Délmagyarország, 1995. március (85. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-11 / 60. szám
a A Szegedért Alapítvány díjldoszté gálaműsora Az idén a hatodik alkalommal rendezik meg a Szegedi Nemzeti Színházban a Szegedért Alapítvány díjátadási ünnepségét. A ma, este 7 órakor kezdődő gálaműsorban (amelyet felvesz a Magyar Televízió) kitűnő művészek lépnek fel: Bálint János fuvola-, Szecsődi Ferenc hegedű-, Paulkovits Pál gitár- és Oravecz György zongoraművész, Gregor József és Misura Zsuzsa énekművészek, Pál Tamás karmester. Janik László színművész, a Liszt Ferenc Kamarakórus Illés Mihály vezényletével és a Weiner Leó Kamarazenekar Weninger Richárd vezetésével, a Szegedi Kortárs Balett és a Pavane Táncegyüttes. Az alapítvány soros elnöke, Zoltánfi Zoltán a Szegedi Kábelgyár igazgatója mond köszöntőt és átadja az idei fődíjat Péter László irodalomtörténésznek. A kuratóriumok döntése alapján a tudományos dijat ezúttal Telegdy Gyula akadémikus veszi át, a művészeti kuratórium kitüntetettje Baka István költő, a társadalmi kuratórium pedig Szőke Péternek, Szeged rendőrkapitányának ítélte a díjat. (A díjazottakat az 5. oldalon mutatjuk be.) Tegnap reggel 7 óra 20tól 20 percen át szünetelt Szegeden a 4-es villamosjárat Tarján irányába, ugyanis a 7,. Nagy cukrászdánál lévő megállóban történt egy aprócska baleset. Megállt a 80l-es pályaszámú „sárga". Kinyitotta ajtait. Az egyik utas leszállását követően bekerült a villamos alá. Kiderült, az illető nem banánhéjon csúszott meg. Egyszerűen többet ivott a kelleténél. Mire a villamosvezető és a segítőkész utasok kihalászták, addigra negyed óra telt el. Nagy kérdés: vajon korán reggel még részeg volt az úr, avag\~Wtft? V. F. S. SHAVING PRODUCTS A KÉTÉLŰ SZŐRSZÁLHASOGATÓ Területi Márkaképviselet: Métisx Szeged, Kossuth L. sgt. 1 35. tgwedthité. Telefon: 06/63/45S-100, 06/30/433-SS4, 06/63/494-1 SS Aki a joghézagokat keresi „- Elárulja ars poétikáját? - Nem titok: «Amit ma megtehetsz, tetted volna meg tegnap®. De van egy másik is; «Mindig kerestem a joghézagokat, és azokat használtam ki egyéni és megbízói érdekből®." Ilyen, s egyéb, komoly erkölcsi tartásról tanúbizonyságot tevő kijelentéseket tesz Szeged egyik ismert ügyvédje - az általunk a Stefánia melléklet első oldalán közölt interjúban. Népszerű az átalányadó a vállalkozók körében derült ki az adóhivatal legutóbbi összesítéséből. Az év eleje óta több mini 74 ezren jelezték, hogy ezt az adófizetési módot választeddig is működő egyéni vállalkozók sorából csaknem 57,5 ezren jelezték az éves bevallásukon az átalányadó választásának szándékát. Ugyanakkor az év eleje óta az APEH-nél bejelentkezett majdnem 38 ezer egyéni vállalkozónak majdnem a 40 százaléka választotta ezt az újfajta, kedvezményes adózási formát. LMAGYARORSZAu SZOMBAT, 1995. MÁRC. 1185/60. ALAPÍTVA: 1910-BEN ARA: 19,50 FT sak a tű/védelemben. Tesztet oldottak meg. majd Nikorics Ottó őrnagy, tűzmegelőzési osztályvezető villámkérdéseire válaszoltak. A laktanya udvarán tömlőszerelési versenyre sorakoztak fel a gyerekek. Ugyancsak a szabadban rendezték meg a leglátványosabb versenyszámot, az oltást. Hatkilogrammos poroltóval rohamozták meg a felsős tanulók a tálcán lobogó lángnyelvet. A vetélkedő első helyezettje a szegedi Madách iskola csapata (Mészáros Zsófia, Gamsz Árpád, Tarnay István, felkészítő tanár Husztik Csaba) lett. Második Kiszombor. harmadik a vásárhelyi Dózsa. Áprilisban a szegediek képviselik majd Csongrád megyét a csillebérci országos döntőn. (Fotó: Schmidt Andrea) Tüzeskedő diákok • A Csongrád Megyei Tűzoltóparancsnok ságon diákok vetélkedtek tegnap délelőtt. A negyedik alkalommal kiirt országos tűzvédelmi verseny megyei döntőjét tartották Szegeden. a Napos úti laktanyában. A szegedi Madách, a vásáhelyi Dózsa, valamint a felgyői, a kiszombori és a fábiánsebestyéni általános iskola tanulóiból álló csapatok mutatták meg, hogy mennyire járato- A lezárt szekrényekben vannak a szolgáltatási csoportoknak megfelelően előkészített csatlakozó szerelvények, ezekre csatlakoznak a lakások induló kábelei - magyarázza Maga a csillagpont - s az áhított ci Csábi László, a Kábeltelevízió Rt. ügyvezető igazgatója. Két hónapja tapasztaltuk azt, hogy hétvégenként - módtontok. (Fotó: Somogyi Károlyné) szeresen - három-négy ilyen szekrényt törnek fel és tesznek tönkre. • Mit visznek el a szekrényekből? - Két típusú szűrő található benne, az egyik az ón. zárószűrő, ami a nem HBO - előfizetők irányában kizárja a kódolt jel vételét. A másik szűrő az éppen ellenkező funkciójú descrambler. ami a kódoltból állít elő a tévékészülék számára hasznos jelet. Mind a kettői el szokták vinni általában, bár a feketepiacon ebből csak a dekódoló értékesíthető Történt azonban más jellegű eset is, amikor azt vettük észre, hogy valaki illegális módon az HBO-t bekötötte olyan előfizetőnek is. aki nem jogosult a mozicsaloma vételére. Nyilván feltételezhető az érintett lakó érdeke, ám nagyon nehéz ezt bebizonyítani, hiszen amikor rákérdezünk, rendszerint ők csodálkoznak a legjobban az egészen. • Mekkora az ériéke ezeknek a szűrőknek, vannak információik a feketepiacról? — Az utóbbi időkben, az átépítésekkel alaposan leértékelődtek a kalózdekóderek árai, kezdetben 2-3 ezer forintba kerültek, ma pedig már 500 forintért is kínálják őket. (Folytatás a k oldalon.) m A kábelbirodalom garázdái Keresik a csillagpont-rombolókat Csillagpontosítás - ügyben nehéz lenne újat mondani olvasóinknak, hiszen oly sokat írtunk már a Kábeltelevízió Rt. rendszerén végrehajtott fejlesztésektől. Most azonban mégis van egy meglepő hírünk: lopják a csillagpontokat! Egészen pontosan: rendszeresen feltörik a lépcsőházakban felszerelt elosztószekrényeket, s onnan ellopják a beépített szerelvényeket. A rendszerfejlesztés során minden lakóhoz önálló vonalat vezettek a Kábeltelevízió Rt. szakemberei, a lépcsőházakban ugyanis, kialakítottak egy elosztószekrényt, ahonnan kiindultak az egyes lakásokba televíziójelet vivő kábelek. Ez a csillagpont tulajdonképpen a rendszer egyik lelke: Honnan lesz pénz „tojóra"? Dr. Buja Ferenc miniszter Sze Régiónk környezeti állapotáról tájékozódott, a megye polgármestereivel a készülő területfejlesztési törvényről vitázott, a Bay Zoltán Intézetbe látogatott tegnap dr. Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter. Szegedre több mint egy órás késéssel érkezett a miniszter, mivel Budapestről jövet útba ejtette Szajolt, ahol a MOL egyik legnagyobb telephelyén bekövetkezett kömyezetszenynyezésról tájékozódott. A környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter szegedi látogatásának első állomása az Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség volt. Dr. Major Tibor igazgató és •den. (Fotó: Schmidt Andrea) * munkatársai belső ügyekről tájékoztatták a minisztert és megismertették a régió környezeti állapotával, a megoldásra váró problémákkal. Elhangzott, hogy ez a térség közepesen szennyezett. A szegedi polgármesterrel, dr. Szalay Istvánnal is találkozott a miniszter: szóba került a szegedi szennyvíztisztító, a kórházi hulladékégető, a FÉMSZELEKT-hulladék ügye, az újszegedi Holt-Maros rehabilitációja és a városi közlekedés korszerűsítésének lehetősége. Tisztázódtak a tényleges és látszólagos nézetkülönbségek. (Folytatás a 3. oldalon.)