia felé. Aki a theozófia felé megy, az kilép a filozófiából. -Aki a teológia felé? - A teológia bölcseletnek olyan, mint amikor a szabó hozott anyagból dolgozik. A bölcselet az én meggyőződésem szerint - mert én meglehetősen szkeptikus vagyok - a tanácstalanság privilégiuma. - A végére egy politikai kérdés. - Abban vagyok a leggyengébb. - Olvasom az Őrző Könyvében: „két szembenálló rendszer közös ellenségnek ismert el, és noha megszakították, a kedvemért egy pillanatra felvették a diplomáciai viszonyt". Mindkettőnek megjárta a börtöneit. Milyennek lát ezután egy ideális politikai palettát? - Nem vagyok Proteusz-természet, aki csak akkor jósol, ha valaki eredeti mivoltában foglyul ejti. Nem akarok kibújni a kérdés alól, csak annyit engedjen meg, hogy oldalt ugorjak. A helyzet az, hogy az eddig elfogadott politikai fogalmak, amelyek a francia forradalom óta meggyökereztek a jobb- és baloldal, a jobb- és balközép - manapság egyre többször buknak meg. Új elnevezéseket kellene találni. De legyek őszinte? Az élet végén, nyolcvanon túl egyre kevesebb időt tudok erre szentelni. A vüág bolond: forgadoz a maga módján, és megy a maga útján! Az én -véleményem jottányit sem változtat rajta. És nézzük csak meg jobban: nem is érdemes olyasmiket hangoztatni, aminek semmi ergonja, semmi mozgatóereje nincs. Panek Sándor