Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-08 / 106. szám

1995. május 8. 3. A petőfis Kamrás ugratta legjobban „vasparipáját" (Fotó: Gyenes Kálmán) • Motokrossz csapatbajnokság • Kamrás győzelmét nem tudta megakadályozni Horváth Tarolt a Honvád Petőfi - Kár, hogy csak ritkán van alkalmam ilyen jó talajú és vo­nalvezetésű pályán versenyez­ni - mondta Kamrás Károly, akinek neve már több éve a legjobban cseng ebben a sport­ágban, a szegedi verseny kezdete előtt. A vasárnap megtartott 125 és 250 köbcentis motorok összevont csapatbajnoki küz­delmére mintegy ezren voltak kíváncsiak. A versenyzői részvétel azonban hagyott némi kívánnivalót maga után. - Látja, ezért küzd az ember - mondta egy kicsit fásultan Hódi Károly, a szegedi Feszti­vál SE életben tartója, a ver­% seny fő szponzora. Ami a küzdelmet illeti. Már az első futámban kialakult a Honvéd Petőfi fölénye, hiszen a klub két versenyzője Kamrás és Tóth Ádám érkezett első­ként a célba. A székkutasi Hor­váth Pál, aki a Surján SE szí­neiben indul, motorhiba miatt kiállni kényszerült. A rakon­cátlankodó gépbe még a máso­dik futamra sem sikerült lelket lehelni. A második összecsa­pás sem hozott változást, a Kamrás, Tóth duó most is a legjobbnak bizonyult. A har­madik futamban Kamrás rajt­célgyőzelmet ért el, de Tóthot a második helyről a székkutasi Horváth Pál le tudta szorítani. A két futam alapján ötödik he­lyen álló Szegedi Fesztivál SE jobb helyezése érdekében Hódi Károly is „nyeregbe szállt", azonban már ő sem tudott cso­dát tenni, így a Százi László, Medvetz Péter, Mészáros Ist­ván összeállítású szegediek az ötödik helyen várják az újabb fordulót. A serdülők 80 köbcentis bajnokságának első fordulója ifj. Kerese Gábor (Fortuna Sopron) győzelmét hozta, vele mindössze klubtársa, ifj. Hor­váth Endre tudott lépést tartani, míg a dobogó harmadik fokára a bonyhádi Sághy Dávid áll­hatott fel. Az öregfiúk Hódi Kupa ve­télkedőjén hatan álltak start­hoz. Mindkét futam Hódi Ká­roly és a vásárhelyi Borka János öldöklő küzdelmével ért véget. Az első összecsapást a házigazda nyerte, míg a máso­dikban a Surján SE színeiben rajthoz álló Borka diadalmas­kodott. A bronzkoszorú a vásárhelyi Nagy Sándor nya­kába került. SÜLI Egy csokor virág helyett S BTC-Hód mezővásár hely i LC 5-0(2-0) Salgótarján, Tóstrand, 1200 néző. Vezette: Farkas Gy. SBTC: Rácz - Kajli, Gyetvai, Homann, Sági, Lenkey, Rósa, Stark, Oláh B„ Nóvák, Bárányi. Edző: B. Kovács Zoltán. HLC: Fekete - Barna, Márta, Lévai, Kiss, Turján, Illyés, Gréczi, Varga-Tóth, Nagy, Rosu. Edző: Nagylaki Kálmán. Csere: a szünetben Lévai helyett Kiss, a 82. percben Stark és Homann helyett Schuchmann és Forgó. Sárga lap: a 11. percben Lévai, a 30. percben Len­key, a 49. percben Varga-Tóth, az 57. percben Illyés. Kiállítva: Illyés a 83. percben, reklamálásért. A meteorológusok megint össze-vissza beszéltek, még­hogy felhők, meg eső - gon­dolhatták azok, akik kiláto­gattak az SBTC mérkőzésére, hiszen valóban gyönyörű időben kezdődött a találkozó. A viszonylag foghíjas lelá­tók előtt nagy elánnal ugrott ellenfelének a hazai csapat. Már ekkor is jól látszott, hogy óriási tudásbeli és erőnléti különbség van a két együttes között. A fekete-fehérek be­játszottak a pályát, helyzetek sorát kialakítva, ami a 15. percben góllá is érett. Stark indította a kiugró Rósát, aki kisodródva a jobb oldalról, éles szögből átemelt a tétovázó Fekete fölött, 1-0. A folytatásra se kellett sokáig várni. A 22. percben Kaji tálalt Gyetvai elé, aki egy remek csel után, szinte az alapvonal mellől lőtt a kapuba, 2-0. Ekkor már mindenki tudta, hogy ez a meccs eldőlt. A az SBTC-s helyzetek. Nóvák, Oláh, Béla, Stark, majd újból Nóvák hibázott, szinte a kapu torkában. A nézők már kezdték megelégelni az eredménytelen tűzijátékot, mikor Stark kapott egy remek indítást, a 66. percben. Elfutott a bal szélen, középre adott, s az érkező Nóvák a hálóba pördített, 3-0. Két percre rá Gyetvai szolgálta ki Novákot. A csatár mindenkit kicselezett, elfektetett, kiintett a közönségnek, majd az egyik kétségbeesetten menteni rohanó védőbe lőtt. A 73. percben az előrelo­pakodó Lenkey csípett el egy kipattanó labdát, amit higgad­tan. a kapus mellett helyezett a hálóba, 4-0. A 83. percben a frissen beállt Forgó húzott kapura, és beállította a végeredményt, 5-0. B. Kovács Zoltán: - Örü­lök a fölényes győzelemnek, de annak még talán jobban, hogy a csapat végre ismét nagyon élvezte a játékot. Ezt mi sem bizonyította jobban, mint a számtalan gólhelyzet, amit sajnos kihagytunk. Nagylaki Kálmán: - Már az is bravúrnak számít, hogy egyáltalán el tudtunk utazni Salgótatjánba. Ezért köszönet illeti a város vezetését. A játékról csak annyit, hogy a mutatott produkció miatt én is nagyon szégyellem magam. DÁNIEL TAMÁS További eredmények: Kelet! csoport: Nyugati csoport: Labdarúgó O NB II. fÁ nézők gólra éhesen várták a folytatást, ami egyelőre elma­radt, bár Gyetvai ismét óriási gólhelyzetbe hozta magát, de a kapu mellé durrantott. A biztos hazai vezetés tuda­tában kiengedtek a tarjániak; hibák, pontatlanságok, néha könnyelműségek csúsztak a játékba. A második félidőben egy teljesen megtört, elfáradt, fizi­kailag és erkölcsileg összetört Hódmezővásárhely lépett pályára, így már sejteni lehetett a folytatást. Szinte futószalagon jöttek III. kerület-Hajdúnánás 6-1 (5-0); Diósgyőr- Szarvas 2-0 (0-0); Hatvan-Gödöllő 2-1 (0-1); Tiszavasvári-Miskolci 3-0 (3- 0); Kazincbarcika­Balmazújváros 2-1 (0-0); Nyíregyháza-MTK 1-5 (0-3). ESMTK-Budafok 1-2 (l-l); Pécsi VSK-Tatabánya 1-2 (l-l); Beremend-Szom­bathely 0-1 (0-0); Baja- Sió­fok 2-3 (0-3); Százhalombatta -Dunaferr 3-1 (0-0); Paks­Soproni Matáv SC 2-1 (1-0); 1. MTK 24 15 3 2 53-13 68 BKV Előre-Keszthely 1 -1 2. Barrika 24 14 3 7 44-33 45 (1-0); Veszprém-Mohács 1-0 3. Salgótarján 24 13 4 7 50-30 43 (1-0). 4. Diósgyőr 24 10 10 4 30-21 40 5. Kain 24 10 i 8 28-27 30 1. Siófok 24 14 7 3 41-18 49 tDUurak* 24 10 5 9 40-30 35 2. BKVFlöre 24 14 < 4 44-27 48 7. TKrakecske 24 8 9 7 30-18 33 3. Szombathely 24 15 2 7 44-22 47 8. Nyíregyháza 24 9 5 10 29-34 32 4. Budafok 24 11 8 5 38-33 41 9. Tiszavasvári 24 8 7 9 37-38 31 5. Veszprém 24 10 10 4 27-16 40 10. Hajdúnáaás 24 8 t 10 21-33 30 4. Mohács 24 11 4 9 30-24 37 lLGüdalH 24 7 < 9 28-33 29 7. Itatta 24 10 7 7 38-38 37 12. Halvaa 24 7 • 9 20-33 29 8. Paks 24 11 3 10 29-27 30 13. Újváros 24 * 4 12 37-41 28 9. Dunaferr 24 8 10 « 20-13 34 14. Szarvas 24 6 8 10 21-30 20 10. Keszthely 24 8 9 7 36-30 33 15. Vásáriad; 24 5 7 12 24-44 22 11. Tatabánva 24 1 4 12 28-32 28 lé. Misfcaic 24 2 3 19 15-55 0 12. Bgja 24 7 5 12 28-50 26 13. MatávSC 24 7 3 14 29-40 24 (Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága a Miskolc­14. Beranend 24 0 3 15 31-40 21 tól Kobolák jogosulatlan szerepeltetése n niatt 15. ESMTK 24 5 4 15 18-44 19 három pontot k-s ont) 10. PróaVSK 24 2 5 17 17-44 11 • Röplabda NB I. Csak az első játszmában... BVSC-SZDRE 3:0 A hosszúra nyúlt női röp­labda NB I rájátszásában, a hét végén a szegedi diáklányok a fővárosban léptek pályára a BVSC ellen. A vasutasok az első for­dulóban Szegeden simán ki­kaptak, s most nagyon sze­rettek volna visszavágni, a felsőházba már rég bekerült Tisza-partiaknak. Az első szettben nem éppen úgy nézett ki, hogy sikerül nekik a vissza­vágás, mert ekkor a szegediek is nagyon komolyan vették a küzdelmet, s 13-ig kétséges volt a játszma k'menetele. Vé­gül is a hazaiak nyertek, s ez lendületet adott nekik a másik két szettre, amit már simán nyertek, úgy, hogy Balázsikék csak egy, illetve hét pontot tudtak elérni. BVSC-Szegedi DRE 3:0 (13, 1,7). Tatai út, 100 néző. Vezette: Szabó K., Nagyvá­radi. BVSC: GRÓZER, Mátrai, BENKŐ, Lengyel, Ancsin, Wolf. Csere: LŐRINC, Veres, Nagy. Edző: dr. Kotsis Atti­láné. SZDRE: B. TÓTH, Komá­romi, Csókási, Balázsilc, Szliv­kó, Huff. Csere: Kiss, Balogh. Edző: Ducsai Géza. Tenisz Szentesen rendezték meg Csongrád megye 1995. évi kor­osztályos teniszbajnokságát. Eredmények. Ifjúságiak, fiúk: 1. Tamás Zoltán, 2. Farkas Ákos (mindkettő SZVTK), 3. Takács Gábor (Szentes) és Fülöp Márton (SZVTK). Lányok 1. Zlatarov Eszter, 2. Pádár Petra, 3. Hódi Annamária és Lehoczki Ágnes (mindannyian SZVTK). Újoncok, fiúk: 1. Huszti Ba­lázs (Tisza TC). Döntő: 6:4, 6:1. 2. Koczka Gergely (SZVTK), 3. Berezvai Árpád (Szentes) és Orosz Gábor (Szentes). Leá­nyok: 1. Kalmár Dóra, 2. Márton Anna, 3. Lehoczki Bettina és Horváth Nóra (mindannyian SZVTK). A labdarúgó megyei II. osztály 24. fordulójában a listavezető H. Astra FC és a Tanárképző együttese győz­tesen hagyta el a zöld gyepet, míg nent várt vereséget szen­vedett, hazai pályán, az UTC és a Szatymaz együttese. Hat fordulóval a bajnokság befe­jezése előtt a Gyálarét, a Kis­zombor és az Apátfalva csa­patának van még esélye a feljutásra. A Nagymágocs a legutóbbi hazai vereségből tanulva (0-12) visszalépett a bajnokságtól. Jövőre a me­gyei III. osztályban indulnak egy teljesen újjászervezett „garnitúrával". H. Astra FC-Gyálarét 2-0(0-0) -Vásárhely, 300 néző. Vezette: Hegyi. H. Astra FC: Enyedi ­Luczás (Kérdő A.), Talmácsi, Bokor, Bánfi, Csáki, Mucsi, Budai, Tóth, Rostás, Csávás (Prágai). Edző: Kérdő Sándor. Gyálarét: Fürtön - Nagy, Szabó, Dóda, Bogár, Nóvák, Illés T„ Oláh, Káity (Kakuszi), ülés A., Antalik. Edző: Bogár János. A tudás legyőzte a lelke­sedést. fiz fistra „leszakította" a Gyá la rétet 7b Labdarúgó Q megye II. osztály Góllövők: Talmácsi, Csá­vás. Jók: Talmácsi, Bánfi, ill. Fürtön, Antalik. Kiállítva: Bokor, ill. Illés T. Ifjúságiak: H. Astra FC­Gyálarét 2-0. Tanárképző-Tömörkény 4-1(2-1) Kisstadion, 200 néző. Vezette: Szeleczkei. Tanárképző: Barcza ­Gyüre (Paszternák), Berta, Kubát, Belegrai (Rónai), Csi­pak (Bucsi), Sümeghy, Lukács, Adorján, Albert J., Albert Z. Edző: Miskolczi József. Tömörkény: Gémes R. ­Szalai, Tóth Z., Gémes L., Jaksa (Vida), Felföldi, Rácz, Vereb, Apró, Laczkó, Samu. Edző: Fekete József. A hatodik mérkőzését nyer­te zsinórban a Tanárképző. Góllövők: Lukács (2), Albert J. (2), ill. Vereb. Jók: Lukács, Albert Z., Sümeghy, ill. Jaksa, Samu, Gémes R. UTC-Fábiánsebestyén 2-4 (0-3) Újszeged, 100 néző. Vezette: Tóth A. UTC: Pálfi - Herédi, Tóth (Bódi), Benkő (Katona), Fü­löp, Szél, Bodor, Szabó, Ka­kuszi (Szokol), Szolga, Szekeres. Edző: Szél László. Fábiánsebestyén: Ivanics ­Rózsa, István, Harkai, Jámbor­csik (Vida-Szűcs), Felföldi, Szivák, Varga, Mizik, Bórák, Györgyi. Edző: Pataki Antal. A vendégek már az első félidőben eldöntötték a mér­kőzés sorsát. Góllövők: Szél, Szokol, ill. Szivák (2), Varga, Mizik. Jók: Szél, Szabó, Szolga, iU. Szivák, Mizik, Felföldi. Ifjúságiak: UTC—Fábián­sebestyén 4-0. Földeák-Ferencszállás 0-0 Földeák, 250 néző. Vezette: Lakatos. Földeák: Bán - Bajusz, Horváth, Sándor, Kurai, Ju­hász, Szabó Cs., Mészáros, Szűcs (Papp), Veszelovszki, Bugyi. Edző: Tóth Imre, Szabó Csaba. Ferencszállás: Csapó ­Bíró, Bottyán, Hevesi, Czérna, Török, Gabnai, Katkó, Kovács, Juhász, Tamasi. Edző: Kovács József. A Földeák nem tudta renge­teg helyzetét gólra váltani. Jók: Bajusz, Juhász, Szabó Cs., ill. Csapó, Tamasi, Bottyán. Ifjúságiak: Földeák-Fe­rencszállás 1-2. Röszke—Szegvár 5-1 (2-1) Röszke, 300 néző. Vezette: Pacskó. Röszke: Szabó - Csiszár, Hornyák, Kovács A., Papdi, Toppantó (Szalma), Tanács R. (Börcsök), Tanács A., Kovács R.. Szekeres (Nagy), Farkas. Edző: Berki István. Szegvár: Bíró - Jancsovics, Szarka, Hornyák, Szanyi, Bottyán (Szécsényi), Terbán, Gila (Tolnai), Herczeg (Kol­tai), Buda. Szalai. Edző: Szé­csényi András. A röszkeiek végre megtalál­ták a hat hete elveszett góllö­vő-cipőt. Góllövők: Szekeres (2), Toppantó, Szalma, Tanács A., ill. Szalai (11 -esből). Jók: Kovács A., Kovács R„ Tanács A., ill. Bíró, Buda. Ifjúságiak: Röszke-Szegvár 3-4. K iszom bor-Ruzsa 9-0(6-0) Kiszombor, 150 néző. Vezette: Marczi. Kiszombor: Gulyás ­Szűcs, Uracs (Moldován), Tóth A., Gera, Méhes, Gecse (Cseh), Juhász (Gulya), Kasza, Dégi, Botlik. Edző: Haklik János. Rúzsa: Papp - Varga M., Deák, Makra, Papp T. (Tor­nyai), Király (Varga S.), Kispál (Csige), Krisztin, Völgyi, Bajorics, Fodor. Edző: Deák Ferenc. A két együttes nem volt egy súlycsoportban... Gólszerzők: Juhász (4, kettőt I l-esből), Kasza (2), Gecse, Méhes, Cseh. Jók: Juhász, Kasza, Dégi, Botlik, Méhes, ill. Deák, Völgyi. Ifjúságiak: Kiszombor- Rú­zsa 4-3. Szatymaz-Apátfalva 2-6(2-1) Szatymaz, 150 néző. Ve­zette: Varga. 1. H. Astra FC 22 10 3 3 00-21 51 2. Tanárképző « 22 13 3 0 51-30 42 3. Kiszombor 23 14 ­9 50-32 42 4. Gyálarét 22 13 1 8 47-30 40 5. Apátfalva 23 11 5 7 45-39 38 6. Földeák* 21 10 4 7 43-33 34 7. Röszke 23 10 4 9 40-34 34 8. Szegvár 22 9 5 S 45-45 32 9. Algyő 22 9 3 10 40-30 30 10. Ferencszállás 22 8 5 9 49-38 29 11. Fábiánseb. 22 9 _ 13 34-57 27 12. UTC 23 '7 4 12 29-43 25 13. Tömörkény 22 7 2 13 37-51 23 14. Rúzsa 22 5 2 15 20-76 17 15. Szatymaz 23 4 3 10 29-00 15 10. Nagymágocs •• visszalépett * A Tanárképző-Földeák mér­kőzést késAőbbi időpontban játsszák le. * A Nagymágocs eredményeit töröltük a táblázatból. Szabadnapos: Algyő

Next

/
Thumbnails
Contents