Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-16 / 40. szám
CSÜTÖRTÖK, 1995. FEBR. 16., 85/40. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 19,50 FT Egyelőre nincs kegyelem Jelenleg nincs folyamatban közkegyelem előkészítése - mondta Tőkésné Bánki Edit, az Igazságügyi Minisztérium kegyelmi főosztályának vezetője sajtótájékoztatón. A büntetőeljárási törvény február 15-én hatályba lépő módosításának a kegyelmi eljárást érintő vonatkozásait ismertetve szólt arról, hogy a hatóság továbbra iS kezdeményezheti hivatalból a kegyelmi eljárást, de ezután csak a terhelt, annak közvetlen hozzátartozói és a meghatalmazott védő nyújthat be kegyelmi kérelmet. A tegnap délutáni találkozójuk a hatodik volt a Szegedért Alapítvány elnöksége és három kuratóriuma tagjainak azoknak az üléseknek a sorában, melyeket az adott év fődíjának, s három díjának odaítélése céljából hívnak össze - immár 1990 óta minden kora tavaszon. Ugyancsak hatodszorra döntöttek a kuratóriumok tegnap arról is, hogy mely pályázatokat részesítsenek anyagi támogatással együttjáró - kedvező elbírálásban együttesen három millió forint értékben. Az 1995-ös esztendő fődíjasa Péter László irodalomtörténész, a tudományos kuratórium díjazottja Telegdy Gyula akadémikus, a művészetié Baka István költő, a társadalmi-állampolgári kuratóriumé pedig Szőke Péter városi rendőrkapitány lett. (Részletek az 5. oldalon.) A Diófánál vásárlókat várnak - nem fotósokat. (Fotó: Schmidt Andrea) Piaci törvények a piacon Még az előző közgyűlés hozta meg azt a határozatot, mely az utcai ideiglenes zöldség-gyümölcs árusítást szabályozza. A rendelet a kijelölt helyeken való árusítást, és az erre a tevékenységre vonatkozó köztisztasági szabályokat is tartalmazza. Az eladóknak eladni a kijelölt területen és csakis az erre a célra rendszeresített igazolvány birtokában lehet. A rendelet meghozatala óta már eltelt néhány hónap, s ez idő talán elegendő a számvetésre. Annál is inkább, mert a téma sokakat érintő, amit bizonyít, hogy több olvasói megkeresés is érkezett szerkesztőségünkbe általában kifogásolva, hiányosnak ítélve a határozatot. (Riportunk a 7. oldalon.) Miért kakukktojás a tyúktojás? Hastáncosnő a Tantuszban • Észak-Korea felbontja? Nukleáris huzavona Észak-Korea szerdán azzal fenyegetőzött, hogy felbontja az Egyesült Államokkal kötött nukleáris megállapodást, amennyiben Washington megpróbálja Phenjanra kényszeríteni a dél-koreai könnyűvizes reaktorok elfogadását. - Semmit sem veszítünk azzal, ha a megállapodás most összeomlik az arcátlan dél-koreai hatóságok miatt - jelentette ki az észak-koreai külügyminisztérium szóvivője. Phenjan és Washington tavaly októberben Genfben egyebek között abban állapodott meg, hogy az Észak-Koreában működő grafitfékezésű jongbjoni atomreaktort két könnyűvizes reaktorral váltják fel. Washington szerint ÉszakKoreában ugyanolyan reaktorokat keli üzembe helyezni, mint amilyenek Dél-Koreában működnek. Szöul korábban ugyanis beleegyezett, hogy állja az átállási költségek oroszlánrészét. Phenjan azonban nem hajlandó elfogadni déli szomszédja ajánlatát. • Fogyasztói árak januárban m Hiányzik a szociális háló Gyorsul az infláció Moisescu úr, aki Funar ellentéte Szegeden járt Arad polgármestere Divatshow Madridban Szó ami show, szóval.. És itt megáll az ész az MTI - Telefotó láttán, ami egy tegnapi madridi divatbemutatóról ad hírt. Merthogy eszerint ez lenne az 1995-ös őszi-téli divat! És az ember már nem is a jobb csikókhoz illő tollbokrétákon, még kevésbé a (mellesleg gyönyörű) fél, de annál mezítelenebb keblen akad fóL Nem! Inkább az évszakon. Tessék mondani, hölgyeim, nem fognak maguk fázni? Az év első hónapjában a fogyasztói árak - decemberhez képest - 4 százalékkal emelkedtek. A 12 havi áremelkedés - januártól - januárig terjedő időszakot számolva - elérte a 22,1 százalékot. Egy évvel korábban a havi áremelkedés 3,2 százalék volt, a 12 hónap alatti 17 százalékot tett ki - közölte a KSH szerdán. A viszonylag magas 4 százalékos áremelkedés még nem tartalmazza a háztartásienergia-drágulást. Ezek a költségek ugyanis a lakosság számára februárban, illetve márciusban jelentkeznek. Várhatóan az energiadrágulás számotevően, mintegy 2 százalékkal emeli majd a fogyasztói árindexet. A januári áremelés részben az áfa növekedéséből származott. A kedvezményes 10 százalékos áfa-kulcs 12 százalékra változott, és ez érintette a fogyasztási cikkeket, élelmiszereket. Drágult az üzemanyag, emelkedtek a telefon- és postadíjak, a közlekedési tarifák, egyes területeken a lakbérek. A KSH az eddig kialakult gyakorlattal szakítva már nem publikál havonta létminimumadatokat. Vizsgálják a hivatalnál, hogy a létminimum-számítást miként tudják hozzáigazítani a statisztikai szolgálattal kapcsolatos nemzetközi elvárásokhoz, figyelembe véve az európai harmonizációs törekvéseket. A korábbi számítás ugyanis nem felelt meg az európai gyakorlatnak. A KSH szerint az adatok időleges hiánya nem idéz elő jelentős információs veszteséget, hiszen az a szociális háló, ahol ezeket az adatokat etalonként alkalmazni lehetne, Magyarországon még nem épült ki. Cristian Moisescu, Fejes Ernő, a Tisza Tégla Kft. igazgatója és Szalay István polgármester a városházi találkozón. ( Fotó: Gyenes Kálmán) Arad polgármestere, Cristian Moisescu személyében Erdély talán legeurópaiasabb, legtoleránsabb gondolkodású városi vezetője látogatott tegnap Szegedre. Az aradi városi önkormányzat román ellenzéki színekben megválasztott elnöke a Tisza Tégla Kft. és egy aradi építőanyaggyártó cég által Aradon létrehozandó közös tulajdonú téglagyár ügyében érkezett városunkba, de felhasználta az alkalmat, hogy találkozzék dr. Szalay István polgármesterrel és dr. Ványai Éva alpolgármesterrel is. (Információnk a 3. oldalon.) Tegnap este a keleti hastáncművészet avatott mestere és kutatója, a világ egyik legismertebb hastáncosnője, az anyai ágon cigány-magyar származású Serena Wilson (New York City) volt a szegedi Tantusz Művelődési Ház vendége. A 60 esztendős amerikai hölgy a Maszk egyesület meghívására érkezett a napfény városába. (Fotó: Gyenes Kálmánt) Kártyahiriink Szegeden a lap! a 4. oldalt található! a4. oldalon Üpi mar,VÍRORSZÁG ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA