Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-10 / 59. szám
24 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1995. MÁRC. 10. • J Nőnapi bűnügyek Meglehetősen jó órabérük volt a/oknak az ismeretlen tetteseknek. akik minap alkalmából másfél millió forintot raboltak Hódmezővásárhelyen. Történt, hogy B. Andrea és barátja. N. Norbert este tíz felé hazaérkezett, s ki tudja, mi járhatott a fejükben, amikor a tettesek fegyvernek látszó tárgyat nyomtak az oldalukhoz. Ezután felkérték a párt. adják át értékeiket, majd készpénzzel, arannyal felszerelve távozlak. A zsákmány ériéke másfél miliő forint, a tettesek azonban búcsúzóul még egy „tréfát" kieszeltek: áldozataikat a lakás fürdőszobájának gázcsövéhez bilincselték. Csongrádon is kellemes nőnapi meglepetést szerzett magának egy ismeretlen tettes. Március k-ra virradó éjjel lefeszítette az Alkotmány Tsz. irodájának lakatját a Szabadság utcában, hasonló módszerrel a trezort is kinyitotta, s onnan elemelt ötszázezer forint. A nyomozás mindkét ügyben nagy erőkkel folyik. Traffipax megveben nu városok körzrtéjetentns közlekedési akcióra a járművezetők - Szeged: 5 és 7, valamint 15 és 23; Kistelek: 9 és 14; Hódmezővásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! ® m SZAB0 AUTÓHÁZ Autószalon, szerviz áY'313-309 V 30 93 ® m Öt ember égett el elevenen szerda este az orosz főváros közelében fekvő Noginszk városában. miután tűz ütött ki egy faházban. A tragédiát az okozhatta, hogy az ittas társaság óvatlanul bánt a tűzzel, és a lángba borult faépület pillanatok alatt porig égett. Oroszországban a szovjet időkhöz hasonlóan március nyolcadika, a Nemzetközi Nőnap munkaszüneti napnak számit. A tavaszias időben számos moszkvai döntött úgy. hogy vidéki nyaralójában, vagy vendégségben tölti az ünnepel. Az. alkalmai kihasználva ilyenkor sokan a pohár fenekére néznek. • Nem Anita: - Jó reggelt, fiam! - Jó reggelt, édesanyám! - Mit álmodtál éjszaka? - Sajnos semmit. - Se-em-mi-il? - Semmit. - Nem lehet, hogy csak elfelejtetted? Gondolkozz csak, fiam! - Nem felejtettem el, nem álmodtam semmit. -Ne-em? - Nem. - Hát ezért feküdtél le, hogy ne álmodj semmit? - Nem, nem ezért. - Ezért kaptál tegnap este vacsorát, ezért tömtem beléd azt a rengeteg túrós kalácsot, hogy még egy icipicit se álmodj?! - Nem, nem ezért, édesanyám. - Ezért neveltünk, iskoláztattunk, járattunk pszichiáterhez, fogorvoshoz. Podmaniczky Szilárd íülhMbm ezért vittünk el a röntgensebészetre, hát ezért tanítottalak meg sakkozni, biciklizni, sütni-főzni, kenyeret dagasztani százasból visszaadni, hullahoppozni? Ezt nem teheted szegény édesanyáddal1 - Bocsánatot kérek, édesanyám, véletlen volt. — Szóval most bocsánatot kérsz, mert bűnösnek érzed magad! Ez a hála mindazért, amit érted lettem hogy most bocsánatot kérsz tőlem? Hát így neveljem az ember gyereket! .— Ne haragudj, édesanyám, többé nem jog elléfordmlmi. - MegbizihenaniLm vagy. Mindenemet neked -adtam, a jmtűolságcm is abból állt, hogy kenyereit adjak a szádba. Nem tamuhtam tmább, csakhogy felneveljelek, és most mindem kodba, a semmiért csináltam" — Ne sírj, édesanyám visszamegyek az ágyba és gyomon á/kmoddk neked in ilamiit. ígérem, sikerűim fog. most biztosam, mncgdlmadok neked mindent, amit csak akarsz, többé nem fog előfordulni hogy anélkül ébredjek fai hogy nem álmodtam neked semmit, ígérem csak ne sírj. A hájppogés eHhaMad, az anya elalszik a székem, kezei ölébe kulinak. feje kebleire borul. A fiú nézi, szomorúan és tehetetlenül áll ekőtte kékcsíkos pizsamában„ mezítláb. Déltől a szegedi és szombathelyi stúdió kinál délutáni kikapcsolódást a Sziesztában. A műsorban - többek között - ellátogatnak az ország legidősebb színésznőjéhez, elkísérik Fodor Gábor művelődési minisztert szentesi látogatására, bemutatják a kerékpáros balesetek okait és beszámolnak a Szegedi Boszorkányok FC martinique-í sikereiről. Az állandó rovatok közül ezúttal a környezetvédelmi magazint, a Zöld Földet láthatják. A Szieszta délben, 12 órakor jelentkezik és délután fél 3-ig tart a TV2-n. Szerkesztő: Csetkovits Csilla. Viharlámpa a Tantuszban Az United Way Délmagyarország Alapítvány, az ANTSZ más szervezetekkel együttműködve Viharlámpa címmel kétnapos egészségvédelmi rendezvénysorozatot szervez a hétvégén a Tantus/ Művelődési Házban. A kellemes szórakozást is nyújtó akció keretében - amelynek fővédnöke dr. Csenke László alpolgármester lehetőséget biztosítanak arra. hogy az. érdeklődők térítésmentesen meggyőződhessenek egészségi, fittségi állapotukról. Szombaton 10 órakor kezdődő rendezvényt dr. Básthy Gábor alpolgármester nyitja meg. A programban középiskolások vetélkedője, sportszervásár, szerencsekerék, filmvetítés éppúgy szerepel. mint fittség-méiés (műszeres vitálkapacitás-mérés, a légzési és keringési rendszer vizsgálata), az érrendszeri és daganatos betegségek szűrése, tüdőszűrés, egyéni pszichológiai és életmódtanácsadás. Szomhalon II lírától jógabemutató. 14 órától beszélgetés ismert természetgyógyászokkal. 16' órától neves szakemberek közreműködésével Viharlámpa fórum az AIDS-ről, a drogtól és az öngyilkosságról. Vasárnap 11 órától sportbemutatót, 15 órától acrobík-bemutatót és Sportkeresztmetszet címmel vitafórumot rendeznek. 17 órától a polgármester részvételével rekreációs fórum kezdődik. • Tűzhalál pohárral • Veszélyes játék Kigyulladt a függöny a Budapesti Kamaraszínház főpróbáján. az. előadás részét képező tűzijáték bemutatásakor. Az eseten okulva azonban a rendezőt úgy döntött: a további előadásokból e veszélyesnek bizonyult jelenet kimarad. • Jobb válláról a bal vállára A Karlovy Vary közelében levő Ostrov nad Ohri magánkórházában ugyancsak meglepődött az altatásból felébredő 34 éves Michal Faraga, amikor rádöbbent, hogy a beteg jobb válla helyett a bal vállát műtötték meg. A Mladá Fronta Dnes című lap idézi a pácienst, aki kijelentette: „Amint rápillantottam a jobb vállamra, elégedett voltam. Amikor azonban a bal karommal be akartam takarni a (megoperáltnak vélt) jobb vállamat, megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy nem tudom megmozdítani". A bányász egymillió korona kártérítést követel a kórháztól. A kórház főorvosa azonban úgy vélekedik, hogy kollégái „orvosi szempontból nem követtek el hibát," mivel Faraga mindkét vállán arthrosisban szenved. Különben is, csak kis beavatkozás történt és a műtétet végző orvos jól látta el feladatát - így a főorvos. Faraga mindenesetre határozottan elutasította a kórháznak azt a javaslatát, hogy ezekután operáltassa meg a jobb vállát is. • Weninger Richárd karmester, hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Szegedi Konzervatóriumának igazgatója lesz a Móra Ferenc Múzeum „Beszélgetés kortárs művészekkel" című sorozatának vendége ma este 6-kor a múzeum dísztermében. Az esten közreműködnek: Felletár Melinda hárfaművész, valamint Varga Donát, Bódás Ágnes, Megyes Kriszta és Joób Gergely a konzervatórium növendékei. Az est házigazdája: dr. Trogmayer Ottó. Hiába böngészte boldog izgalommal és várakozással Mihály Attila hétfői lapszámunkat: nem találta meg benne nevét. Holott kiérdemelte az elismerést. ugyanis Az idegenek köztünk vannak című fantasztikus képzőművészeti pályázat egyik nyertese lett Attila, de mi Anitára kereszteltük. Szóval a nagyoknál a győztes: Mihály Attila. Cápafalók védőlevese A cápákkal való kegyetlen bánásmód miatt leállíttatta egy tévéreklám sugárzását az American Express utazási iroda. A filmecske egy hongkongi cápa-ételbárba invitálta a közönséget, ám miután a állatvédők felvilágosították az American Express illetékeseit arról, hogy milyen kegyetlenek a cápavadászok vagy -halászok, a cég megértően elállt a propagandától. Ázsia környékén a cápaállomáro az. utóbbi időben fogyatkozni kezdett, mivel egyre élénkebb a kereslet a cápafalatok, elsősorban a kegyetlennek bélyegzett állatok uszonya iránt. Állatvédő csoportok már korábban támadásba lendültek a cápák oltalmazásáért, elsősorban azt kifogásolják, hogy a halászok gyakran csak lemetszik az állatok uszonyát, és azután egyszerűen visszadobják őket a vizbe, lassú és kínos halálra kárhoztatva a ragadozókat. Egy tányér cápauszony leves egyébként Hongkongban legkevesebb háromezer magyar forintnak megfelelő összegbe kerül, de a legelőkelőbb éttermekben tízezer forintot kóstál. A reklámban egyébként a hongkongi cápabár tulajdonosa azzal próbált még külön is kedvet csinálni a cápauszony leveshez, hogy afféle védőételnek minősítette, mondván: ő már annyi uszonyt evett, hogy ha a tengerbe ugrik, a cápák iszonyodva menekülnek mellőle. Kóbor ebből kolbász Kutyából Marokkóban sem lesz szalonna, de kolbászt azért mégiscsak sikerült készíteni, azután pedig az előállítót sikerült előállítani a bíróságra. A gyanús hentesárut egy 28 éves casablancai férfi produkálta, és a kutyakolbászért nyolc évet kapott, továbbá 3 ezer dirham - nagyjából negyvenezer magyar forintnak megfelelő — pénzbüntetést.. A szigorú (Héten oka. hogy Marokkóban tőrvény tiltja a kontyafaűs forgalmazását és fogyasztását. Az utólagos kalkulációk szerinti a cold dog termékhez Abdalafa Benhadzsia - a kutyakolbisz atyja — hetente átlagosan Húrom kóbor ebet doOgouwltt ifeL Isatirakw hasak wá1101 . A I A bécsi Dorotheum árvetésén átszámítva 4300 márkáért kelt el egy jelentéktelen fekete kődarab, amelyben több mint száz évvel ezelőtt Santorin görög szigeten Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné megbotlott. A Dorotheum erről szóló szerdai bejelentését ismertetve a dpa emlékeztet rá. hogy „Sissi," aki el is esett a botlás következtében, emlékül magával vitte Bécsbe a kődarabot és levélnehezékként használta. A minapi árverésen egyébként 20 000 márkának megfelelő összegért kelt el egy ismeretlen festőnek a fiatal császárnéról készült képe. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" mindennap 16 18 óni lo/nd a 94.9 MHr-a la DANUBIUS huHamhossani k Hirdetésfelvétel. Szeged, Párizsi krt. 32. TeL: 325-930, 323-811 Tel./Fax: 491-119 • Fotók az aulában A JATE aulájában (Dugonics tér) ma 16 órakor dr. Polner Gábor matematikus fotókiállítását nyitják mag. A műveket dr. Bohus Mihály, az informatikai tanszék vezetője ajánlja az érdeklődők figyelmébe. A kiállítás március 17-ig naponta 10-18 óra között tekinthető meg. • Kedvezmény nyugdíjasoknak A Szegedi Fürdő és Hőforrás Vállalat ismét kedvezménnyel kedveskedik vendégeinek. A Termálfürdőben (népszerű nevén a „gombában") ezúttal március valamennyi szombatján és március 15-én a nyugdíjasok díjtalanul vehetik igénybe a szolgáltatásokat. geri óriás 25 I a parttól akadt I Szakértők < hogy ezekben ; • érkeznek oda és októberbe* aaár lávának. Egy nagykereskedő 55M dalárt fizetett vaL az ESSZ < fa' iFÁORóante • közölte, hagy a köretkem 15 i hilfilili idill 11 lemén* smint a logyaszA szokomtroil több kel lemet tens meglepetéssel találkoznak (ezekben! a napokban az autó tok az osztrák gátakon: a rendőrség nagyszabású és minden áthaladóra kiterjedő razziákat tart. A oéfl a febnrár eleji burgenlandi és tavaly augusztusi klagenfurti bonnbamcnénylők kézzekeritése. Emellett a hét közepétól ételbe léptek a/ új. a korábbinál sokkal szigorúbb közlekedésrendészeti szabályok. Alaposan megemelték a közlekedési kihágása elkövetők büntetésének mértékét: a kisebb szabálysértésért 1000 és 10 ezer schilling közötti összeg a tarifa, míg a súlyos esetek záróvonal átlépése, előzési tilalom figyefagen kívül hagyása. gyermekek veszélyeztetése védett átvonaafoin - akár 30 ezer schillingbe is keriMhetmek. A szonda elszíneződése, annak gnértékétől függően, ezentúl ggniniiunrau $ ezer. maximum 50 ezer schilling büntetést von maga gutám. Még enmél is snílyosabb eszköze is van a rendőr ségmek: amennyiben az autó sebessége az előírt korlátozást 40 kilométerrel meghaladja 30 kilométer helyett 70 kilométerrel száguld át az illető a védett úton —„ a reigdőrségigek joga van bevonni a jogosítványt. E szabályok alól a külföldiek sem kivételek. A magyar autósok is gyakoribb elle nöraéste és szigoníbb bírságolásra számíthatnak. ö ite* mi\ /^HÁZTARTÁSI VEGYI ÁRU NAGYKERESKEDÉS NYÍU! U:«tímítVM4 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig többnyire felbős idő várható. Több órám át süt a nap. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7-12 fok között alakul.