Délmagyarország, 1995. június (85. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-13 / 136. szám

• Véleményem szerint Bulis ügyek Jó buli a benzinforgalmazás. A kutak tulajdonosai még azt sem mondhatják, mint Kohn bácsi: abból élnek, hogy vasárnap zárva vannak. A szegedi töltőállomások - éppen a hatalmas verseny miatt - éjjel-nappal, szombat-vasárnap „töltenek". Néhány éve, a rendszerváltás előtt, jó ha hat-hét kútja volt Szegednek, ma közelíti számuk a húszat, s híreink szerint hamarosan újabbak épülnek. Igaz, az elmúlt években nem a kutak tulajdonosai lettek milliomosok: az igazi hasznot a háttérben ma is meghúzódó olajbárók kaszálták le­ás. A kutak tulajdonosai még azt sem mondhatják, mint Kohn bácsi: abból élnek, I - éppen a hatalmas verseny miatt - éjjel-nappal, szombat-vasárnap „töltenek". / volt Szegednek, ma közelíti számuk a húszat, s híreink szerint hamarosan újabi donosai lettek milliomosok: az igazi hasznot a háttérben ma is meghúzódó olajbár A .jugók" rohama már a múlté. (Fotó: Schmidt Andrea) Csak semmi pancsolást! • A pancsolt benzin lassan-lassan elfogy... Szegedi benzinkútút: a Kálváriától a reptérig Néhány éve még egyetlen helyen, a BP-kúton tan­kolhatott a Baja felé igyekvő szegedi. Ma már éppen négy hely közül válogathat: a MOL, a Texaco és a Castrol is kutat emelt a nagynevű társaság mellett. Szülők és tanárok kerültek közelebb egymáshoz S/őre ­gen, a gyermeknapi progra­mok során - írta elégedetten lapunknak Komlódi József­né. A csemeték egész nap szórakoztak az iskolában, majd őket apu és anyu váltotta, akiket a tantestület hívott meg egy partira. Vacsora, vetélkedő, tombola és kiváló hangulat volt a Kossuth Lajos Altalános Iskolában. Köszönet illeti ezért Varga Andrásné igaz­gatónőt, Tóth Csaba polgár­mestert, s az összes dolgo­zót, pedagógust. „Ez nem csak a gyermekek, hanem a szülők napja is volt" - írja végül Komlódi Józsefné. Gyimesi Istvánná (Rúzsa, József A. u. 19.) nem tudja, hova forduljon, ezért írt nekünk levelet. Történt, hogy feladott egy levelet Molnár István (Szeged, Só­lyom. u. 13. III. 10.) címére, ahol a lánya várta a külde­ményt. Meg is érkezett a levél, azonban - ahogy írja olvasónk - „felbontva, majd újra leragasztva volt a levél, és hiányzott belőle egy A karikatúrán a hajótörött újságírónak kihegyezett ceruzákból kötődik a tutaja. A leváltott nagykövet is pro­tokoll-eleganciával lépked lefelé a repülő lépcsején, vándorbottal a vállán. Világ­vándora. kis motyóval. Ro­konlelkek lennének? Hogy a leváltott nagykövet bemegy­e a szegénység ládacsapdá­jába. nem tudjuk, de a tanár, az újságíró, a karikaturista mögött biztosan lecsapódik a kicsi fogda ajtaja. Ilyen időket élünk. Joó kisfiúként kapott nevet szüleitől, azt hasz­nálta, amikor szüksége volt rá. Tanárként is. Egyszer észrevette, bogár mocorog benne, azt hitte, az iroda­lomnak és az újságírásnak olyan szoros a kapcsoplata, legjobb lesz, ha újságíró lesz. Eregette magából a szép szavakat, mint selyem­hernyó a selymet, amíg föl bizonyos dolog. Lányom nyomban válaszolt, hogy az a bizonyos valami nem volt benne, és új ragasztás volt a borítékon." Olvasónk - a gyanúsítás szándéka nélkül ­még azt is hozzátette, hogy akkortájt állt az új, fiatal postás munkába a környé­ken. A MOL Rt. is belépett lapunk levelezőinek sorába. A cég arról tájékoztatott bennünket, hogy kivizsgál­tak egy vásárlói panaszt, melyről a Délmagyaror­szágból értesültek. Szabó Pál ugyanis az országos nyereményakció keretében a Csongrádi sugárúti benzin­kútnál vásárolt, s nem kapott sorsjegyet. A MOL főosz­tályvezetője, dr. Zakar And­rás értesített bennünket, hogy a vásárlónak utólag megküldték a sorsjegyet, majd így folytatta: „A vásár­láskor a töltőállomás-kezelő azért nem tudott sorsjegyet adni, mert a nagy forgalom miatt elfogytak a sorsjegyek. Kedves vásárlónktól ezúton is elnézést kérünk a kelle­metlenségért." nem fogta, ma­gát fonja körbe vele, ahogy a hernyó is teszi. Még mielőtt be­bábozódott vol­na, elővette ver­seit, és kötetbe terelte haszonta­lan jószágait. Két szép kötet szabadult ki körme közül, de készen van még három. Nevet szerkesztett magának a versekhez is, nem akarta, hogy agyonkoptatott saját nevén jegyezze az irodalom. Két név, egy lélek. Most egy marék karika­túrát küldött az ország túlsó feléről, harmadik néven: Yo­yo. Ebből derült ki, hogy elérte a magyar végzet: munkanélküli lett ő is. Mi ebben a magyar, amikor világbetegség? Sok­szor azok kerülnek lapátra, akikben nem is egy, de több bogár is mocorog. Mit lehet kezdeni azzal az emberrel rendszervál tások-rendszer­romlások huzatában, aki képes váltogatni a nevét, de nem képes a lelkét? Kösse csak össze kihegyezett ceru­záit, és menjen az óceánra. H. D. • Az elmúlt évek aszályo­sabb esztendőiben a benzin­kutak gyorsabban szaporod­tak, mint mezőn a gomba. A BP-nek még sincs panaszra oka, legalábbis ezt tapasztal­tuk a csendes hétvégi dél­előtt, amikor még sorba is kellett állni néhány liter 95­ösért. - A régi vevők visszajár­nak. A benzin bizalmi áru. Nálunk a 95-ös véletlenül se 9l-es - mondta elégedetten a kutas, hogy őket válasz­tottuk. Trükkök ugyanis akadnak ma is. A „szőkített" gázolaj kora lassan leáldozóban: mi­óta egy árban mérik a HTO-t és a dízelüzemanyagot, az­óta nincs értelme a csa­lásnak. Szakemberek szerint azonban a régi készlet még kitarthat őszig, így aztán jó vigyázni. A BP nem a legol­csóbb kút. Egy-két forinttal többet mutatnak az osz­lopfők számsorai szinte min­denféle üzemanyagnál. -Én nem vásárolhatok benzint - mondja a kút veze­tője, Papp László. - Köz­pontilag kapjuk, s ellenőr­zött a minősége. • Hol mérik a legjobb benzint Szegeden? - Csak mese habbal, hogy egyik-másik cég kintről hozza az üzemanyagot és az jobb. Mindenki itthon vásá­rolja, ugyanattól a cégtől, a MOL-tól. A kisebb kutak gazdái azonban megengedhetik ma­guknak. hogy maszek for­galmazókkal is szóba áll­janak. Persze ők is óvatosak. Minta, bevizsgálás - ma már minden tételnél alapvető kö­vetelmény. Papp úr végül számunkra meglepő következtetésre jutott: - Elbír ez a város, no meg a Kálvária ennyi kutat. Nézze meg, Nyugat-Európá­ban is tele vannak tankoló­helyekkel a főutak. • Mi lesz a verseny vége Szegeden? - A nagy cégek nem men­nek tönkre, a kicsik pedig tudnak ügyeskedni, ha kell. Azért a BP-nél sem olyan arany az élet, mint néhány éve. A jugók már nem jön­nek, az egykori 20 ezer lite­res napi csúcs mára 10-12 ezerre zuhant. A literenkénti 4-5 forintos árrésből azért összecsorog napi 70-80 ezer forint haszon. A Kálvária téri kútnak most egészen más a gondja: - Az önkormányzattól bérelt telken vagyunk. Bő­víteni, fejleszteni kellene a töltőállomást, de így túl kockázatos lenne. Bármelyik pillanatban mondhatják, szedjük a sátorfánkat. Egye­lőre maradunk így, ahogy vagyunk. Kocsiba ülünk és elautó­zunk a benzin-út másik vé­gére: a reptér után, a bajai út elején nemrégiben nyitott egy Castrol-kút, negyedik­ként. Nincs szerencsénk, a tulajt nem találjuk, de az árak láthatóan jó néhány fo­rinttal olcsóbbak, mint a BP­nél. - A tulajt kérdezzék. miért! - mondja a mosóban szorgoskodó kutas. Hasonlóan járunk vissza­felé, a Texacónál is: egy-két forinttal itt is minden ol­csóbb. A „maszek" kate­gória versenyezni próbál. - Szerintem a konkurren­cia is geijeszti a pletykákat, hogy hol jó, és hol pancsolt a benzin - állítja Horváth Czakó István, a kutat üze­meltető Elcopetrol Kft. egyik ügyvezetője - Mi a szabadpiacról vásárolunk, alacsonyabb áron, de mindig ellenőrizzük a minőséget. Úgy látom, ma már nincs pancsolt benzin forgalom­ban. Kisebb árréssel, na­gyobb forgalommal, szerin­tem közmegelégedésre dol­gozunk. A nagykereskedők is tud­ják ma már, minden tételt külön ellenőriznek a kuta­sok. Túl nagy rizikó lenne, egyszer „átvágásra" játszani. A szakmában futótűzként terjedne el, ki kínált hamis üzemanyagot. Némi garan­ciát talán ez jelenthet a sze­gedi vevőnek. De azért nem árt az óvatosság. Az egykor egyedüli for­galmazó, a MOL is kutat emelt a Kálvárián. A körút sarkán álló telek annak ide­jén meglehetősen sok kézen ment át, az épülő kút leg­alább ennyi vitát váltott ki. Ma már megszokták az au­tósok, hogy itt is le lehet ka­nyarodni autójuk „szomját" enyhítendő. A verseny per­sze nem csak a benzináru­sításban nyilvánul meg. A legtöbb kút igyekszik mosóval, shopokkal, olajcse­rével és ki tudja még mivel odacsalogtani a vevőt. Az egy-két forintos árkülönbö­zet mellett ez is szükséges üzleti fogás. A szegedi benzinkutak sem lehetnek biztonságban. A konkurrenciaharc ugyanis nem ért véget. A kutasok szerint egy-két éven belül legalább hat-nyolc újabb benzinkút épül majd Sze­geden. A nagy világcégek szeretnének bejönni az országba, s gyakorlatilag oda építkeznek, ahová csak akarnak. A verseny azonban még jó ideig látszólagos ma­rad. Az üzemanyag hatalmas adótartalma mellett szinte minimális az árrés. A tisztes­séges úton szerzett üzem­. anyagból legfeljebb fillére­ket lehet engedni. Tankolási szokásaink vi­szont azt mutatják, egyre vé­konyabb a zsebünk. - Sokan csak egy ezresért kérnek benzint! - állította az egyik kutas. - Az is érdekes, hogy egyre több számlát kell kiállítanunk. Szegeden is igaz, üzleti célokra használja a többség az autót. A motorizáció azonban szembeszegül mindenféle „kormánycsomaggal": egyre csak bővül és terebélye­sedik. A világon talán mi, magyarok költünk erőnkön felül legtöbbet azért, hogy négykeréken gurulhassunk. Rafai Gábor • Idősek emlékeznek már csak arra, hogy amikor a villamosok - akár Somogyi­ima Petőfi-), akár Kecskés­(egy időben Ságvári-) telep felől, vagy a vasútállo­mások valamelyike felől közeledtek az Anna-kúthoz, így harsogtak a kalauzok: „Anna-forrás, szakaszhatár. Nagyállomás és Rókus felé átszálás!" Persze, az állo­mások között szolgálatot teljesítő kalauzok meg eképpen figyelmeztették a kedves utasokat: „Anna-for­rás, szakaszhatár. Kecskés­telep és Somogyitelep felé átszállás." Bármelyik vona­lon még hozzátették: „Ké­rem, a leszállás idején ka­paszkodjanak." Eme utób­bira azért volt szükség, mi­vel a hölgyek cipősarka be­szorulhatott a fellépőrácsba, és ha nem kapaszkodtak, akár a bokájukat törhették. A figyelmeztetések termé­szetesen nem maradtak el akkor sem, amikor a Somo­gyitelep-Kecskéstelep kö­• Miiyen írott a S2 Anna-forrás, szakaszhatár,... jotti sriMMnwnoss zött zötyörgő-csörömpölő „villnyos" a Felső Tisza­partról a finánciához ért. itt ugyanis át lehetett szállni a Széchenyi tér és Fodortelep között közlekedő villamos­ra, majd amikor az Anna­forrást elhagyta, a Dugonics tér és Kiskundorozsma kö­zött közlekedő kocsikra. Egy szakaszjegy ára öt­ven. egy vonaljegy ára pe­dig hetven fillér volt. Ugyancsak hetven fillért kellett fizetnünk az átszálló­jegyért, amely bizonyos lyukasztásokat követően kétszeri átszállásra is jogo­sított Ha például valaki a Nagyállomáson villamosra szállt, és Kiskundorozsmára akart eljutni, az leszállt a Somogyi Béla utcánál, és átszállt a dorozsmai vo­nalra. Ott a kalauz egyet még lyukasztott az utas je­gyén, és minden rendben volt. Ha viszont - mondjuk ugyanaz - az utas Fodorte­lepre akart eljutni, akkor a megváltott átszállójeggyel bejött az Anna-forrásig (az Anna-kút eredeti neve volt ez), és ott átszállt a Somo­gyitelep felé menőre. Ott a kalauz egyet lyukasztott, és az utas zötyöghetett a finán­ciáig. Ott leszállt, és a Szé­chenyi tér felől érkező, és Fodortelep felé tartó járatra felszállt, ahol ismét lyu­kasztott a kalauz. Az utas­Villamos a Sóház (később Füszért-raktár, ma diszkont) előtti kitérőben, az 1970-es években nak csak arra kellett ügyel­nie, hogy a két átszállással járó út egy óra hosszba be­leférjen. A villamoson szolgálatot teljesítők - kocsivezetők, kalauzok, illetve az ellen­őrök - egyenruhát viseltek. Télen fekete posztóból. nyáron overallból készült a ruhájuk, amihez télidőn nagykabát és kesztyű is járt. A villamosvezetőnek egy­ujjas és bélelt, a kalauznak pedig kötött, ötujjas, de a jobbkezes kesztyűjén a hü­velyk-, a mutató-, illetve a gyúrúsujj csak félig volt kötve, vagyis az ujjvégei ki­maradtak a kesztyűből, hogy azokkal a jegyet ke­zelni tudja. A villamosvezetők egy­egy pár gyékénycsizmát is kaptak, amelyekbe nagy hidegek idején lábbelistül beleálltak. Ugyanis a nyitott vezetőállást átjárta a szél, a hó. A vontatókocsin le-fel­nyitható csapórácsok, a pót­kocsin pedig felakasztható lánc szolgált ajtó gyanánt. A villamoskocsikban fa­padok és székek szolgálták az utasok kényelmét. Az ablakokat nyáridőn le lehe­tett húzni, ám az alsó pere­men ott állott a sárgaréz táblára írott figyelmeztetés: Kihajolni veszélyes! Az ellenőröknek a régi idők villamosain is megvolt a dolguk. Főként a diákok szerettek „lógni". Pedig a számukra éppúgy, mint napjainkban, kedvezményes bérletváltásra is volt mód. Diák- és nyugdíjasbérletet a Széchenyi téri központban lehetett váltani, mindössze tizenöt forintért. Ugyanak­kor a teljes értékű bérlet ára harminc forintot ért. Mégis akadtak szerencsevadászok, akik, ha mégis megcsípte őket az ellenőr, akár száz forintot is fizethettek. Ugyanakkor (az 1940-es évek végén) száz forintért öltöny ruhát, vagy egy új biciklit lehetett venni... A hajdani város helyi közlekedését - a négy villa­mosjárat mellett - a vas­utaspalota mellett várakozó, onnan kiinduló konflisok, illetve a Takaréktár utcában taxik tették teljessé. Főként az ide látogató más tájbeliek, de az idős szegediek számára is él­ményt ad a szabadtéri ideje alatt zötyörgő nosztalgia­villamos, amelyen napi áron, harmincöt forintért te­hetnek városnéző utat azok, akiknek ilyen nosztalgiá­zásra még van lecsíphető garasuk a konyhapénzből... Ifj. Lele József Yoyo, a hajótörött - * tJ

Next

/
Thumbnails
Contents