Délmagyarország, 1995. május (85. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-18 / 115. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1995. MÁJ. 18. Parkolópályán a parkolók? Egyre több indulatot szabadítanak föl a város parkolóőrei, amikor a Belvárosba autóval érkező, és valahol megállni akaró polgártól be akarják vasalni a 40, 60, 80, mi több, olykor a 90 forintokat. Ilyenkor az utas vagy odébbáll, vagy kering egy ideig, szennyezve a levegőt, majd megadja magát, és fizet, mint a katonatiszt? Akár 5 perces, akár egyórás várakozásért is, ugyanannyit. A kedélyeket méginkább az a tény borzolta föl, melyet többen a lapunkban megjelenteni cikkekből tudtak meg: a közterületen szedett pénz korántsem a közteriilet gazdáinak, a bennünket képviselő önkormányzatnak a zsebébe ömlik, sőt még csak nem is csurrancsöppen belőle, ugyanis két parkolási vállalkozó osztozik a busás hasznon. Erről kérdeztük három városlakó véleményét. Dr. Csorna Lajos, jogász: Ez egyszerűen botrány. A minap én is megálltam kocsimmal a hajdani Tisza Szálló előtt, a sínnel párhuzamosan. Rögtön ott termett mellettem az őr, és mondta: 80 forint. Fölháborodottan hallottam az A HÉT KÉRDÉSE összeget, hiszen nemrég még itt 40-et kellett fizetnem. Szóváltásunk aztán úgy végződött, hogy megelégedett 60 forinttal. Számomra az a legbosszantóbb, hogy a közterület megkaparintói hasznukból egy fillért sem juttatnak az önkormányzatnak, amelynek meg üres a kasszája...Az előző önkormányzatnak kellett volna egyértelmű szerződést kötnie, fgy évek óta csak folyik a vita. Végülis önkormányzati vagy magánterület Szeged belvárosa? A folyamatban lévő per talán Fotó: Somogyi Károlyné pontot tesz az ügy végére, a városlakók számára kedvező módon. Dr. Vasadi Anna, pszichiáter szakorvos: Mivel a Belvárosban lakom, szerencsére ritkán ülök itt autóba. De ha időhiány vagy vásárlás miatt mégis erre kényszerülök, valósággal őrjöngök a dühtől. Tébolyító, hogy mennyire nincs hely arra, hogy akár csak néhány percre „letegye" az ember a kocsiját. Ha van, akkor meg akár öt percért is legombolják a 40-80 forintot. Az úgynevezett közterület birtoklásán mindenki nyer, csak éppen az önkormányzat, meg a lakosság nem. Az a gyanúm ugyanis, hogy a magasabb tarifából az őr is zsebre rakja a magáét. Mi más lehetne az oka, hogy olykor papírt se kapunk a pénzünk ellenében. Hiába is próbál az ember épp csak megállni valahol, ingyen: ott biztos kitették a tiltó táblát, s akkor meg futkoshat, és megintcsak fizethet, az elszállított kocsija miatt. Szóval, aki itt él, azt az autóst csak hátrányok érik. Bende Zsoltné, főiskolai hallgató: Nekem most szerencsém volt, mert a tervezettnél hosszabb ideig maradtam, mégis csak 40 forintott fizettem a parkolásért itt, a Horváth Mihály utcában. Az viszont joggal bosszankodik, aki ugyanennyivel lesz szegényebb, holott csak két percre ugrott be valahova. Azt nem tartom helyesnek, hogy magánzsebbe vándorol a közterület használatáért beszedett pénz. Szerintem kevésbé lenne fájó kifizetni akár a nagyobb összeget is, ha tudnánk: az önkormányzat kasszájába befolyt forintokból valami hasznuk a városlakóknak is lesz. Ch. Á. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN holnap: 15 órától Szerepjáték Klub. ma: JGYTF rajz-művészettörténet szakos hallgatóinak és Leonardo Maniscalchi olasz reklámfotóművész kiállítása PROGRAMAJÁNLAT INGYENES JOGI TANÁCSADÁST tartanak 14-18 óráig a United Way Eszperantó 1. szám alatti irodájában. FILMVETÍTÉS: délután 3 órakor az Én és a nagyapám elmű magyar filmet vetítik nyugdíjasoknak a Kossuth Lajos sgt. 53. szám alatti klubban. KISS MARIANN orgonatanári diplomahangversenye 16 órakor kezdődik a Konzervatórium nagytermében. Közreműködik: Szabó Tibor gordonkán. ÚJ ÁSATÁSOK - IZGALMAS LELETEK címmel tart előadást Horváth Ferenc réeész. délután 4 órakor, az újszegedi nyugdíj asklubban. KÁNTORHANGVERSENY a zsinagógában 17 órától. Fellépnek: Fekete László, Klein Ervin, Tóth Emil. Közreműködik: Korcsolán Orsolya (hegedű), zongorán kísér: Neumark Zoltán. A RÁK GYÓGYÍTÁSA címmel a Harmónia Egyesület előadást tart - amelyben egy orvos adja közre 15 éves megdöbbentő tapasztalatait - 17.30 órától a Technika Házában (Kígyó u. 4.). KOZMO ARKANUM KLUB - A gyakorlati életbölcsességről, a boldogulás útjáról tart előadást Benárik Ádám asztrológus, 18 órától, a Juhász Gyula Művelődési Központban. A TAMÁSI ÁRON KLUBBAN videómozi: 18 órakor Delicatessem, 22-kor Sült zöld paradicsom. A VIDÁMPARKBAN 18 órától a Frenkie-Látó duó koncertje. rr * FILHARMÓNIAI HANGVERSENY - este fél 8 órakor kezdődik a Nemzeti Színházban a Szegedi Szimfonikus Zenekar hangversenye. Vezényel: Kocsár Balázs. Közreműködik: Fellegi Ádám (zongora). A TANTUSZ ZENÉS KLUB programján A csend hangjai koncert Paul Simon dalaiból, este 8 órától. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN 20 órától Walhalla teaház. A JATE KLUBBAN 21-03 óráig Nosztalgiabuli újdonságokkal. Házigazda: Poór Zsolt. HOLNAP EMLÉKKÉPEK A SZEGEDI REPÜLÉS TÖRTÉNETÉBŐL címmel kiállítás nyflik délután 3 órakor a Fekete-házban (Somogyi u. 13.). Megnyitja dr. Hegedűs Dezső, a Magyar Repülőszövetség elnöke. CSF.RF. BF.RF. gyerekeknek délután 4 órától a Ságvári Endre Művelődési Házban. A CSILLAGVIZSGÁLÓ (Kertész utca) 18 órától látogatható. KONCERT A VÁROSI ROCK KLUBBAN: 19 órától az Arczok a Szegedi Piarista Gimnáziumból és a Subject Budapestről együttesek játszanak, a Juhász Gyula Művelődési Központban. A TAMÁSI ÁRON KLUBBAN 20 órától a Timur Lenk együttes koncertje. A FŰ-VÉSZ KLUBBAN 20 órától Nils Horger'son koncert. A JAM PUB-ban (Pulz u. 23.), az Ivó-napi blues bulin a Blues Bell játszik 21.30 órától. AZ ALKOTÓHÁZ (Árboc u. 1-3.) foglalkozása: ma 15-18 óráig fafaragó szakkör, fazekas szakkör (gyerekeknek), 16—20-ig kosárfonás, 16.30-18.30-ig csipkeverés (gyerekeknek); holnap 14-18 óráig szövés. NYERŐ NEGYES tAo rVcet PARTISCUM RÁDIÓ * SZEGED , LRENMJLI SZEGED. Szervezésében^ 14 hetes nyereményjátékunk fődíja: egy korfukék RENAULT CUO Sorsolás: augusztus 20-án, a Stefánia Partin tfi a teendő, hogy Öné legyen a Clio? A Papagáj Markelben vásárláskor kapott számlát őrizze meg 1 hétig, majd küldje be augusztus 18-ig, a Sajtóház címére; Szeged, Stefánia 1.0. Ne feledje ráíratni az On DM előfizetői klubkártyaszámát, vagy a Papagáj Markét törzsvásárlói kártyájának számát! (A nyeremények utáni adózás a nyerteseket terheli!) Elektromos ablakemelő, központi zár, szervokormány, ködlámpa stb... Hűti /i/ficrf Újra levásárolhatja a legJIcií f/lll magasabb összeget, amelyet a héten a Papagáj Marketben elköltött, ha tudja a helyes választ az alábbi kérdésre. A megfejtéseket telefonon várjuk szombaton vagy vasárnap 16-18 óra között a Partiscum Rádióban. Mindkét napon a 4 leggyorsabb megfejtő kap jutalmat. HETI KÉRDÉSÜNK: MELYEK A SZUPER |i AKCIÓS ÁRUCIKKEK EZEN A HÉTEN A PAPAGÁJ MARKETBEN? Elótyúk-vásár (fehér, húshibrid, 4-4,5 kg/db) május 20-án, szombaton 05-től a Mars téren, a börtön melletti parkolóban. Kotogány János baromfi-kereskedő. Tel.: 325-531, 319-755, 326-600 TELIN TV Pünkösdi Telin Tv-napok az újszegedi Vidám Parkban, június 3—4-5-én! Kitelepülő árusok jelentkezhetnek. Telin Tv Szeged, Csongrádi sgt. 12. Tel.: 325-960.325-588 CENTUNIO Kereskedelmi Kft. Man üzemanyag-szállító STEYR 691 platós STEYR 591 hűtős FORD CARGO IVECO hosszú platós, daruval. Fizetési kedvezmények. Cent Unió Kereskedelmi Kft. 1201 Budapest Helsinki út 105. 284-3932, 284-3917 A májusi Kincskereső Szegednek megvolt a maga irodalma, a maga kultúrája Dugonicstól Juhász Gyulán át Szepesi Attiláig, Veress Miklósig, Zalán Tiborig, Baka Istvánig. Ennek szenteli májusi számát a Kincskereső. A klasszikusokat Juhász Gyula Tisza cfmű versén kívül a névadó Móra Ferenc képviseli a Kincskereső kisködmön egy novellájával. Bálint Sándorról, a nagy szegedi néprajztudósról ketten is emlékeznek. Kirajzolódik a szerény, a halhatatlanságban is névtelenül maradó ember alakja, akinek a nép kincsestárából merített bölcsességeit úgy idézgetjük ma már Szeged- és országszerte, hogy nem is tudjuk, neki köszönhetjük. A lap új rovatában, a VISSZAPILLANTÓ TÜKÖRben elsőnek Ilia Mihály arcát látjuk. Szeged város Széchenyi-díjas díszpolgára, a legendás „lap nélküli főszerkesztő" háborús gyerekkorára emlékezik: hogyan indult el a tápéi parasztfiú az elrekvirált lovaikat megkeresni. A BARÁTKOZÓ TALÁLKOZÓ interjúalanya ezúttal Annus József, a Tiszatáj főszerkesztője, akit most képviselőként is megismert az ország. A Kincskereső olvasói azonban nevének hallatán elsősorban az íróra emlékezhetnek. A szegedi irodalom most derűsebb arcával fordul az olvasó felé. Tóth Béla mesét mond, Janikovszky Éva Réber László rajzai segítségével szegedi emlékét eleveníti fel. Nevethetünk Tímár György Nevető lexikonán, Podmaniczky Szilárd Libaigazítás című sajtóhuba-bölcselkedésein és egy modern Rózsa Sándor történeten is. Szív Ernő, azaz Darvasi László Szív Lacika című írása, valamint ifj. Kovács László verse anyák napjához kapcsolódik. Gaál Éva a távoli Tsavoparkba visz el bennünket szafárira, de írásokat olvashatunk a gyermekkultúra helyi műhelyeiről is. Bemutatkozik a Százszorszép Gyermekház, a Somogyi Könyvtár Gyermekkönyvtára és az idei Gyermekszínjátszó Fesztivál. B. B. DélmaoyarorszAq Hirdetéslld vétel * . SZEGED. nsTTiHr STEFÁNIA 10.. SAJTÓHÁZ WmKA REGGEL 7-TÖL 1 er £ ESTE 7-IG! Jolly csaptelepek Egykaros mosdó: 7330 Ft Hagyományos mosdó: 2390 Ft Színes és aranyozott olasz csaptelepek, műanyag WC-tetók már 546 Ft-tól, zsűrizett, festett kosarak. Kereszttöltés u. 25. Ny.: H-P.: 9-18. Szo.: 9-12 A Gorenje világszínvonalú háztartási készülékeinek jó tulajdonságait már sokan ismerik: rendkívül hosszú élettartam, alacsony energiafogyasztás, szép formatervezés és kedvező ár. Hűtők, fagyasztók, mosógépek, szárítógépek, villany-, gáz- és kombinált tűzhelyek, beépíthető készülékek, porszívók, háztartási kisgépek széles választékával várunk minden vásárlót márkaboltunkban. Gorenje Márkashop - Szeged Nagyáruház I. emelet ' 6720 Szeged, Jókai u I. Telefon: 62/470-270 Gorenje - fogalom a háztartásban