Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-27 / 72. szám

4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1995. MÁRC. 27. • Mégsem kell fizetni a szakorvosi vizsgálatért Csökkentik a táppénzeket Az államtitkár elmondta: a jövő hét csütörtökén kerül a kormány elé ismét az ügyire vezett stabilizációs csomag. Ennek az egészségügyet, a szociálpolitikát érintő részeiről folyamatos egyeztetések zajla­nak az érintett tárcák között. A felek úgy tűnik egyetértenek abban, hogy a megtakarításból származó többletet nem vonja el a központi költségvetés. Az egészségbiztosítás bevéleteit növelnék azok a ma még tisz­tázatlan összegű hozzájárulási díjak is, amelyeket bizonyos fogászati ellátások, szanató­riumi Szolgáltatások és a Bár a szakorvosi vizsgálati díj bevezetéséről a Nép­jóléti Minisztérium vezetőinek sikerült lebeszélnie a pénzügyeseket, nem kizárt, hogy bizonyos egészségügyi ellátásokért mégis fizetni kell a jövőben. Várhatóan a tápp nz mértéke pedig csökkeni fog - hangzott el a Magi ar Orvosi Kamara szombati budapesti fórumán, ahol Kökény Mihály népjóléti politikai államtitkár egye­bek mellett az egészségügyet érintő restrikciós tervekről szólt. betegszállítás igénybevétele esetén kellene fizetniük a bete­geknek. Ugyancsak a tb anyagi helyzetét javttaná a táppénz csökkentése. A tervek szerint a mai 75-ről 70-re, illetve a kór­házi táppénznél 60 százalékra mérsékelnék a táppénzt. Ezek­kel némileg ellensúlyozható a biztosttónak a forintleértéke­lésből, illetve a vámpótlék be­vezetéséből származó többlet­kiadása. Illés Béla, az egészségbizto­sító főigazgató-helyettese még­is úgy látja: tisztességtelen a térítési díjak ötletszerü~beveze­tése. Tarthatatlan az eddigi gyakorlat. Rögízteni kellene, hogy a befizetett járulékból mit tud finanszírozni a biztosító. A fórumon elhangzott: vár­hatóan országgyűlési határozat születik a kórházak átmeneti, az eddiginél 10 százalékkal magasabb szintű finanszíro­zásáról. Erre azért van szük­ség, mert amig a tb ez évi költ­ségvetését nem fogadja el a Parlament, az intézményeknél pénzügyi gondok vannak. Kö­kény Mihály szerint a pénz­ügyminisztertől ígéretet kaptak arra, az egészségbiztosító áp­rilis eleji közgyűléséig elkészül az idei költségvetési javaslat új változata. Ezt remélhetőleg Húsvét előtt már a Parlament is tárgyalhatja. MMHNHNRNHMNNHHMNMRMMMMMHMNI • A lillafüredi Palotaszállóban szombaton folytatta munkáját a Magyarországi Praktizáló Or­vosok Szövetsége (MAPOSZ) területi vezetőinek második országos konferenciája. A már ötezer orvostagot számláló szövetség másfélszáz küldötte a társadalombiztosítás jelenlegi helyeztét és jövőjét, valamint a gyógyszerállátás aktuális fel­adatait vitatta meg. A délután tartott sajtótá­jékoztatón dr. Sándor László, az Egészségbiztosítási Önkor­mányzat elnöke és dr. Kollai Balázs, a MAPOSZ elnöke bejelentette: megalakult a Praxis Nyugdíjpénztár és a MAPOSZB1 Egészségpénztár. Mindkettó feladata, hogy kiegészítse, szélesítse, gazda­gítsa azt az alapszolgáltatást amit a társadalombiztosítás nyújt. Például a társadalom­• Új egészség- és nyugdíjpénztárak Tízéves tagság kell biztosítás terhére lehet bizo­nyos gyógyszereket igényelni, bizonyos gyógyszereket vi­szont nem. A kiegészítő bizto­sítás viszont a gyógyszerek jóval szélesebb skáláját tudja támogatni. A Praxis a nyugdí­jak, a MAPOSZBI pedig az egészségügyi alapellátást kiegészítésére szolgál. Ez utóbbi szolgáltatásai például kiterjednek a prevencióra, a rehabilitációra, gyógyüdü­lésre, gyógyszer-támogatásra és különböző egészségügyi jellegű támogatások sorára. A nyugdíjpénztárnál legalább tíz éven át kell a belépőknek a tagdíjat fizetni. A nyugdíjba­menetelkor választhatnak: tfz évig kap tnagas értékű banki járadékot, vagy az egyéni számláján felgyűlt pénzt egy összegben felveszi. A befi­zetett összegek örökölhetők. A Praxis Nyugdíjpénztár 2000, a MAPOSZBI Egészségpénztár pedig 1200 forinba kerül ha­vonta azoknak, akik a házior­vosuknál kérik felvételüket valamelyik pénztárba. Mindkét pénztár nonprofit jelleggel működik, a tagok a pénztárak résztulajdonos-társaivá válnak. A Richter nem emel árat A Richter Gedeon Rt. ügy­vezetése annak ellenére sem emeli saját gyártású gyógysze­rei árát, hogy a forintleérté­kelés és a vámpótlék kivetése a gyógyszergyárnál is jelentős többletköltséget okozott, mivel emelkedtek az importból be­szerzett vegyianyagai árai ­derül ki a gyógyszergyár köz­leményéből. A gyár vezetése űgy ítélte meg, hogy a többletköltségeit a lakosság, mindenekelőtt a nyugdíjasok helyzetére tekin­tettel, átvállalja. így a széles körben használt Cavinton, Quamatel, Ednyt árai változat­lanok maradnak. Herpesz-előzésben az EPAVIR (4.) TERMÉSZETESEN SEGÍT! L egjobb lesz az elején kezdeni, vagyis annak összefoglalásá­val, amit eddig megtudtunk erről a nem mindennapi gyógyhatású ter­mékről. - ami a legfontosabb: megelőzi a herpes simplcx vírus tüneti ki­fejlődését - kitűnő és gyors hatása van a már kifejlődött esetre (3-5 nap!) - a legjobb magyar gyógyszerkuta­tási hagyományokon és széles körű nemzetközi ismereteken kitanult ku­tatócsoport munkája - klinikai vizsgálatok sorón az EPAVIR jelesre vizsgázott (megelő­ző hatása 50%-os!) E * s az eddig megismert tényeket kiegészíti talán a legfontosabb: az EPAVIR természetesen segít. Ugyanis mindkét komponense (a tengeri halak olajából kivont zsírsav és az aminosav) természetes ható­anyag. És ez miért fontos mindnyá­junknak? Nem csak azért mert kör­nyezetbarátok vagyunk és szeretjük természetet. Hanem mert az Minden gyógyszertárban kapható EPAVTR-nak nem lehet a szervezetre káros mellékhatása. Minden más gyógyszerrel együtt nyugodtan szedhető, sőt a nem éppen hasznos szenvedélyek rabjai is bátran fo­gyaszthatják. A terhesség mindegyik szakaszában segíthet a kismamák gondjain. És nem kell elzárnunk kisgyermekeink elől sem. Hiszen a gyakori gyermekkori herpeszt épp 3r -i olyan |ol lanná, minta főzi és teszi ártalmat­ilnőttek esetében. <ehát gyógyítóhatása teljes ere­I jével szervezetünk megvédésén és megkímélésén dolgozik. Hagy­juk, hadd fejtse ki ez az „előzé­keny" készítmény mindazt a jót, amelyet alkotói a mi érdekünkbe rejtettek el benne. Az utolsó folyta­tásban (29-én, szerdán) épp erről lesz szó. GYÁRIJA: BIORF.X Rt. FORGA1-MAZZA: PIIARMAREX, 1021 Budapetit. Ötvös J. u. 1-3-, T.: 136-76-37, fax: 176-17-31 I HÍR -1 KOMMENTÁR Adventista bibliaiskola A Magyarországi Adventista Egyház a Biblia elmélyültebb megismerése végett levelező biblia oktatást indít szegedi központtal. A Bibliai Levelező Iskolába az adventista egyház új szegedi székhelyén (6722 Batthyány utca 15.) lehet jelent­kezni. Az adventista bibliaiskola célja nem elsősorban a Biblia „tudományos" megismerte­tése, és egyáltalán nem a szentírás valamely teológia né­zőpontjaiból való értelmezése. Az iskola kezdeményezői sze­rint inkább az, hogy az em­berek nagyobb gondolkodási jártasságot szerezzenek a bibliai tanításokban és jobban kiismerjék magukat a bibliai történetek között; egyszóval: vegyék többször kézbe a Bib­liát. Az iskolába bárki bei­ratkozhat, nincs felekezeti vagy más korlátozás. Beiratkozni levelezőlapon lehet; ezután az iskola újabb és újabb bibliai témájú, tárgyszerű és lelki kér­déseket egyaránt tartalmazó Ivet küld el a jelentkezőhöz; ezeket kell kitöltve visszakül­deni. A válaszokat kijavítják és értékelik, majd az eredmé­nyeket összesítik. A rendszer egy amerikai program magyar adaptációja. A Bibliai Leve­lező Iskola Bibliát is küld an­nak, akinek nincs. S. P. s. MIRŐL IRT A DM? A pénztárak a tagsági díjakból befolyt pénzt kötelesek az utolsó fillérig a meghatározott tevékenységre költeni. A lil­lafüredi konferenciának egyik legfontosabb feladata felké­szíteni az ország minden részéből összesereglett MA­POSZ vezetőket arra, hogyan történjen meg a két űj pénztár helyi st^rvezeteinek kiépítése. Az űj pénztárakba már néhány napon belül jelentkezhetnek az érdeklődők, vagy a MAPOSZ területi, megyei, városi szerve­zeteinél, vagy pedig a házi­orvosoknál. DÉLMAGYARORSZÁG 80 éve Utolsó posta Przemyslböl Urbanek Istvánná űrnő, Urbanek István honvéd fő­hadnagy felesége a tegnap postával tábori levelezőlapot kapott, amely nem tartalma, de kelte és a hely miatt, ahonnan jött, bátran törté­nelmi okmányszámba megy. A rendes formájú és kiál­lítású tábori levelezőlapot teljes szövegében itt közöl­jük. A szöveg: Kelt Przemysl, 1915. március 22-én. Édes Rózsikám. szeretett Gizikém! Egészségem jó, mindnyájan a jó Isten ke­zében vagyunk. Remélem, egészségem továbbra is oly jó marad, tehát aggódnod nem kell. - Ezerszer ölel— csókol. A keltezésből látni való, hogy ez az írás a vár elesté­nek napjáról való és bizo­nyára az utolsó repülő pos­tával jött ki a híres várból. (1915. márc. 27.) DÉLMAGYARORSZAG 40 éve Egy kalapácsos daráló A miháiytelki Szabad Ti­sza Termelőszövetkezeti Csoport a megalakulás óta a termelésben igen szép ered­ményeket ért el. Közös vagyon szerzéséről eddig még nem lehetett szó, mert - mint ahogy az alapszabály előírja - az őszi és tavaszi vetések után egyénileg művelik földjeiket. Régi vágyuk volt azonban, hogy a III—as típusú termelőszö­vetkezetek példáján haladva közös vagyont is gyűjtse­nek. Most az elmúlt napok­ban - az évek óta gyűjtö­getett pénzből - vásároltak egy szép új kalapácsos da­rálót: nyolcezer forintba került. A darálóüzemet ha­marosan felszerelik és meg ÍS kezdi a működését. (1955. márc. 27.) DÉLMAGYARORSZÁG 4M Csapás a borászokra Szándékosságról bizo­nyára nincs szó, mégis úgy tűnik, mintha a mezőgaz­dasági tárca - egy karácsony táján hozott rendeletével ­készakarva kívánná tönkre tenni az alföldi borterme­lőket - hangzott el kedden Kecskeméten az Alföldi Szőlészek és Borászok Egyesületének közgyűlésén. E rendelet szerint ugyanis asztali bort egyáltalán nem lehet a termőhely és a fajta megnevezésével forgalomba hozni. Ugyancsak tilos a cimkén a termőhelyet és a fajtát feltüntetni számos, az Al­földön termelt minőségi borfajta esetében, mivel ezek hiányoznak az új or­szágos címjegyzékből. (1991. márc. 26.) Az első AIDS-beteg nem volt AIDS-es Az első férfi, akiről azt hitték, hogy AIDS-ben halt meg, nem volt AIDS-es. Ezt a leleplezést az Independent című brit napilap közölte. Az újság szerint a szöveteket, amelyekből a diagnózist meg­állapították, nem az AIDS-es­nek vélt halott testéből vették. A szóban forgó férfi 1959­ben halt meg. A tudósok, akik legutóbb újólag megvizsgálták a szövetmintákat, két lehetősé­get emlegetnek: vagy össze­keverték a szövetmintákat a la­boratóriumban, ami valószí­nűtlen, vagy szánt szándékkal AZ iFJUSAGi HÁZBAN ma: 17 órakor: Ötórai tinitea - Babonák; holnap: 18 órakor „Reg­gel". Kelemen Zoltán ver­seskötetének bemutatója. Bevezetőt mond: dr. Ilia Mihály irodalomtörténész. A költővel beszélget: dr. Fried István irodalomtör­ténész. Közreműködik: Ke­lemen Zoltán - gitár; Bukta Imre képzőművész kiállítása. flMNMMMMMMMMM IdmJ PROGRAMAJÁNLAT MA A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 14.30-17 óráig diákújságírók, suli tévések, sulirádiósok találkozója. TANÁRI HANGVER­SENYT rendez a Király-König Péter Zeneiskola délután 6 órá­tól, a Tábor utca 3. szám alatt. A GYÓGYÍTÓ KÉZ KLUBBAN (Kálvária sgt. 8.) 18 órától Gyógyító energiák a szférából címmel tart előadást Becsei József. A NEMZETI FILHARMÓ­NIA bérleti hangvrsenye a Szegedi Konzervatóriumban, este fél 8 órától. Horváth László (klarinét, altszaxofon). Bársony László (mélyhegedű) és Körmendi Klára (zongora) műsorán Milhaud-, Satie-, Takács Jenő-, Schumann- és Mozart-művek szerepelnek. SZOTÉKA: 20 órától Stro­hiem: Gyilkos arany című filmjét vetítik a SZOTE ok­tatási épületében, a Bevezetés a filmművészetbe sorozatban. A TAMÁSI ÁRON KLUB­BAN 20.30 órától Dalaim könyve - Dinnyés József estje. A JATE KLUBBAN 21 órától a Magyar Atom Blues Brothers Jimi Hendrix emlék­koncertje. HOLNAP NAGYOTHALLÓKNAK klubfoglalkozást tartanak 14 órai kezdettel a Bartók tér 4. szám alatti klubban: Szeged vetélkedő. INGYENES JOGSEGÉLY­SZOLGÁLAT működik az Ifjúsági Információs és Ta­nácsadó Szolgálatnál (Arany J. u. 7., tel.: 310-310), 14-16 órá­ig­A SZÁZSZORSZÉP GYER­MEKHÁZBAN 14.30 órától autós-vetélkedőt rendeznek. A TAMÁSI ÁRON KLUB­BAN 18 órától videómozi: olasz filmek olaszul - I soliti ignoti; 22-kor Per u pugno di dollari; 19 órakor Csodálatos rovarok címmel Gyovai Ferenc cserélték fel azokat. Amerikai tudósok arra a megállapításra jutottak, hogy azok a szövetek, amelyeket manchesteri orvo­sok egy AIDS-ben elhalálozott személy szöveteinek tartottak, valójában egy 1990-ben el­hunyt embertől származnak. A kutatócsoport, amelyet dr. Dávid Ho és dr. Aarin Dia­mond, a New York-i egyetem professzorai vezettek, az 1959­ben meghalt férfi szöveteiben egy olyan HIV vírust találtak, amely csak 1990-ben vált ismeretessé és szerintük 1959­ben még nem létezett. előadása a környezetvédelmi klubban. " A LEGYÉL A BARÁTOM KLUBBAN (Kossuth L. sgt. 53.) A gyógyszerfogyasztás és gyógyszerellátás mai gya­korlata címmel lesz előadás. NÖVENDÉKHANGVERS ENY - a Király-König Péter Zeneiskola növendékeinek hangversenye XX. századi magyar zeneszerzők műveiből - 18 órakor a Konzervatórium nagytermében; 19.30 órától ugyanott kamarahangverseny. BARTÓK EMLEKHANG­VERSENY a zeneszerző halá­lának 50. évfordulója tiszte­letére, este 7 órakor a Bartók Béla Művelődési Központban. A JATE KLUBBAN 19 órától Táncház. Vendégek: Berecz András, Agócs Gergő hagyományőrző és néprajz­kutató, a Kontorás zenekar. Házigazda: a JATE Solymossy Sándor Táncegyüttese. A SZOTE KLUBBAN 20 órától Sirtos koncert, görög táncház.

Next

/
Thumbnails
Contents