Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-04 / 54. szám

1995. MÁRCIUS 4., SZOMBAT | „A szereplőket előre meg kell tervezni, nagyon fontos, hogy jó figurák legyenek. Ha megyek az utcán és látok egy jópofa alakot, akkor elhatározom, hogy beveszem a következő könyvembe." A Sindzse szeme nagyot durrant Beszélgetés egy optimista magyar íróval, aki csípőből ír f Kár lett volna újfent arról faggatni a megannyi emlékezetes sikerű regény szerzőjét, bogy miért éppen mongolul tanult meg, és hogyan lett nemzetközi hírű ' Kelet kutató. Ezekről már sokat és sokszor hallhattunk. Inkább arra voltunk kíváncsiak, miként gonáolkoáik önmagáról, a könyveiről és nem utolsósorban arról, bogy alighanem ma 6 a legolvasottabb magyar író, bogy a ke reskeáők csaknem közelharcot vívnak az új könyvéért a megjelenés napján, és bogy művei napok alatt tűnnek el a I könyvesboltokból - Egy szerzőnek, azt hiszem, ez a legjobb érzés a világon - mondja az író. Hisz' az ember azért ír könyvet, hogy minél többen olvassák. Ha pedig sokan olvassák, akkor beteljesült a vágya. Nekünk, olyan íróknak, akik népszerű könyveket írunk, más elégtételünk úgysincs, mint az, hogy az olvasóknak tetszik, amit csinálunk. - Az Ön írói pályája ismeretterjesztő művekkel és ifjúsági regényekkel Indult. Ezek mára gyakorlatilag eltűntek a könyvpiacról Várbató-e új kiadásuk? - Ma már az ifjúsági regényeknek nincs piacuk. A kiadók nem szívesen vállalkoznak a megjelentetésükre, mert nagyon pici példányszámban lehet eladni őket, ami kevés hasznot hoz, vagy egyáltalán semmit. Az az érzésem, hogy az ifjúsági regények kiadása lényegesen lecsökken. A másik pedig, hogy szerintem megváltozott az ifjúsági regény fogalma, funkcióját mára teljesen más vette át. A gyerekek inkább a televíziót nézik. Az ifjúsági regények helyét átvette az a típusú kalandregény, amit én is csinálok. Az olvasóim ugyanis főleg tizenévesek. - Térjünk át a sct-fi-re, melynek rajongólt olyan emlékezetes művekkel lepte meg, mint A föld miatti piramis, vagy legutóbb A kőfiat Ezek szerint Önhöz igen közel átt - Nagyon szeretem a tudományos-fantasztikust. Amikor gyermekkoromban elhatároztam, hogy írni fogok, óriási hatást gyakorolt rám James Hilton: A kék hold völgye című műve. Két dolog ragadott meg benne. Az egyik, hogy • Lörincz L László: „A főhős először egy nagyot üt, aztán köszön" tudományos-fantasztikus, a másik, hogy Keletről szól, Tibet egyik völgyében játszódik a történet. Ez a könyv arra ösztönzött, hogy én is megpróbáljak valami hasonlót csinálni. — A tudósok módszere nagyjából ugyanaz, mint egy tudományos-fantasztikus írónak. Adott egy probléma, egy rejtély, amit meg kell oldani. A tudós ezt természetesen a tudomány eszközeivel próbálja megoldani, amelyek végesek. Ilyenkor jön be az író fantáziája és azt mondja: nekem lenne erre egy jó ötletem. Tudományos eszközeim ugyan nincsenek hozzá, de a fantáziám segítségével meg tudom oldani a problémát. - írt két regényt Frank Cocney álnéven. Mi van ezzel m fickóval, nem nagyon boltunk róla mos — Frank Cocney, azt hiszem, meghalt. Annak idején egy kiadó kért arra, hogy próbáljak meg egy Kelettel kapcsolatos, de jellegében picit más sorozatot indítani, mint a Leslic L. Lawrence-könyvek. Azt mondták, hogy egy olyan fickó legyen a főhős, aki először út, aztán köszön, szóval keményebb, amolyan amerikai típusú. Ezeknek a könyveknek volt sikerük, elfogytak, viszont én úgy gondoltam, hozzám közelebb állnak a Lawrencetípusú könyvek. A Lawience-t valahogy úgy képzelem el. mint az Angyalt, jól öltözött kedélyes fickó, aki tréfálkozik, nem káromkodik feltétlenül, jólnevelt. - Kik a kedvenc írói, okiktól mondjuk így, kló tanult, és akiket esetleg mórceként áUUott maga eié? - Az egyik Franz Kafka. Nem is nagyon kell mondani, hogy miért. Nagyon szeretem Poe-t, mert ö emelte az irodalomba a horrort. Még közelebb áll hozzám Raymond Chandier. Ó óriási mester, ragyogó figurákat teremt, és észreveszi azokat a lehetőségeket, amelyek egy detektívregény hátterében lehet. Borzasztóan szeretem és nagy példaképemnek, mesteremnek tanom Rejtőt. Men az az érzésem, hogy ezt a műfajt humor nélkül írni nem szabad. Csak a humor oldja föl a kemény dolgokat. - Sok tudományos kása is megjelent, írt rádiójátékokat. Melyik műfaj, vagy melyik műve áll Önhöz a legközelebb ? - Mongol mcsekmatással is foglalkoztam, és én ínam meg a világtörténelemben először — és lehet, hogy utoljára — a mongol mesék tudományos katalógusát. Nyugaton németül és angolul is megjelent. Ezen tizenöt évig dolgoztain, a címe Mongol mesetípusok. Marha sokat dolgoztam rajta. Ami a többi könyvet Sieti, nekem a Sindzse szeme a legkedvesebb, men azt írtam meg Bestsellerlista 1995. február 1-28. 1. Eric Beme: Emberi játszmák (Háttér) 2. Ken Follett: A rejtekhely (Szintarév) 3. Evelyn Marsh: A csapda (Budakönyvek) 4. Alexandra Ripley: Sötét arany (Bentley Book) 5. Kurt Wehlte: A festészet nyersanyagai (Balassi) 6. Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd (Maeccnas) 7. Csáth Géza: Mesék, amelyek rosszul végződnek (Magvető) 8. Gosztonyi Péter. A magyar honvédség a második világháborúban (Európa) 9. Edvin P. Hoyt: Göring és a Luftwalfe (Viktória) 10. Az oroszlánykirály (Egmont) Kilenc könyvesbolt, a szegedi Bálint Sándor, a Gondolat, a Humanitas, a Medicina, a Radnóti Mik riós, a Sík Sándor, az S és S könyvdrszkom. valamint a hódmezővásárhelyi Petőfi Sándor és a makói LordSzeged Kft. mintahob legnagyobb példányszámban eladott könyveinek összesíteti listája. elóször a Leslie-k közül, és rögtön nagyot durrant. De nem nagyon tudok különbséget tenni a könyveim között. — Szinte minden könyvében fontos szerepet játszik a bumor. Ön egyébként is jókedvű ember, vagy csak írás közben jön meg a humorai — Alapvetően jókedvű és optimista ember vagyok, és azt hiszem, ráadásul szerencsés is. Persze részben mindenki maga irányítja a szerencséjét. Az a típus vagyok, aki nehéz helyzetben, meg a melaszban ülve is képes a dolgoknak a jó oldalát is meglátni, ez nyilván természet kérdése, de nálunk az egész család ilyen. — Könyveiben általában igen sok szereplőt vonultat föl, és a cselekmény is meglehetősen szerteágazó. Egy szuszra írja a könyveit, úgymond cs ípőből, vagy készít előtte vázlatokatI — Előtte alaposan végiggondolom, ezt lehet vázlatnak is tekinteni. Egy kriminek - most nevezzük egyszerűen kriminek, mert tartalmaz krimit akkor is, ha tulajdonképpen nem klasszikus krimi, hanem kalandregény amit csinálok nagyon szoros és szigorú rendszere, felépítése van. „A" pontból feltétlenül el kell jutni „B*-be. Minden szálat el kell varrni, és mindennek logikusan kell következnie valamiből. Persze erre jól fel kell készülni, előre meg kell tervezni, hogy mi fog benne történni. Egy csontvázat kell felállítani, amire irás közben kerül fel a hús. Persze nem tudom pontosan, mondatról mondatra, hogy mit fog leírni, írás közben egyik mondat húzza maga után a másikat, ilyenkor támadnak az ötleteim. —Jelent-e meg regénye külföldöm? — Lefordítottak egy ifjúsági regényt németre, még az NDK idejében. Megjelent egy könyvem oroszul, ha jól tudom, több százezres példányszámban, és feltehetően ez is elfogyott. Keletről elég nehéz visszajelzéseket kapni. A napokhan jelent meg ukránul A föld alatti piramis, ez is valami iszonyú példányszámban, de a fordítók szerint nem lesz probléma az eladása.Nyugaton most folynak tárgyalások a Leslie-k kiadásáról németekkel és amerikaiakkal. A nyugati piacra nehéz betörni. — A Délmagyarország decemberi bestseüerUstdjdn A kó fiai harmadik lett Csdtb Géza és Geraid Dm re II után. Elég erős tmezőny. — Nagyon megtisztelő a társaság, meg az eredmény is. Egyébként már a tudományos életben megszoktam, ha bibliográfiát közölnek valamiről és engem is idéznek, akkor jó társaságba szoktam kerülni, mert mindig Lenin és Lukács György között foglalok helyet az ábécében, tekintettel arra, hogy Lörincz vagyok Bányász J. István —Zoltán Csaba M

ár a harmadik igent mondtam ki, miközben mindegyre csak nemre gondoltam, és azt hittem a két igen után, hogy legalább a harmadiknál nemet mondok, de akkor is egy igen csúszott ki a számon, s ezzel egyre mélyebbre sodródtam abba az útvesztőbe, amelynek falát csupa igennel köveztem ki, holott a beszélgetés kezdetén még az járt a fejemben, hogy majd most végre mindent tagadhatok a tólem kitelő legnagyobb elragadtatással és szenvedéllyel, és végre érvényt szerezhetek annak a lehengerlően tiszta pesszimista hangvételnek, amelyre még ma is átkozottul nagy örömmel gondolok vissza. De képtelen voltam három egyszerű és áttetsző - számomra áttetsző - igen után a mindent elsöprő és utólag mindent tagadó nemre átváltani. A lényeget tekintve az igenekkel sem hazudtam, hanem áthidaló megoldásnak tekintettem óket az igazság és a hazugság között, amely hídra akkor, abban a párbeszédben rákényszerítettek, s éppen e kényszer megérzésének köszönhetően próbáltam elfedni mindazt, amit beszélgetés közben gondoltam. Azt éreztem akkor, hogy leckét kapok saját gondolataimból, hogy az a tanárforma ember most megleckéztet és saját logikám alapján próbál olyan útvesztőbe sodorni, amelynek végén saját tudatlanságom és önmagam megalázása vár majd. Ezt a nyomást már a beszélgetés elején megéreztem, s ezért kényszerítettem magamra háromszoros igent, miközben mindvégig a nemes válaszok jelölték ki bennem az útirányt. Alárendeltem tehát magam a tanárforma ember logikájának, gondolatfelfogásának, s ezzel egy csapásra érintetlenül hagytam azokat a tartományokat, amelyeket magamban csak nemekkel zárhattam körül, így az ő útvesztőjében bolyongva nem, kellett attól tartanom, hogy saját útvesztőmben kerülök terítékre, hanem csak az övében, amely számomra egyáltalán nem volt meggyőző akkoriban. Nem tágítottam tehát attól a rég felhajtott és nagyvonalú ténytől, hogy már maga az, hogy élek, és ennek nem vetek véget egy jól kiszámított mozdulattal, már maga ez optimizmusom legveleje, s hogy ez az önmegtartóztatáson - és tegyük hozzá: kisebb fajta félszen alapuló optimizmus mindegyre megkövetelte egy átgondolt és szép ellensúly elhelyezését. A tanárforma ember épp ezt, az ellensúly elhelyezésén alapuló érzékeny egyensúlyt próbálta kikezdeni válaszaimmal, csakhogy azzal egyáltalán nem számolt, hogy egy önmeggyózésre használt párbeszédben felbonthatatlan az egyensúly, ha emez . (itt én) a beszélgetés logikáját borogatja azzal, hogy nem a számára helyes választ adja, hanem úgy megkeveri az igaz és hamis állítások logikáját, mint egy kártyapaklit a másik orra előtt. Nem kellett sokáig várnom, mire a negyedik igen is a levegőbe röpült, s ezután már teljes figyelmemet annak szenteltem, hogy majd azzal, hogy egész lényemben megcáfol, egyszercsak rádöbben, önnön cáfolatát hajtotta végre. Szívesen bolyongtam tehát az ő nagyreményű útvesztőjében, haladásomat csupán az nehezítette, hogy a negyedik igen után felfedeztem munkámban egy parányi foltot, amely folt a saját elképzeléseim szerint már aljasságnak számított. Pedig mi sem állt távolabb tőlem akkoriban, minthogy olyan fokára emeljem az aljasságom, ami már rajtam is léket üthet, s meglékelve süllyedjek el szégyenemben. Bár meglehet, akkoriban nem csak magam miatt éreztem szégyent, hanem gyalázatosnak gondoltam mindazokat is, akik arra vártak, hogy szégyenemet megérezzem, majd később bevalljam. E kétfelől érzett, ezért rám záruló szégyen ma már többé nem foghat el, hiszen mióta a pesszimizmusom az egyensúly egyedüli megtarPodmaniczky Szilárd Nemes írás Mindamellett, bogy sokszor rajtunk kívül álló okokból válunk nevetségessé'; azért ez mégiscsak személyre szabott probléma. Bár már itt megjegyzendő, bogy vannak esetek amikor azzal, bogy nevetségessé válunk, alapvetően nem mi magunk válunk nevetségessé. hanem az a környezet, amely rajtunk köszörüli a bu morérzékét. Ám ennek ellenére nagyon nebéz elviselni, ba nevetségessé válunk kis burleszk lesz belőlünk, ami olykor még a filmen látottakat is > Az élet problémái tója, többé nem érezhetek szégyent. És valójában nem is érzek; tehát válaszom: nem. De ezt csak magamban gondolom még most is, amikor újra eszembe jut az a párbeszéd, amelybe az a tanárforma ember lendített akkoriban. E visszaemlékezésben talán némileg szépítem a dolgot, holott már aznap este, amikor a párbeszéd egy mindent elnémító halálhírben ért véget, tudtam, hogy erre a párbeszédre még évekig emlékezni fogok, s még akkor éjszaka, bár egy kissé elnehezülve a hirtelen halálhírtől, apró jegyzeteket készítettem a fejemben villanyoltás után. Az éjszaka csillagmentes volt, és könnyen kedvem szeghette volna a párbeszédben beszerzett fáradtság is, de mégis jegyzetelésbe fogtam a fejemben, mert az az érsKsem támadt, hogy a halálhírrel megpecsételt párbeszédünkre még évek múltán is visszaemlékszem a magam módján, s akkor egyszer csak lejegyzem, volt, ami volt. Akkor éjszaka elóször arra gondoltam, hogy egyből lejegyzek mindent egy papírra, de akkori tapasztalataim azt mutatták, hogy az éjszaka lejegyzett gondolatok másnap a napfényben elveszítik rendeltetésüket, mert a napfény képes felborítani az éjszaka keletkezett egyensúlyt, s a feljegyzőn elhatalmasodik a tökkelütöttség érzése azon gondolatok kapcsán, amelyek éjsrafa m^ ra^ogfök nekL yr A nevetségesség meghazudtolja, pontosabban túltesz azokon. A nevetségesség elviselésének legjobb orvossága, ba mi magunk is résztveszünk nevetségessé tételünkben, amit még ki is mutatunk ráteszünk még egy lapáttal, bogy még nevetségesebbek legyünk, és akkor már úgy tűnik, mintha nem lennénk kiszolgáltatva azoknak az erőknek, amelyek nevetségessé tettek, hanem mintha mindent mi magunk irányítanánk. Persze, ha meghotlunk az utcán, és felüti fejét a kuncogás hátunk megett, azért még nem biztos, bogy érdemes túlfokozni a botlást, és arccal vágódni a legközelebbi pocsolyába. Egy pillanat alatt kell felmérni a helyzetet, hogy mit érdemes még rátenni vagy, hogy egyáltalán érdemes-e? A másik megenyhülést hozó mód, ha még aznap több ismerősünknek elmeséljük, hogy milyen nevetségessé lettünk, így legalább ismerőseinknek is szerzünk néhány kellemes percet, akik persze szintén kiröhögnek bennünket. (manczy)