Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-27 / 72. szám

HÉTFŐ, 1995. MÁRC. 27. • Az MSZP országos értekezlete A kabinet nem kergethet illúziókat A szocialista párt országos értekezletének, átfogó gondo­lata az volt, hogy a kormány­nak el kell vállalnia azokat az intézkedéseket, amelyeket az ország gazdasági helyzete indokol. A kabinet nem kerget­het illúziókat, ám feladatait úgy kell ellátnia, hogy megfe­leljen szociális elkötelezettsé­gének, ami „a párttagság szí­vében, akaratában is él". így vonta meg a Magyar Szocia­lista Párt vasárnap Budapesten megtartott országos értekezle­tének gyorsmérlegét Vitányi Iván, az országos választmány elnöke. Jánosi György, a párt alel-. nöke ehhez hozzáfűzte: az ér­tekezlet megerősítette a kor­mány abbéli szándékát, hogy az államcsőd elkerülése érde­kében kemény intézkedéseket hajtson végre. Világossá kell tenni a társadalom előtt - fűzte hozzá Jánosi György -, hogy kellő gazdasági teljesítmény híján nem lehet finanszírozni a megörökölt szociális ellátó­rendszert. Ezzel együtt számos •kritika is érte a kormány mű­ködését. így például a résztve­vők bírálták a szigorító intéz­kedések időzítését: azt. hogy BELÜGYEINK 3 Ott volt és felszólalt Bokros Lajos és Horn Gyula is. (MTI - Telefotó) miért az utolsó előtti pillanat­ban szánta el magát e lépésre a kabinet. Jánosi György szerint e szempontból jogos a koa­líciós partner bírálata, misze­rint jobb lett volna korábban, határozottabban cselekedni. Sok hozzászóló követelte, hogy haladéktalanul kezdjék meg a láthatatlan jövedelmek átvilágítását szolgáló intézke­dések előkészítését. Enélkül ugyanis megint csak az tör­ténne, hogy újabb terheket helyeznének a középrétegekre, miközben a felső jövedelmi kategóriába tartozók kibújná­nak a teherviselés alól. Az alelnök szólt arról is, hogy többek kifogásolták a kormány kommunikációs kész­ségének hiányosságait. Azt tapasztalták ugyanis, hogy ígéretei ellenére a kabinetnek nem mindenben sikerült javíta­nia a társadalommal fenntartott párbeszédet. Jánosi György szerint a jövőben határozottab­ban kell élni a közvetlen kommunikáció lehetőségével is. A tanácskozás résztvevői úgy látják: a kormányfőnek, illetve a tárcák vezetőinek joga van arra, hogy a közszolgálati médiában a kormányzati dön­téseket megismertessék, indo­kolják. Az értekezlet azt a bírálatot is megfogalmazta, hogy hiá­nyosságok voltak a párton be­lüli egyeztetésekben. így for­dulhatott elő, hogy az MSZP vezető politikusainak nyilatko­zatai időnként ellentmondtak egymásnak. - Egységes nyel­vet kell beszélnie a pártnak, ezért fokozottabban együtt kell működnie az MSZP elnöksé­gének, frakciójának és a kor­mánynak - vonta le a követ­keztetést Jánosi György. Kérdésekre válaszolva vége­zetül Csintalan Sándor ügy­vezető alelnök elmonta, hogy az értekezleten Nagy Sándor is kifejtette álláspontját. Kitűnt, hogy a kormányfő, a pénzügy­miniszter, illetve a szak­szervezeti vezető véleménye továbbra is több ponton külön­bözik, így vélhetően ezután is vitatkozni fognak egymással. Egy másik kérdés nyomán Csintalan rámutatott, hogy a kormány hónapokon át minden lehetséges szakmai változattal megpróbálta elkerülni a már­cius 12-iki szigorú intézke­déseket. A nyolc hónapos kí­sérlet azonban bebizonyította, hogy e döntéseket fel kell vállalni. • Stabilizációs kormányprogram Az SZDSZ OT támogatja Az SZDSZ Országos Tanácsa szombati ülésén egyetértett azzal, hogy a napokban aláírt szlo­vák-magyar alapszerződés alkalmas a két ország jószomszédi viszonyának erősítésére, elősegíti Buda­pest és Pozsony nyugat­európai integrációját és lehetőséget nyújt a Szlo­vákiában élő magyar ki­sebbség helyzetének sza­bályozására. Az OT napi­rendjén szerepelt a kor­mány stabilizációs prog­ramja is. Ezt a szabad­demokraták politikai dön­téshozó testülete támo­gatta. A testület szerint olyan részletszabályokat kell kidolgozni, amelyek biztosítják a költségvetési hiány tervezett csökken­tését. Messzemenően töre­kedni kell azonban arra. hogy ezek a szabályok a legnehezebben élők hely­zetét javítsák. Erről Dorn­bach Alajos, az SZDSZ OT elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit a testület ülését követően. • A vámpótlék ellen tiltakoznak a lapkiadók Újságok veszélyben 36 ezer óra szolgálat A polgárőrség, mint szem A Biztonság és Idegenfor­galom című, a hét végén meg­tartott kiállításon és vásáron tartotta a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség küldött­közgyűlését Szegeden, a Forrás Szállóban. A harminc­hét szervezet 770 tagját mint­egy 120 küldött képviselte, akik értékelték az elmúlt évi munkát, illetve személyi és szervezeti kérdésekkel foglal­koztak. A Csongrád megyei polgár­őrök a bűnmegelőzés érdeké­ben - sokszor saját költségre ­tavaly 36 ezer órát töltöttek szolgálatban és 195 ezer kilo­métert járőröztek autóval. A szövetség elnöksége elége­detten nyilatkozott a rendőr­séggel való kapcsolatukról, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy az önkormányzatokkal is szorosabb egységben dolgoz­zanak, s a helyhatóság haté­konyan támogassa őket mun­kájukban. Újdonság, hogy Újsze­geden, a Fő fasoron állandó diszpécserszolgálat kezdete meg működését, URH rádióval felszerelve. Vagyis, ha valaki bajban van, a rendőrökön kívül a 62/438-495-ös számon a polgárőröktől is kérhet segítsé­get. A szervezet megyei elnöke, Magyari Béla elmondta, hogy a polgárőrség nem az ököl, hanem a szem, s akkor végzik jól feladatukat, ha élvezik az állampolgárok megbecsülését. A küldöttközgyűlés megfogal­mazott egy tíz pontból álló dokumentumot is. melyben rögzítik a feladataikat. Igényt tartanak arra is, hogy a rend­őrségi törvényen és a szolgálati szabályzaton túl is jogszabályi szinten rendezzzék helyze­tüket. s bővítsék cselekvési lehetőségeik körét. A. L. Pető János, az egyesület főtitkára elmondta, a kiadók úgy gondolják: az állam ezzel az intézkedéssel nemcsak a vállalkozásokat hozza nehéz helyzetbe, hanem akadályozza a szabad információáramlást, amelynek egyik eszköze az újság. A papír áremelése is foglalkoztatta a konferencia résztvevőit, hiszen júniusban újabb drágulás várható. Elkép­zelhető, hogy néhány kiadó csökkenti lapja terjedelmét, vagy gyengébb minőségű papírt használ fel. Kérdéses azonban, hogy mit szól mind­ehhez az újságolvasó. A lapár­emelés logikus lépés lenne, ha az európai átlagárakhoz viszo­nyítják. Általában ugyanis egy napilap annyiba kerül mint egy liter benzin. Ilyen árat a magyar újságolvasó aligha tud megfizetni. Szó volt a szakmai fórumon a terjesztésről és az állami A Magyar Lapkiadók Egyesületének megyei szekciója felkérte elnök­ségét, hogy tiltakozzon a pénzügyminiszternél a papír és a nyomtatott termékek importját súj­tó 8 százalékos vámpót­lék ellen. Ezzel az állás­foglalással fejeződött he szombaton Balatonfü­reden a Magyar Lap­kiadók II. országos szakmai konferenciája. f f J okros Lajos pénzügyminiszter is ember. Ha egyedül J nem is, valószínűsíthetően kisebbségben maradok ezzel az egy ideig még minden bizonnyal vitatott meg­állapítással, annyi rosszat kiabáltak főkincstárnokukról az elmúlt két hétben. Mire alapozom egyszerű felismerése­met? Bokros úr rendelkizik egy sor olyan gyengeséggel, mely kétségkívül emberi tulajdonsággal ruházza fel. Hibázik, kijön a sodrából, érzelmei vannak, saját anyóssal rendelkezik, s bír némi fanyar humorral is. Meglehetősen szubjektív dolog vélt és valós hibái közül egyel kiemelni, nekem mégis a társadalombiztosításnak át­adandó vagyonnal kapcsolatos álláspontja a legelfogadha­tatlanabb. Nem az a határozott nem, vagy az alku, hanem az a kijelentése, miszerint lemond, ha a tébé megkapja a törvény szerint egyébként is neki járó vagyont. Ez kicsit zsarolásízű, amely különösen a diáktüntetésekkel, deviza­kiváltási rohammal idegessé tett héten hatott könnyűnek. Súlyosabb esetekre kellene tartogatni a lemondással való dobálózást. A többi emberi tulajdonságról a szombat délutáni Nyi­tott száj című televíziós műsorban adott kétségbevonhatat­lan bizonyságot. Vannak érzelmei, s a könnyeivel küszkö­dő nénike megélhetést firtató kérdésére kétféle választ adott. Egy emberit és egy közgazdaságit. Ennek kapcsán derült ki az is, hogy a létminimum alatt élő anyósékat neki kell támogatni. Ki mondhatja erre, hogy nem közülünk való. Igen, de a stílus. Ezt, vagyis a sokak számára irritáló felülemelkedést kérte számon az egyik hallgató a diáktün­tetések, valamint a műsorban adott rövid, s ettől talán túl magabiztosnak ható válaszok kapcsán. A felvetés elhang­zott, a támadás megtörtént, a reagálásra azonban nem ma­radt idő. A pénzügyminiszter pechjére véget ért a műsor, azaz úgy tűnt, a diáké marad az utolsó szó. rájutottak már a „vége főcím" sorai, amikor Bokros Im­Lí jos elveszítette türelmét. Ha nem a pénzügyminiszter­ről lenne szó, úgy mondanám: kiakadt. Szemtől szembeni mérkőzésre hívta ki a stílust kifogásoló, arcába kesztyűt dobó diákot, hogy konkrét felvetésekre konkrét válaszok­kal szolgáljon. Egy az egyben, ne pedig egy a sokezer elle­nében - mondta -, s egyátalán nem szemináriumvezetői hanghordozással invitálta párbajra támadóját. Elszánt­ságát mi sem bizonyította jobban, mini az, hogy a televízió­nak drága pénzen kiadott nagyierem helyett azt az egyetem jellemzően egyik legkisebb helyiségében is hajlandó lett volna megvívni. Ahova még a pénzügyminiszter is gyalog jár. /Éc^eJ-p /f/e cfií Z fi-o cégek privatizációjáról. Ezzel kapcsolatosan Pető János elmondta, hogy ebből az egye­sület nem maradhat ki. A Ma­gyar Lapkiadók Egyesülete részt kíván venni a posta-pri­vatizációban. Egyetlen kiadó sem kerülhet túlsúlyba, illetve monopolhelyzetbe a privatizá­ciót követően. Sm 20% árengedménnyel: - Pietra csempék IMÜL 8AU ~ Fa8yá110 Pad,óburkolók MODUL BAU KFT. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/474-481, 62/491-022 Szentes, József A.-u. 2 i Tel-: 63/314-011 Színházi világnap Harmincegyedik alkalommal ünneplik március 27-én a színházművészetet. Hétfőn este Humberto Orsini venezuelai drámaíró-rendező-pedagógus gondolatai hangzanak el az elő­adások kezdete előtt a Színházi világnapon. Szegeden egyébként kedden lesz legközelebb előadás. Ikarusok Angliába Újabb tíz. jobbkormányos 480-as típusú városi autóbuszt indítottak útnak az Ikarus mátyásföldi telepéről Angliába - közölte az autógyár. Erre a piacra az Ikarus az elmúlt hónapban szállította le a századik járművet. A szerelő­szalagokon a most kigördült buszokon kívül további tíz jár­mű szerelését végzik. Az ang­liai vevő újabb hatvan autó­busz vásárlását helyezte kilá­tásba. ezeknek várhatóan jövő év első negyedére kell elké­szülniük. • Optimista beállítottságra vall, ha valaki e pénzszűkös világban a területfejlesztés jövőjéről és környezetvéde­lemről beszél. Baja Ferenc környezetvédelmi és terület­fejlesztési minisztert a me­gyénket is érintő tervekről kérdeztük. • Az előző négyéves cik­lusban nem volt gazdája a területfejlesztésnek. Most törvény készül a területfej­lesztésről. Kiket, Magyar­ország mely régióit hozza helyzetbe az új jogsza­bály? - Azokat, amelyeknek kész programjuk van régiójuk fejlesztésére. A közpénzeket minél hasznosabban kell el­költeni. Programverseny lesz a területfejlesztésben, meg­szüntetjük az előző négy év kijárásos gyakorlatát. Ez Eu­rópához való csatlakozásunk egyik feltétele is. Az Európai Unióban ugyanis követel­mény a programozott terü­letfejlesztést. Az Európai Unió alapelvei szerint terület­fejlesztési forrásra csak régió, ország nem pályázhat. Ebből következően erősítenünk kell a regionális politikát. Az Eu­rópai Unió támogatási rend­szerének 40 százalékát fej­lesztésekre fordítja, s ezen összeg 30 százaléka területi kiegyenlítő támogatásokra © KÉRDÉS • A környezetvédelmi miniszterhez Kijárósdi helyett programverseny használható. Ha már most tagok lennénk, akkor ebből a keretből az ország hat régiója évente 30-60 milliárd forintot hívhatna le területfejlesztésre. Tehát e történelmi lehetőség­re fel keli készülnünk. Ehhez eszköz a készülő törvény. • Szeged térségébe gáz­turbinás erőmű telepítését tervezik. Ennek örüljünk vagy féltve környeze­tünket, tiltakozzunk? - Még nincs a kormány előtt az energia-koncepció, amiről még szakmai és fél­nyilvános vita folyik. A mi­nisztérium az energiatakaré­kosságra koncentrál, s arra, hogy a meglévő erőműveket környezetbaráttá tegyék. A szakma dolga az alternatívák kidolgozása. Dönteni a ma­gyar társadalomnak kell ar­ról. hogy milyen, víz-, szél­vagy gáz-energiarendszert használjunk. A minisztérium nem híve az atomerőművek­nek. De tudnunk kell: mi­közben az atomerőmű-mentes Európáról szónokolnak, ez a kontinens a leginkább szeny­nyezett: például Franciaor­szágban 40 reaktor működik. A környezetvédelmi és területfejlesztési minisztérium stratégiai munkacsoportja az alternatív erőművek, a napenergia hasznosításának népszerűsítésén fáradozik. • Jórészt másokra muto­gattunk, ha a Tisza vizé­nek romló minőségéről esett szó. Mit lehet tenni azért, hogy egyszer ismét ihassuk a Tisza vizét? Baja Ferenc - Illúzió a Tisza környe­zetvédelmi kármentéséről be­szélni addig, amíg néhány olyan szennyvíztisztító, mint amilyennek a szegedit terve­zik, meg nem épül. Ennek végső, a környezetvédelem szempontjából legfontosabb fázisától a minisztérium nem tud eltekinteni. A szegedi közgyűlésre vár. hogy megal­kossa a háromfázisú mű meg­valósítását kimondó rende­letét. Az a legfontosabb, hogy a munka elinduljon, de ga­rantálni kell, hogy nem fogják félbehagyni. Közben végre kell hajtani azokat a szakmai programokat, amelyeket ki­dolgoztak. Ez mégis nehéz, mert pénzkérdés. Újszászi Ilona

Next

/
Thumbnails
Contents