Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-07 / 56. szám
KEDD, 1995. MÁRC. 7. A VÁROS 5 Létszámfölény M mi azt illeti, ezen a napon győztek a bizottságiak, um Mégpedig hat egyre. Hatan jelentek meg ugyanis az egészségügyi bizottság bemutatkozó találkozóján a Bartók Béla Művelődési Központban, ahová pedig á város egész közönségét várták. Hiába. A szervezést elhibázták, ugyanis a Délmagyarországnak elfelejtettek értesítést küldeni az eseményről, ezért lapunk nem is adhatott hírt róla. Az eset fájó, több okból is. Egyrészt azért, mert az egészségügy lehetőségei és problémái így nem kaptak nagyobb nyilvánosságot, másrészt pedig azért, mert a tömegtájékoztatás ezzel neltéz helyzetbe került a megválaszolást igénylő kérdések miatt. Felmerült a kérdés a jelenlévő bizottsági tagok között, hogy megtartsák-e a találkozót. Egy darab érdeklődő és a tudósító előtt. Aztán szavaztak, hogy mégse legyen fórum. Nem volt könnyű a procedúra, de csak sikerült dönteni. Felmerült, hogy a felelőst vonják-e kérdőre, talán adassanak neki fegyelmit. Szerencsére semmi ilyesmire nem volt szükség, a jelenlévők kiegyeztek azzal, hogy majd találkoznak április 10-én, a lakosságtól pedig elnézést kérnek. Bár nem a sajtó a legnagyobb úr a városban, sőt, történnek olyan dolgok is, amelyekről nem, vagy csak később értesülünk, annyi mindenesetre bizonyos, hogy a polgárok számára a minimális nyilvánosságot biztosítani kell. De ezek nem fegyelmik és nem számonkérések útján lehetségesek, hanem a civil érdeklődések megteremtésén, a polgárok érdek vállalásán keresztül. Annak azért örülni kell, hogy hatan a bizottságból ott voltak. Nem tudták, hogy feleslegesen, de remélhetőleg így is felkészülten, ahogy majd legközelebb is. Aiató László • (Folytatás az 1. oldalról.) (Országosan a dinamikusan fejlődő kisszervezetek mintegy 2-3 százalékkal járultak hozzá a termelés emelkedéséhez.) Az ágazatok többségében a kivétel bővülése tette lehetővé a termelés emelkedését: így pl. a textíliák, ruházati, bőr- és szőrmetermékek gyártása, a vegyipar, a nemesfém, ásványi (kerámia) termékek gyártása, a kohászat és fémféldolgozás, valamint a gépipari ágazatokban. A belföldi fizetőképes kereslet csökkenésével összefüggésben visszaesett a belföldi értékesítés a bútoripari, a ruházati, bőr- és szőrmetermékekből és élelmiszerekből. Az építőipar alágazatai közül a mélyépítőipar múlta félti) - méghozzá igen jelentősen az egy évvel korábbi termelését. Teljesítménye - egy igen gyenge évkezdet után - negyedévről negyedévre erőteljesen javult, s az esztendő második felében elért majd 3 milliárdos termelés elég volt ahhoz. hogy ismét betöltse a húzóágazat szerepet. Ennek köszönhetően a termelés volumene az építőipar egészében egyötödével meghaladja az előző évit. Az elmúlt évekre jellemzőnél kedvezőbb előjelekkel indított évet nem zárta kiemelkedő eredménnyel a mezőgazdaság. A 160 ezer hektáros gabona vetésterületen belül idén a búza 59 ezer, a kukorica pedig 72 ezer hektárt foglalt el. Szinte ugyanannyi kukorica termett. mint búza, a 292 ezer tonnás eredmény azonban a tavalyi nagyon aszályos év után • Biztató jelek a gazdaságban Csúcson a mélyépítőipar ezerrel csökkent az utolsó 12 hónap alatt, ezzel együtt a tejtermelés meghaladja a fogyasztást. A korábbi évekhez hasonló ütemben csökkent a sertésállomány, az 1994 decemberi állatlétszám 185 ezen belül az anyakocáé 13,4 ezer darab volt. 1992-1993. látványos fellendülése után 1994-ben kisebb mértékű, de még mindig figyelemre méltó beruházási teljesítmény-növekedést produkáltak a megyei székhelyű, 10 főnél nagyobb gazdasági szervezetek, a befektetett közel 15 milliárd forintnyi tőke folyó áron több mint 30 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbinál. Közvetett árinformációk alapján kalkulálva a többlet felét az árszínvonal-emelkedés viszi el, így a volumennövekedés mintegy 15 százalékra becsülhető. A mezőgazdasági beruházások terén 1993-ban megindult mérsékelt fellendülés 1994-ben lényegesen nagyobb ütemre váltott. E tény azért is örvendetes, mivel a pénz majd kétharmada gépberuházás. Igaz, még jó néhány évnyi intenzív fejlesztés szükséges az átalakulások során elherdált termelőeszközök pótlására. Dr. Fekete Istvánná KSH A termelés mérsékelten emelkedett. Valami van... (Fotó: Schmidt Andrea) búzánál 70, kukoricánál 25 százalékos mennyiségi növekedést jelentett. A búza jónak nevezhető hozama meglehetősen gyenge minőséget takar. Az őszi betakarítású növények közül az elmúlt két esztendőhöz hasonlítva kiemelkedő a cukorrépa 40 tonnát megközelítő hozama. Napraforgóból az évek óta meglehetősen stabil 20 ezer hektár köriili területről 1994-ben 38 ezer tonna termést sikerült betakarítani, a hozam gyenge közepesnek minősíthető. A burgonya termésátlaga szinte megegyezett az egy évvel korábbival, a mennyiség azonban kétezer tonnával növekedett, így Csongrád megyéből nézve semmi sem indokolja a téli százforintos krumpliárat. A december végi adatok szerint a megye gazdasági szervezeteinek állatállománya tovább fogyott. Régóta tart a vágóállathiány, a kapacitások kihasználatlanok, az ólak egy része üres, a felvásárlók egymásra licitálnak, 30-50 százalékkal emelkedtek a felvásárlási árak. Szarvasmarhából 4 ezerrel kevesebbet istállóznak, mint egy évvel korábban, az állatlétszám nem sokkal haladja meg a 35 ezret. A tehénállomány is több mint KÖZÉLETI NAPLÓ MA PEDAGÓGUSOKNAK ingyenes jogi tanácst tartanak a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete) megyei választmányának irodájában (Kálvária sgt. 14.), 15-17 óráig. RAD1CS ISTVÁN, a 10-es választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 16-17 óráig a Tömörkény István Gimnáziumban. MUNKAJOGI TANÁCSADÁST tart dr. Óvári Judit a KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) megyei irodáján, a Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.. tel.: 432-578. 433-213), délután 5-6 óráig. HOLNAP MÉSZÁROS ATTILA, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 13-16 óráig a polgármesteri hivatal tápéi ügyfélszolgálatán (Honfoglalás utca). DR. BÁLINT JÁNOS, a Szocialista Párt jogtanácsosa 15-16 óra között ingyenes jogi tanácsadást tart Szegeden, a Szilágyi utca 2. II. em. 204-es szobában. A MUNKÁSPÁRT nőnapi megemlékezést tart 16 órai kezdettel a szegedi szervezetei nőtagjai, a párttagok feleségei számára, a Fő fasor 9. szám alatt. DR. TICHY-RÁCS CSABA, a 14-es választókerület képviselője 18-19 óráig fogadóórát tart az Alsóvárosi Általános Iskolában (Dobó utca 42.). • Cukorrépa: tonnája négyezer Lesz elég hazai... A cukorgyárak ebben az évben mintegy 120 ezer hektár cukorrépa termesztésére kötöttek szerződést a gazdákkal. E területről mintegy 4,4 millió tonna cukorrépára lehet számítani, ami kereken félmillió tonnával haladja meg a hazai igényt. Erről Angeli András, a Cukoripari Egyesülés igazgatólielyetese tájékoztatta a sajtót Az egyesülés vezető szakembere elmondta még azt is: március elejétől a jánosházi tároló irányítja a Cukoripari Egyesülést. A Cukoripari Egyesülés voltaképpen a 11 hazai cukorgyár érdekvédelmi és érdekegyeztető szervezete. A vezetőváltástól a gyárak érdekvédelmük javulását remélik az egyesülés tagjai. Jelenleg az igazgatóhelyettes véleménye szerint - a cukoriparban a védővámok nem megfelelő mértéke okozza a legtöbb gondot. Az Európai Unióban ugyanis a cukor védővámja eléri a 250-260 százalékot, szemben a magyar 80 százalékkal. A szakember szerint nincsenek áthidalhatatlan érdekellentétek a magyar cukorpiacon a négy nagy vállalkozás között. Az árakat a gyárak állapítják meg, így még az sem lehetetlen, hogy egy-egy vállalatcsoporton belül azok eltérnek egymástól. Kedvezőnek mondta Ángeli András azt is, hogy az idén a termelők számára is kedvező a cukorrépa felvásárlási irányára. Ez 4 ezer forint tonnánként, ami a múlt évihez képest 30 százalékos növekedést jelent. • Temetői lopás. A 06-20421-636-ról telefonáló hölgynek egy esztendeje halt meg az édesanyja. Emlékére márvány sírt emeltek a Belvárosi temetőben, bronz vázákkal és bronz mécsestartókkal. Néhány nappal ezelőtt azonban valaki vagy valakik ellopták a sírhelyről a bronz díszeket. A sírrablók kegyeletsértésükkel a hatvanezer forintos anyagi kár mellett erkölcsileg is hatalmas kárt okoztak a családnak. Miért nem lehet fegyveres őrizetet biztosítani a Belvárosi temetőben - kérdezte elkeseredett olvasónk. • Hattyastelepi „díszek". N. J. (329-659) bejelentette: a hattyastelepi vasúti átjáró utáni kanyarban már hetek óta álldogál egy rendszám nélküli gépkocsi, ami zavarja a kilátást és balesetveszélyes. Telefonálónk azt is közölte, hogy a téli kikötőhöz vezető út elején hatalmas szemétkupac „csinosítja" a tájat. Szerinte egy konténerrel meg lehetne oldani a problémát. • Segíteni akartak, megverték őket. Polgárőrök riasztották vasárnap hajnalban a CSÖRÖG A K(CCf>))))}))! VJeSTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Szabó C. Szilárddal oszthatják meg, aki a 06-60-327-784-es telefonszámon várja hívásaikat. Munkanapokon 8 és 10 óra között, vasárnap pedig 14 és 15 óra között várjuk jelentkezéseiket. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. mentősöket, hogy a Széchenyi téren egy részeg, eszméletlen fiatalember fekszik. Amikor az ápolók be akarták tenni a fiút az autóba, hogy elszállítsák a detoxikálóba, megjelentek a haverok, s inzultálni kezdték a mentősöket. Oly annyira, hogy az egyik egészségügyi nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A sztorit mesélő férfi (401-716) azt tartotta leginkább fájdalmasnak, hogy , a helyszínre érkező rendőrök csak passzív szemlélői maradtak az eseményeknek. • A tolvaj és a cipő. Egy hölgy a 485-393-ról annak a tolvajnak mondott „köszönetet", aki vasárnap este fél 9 és 9 óra között lehetővé tette, hogy egyetlen téli cipőjét többet ne használhassa. A tolvaj az ajtó elől lopta el cipőjét. Telefonálónk szerint, ha a tolvajban van betyárbecsület, akkor visszaadja a téli lábbelit. • A Sziliért sori bagoly. V. 1. a Szilléri soron lakik, s nagyon zavarja egy fiú, aki napszakot nem nézve, legyen az hajnal vagy késő éjszaka, különös módon - huhogó fütyüléssel - jelzi házban lakó barátjának, hogy megérkezett és várja lenn az utcán. V. I. azt tanácsolja a füttyös bagolynak, hogy vagy használja a kaputelefont (mert az is van ám!), vagy pedig huhogjon máshol. • Bódéváros? A 326-063-ról telefonáló férfi nem érti, hogyan lehet közterületen olyan összetákolt bódékat felépíteni, mint amilyenek a Cserepes soron vannak. Ezek még nem szúrtak szemet az illetékeseknek? Ezek az építmények nem rontják a városképet? - szedte csokorba kérdéseit olvasónk. • Köszönet. Nagyné Jernei Mariann a szülői munkaközösség nevében mondott köszönetet a Bajor Pékség tulajdonosainak és dolgozóinak, akik termékeikkel támogatták a rúzsai óvodások farsangi ünnepségét. TAXI suti* SZEMÉLY-, TEHER-AUTÓMENTÉS DM-KLUBKÁRTYA-KEDVEZMÉNY lOFt/lcm • A Dacia Expresszen a minap egy Ausztria felé utazó román állampolgár a két útlevélkezelő határőrt 400 schillinggel, illetve további 100 márkás ajánlattal akarta rábirni, hogy fényképcserés hamisított útlevele felett hunyjanak szemet. Az elkövetőt - aki az „olasz eredetű" okmányt Budapesten vásárolta 400 márkáért - előállították. A Győri Határőr Igazgatóság tájékoztatása szerint a napokban Esztergomnál három afgán állampolgár négy gyerDacia Expressz mekkel orosz fényképcserés útlevéllel próbált Szlovákiába jutni, míg a hegyeshalmi átkelőnél a volt Jugoszláviából érkezett két személy, továbbá egy bosnyák és két román állampolgár kísérelt meg Ausztriába utazni hamisított magyar eredetű útlevéllel. „Lízingelt eleget, lízingeljen más is" (Folytatás az 1. oldalról.) Telt, múlt az idő. Tavaly júniusban Gy., valamint katonatiszt ismerőse és H. Attila Németországban járt a BMW-vel. Kölnben egy teherautó megnyomta a kocsi hátulját. Mi sem természetesebb, kártérítési igényt jelentettek be a németeknél. Amikor hazatértek, eszébe jutott Gy.-nek, hogy a kettő több, mint az egy. Magyarán: itthon sem ártana egy kis aprópénzt szakítani a biztosítótól. Ehhez nagyszerű lehetőséget kínált egy megrendezett baleset. Persze nem kívánta ingyen a közreműködést, 30 ezer forintot ajánlott fel az üzletért. Az egykori diáktárs ezúttal sem hagyta cserben. Sz. Zsolt tiszttársát, G. Attila főhadnagyot kérte meg, hogy öreg Skodáját áldozza fel az ügy érdekében. Ő katonásan a „kezébe csapott". Július 10én este Szolnokon játszották el a balesetet. H. Attila figyelte a terepet, miközben Gy. László leállította BMW-jét, majd beült a kölcsön kapott Skodába és elegánsan beledurrantott autója hátuljába. Mire a rendőrök kiértek, addigra csupán a két szolnoki tiszt téblábolt a helyszínen, sopánkodtak, mennyire csúszik az út. A közlekedésiek elhitték a mesét, G.-t 2000 forintra meg is bírságolták követési távolság be nem tartása okán. A „vétkes" skodásnak a Providenciánál volt biztosítása, a cég ki is fizetett 587 ezer forintot a BMW-ben okozott kárért. Szó, mi szó: mindenki jól járt. Kivéve a biztosítót. Egy hónappal később Gy. Szabadkára utazott, ott 700 ezer forintért eladta az autót, amelynek értéke 5 és fél millió, tulajdonosa pedig a Capital Lízingcentrum volt. Ezután ismét a szolnoki katonabaráthoz fordult segítségért. A „megetetett" - azt mondták neki, hogy a kocsi eltűnt - Sz. főhadnagyot H. Attila vitte Budapestre. ahol az V. kerületi kapitányságon bejelentést tett, miszerint aznap lopták el tőle az autót a Veres Pálné utcából. Másnap Szegeden a feljelentés másolatával a Hungária Biztosítónál kopogtatott a főhadnagy és kártérítési igényt jelentett be. Ha ezt kifizetik, akkor a már említett 5 és fél milliót kellett volna leszámolniuk. Ám erre nem került sor, mivel menet közben kiderült a turpisság. Az ügyhöz tartozik, hogy Sz. Zsolt lakásán különféle lőszereket találtak, amelyeket engedély nélkül tartott magánál, miként az elsőrendű vádlott is. A szegedi bíróságon ma tárgyalják a négy fiatalember ügyét. A fenti történetben való aktív közreműködéssel gyanúsítják őket. V.F.S.