Délmagyarország, 1995. április (85. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-15 / 89. szám

• Régvárt vendéggel tartottak egész napos lelkigyakorlatot a Nagyhét kezdetén az alsóvárosi ferences kolostorban. Vasadi Péter költő, fró, az 199l-es József Attila-díj tulajdonosa volt a lelkigyakorlatos nap résztvevője, majd töltötte a Húsvét előtti hetet Szegeden. Vasadi Péter 1926-ban született, Budapesten. Nem végezhettem el semmit, mert mindenünnen kitettek - meséli mosolyogva. Elküldték az ELTEről, a Filmművészeti Főiskoláról, és „idejekorán" eltávolították az irodalomból is. Volt bőrkereskedő tanonc, műszaki rajzoló, húsipari segédmunkás, üzemtervező, közlekedéstervezési csoportvezető, majd újságíró az Új Ember és a Vigília cfmű lapoknál. Vasadi Péterben keresztény elkötelezettségű igazi költőegyéniséget ismertünk meg. • Mit jelent az íróembernek egy lelkigyakorlatos nap? - Nagy fölkészülés egy ilyen nap. íróember számára az írásbeli kifejezés a megszokott, itt pedig meg kell szólalni, valamilyen hivatásos szerepet szóban is vállalni kell. Hogy ez mit jelent számomra? Szorongást. Az író a kimondott szót is a leírt szó pontosságával méri. de a kettő együtt nagyon nehezen megy. • Akkor is, ha értő közönség veszi körül? - Ha az ember lelkigyakorlaton megszólal, akkor Istennek beszél, vagyis a tökéletességre törekszik, az emberekben pedig Isten fülét látja. Az előttünk elhangzott Krisztusi ige minden jóra és tökéletességre kötelez, de ennek képtelenség megfelelni: innen a szorongás. Ilyenkor Bajor Gizire tudok gondolni, akiről tudom, hogy iszonyatos szorongások fogták el, amikor színpadra kellett lépnie, de ha már színpadra lépett, tökéletes volt. • Érez-e hasonlót a versben megszólaláskor is? - Nem, egészen más a közvetlen szó, és azon túl egészen más a hirdetett szó, amely megszállja az embert. A vers is megszáll, de aztán van ideje kihűlni. Az alkotás folyamata megkapja az alkotási időt, a hirdetett szó maga az azonnaliság. • Tehát Szent Ferencnek nehéz dolga lehetett... - Szent Ferenc nagyon nagy költő volt. A költő dolga az, hogy ami adatott neki, azt kimondja, akár a sivatagban, akár egy tömött teremben. Én nem hiszek a frázisokban, melyek szerint a mai kor a költészetet nem kedveli, fja beszélek vagy fölolvasok mindig az az érzésem, hogy az emberek szomjasak a tiszta, hiteles szóra, az igazságra. Ma sokkal kevesebb igazságban részesülnek. Elromlottunk, a környezeSzovjet életkép: a vermet ásé Lenin Elképzelhetetlen lett volna, hogy ez a tárcariport akkor készüljön el, amikor az a ház épült, amelyről szól. Pedig alig tíz éve, hogy tető került a családi objektum f falaira. Csakhogy ezeket a falakat Patyomkin herceg birodalmában, az akkor még öröknek látszó Szovjetunióban húzták fői, ahol az olimpia előtt pár évvel emlékszünk még a moszkvaira - a jelentősebb vasútvonalak mentén csak emeletes családi házak építésére adtak engedélyt: hadd lássa a beutazó külhoni, mennyire dús a szovjet élet. • Az a ház, amelyről én írok, nem a vasút, hanem a szovjet határ közvetlen szomszédságában épült, a kárpátaljai Kisszelmencen. Ez az oka annak, hogy a magyar zsurnaliszta nemigen csillogtathatta volna meg ott íráskészségét azokban az aranyló időkben. Ez az irás így egy riport rekonstrukciója. Pótlás, képzeletbeli torna, amelynek tárgya: a Szovjetunió nevű őslény ismeretlen hétköznapjai a nyolcvanas évek közepén. Mit evett, mit kakált ez a hatalmas állat? Saját pénzen lopni A honpolgár elmegy az ungvári hivatalba építési engedélyért. Három-négy típusterv közül választhat, ha földszintes házat akar épfteni, és ugyanannyiból, ha emeletest. A papírforma szerint lehetetlen, hogy terveztet magának, és a saját tervét engedélyezteti. Ahol azonban semmit se lehet, ott mindent lehet. A hivatal vezetője megnyugtatta, vegye meg az egyik tervet, akkor kap a telekre építési engedélyt, s ha ez megvan, akkor építsen olyan házat, amijyet akar, majd ő - a hivatal vezetője - kiszáll, ha kész az építkezés, utólag berajzolja a típustervtől való eltéréseket, és a saját rajzát egyúttal engedélyeztetni is fogja. A perspektíva pompás, a honpolgár nekikezd az építkezésnek. Elmegy és anyagot vesz. De hogyan? Riport-rekonstrukciónk ideje a nyolcvanas évek közepe, ekkor - még ekkor is! törvény szabja meg, hogy egy ember egy évben mennyi betont, mennyi faanyagot vehet. És csak annyit vehet, amennyit a törvény engedélyez. Teljesen mindegy, milyen típustervet vásárolt, s hogy a terv szerint mennyi beton, mennyi fa kellene a házhoz. Erre is van megoldás! Szaporítani kell a vevők számát. Kölcsön kell kémi a megfelelő számú paszportot, belföldi útlevelet, vagyis személyi igazolványt, s a faluban, az utcában lakó többi ember nevére már nyugodtan meg lehet vásárolni a kellő mennyiséget mindenből. Csak vámi kell az értesítést a telepről: - Most gyere, komám, a cementért, ki tudom adni, mert a főnök háromnapos pártiskolára ment Kijevbe! És komám, a honpolgár nekivág a cementkalandnak: lopni megy, miközben a saját pénzével fizet is! Az ügy úgy zseniális, ahogy van. Tényleg Lenin-méretű agyvelő kell ahhoz, hogy ki lehessen találni a konstrukciót, amelyben az ember egyrészt becsülettel Fizet, másrészt azután mégis bűnösnek kell, hogy érezze magát. Szibériába vitt ígéret Ezzel azonban kész. Utána ugyanis soha többé senkit nem érdekel, miképp volt lehetséges, hogy a házba sokkal több beton meg fa épült be annál, mint amennyit egy személy a pénzéért jogosan megvásárolhat. Mire áll a ház, addigra hasonló építési ügyek kapcsán az ungvári hivatalvezetőt a hatóságok Szerbiába helyezik át. A honpolgár a zsebében lapuló építési engedélyhez képest nyakig van az eltérésekben. Az ígéretet pedig, hogy minden rendben lesz, a főnök vagy tizenöt évre vitte magával. Ebben a szakaszban belép a szocialista humanizmus: efféle szabálytalankodásért pénzbüntetést rónak ki, az elkövető havi fizetésének arányában. A szabálytalan honpolgár, hiszen ki nem az, így ötven rubelből teljesen törvényesen megússza, hogy a szűkkeblű törvényeknek nem volt hajlandó eleget tenni. És megkezdődik a várakozás. Ugyanis öt évig bármikor jöhet a milícia, és kérheti a házba beépített anyag nyugtáit. Vajh. ki van-e fizetve minden, vagy lopásból emelték a falakat? A honpolgár az új házban egy csöndes estén maga elé teszi az összes nyugtát, hiszen Szovjetunió-szerte úgy épültek a házak, hogy arról is legyen nyugta, ami nincs. Sorba rakja, beszámozza a nyugtákat, majd sorszám szerint mindet akkurátusan beragasztja egy dossziéba, amit ezen a vidéken a magyarok is papkának hívnak. A forradalmi törvénykezés ugyan már a nyolcvanas évek közepén jár, mégis megtörténik, hogy a nyugtákat ellenőrző milicisták kiküldik a ház urát meg asszonyát egy pohár vízért, s közben néhány kulcsfontosságú szelvényt a zsebükbe csúsztatnak, s azután rákérdeznek: - Nu, továris, az elismervény a tetőcserépről hol van? - Itt... - de ha nem volt beragasztva, már nincs ott. A milicista mondja is: - Itt nincs. És nagy baj szokott kezdődni olyankor. Lehet, hogy ezekben a másoknak ásott vermekben veszett oda a szovjet rezsim? Zelei Miklós ... -.vvx > - • nyomorékok dosztojevszkiji gyűjtőhelye. Nem lehet jó szívvel nézni a társadalom szétporlását és a közösség felmorzsolódását. • Ön szerint az egyház tisztában van-e a veszélyekkel? - Úgy érzem, igen és mégsem eléggé. Sajnos a kettő egyszerre is lehetséges. Akkor lesz egészen tisztában vele, ha azok, akik a társadalomban a legkülönbözőbb viszonyokkal érintkeznek, nagyobb szót kapnak majd. Azonban ezt is óvatosan kell kezelni, mert hierarchikus szervezetről van szó. Egyébként nem szükséges, hogy a jó kikiáltása országos politika tárgya legyen. Az igehirdetés ott legyen, ahol a helye, ahol Jézus idejében is volt, és tartson az emberek szive felé. • Honnan ered keresztényi elkötelezettsége? - Én tulajdonképpen csupa „antifoglalkozást" űztem. Katonai pályára készültem, aztán kidobtak az egyetemről, aztán filmművészeti szakra vettek fel, de fél év után onnan is kidobtak. Elég korán kipöcköltek az irodalmi életből is. Mellékvágányokra kerültem, amelyekről felfedeztem, hogy nem mellékvágányok. Ugyanazzal a szívvel mentem mindenhová, következésképpen mindent úgy éltem meg, mint elengedhetetlen részét az életemnek. Ez rengeteg tapasztalatot, bizonyos szellemi edzettséget és nagy befogadóképességet adott. Nagyon sok emberrel találkoztam és meg tudtam érteni őket, ami óhatatlanul alázathoz és az emberi kapcsolatokban nélkülözhetetlen szeretethez vitt. • Mit gondol, létezik a mai társadalomban humanizmus? - Azt hiszem, létezik, csak nagyon törékeny. Felszólalásokból, politikai programokból, találkozásokból lehet látni, hogy valamilyen humanizálódás vergődik közöttünk. De a kérdés inkább az, hogy akkor mi van velünk, ha elfordulunk egymástól és ki-ki megy haza? Nem kell ahhoz megismernem egy embert, hogy szerethessem, hanem szeretnem kell ahhoz, hogy megismerhessem. Két ember úgy tud viszonyulni egymáshoz, mint két csillag: bizonyos taszítás és vonzás kölcsönhatásával, ami elég hozzá, hogy a szeretet meggyökeresedjen. Akármennyire mondják elkoptatottnak, én egyre jobban hiszek az emberi szeretet nélkülözhetetlenségében. De igazi humanizmus hit nélkül nem létezik. Panek József Költő a lelkigyakorlaton Vasadi Péter a tisztaság szomjúhozéséról, a hitről és a modern humanizmusról tünkkel együtt. Amilyen szenynyes a levegő, olyan szennyes lett az emberiség. Egyetlen tisztálkodási lehetőség maradt, és ez Jézus Krisztus, aki életnek mondja magát. A keresztény szférában Jézus a mi törölközőnk. • A nyugati modern társadalmakban érezhető az elvilágiasodás: a társadalom szinte a szolgáltatásaiért veszi igénybe a keresztény egyházat. - Igen, de én azért óvatos lennék a megállapítással, mert nem tudni, hogy .egy Mercedesből vagy egy Opel Corsából kiszállva a jómódú nyugati embernek nem ugyanaz-e az érzése a szentmise után, mint egy kevésbé fejlett társadalom emberének. Illetve meg vagyok győződve róla, hogy itt valami lappangva ugyanaz. Másrészt szerintem ez a társadalom már nem modern. Ha André Breton volt modern a proklamációjával, akkor ez a társadalom már nem az. Én inkább az irányultság zavarait látom és tudom, hogy ezen segítenünk kell. • Azért André Breton szürrealistái elég nagyokai rúgtak a kereszténységbe... - Igen, de nem tudom, hogy ez ártott-e a kereszténységnek. Bretonnak biztosan haszivált, mert a későbbi kijelentéseiből lehetett érzékelni, hogy nem minden misztikus érzékenység nélkül való. Különben nagy hit kell ahhoz amit művelt, még ha nem is lehet egy az egyben áttenni vallásos hitre. Ilyenkor kezd fölvilágosodni, hogy a bizonyos fokú képesség, a hit és a művészi vallomás között a legszorosabb összefüggés van. Valamikor ez mind a vallásos életben nyilatkozott meg és sugárzott szét. • Ön szerint várható-e az irodalom és a művészetek újraközeledése, esetleg viszszatérése a keresztény irányzatokhoz? - Én nem mondanék visszatérést, hiszen szerintem el sem távolodtak. Csak a helyek, ahol együtt élnek, a homok alatt vannak. Letakarják és a művészetek maguk is betakaróznak, mert valamilyen módon át akarják vészelni ezt az „embeFotó: Nagy László riség telét". Hogy a képnél maradjunk, nem lehetetlen, hogy előbb utóbb kibújnak és új egységben fognak ragyogni. Egy biztos: ahol ma Jézus Krisztus van és vallásos emberek vannak, ott öröm van, teherviselés és főleg tisztalelkűségre való törekvés. Szemben azzal, amit sok más helyütt tapasztalunk. Nemcsak közösségi, hanem társadalmi kötelezettség is megkeresni ezt az utat. Azt hiszem évtizedek kellenek ahhoz, hogy maga a puszta érzékenység meggyökeresedjen és az emberek tudjanak mindarról, ami a kereszténységből fakad. Ma még nincs így, ezért is vannak tele a kocsmák. Mert egészen más ám egy belga vagy egy nyugatnémet kocsma, mint a mieink. A mi kocsmáink a szellemi