Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-18 / 115. szám
CSÜTÖRTÖK, 1995. MÁJ. 18. • Többezres tömegdemonstráció Makón Kórházmentő akció BELÜGYEINK 3 Ilyen és ehhez hasonló, főként a kormány egészségügyi és szociális intézkedéseit élesen kritizáló hangok kíséretében kezdődött meg a Petőfiszobornál a Dr. Diósszilágyi Sámuel kórház „elfekvővé" alakítása elleni tiltakozó demonstráció. A megszámlálhatatlanul sok makói és a környező 16 községet képviselő polgárok között nem csak fiatalok, kisgyermekes anyukák, hanem idősek, rokkantkocsihoz kötött betegek is felsorakoztak, és már látványuk is szívet facsaró volt. Dr. Búzás Péter polgármester a nagygyűlés első szónokaként megrázó szavakkal hívta fel a jelenlévők figyelmét arra, hogy amíg huszonöt évvel ezelőtt, éppen ezekben a napokban a megduzzadt Maros zavaros vize fenyegette az emberek életét, most a kórházi ellátás megszűnése vált ki hasonló félelmeket. Nem elég, hogy egyre nehezebb a családok, az önSzerda délután, kevéssel öt óra után. Óriási tömeg Makó főterén. Valaki azt tudakolta, mi történt, miért gyűlt itt össze ennyi ember. A közelében áilók csodálkozó szemmel visszakérdezték: nem tudja? A kórházat akarják bezárni. Tiltakozó nagygyűlés kezdődik nemsokára. A tömegből valaki ingerült hangon közbeszól: nem ér ez semmit, el kell zárni a hidat, az utcákat, hogy végre tudomásul vegyék, mi is élni akarunk. kormányzatok pénzügyi helyzete, csökken a lakosságszám is, és éppen ilyen körülmények között maradnának korszerű ellátás nélkül a körzet polgárai. Ez elfogadhatatlan, ami összefogásra kell, hogy serkentse a régió lakosságát. Dr. Stróbl Ferenc kórházigazgató az intézmény fejlődését taglalva tette fel a jogos kérdést: miért gondolja bárki, hogy a makói néptől el lehet venni a gyógyulás jogát? Nagy Tibor Kiszombor polgármestere a községek lakóit képviselve kért szót. Beszédében rámutatott: úgy tűnik, a döntéselőkészítők e nagy horderejű kérdésben találomra tették meg javaslatukat, ellenkező esetben tudnák, hogy például Nagyérről vagy Pitvarosról - különösen hétvégén képtelen időben bejutni a szegedi vagy vásárhelyi kórházba a segítségre szoruló beteg. Ezért a falvak lakói is maximálisan támogatják a kórház megmentését célzó valamennyi akciót és aláírásukkal is tiltakoznak a tervezett intézkedés ellen. Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke is egyetértett a több ezer ember felháborodásával. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy valós vagy hamis hírekkel bolygatják az ott élők nyugalmát anélkül, hogy előzetesen tárgyaltak volna a kórházfenntartókkal, ugyanis ez a tervezet nem csak a makóiakat, hanem több más vidéki települést is érint. A Csongrád Megyei Önkormányzat azonban ebbe semmiképpen sem hajlandó belenyugodni, és minden lehetséges eszközt felhasznál az intézmény további működése érdekében. Domokos László nyugalmazott könyvtárigazgató szavait - az előtte felszólalók kemény bírálataihoz hasonlóan - erős taps és helyeslő, egyetértő megjegyzések kísérték. Hangsúlyozta: felháborító, hogy vannak, akik az emberi életet csak könyvelési adatnak tekintik és nem foglalkoznak a valós helyzet mérlegelésével, így érthető, hogy elindult egy tüntetési hullám elsőként Celldömölkön, most Makón, 19-én pedig Zircen lesz tömegdemonstráció. Ezek után pedig lehetetlen, hogy csak egy-egy település sikolyaként tekintsék a tiltakozást. N. Rácz ludit Idéző végzést tartok a kezemben, holnapra szól. Horn Gyula miniszterelnököt hívja meg a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, reggel kilencre, Mónus Aron hódmezővásárhelyi illetőségű felperes személyiségi sérelme ügyében. Horn alperes megjelenik-e pénteken reggel kilenckor a tárgyaláson, vagy már ma Kijevben lesz - ahogy azt a lapokban olvastuk eleget téve az ukrán elnök és a miniszterelnök meghívásának?-Hosszú út, ha minden stimmel, Horn alperes csak péntek este, már a beígért tárgyalás után fog viszszatérni hazájába. Hívjuk hát a miniszterelnöki titkárságot, mit tudnak az ügyről! - Halló, Tóth Éva beszél. • Azt szeretnénk kérdezni, hogy a miniszterelnök úr péntek reggel elmegy-e a bíróságra, ahol Mónus Áron perli őt? - Kicsoda? - kérdezi Tóth Éva, egy titkárnő Horn Gyula hivatalában. • Mónus Aron. - Mónus Áron? • Igen, Mónus Aron. - Mi semmit nem tudunk erről. • Annyit se, hogy legalább jogilag képviselteti-e magát a miniszterelnök úr Mónus Áronnal szemben? - Kivel szemben?... • Mónus Áronnal! - Mónus Áronnal? Mi nem tudunk semmit. Tessék szíves a kabinetfőnököt hívni, Tóth Andrást. • Halló, Tóth kabinetfőnök urat keressük. - Jó napot kívánok, Tóth úr a nagyteremben van, s ki tudja, mikor jöhet ki onnan. Tudunk segíteni? • Hogyne. Pénteken reggel lesz a tárgyalás, Horn Gyula miniszterelnököt perli Mónus Áron személyiségi ügyben. - Kicsoda? • Mónus Aron. - Mónus Áron? • Igen, Mónus Aron. - Mi itt a kabinetirodán semmit nem tudunk az ügyről. De egy valaki biztosan meg tudja mondani magának, hogy mi lesz. Ez az ember pedig Müller György, a miniszterelnöki hivatal helyettes államtitkára. Tessék szíves őt megkérdezni. • Halló, kézit csókolom, Müller helyettes államtitkár urat keressük... Hogy mi az ügy? Mónus Aron Hódmezővásárhelyről beperelte Horn Gyulát. (Egy kicsit recseg a vonal.) - Kicsoda? • Horn Gyulát, személyiségi ügyben!... - De kiii? • Móóónus!... Móóónus Aron! És azt szerettük volna megtudni, hogy Horn alperes úr megjelenik-e a tárgyaláson, jogilag képviselteti-e magát, vagy a mentelmi bizottság ki sem adta őt? - Ó, a Müller úr csak hétfőn lesz bent. Tessék Csák Elemért hívni. Ilyesmiket a szóvivő szokott tudni. Mi nem is foglalkozunk jogi ügyekkel. • Halló, parlament, sajtóosztály? Csák úr bent van? - Most nincs, miért? • A Mónus Aron pere miatt... - Ja, a Mónus Áron. • Igen, a Mónus Áron. Meg Horn Gyula. A miniszterelnök pénteken részt vesz-e a tárgyaláson a perben, amelyet Mónus Aron indított ellene? - Ez lefutott ügy. És már milyen régen. A mentelmi bizottság nem adta ki a miniszterelnök urat. • Arról tudok, de ez nem az. Ez egy másik Mónus Aron-per Horn Gyula ellen. Ezenkívül még ismeretlen tettesek ellen is feljelentést tett Mónus Aron, és eljárást indított Mónus Aron Géczi József ellen rágalmazás miatt. - Mónus Áron? • Igen. Mónus Aron. - Te jó ég... Na, hagyja itt a számát, ha valamit megtudok, visszahívom. Zslei Miklós • Szót váltanak a túszejtésről is Drogszimpózium Szegeden A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószerellenes szimpóziumot tartott szerdán Szegeden. A tanácskozáson a rendőrség hazai képviselői mellett holland szakértők tartottak előadásokat a megye általános iskoláiból érkezett 40 pedagógusnak. Az. ultrechti rendőrök bemutatták a drogokat, az elkészítésükhöz szükséges eszközöket és ismertették mindazon jeleket, amelyekből a szülők és pedagógusok gyanút foghatnak. A résztvevők megismerkedhettek a kábítószerek veszélyeivel, valamint az iskolai megelőzés lehetséges módjaival. A téma egyik szegedi szaktekintélye, dr. Schadné Zámolyi Judit szerint a holland eszmecsere azért is fontos, mert a két ország csaknem hasonlóan kezeli a kábítószerekkel kapcsolatos gondokat. Az ottani rendőrség nem vesz részt a megelőzésben, ezt inkább a pedagógusokra és a szülőkre bízzák, ennek tapasztalatait Magyarország is hasznosíthatja. A drogfogyasztás megelőzésében tevékeny részt vállaló szegedi szervezetek (ÁNTSZ, drogcentrum) ezért is segítik a kétnapos találkozót. Az utrechti rendőrök nem először járnak a Tisza-parti városban: a két testület között már három esztendeje folyamatos az együttműködés, ugyanis évente három-négy alkalommal látogatnak el egymáshoz egy-egy aktuális téma megvitatására. Ezúttal a drogok mellett a túszejtési akciókról cserélnek véleményt. RT? e várd a májust, kedvesem, öltözz fel jól... - mondja a LkJ dal s a panellakó hetek óta komolyan veheti az intést. Igaz téli ruháit nem akkor húzza magára, mikor az utcára kilép, hanem amikor otthonában tartózkodik. Éjszaka két pizsamát ad a gyerekre, jómaga jégzoknit húz, hogy a tizenhét fokos szobahőmérsékletet vacogás és nátha nélkül kibírja. A panellakó azt egészen jót tolerálja, hogy a fagyasztóládával összekombinált hűtőszekrénye nem fér be a spájzba (végül is, minek vásárol Zanussit az, akinek rendes kéglire nem futja), azt is megszokta a polgár, hogy nem verhet szöget a falba, hogy áthallatszik a szomszéd ,jó ebédhez szól a nótája", hogy széliránytól függően meg tudja állapítani, mit főznek vacsorára a másik lakásban. Ezek a dolgok afféle ingyenes velejárói a fehér egér életnek. De ha napokig fázik, akkor egy perc alatt botcsinálta szociológus válik belőle és világrengető tételek fogalmazódnak meg benne. Például, hogy a központilag irányított fűtés, vagy nem fűtés, valamint a tetszőlegesen megszüntetett melegvízszolgáltatás intézménye ( a mai napon is hideg vízben fürödhetnek a lakók a város egyik pontján) a kiszolgáltatottság kelet-európai szimbóluma is lehetne. A vacogásra ítélt panellakó míg várja, hogy a kőközpontok mindenhatói a pénzéért némi langymeleget küldjenek lakásába, amatőr közgazdásszá válik, s kiszámolja, mennyibe is kerül neki a nem fűtés. Ugyanis a gyerekszobában bekapcsolt elektromos hősugárzó igen gyorsan pörgeti a villanyórát. j I melegre áhítozó panellakó ideges emberré válik, _Ü mert még nem felejtette el, hogy a télen milyen kemény számlákat egyenlített ki, s azokat a langymeleg áprilisi napokat sem tudta kitörölni emlékezetéből, amikor a tavaszi melegnek hála nem kellett fűteni. Az akkor megtakarított pénzek most föltehetően fedeznék a pótfűtés költségeit. QUÍMajlJL Kovács Mihály szabadon maiad Jogerőssé vált a Pesti Központi Kerületi Bíróság azon végzése, amelyben - még május 10-én - elutasította a Fővárosi Főügyészség indítványát az őrizetbe vett Kovács Mihály, az IBB Áruforgalmi és Gyártó Kft. volt ügyvezető igazgatója előzetes letartóztatására. Az elsófokon hozott végzés ellen benyújtott ügyészi fellebbezésről a Fővárosi Bíróság szerdán döntött. A másodfokú bíróság határozata tehát helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság végzését, de a döntés indokai eltérnek az elsőfokú bíróságétól. A Fővárosi Bíróság jogi álláspontja szerint a bűnügyben a bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja fennáll, de az előzetes letartóztatáshoz szükséges további törvényes feltételek nem állnak fenn. • Ahogy múlik az idő, egyre elérhetőbb közelségbe kerül 1996 és vele együtt a Szeri Expo megrendezésének időpontja, amely a jövő év július l-jétől augusztus 22-ig tart. Részint a vásárral összefüggésben, de inkább különálló programként már az idén el kell kezdeni a Nemzeti Történeti Emlékpark mellett a Magyar Világfalu építését. Aki mindkét ötletet megálmodta, levédette és a szervezés atyamestere, az Sz. Lukács Imre, régi kollégánk, a DAM Kft. ügyvezető igazgatója. • Mutassa be néhány mondatban a Szeri Expo és a Magyar Világfalu létrehozóját, a DAM Kft.-t! - A Dél-Alföldi Média Kft. (röviden DAM) 1991ben alakult még Szegeden. Eddig több időszakos kiadványa jelent meg DAM Magazin, valamint Déli utakon címmel. Ez utóbbit a Déli Autópálya Rt. is támogatta, s terjesztette mindazon megyékben, amelyek önkormányzatai csatlakoztak a projekthez. A DAM Kft. ezidáig legnagyobb vállalkozása azonban az 1996-os Szeri Expo megrendezése, valamint vele párhuzamosan a Magyar Világfalu kiépítése. Cégünk már 1992 év elején előszerződést kötött az ópusztaszeri önkormányzattal. s megnyerte azt a jogot, hogy meghatározatlan ideig, de legalább öt évig árubemutatókat, kiállításokat és vásárokat szervez az emlékpark közelében, annak 0 KÉRDÉS • A Szeri Expo rendezőjéhez. Koldus magyar ne mutogassa magát? mi változatlanul édesgyermekünknek tekintjük a Szeri Expót. Arra alapozva, hogy 1996-ban Ópusztaszeren millecentenáriumi ünnepségek lesznek a magyar honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából. A számos kiegészítő rendezvény miatt a nemzeti emlékpark, benne a Fesztykörképpel a becslések szerint napi átlagban 15-20 ezer, a nyitvatartás idején közel 1 millió látogatóra számíthat. A bemutatkozó cégek - akik fedett területen 10, szabad területen 8 ezer forintért bérelhetnek egy négyzetmétert a DAM Kft.-tök - egészen biztosan profitálhatnak a részvételből. • Miközben idén már el kell kezdeni a Magyar Világfalu építését. Ehhez milyen pénzforrások állnak a kft. rendelkezésére? - A Magyar Világfalu alapkövének letételét 1995. augusztus 20-án tervezzük, azon a földterületen, amely a kft. sajátja. A létesítmények funkcióit nem zavarva. A cél érdekében a kft. saját és tagjai tőkéjéből földet vásárolt Ópusztaszeren, az emlékpark főbejáratával szemben, valamint újabb hektárokat szándékozik bérbe venni. • Felteszem a szokványos, ám nagyon is idevágó kérdést: hogy jut el a régió sajtópiacának egy szeletét birtokló cég vezetése arra a gondolatra, hogy expót rendezzen? - Nem titkolom, az azóta már lefújt magyarországi világkiállításra bazíroztunk. Arra gondoltunk, hogy a Budapestre érkező látogatók, ha a déli határszélt célozzák meg, Ópusztaszerre biztosan elmennek. Szinte kínálta magát az ötlet, hogy a fővárosi expóval egyidőben tartson nyitva egy, a Dél-Alföld, sőt mi több, a hármashatáron túl élők termelőit, szolgáltatóit bemutató kiállítás - a rendelkezésünkre álló 11-15 hektáron. A „nagy" Expo szervezését azóta leállították, ellenben Sz. Lukács Imre - tájházak, panziók, éttermek, parkolók - egy része készülhet el az 1996-os Szeri Expo idejére. A terület előkészítése, közművesítése még az idén befejeződik, majd a már sorbanálló vállalkozók, alapítványok 1,8-2 milliárd forintjából fokozatosan épülhet föl a kiállításoknak, nemzetközi rendezvényeknek is helyet adó Világfalu. A Szeri Expo összes bevételét is az itt zajló beruházásra szeretnénk fordítani. Az ország mai gazdasági helyzetét ismerve bizonyára sokaknak támad felemás érzése az ópusztaszeri tervekkel kapcsolatban, és gondolhatja: koldus ország ne mutogassa magát. Ezen a szemléleten azonban szerintem túl kell lépni, s éppen az ilyen vállalkozásokkal kell kimozdítani Magyarországot a holtpontról. F. K.