Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-07 / 56. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG * KEDD, I 995. MÁRC. 7. Heroinszallítok fekete hete Hihetetlenül megélénkült a forgalom a Keletről induló és Európába tartó. H-l (heroin) jelzésű kábftószerúton, ponto­sabban, a nagylaki magyar­román határátkelőhelyen. A heroincsempészek szinte összeütköztek nagy igyekeze­tükben. Múlt héten hétfőn negyven, kedden hatvan, csü­törtökön negyvenhét, azaz összesen száznegyvenhét ki­logramm heroint akartak négy nap alatt Románián keresztül Törökországból becsempészni Magyarországra. A cél persze valószínűleg nem a honi ká­bítószer piac, hanem valame­lyik nyugat-európai ország volt. L egalábbis a török állam­polgári ágú csempészek azt ál­lították, hogy Hollandiában. Angliában, Németországban kellett volna az egymilliárd fo­rint értékű árut átadniuk meg­bízóiknak. Akikről természete­sen semmit nem tudnak. Mint ahogy azokat a kábítószer-ke­reskedőkel sem ismerik, akik megrendelték tőlük a fuvart. Egyelőre csak annyit voltak hajlandók elárulni, hogy tíz-ti­zenötezer (?!) német márkát ígértek nekik a feladók, ha a fehér por célba ér. A vámosok, határörök, rendőrök egyelőre csak talál­gatnak, nem értik, hogyan bízhattak százmilliókat amatőr csempészekre. Vannak, akik úgy vélik, hogy az isztambuli kábítószerterítők feláldoztak három futárt és járművet, valamint néhány csomag he­roint, s ez nekik megérte, ugyanis a lekapcsolt csempé­szek mögött ezután a nagyobb szállítmányok már könnyedén átcsúsztak a szigorúan ellenőr­zött határon. Ez a variáció is elképzel­hető, bár ennek ellentmond, hogy ekkora mennyiséget, ér­téket, nem szokás csak úgy odadobni az enyészetnek. A nyomozás részleteiről egyelőre nem közöl részleteket a rendőrség. Állítólag feltétele­zik, hogy a gyakori kábító­szer-szállítmányok mögött egy új társaság áll, akik elhatároz­ták, mindenáron bejutnak az európai kábítószerpiacra, ha szükséges, leverik az árakat is. Oláh • Egy héttel az Opel Astra és a légzsákkal felszerelt Opelek visszahívásának beje­lentése után kialakult a felül­vizsgálat pontos hazai menet­rendje is. Az Opel Hungary szakértői szerint a hazai Opel-tulajdonosok arra szá­míthatnak, hogy a visszahí­vással kapcsolatos szerviz­munkák március végén in­dulhatnak el és április végéig tartanak. Az Opel Hungary adatbázisában szereplő vala­mennyi magyar Astra-tulaj­donos, és a légzsákkal felsze­relt más Opcl-modellek bir­tokosai számára a jövő héten készítik el az értesítéseket, amelyeket ajánlott levélben március 13-án, 14-én postáz­1 HÍR -1 KOMMENTÁR Opel-menetrend nak. A levélben lesz egy vá­laszkupon is három időpont­javaslattal. Arra kérik az érintetteket, hogy a válasz­kupont postafordultával küldjék vissza. Ezek isme­retében áll ugyanis össze az az országos kép, hogy kit, mi­kor és melyik Opel szerviz­ben tudnak kiszolgálni. • Antikor először hallottam a Negyedik alkalommal ren­dezik meg az országos tűzvé­delmi vetélkedőt felső tagoza­tos általános iskolai tanulók számára. A megyei döntőt március 10-én, pénteken 9 órá­tól tartják Szegeden a megyei tűzoltóparancsnokságon. Nikovics Ottó őrnagytól, a tűzmegelőzési osztály veze­tőjétől megtudtuk, hogy a terü­leti versenyek legjobbjai mérik össze tudásukat a Napos úti laktanyában. Szeged. Csong­rád, Makó, Szentes és Vásár­hely csapatai szellemi totót töl­tenek ki, lesznek villámkér­dések és természetesen gya­korlati feladatok is. A diákok­nak össze kell szerelniük a tömlőket, majd poroltóval tü­zet oltani. A vetélkedő első he­lyezettje az országos döntőn képviseli majd Csongrád me­gyét. • A '30-as évek etikettjéből is merítenek Új képzési formák a Vasváriban A Gutenberg utcai Vasvári Pál Közgazda­sági Szakközépiskola 1992 őszén a hagyomá­nyos közgazdasági kép­zéshez képest új rend­szerű, kísérleti integrált képzést indított. A vál­tozás lényege, hogy az első két évben a tanulók az általános vagy a szak­irányú középiskolákban egyaránt oktatott közis­mereti tudásanyagot sa­játítják el, s csak a má­sodik év végén keil el­dönteniük, hogy az üz­leti vagy a gazdasági szakon tanulnak tovább. A negyedik év végén érett­ségi vizsgát tesznek, és azt kö­vetően újra választhatnak: to­vábbíanulhatnak valamelyik felsőfokú oktatási intézmény­ben vagy az iskola 5. évfolya­mán folytatják tanulmányaikat, esetleg az érettségivel rögtön munkát vállalnak. Mint Király Leventénétől, az iskola igazgatójától megtud­tuk, az első ilyen képzési for­mában indult évfolyamok idén végzik a harmadik osztályt. A második év végén a szakok vá­lasztásakor derült ki, hogy a szülők és a tanulók körében is jóval népszerűbb az üzleti szak, amelynek keretébe:; a forgalmi folyamatokat jól is­merő, a kül- és a belkereskede­lem területén egyaránt tájéko­zott üzleti ügyintézőket képez­nek. A diákok két idegen nyel­vet tanulnak, a favorit angol mellé németet, franciát, olaszt és oroszt választhatnak. A gaz­dasági szakon tanulók a gaz­dasági élet bármely területén hasznosítható számviteli, pénz­ügyi, tervezési és statisztikai ismereteket szereznek. Mind­két szak esetén az 5. évfolyam a „képesítő év", amikor a már csak szakmai ismereteket ok­tatnak. s a gazdálkodó szerve­zeteknél és az iskolai gyakorló irodákban elvégzett gyakorlati szakképzés aránya meghaladja a 2/3-adot. A tanulmányokat írásbeli és szóbeli szakmai ké­pesítő vizsgával fejezik be. A harmadéves osztályoknál idén új tantárgyként heti k,ét órában bevezették a magatar­tás-protokollt. A tárgyat tanító Marschalek Norbert két éve végzett a JGYTF történelem­menedzser szakán, s nagyon fontosnak tartja a viselkedés­kultúra oktatását. A diákokkal szituációs gyakorlatok segítsé­gével elemzik a hétköznapi megjelenés, fellépés és illem szabályait. A legfrissebb szak­irodalom mellett a '30-as évek etikettjét is felhasználják. A diákok körében az egyik leg­népszerűbb gyakorlat az, ami­kor a politikai és a gazdasági élet szereplőinek közszereplé­sét kell elemezniük... > H. Zs. hírt, majd két napon belül az összes médiumból viszontol­vashattam. láthattam, hallhat­tam az Opel magyarországi il­letékesének nyilatkozatát, ak­kor rosszmájúan arra gondol­tam: ez ám egy remek reklám­fogás. Ügyes. Ingyér beszélnek a márkáról széltiben-hosszá­ban. Mindenütt tudatosították: az Astra esetében 20 millió tankolásra jutott 5 olyan eset, Norvégiába utazik a Musica Parlante Norvégiai vendégszereplés­re utazik a szegedi konzervató­rium Musica Parlante kamara­zenekara. Az együttes Meszlé­nyi László művészeti vezetésé­vel Handel - Messiás című oratóriumának előadásában lép fel Oslóban és Moss városában norvég kórus és szólisták köz­reműködésével, Trond Oftung karmaster vezénylete mellett. A norvég karmester Mossban külön hangversenyen dirigálja a szegedi zenekart Bach, Han­del, Vivaldi, Mozart és Weiner Leó egy-egy művének megszó­laltatásában. A norvég kórus és Oftung karmester húsvét va­sárnap estéjén (április 16. 19 óra) az alsóvárosi templomban a Musica Parlante együttessel valamint Szécsi Edit, Szonda Éva, Mukk József és Aitorjai Tamás szólistákkal Szegeden is előadja Handel Messiását. A Musica Parlante és a kon­zervatórium vegyeskara Roz­gonyi Éva és Meszlényi László vezetésével április 24. és 29. között Bolognába utazik az ot­tani egyetem meghívására, kö­zösen tartandó koncertekre. A meghívást még a konzervatóri­um nemrég elhunyt kiváló kó­ruskarnagya, Berényi Bogáta kapta, azonban betegsége sú­lyosbodása miatt már nem te­hetett eleget neki. SZEGED, STEFANIA 10., SAJTOHAZ ITT FELADHATJA HIRDETÉSÉT, REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! ' \ "'.'^Jt DélmaqyarorszAQ JGÍ"'7K-, "M: MIRŐL IRT A DM? amikor diszkrét pukkanással belobbant a benzin, ám senki­nek, de főleg nem az autónak, semmi baja. Továbbá megtud­hattuk: Európában momentán 2,5 millió fut ebből a típusból. A cég pedig azonnal gondos­kodik a tőle vásárlókról, ha a legapróbb hibát is megneszeli. Miután az is elhangzott, hogy kocsinként 30-40 már­kába kerül ama bizonyos „visszahívás", érdemes szoroz­ni, osztani. Vajon 80-100 mil­lió márkát megér-e az Opelnak a „reklám"? Ami biztosra ve­hető: a márkanév ettől nem cseng rosszabbul. Mert. mint tudjuk: az Opel sosem kop el... V. F. S. DELMAGYARORSZAfi 80 eve Háborús előadások A szegedi szabadoktatási egyesület március 7-én a vá­rosháza közgyűlési termé­ben közkívánatra délután 4 órai kezdette] tartja meg elő­József kereskedelmi iskolai tanár mond beszédet a sár­gafajról. Szás Gyula igazga­tó pedig Elő- és Északázsia címmel tart Uránia-felolva­adását. Ez alkalommal Illy sást, 50 vetített képpel. DÉLMAGYARORSZAG 40 éve Az Angol Országos Nőszövetség tiltakozása Az Angol Országos Nő­szövetség tiltakozott, mert az angol kormány megta­gadta a beutazási engedélyt több állam asszonyainak képviselőitől, akiket az An­gol Országos Nőszövetség a nemzetközi nőnap meg­ünneplésére meghívott. Nem kaptak beutazási en­gedélyt a szovjet nők kép­viselői sem. DÉLMAGYARORSZÁG 4 ÉVE Szegedre rontottak A Dinamó Dresden lab­darúgócsapat szurkolói Belgrádba, a Crvena Zvezda elleni visszavágóra tartva, mintegy 450-en Szegeden szálltak meg. A kupameccs várható izgalmait 90 fős tár­saságuk a belvárosi Sky Night Clubban kísérelte meg levezetni. A németek hamar jókedvre derültek, ám a vérmes szurkolókat nem várt kellemetlenség érte a szűk diszkóbárban. Egyik társukat egy ott szórakozó verittég lefújta könnygáz­spray-vel. A németek erőfö­lényük tudatában, azonnal verekedni, törni-zúzni kezd­tek. Tömegverekedésükkel a diszkóban 50 ezer forintos kárt okoztak. (...) A rendőr­járőrök három németet őri­zetbe vettek. Társaik tegnap délelőtt Belgrád felé vették útjukat. Az eredmény: Crvena Zvezda - Drezda 3-0. (varga) • Alastair Thompson, a híres King's Singers énekegyüttes egykori alapító tagja és volt tenoristája ad hangversenyt március 24-én este 8 órakor a József Attila Tudományegye­tem aulájában. Alastair Thomp­son a londoni Westminster apátság fiúkórusában kezdte zenei tanulmányait, majd Cam­bridge-ben, a King's College­ben folytatta. A King's Sin­gers-ben tíz évig énekelt; szó­lóénekesként vendégszerepelt Európa számos városában, töb­bek között Benkő Dániellel Budapesten. Alastair Thomp­son 1987 és 1994 közütt Németországban élt, ahol a koncertezés mellett az angol repertoárt, valamint Bach Nagy gyakorlattal rendelkező FŐSZABÁSZT keresünk „Férfiszabó 4146" jeligére a Sajtóházba A pódiumon: a King's Singeis volt lenoiisája passióit és Schubert, Schumann dalciklusait tanította. Múlt év nyarán visszatért Angliába; Jelenleg Oxfordban él és tanít. Az angol tenorénekes sze­gedi előadásán közreműködik Budai Márta zongoraművész. Műsoron: Schubert - Die Win­terreise. (Belépődíj 300 forint, jegyek válthatók a hangverseny előtt egy órával a helyszínen). ANTIK ÍRÓASZTAL Múlt századi vagy a századforduló tájékán készült íróasztalt VÁSÁROLNÉK. Ajánlatokat a 310-811 -es telefonon kérem hétköznap 8-16-ig. AZ IFJÚSÁGI HÁZBAN ma: 17 órakor Ter­mészetbúvár Klub - Út a lelki egyensúlyig (Bach virágterápia). Előadó: Rajda Cecília: holnap: 16.30 órától ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Sír okol Marta; 17 órától vidóklub - angol filmek eredeti nyelven: A Room With a View (r.: James Ivory, 1985); ma és holnap: Péter László képművész kiállí­tása (DM] PROGRAMAJÁNLAT MA KISKUNDOROZSMAN, a művelődési házban délután 2 órakor videófilmet vetítenek kismamáknak. INGYENES JOGSEGÉLY­SZOLGÁLAT működik az Ifjúsági információs és Ta­nácsadó Szolgálatnál (Arany J. u. 7., telj 310-310). 14-16 óráig. A PEDAGÓGIAI INTÉ­ZETBEN (Közép fasor 1-3., 9-es terem) Zökkenőmentes át­menet alsó tagozatból felső ta­gozatba anyanyelvből címmel 14.30 órától Kónya Lászlóné tart előadást. AQUA SORB + levegőtisz­títás + víztisztítás + biöpaplan­ról Kárpáti Dezsőné tart elő­adást a Csemete biokertész szakosztály keretében, a Ju­hász Gyula Tanárképző Főis­kola klubhelyiségében (Bol­dogasszony sgt. 6.), 17 órakor, A TANTUSZ MŰVELŐ­DÉSI HÁZBAN 18 órától Ze­nés klub a Balső Dikiélanű Együttessel; 19 órától Benkő Dániel gitárművész koncertje. A TAMÁSI ÁRON KLUB­BAN videófilmeket vetítenek: 18 órakor Jó reggelt. Vietnami, 22-kor Lanny és Alexander. A SZOTE KLUBBAN 20 órától a Bálint Sándor Nép­táncegyüttes táncháza. Közre­működik a Hegedűs zenekar. A JATE KLUBBAN 20 órától Európa Kiadó koncert­film vetítése, utána Grund kon­cert. HOLNAP A SZEGEDI NYUGDÍJAS EGYESÜLET éves rendes közgyűlését 14 órai kezdettel tartja a megyeháza nagytermé­ben (Rákóczi tér). PSZICHOLÓGIAI TA­NÁCSADÁS 15-17 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.). VB G YE R ML KB A LEJT. .BE­MUTATÓT tartanak 16 órától a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Házban. MADARÁSZ KLUB: A ter­mészetvédelem és a madártan helyzete a Duna-deltában cím­mel Krnács György tart dia­vetítéses előadást, 17 órától, a Bartók Béla Művelődési Köz­pontban. KERTBARÁTOKNÁL Bó­dis János tart előadást 17 órától a Bartók Béla Művelődési Központban, A kiskertekben telepíthető gyümölcsfajok és fajták címmel. BIBLIA A TÁRSMŰVÉ­SZETEKBEN - a sorozat elő­adását Csabai Tamás tartja 18.30 órától Küzdelem a fari­zeusokért címmel, a Juhász Gyula Művelődési Központ­ban. AZ AURA természetgyó­gyász klubban (Kálvária sgt. 14.) 18.30 órától Betegségek gyógyítása - tanítás. Előadó: Boros Imre klubvezető. A TAMÁSI ÁRON KLUB­BAN 19 órától A legszebb szó... címmel rendezik meg P. Szabó Ilona költői estjét. Kísér és utána szólókoncertet ad: He­-'rtaxi Endm^'jvi'jzsiüa zs izkj i A JATE KLUBBAN 20 órától a Buffalo Express együt­tes contry koncertje. AZ ALK0T0HAZ (Árboc utca 1-3.) foglalkozása holnap: 15-18 óráig fazekas szak­kör (gyerekeknek) és hírp­' zés.

Next

/
Thumbnails
Contents