Délmagyarország, 1995. február (85. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-15 / 39. szám
IV. GAZDASÁGI MELLÉKLET SZERDA, 1995. FEBR. 15. • Cenzor Bróker az értékpapírpiacról Exportmenedzsereknek A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében várhatóan több modulból álló képzési programban vehetnek részt az érdeklődő üzletemberek 1995-ben. A programot a Bajor Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatja, és lebonyolításában a kelet-nyugati menedzsment tréning bajor központja, az OWZ Bayern működik közre. A témaköröket olyan bajor vállalatoknál tevékenykedő gyakorló vezető szakemberek ismertetik, akik már rendelkeznek kelet-európai szemináriumokkal kapcsolatos tapasztalatokkal. A sorozat első, ötnapos kurzusát áprilisra tervezzük, mely az exportmenedzserek részére kínál továbbképzési és a nemzetközi gyakorlatban való tájékozódási lehetőséget. Az exportmenedzser-képzés résztvevői az alábbi témakörökbe kapnak bővebb betekintést, és ismerhetik meg a néA Progress Alapítvány Csongrád Megyei Vállalkozói Központ (HVK) szaktanácsadói hálózata létrehozása céljából pályázatot hirdet mindazon Csongrád megyei magánr és jogi személyek részére, akik megbízható és jól felkészült szakmai háttérrel rendelkeznek, s az alapítvány megyei hálózatában vállalkozások számára tanácsadói szolgáltatást szeretnének nyújtani rendszeres, ügyfélszolgálati, vagy eseti szerződéses formában. Pályázhat mindazon szaktanácsadással foglalkozó vállalkozás, mely Csongrád megye területén tevékenykedik, és met, illetve az Európai Unió gyakorlatát: - külföldi piacok felépítése, exportpiacok kiválasztása; forgalmazási csatornák az exportban, a külföldi forgalmazópartner kiválasztása; - a sikeres exportajánlat, fizetési módozatok, export lebonyolítása; - szállítmányozás, fuvarozás, speditőr és vámügynöki tevékenység; - az Európai Unió kereskedelempolitikájából adódó lehetőségek és korlátok, az EU behozatali és vámpolitikája. A résztvevők az előadásokhoz írásos anyagot kapnak kézhez, a minél szélesebb körű részvételi lehetőséget pedig tolmács közreműködése biztosttja. A részvételt igen kedvező önköltségi áron tudjuk biztosítani. Bővebb információ és jelentkezés: Kozsuchné Somogyi Katalin, tel.: 62/321-343. vállalkozása a megyében van bejelentve, továbbá a megadott szakterületek valamelyikén dolgozik. A pályázatok elbírálásának feltétele: 5000 forint nevezési díj befizetése. A pályázatokat a feladó feltüntetése nélküli zárt borítékban kell eljuttatni a Progress HVK címére: Progress Alapfvány Csongrád Megyei Vállalkozói Központ igazgatója, 6722 Szeged, Tisza Lajos krt. Mérlegképes könyvelői tanfolyam A Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamara, mint vizsgaszervezési joggal rendelkező intézmény fő törekvése, hogy tanfolyamai során mind több hallgató szerezhessen - az új jogszabályoknak megfelelő - állami szakmai képesítést. A kamara a pénzügyi és számviteli szakképzés területén 1995 márciusában indítja a következő mérlegképes könyvelői tanfolyamot. A jelentkezés előfeltétele: középiskolai végzettség. A pénzügyi-számviteli szakképzés a pénzügyminiszter által jóváhagyásra kerülő új központi követelményrendszer szerint történik. 63. (tel.: 483-683). A borítékon feltüntetendő: Szaktanácsadói pályázat. Az elbírálására várhatóan 1995. március 15-ig sor kerül. A szaktanácsadói hálózatba bekerült tanácsadókkal a további együttműködés feltételeiről személyesen tárgyalnak, melynek időpontjáról a pályázókat levélben értesítik. A pályázatok benyújtásának határideje 1995. február 20. A tanfolyamról bővebb felvilágosítás és jelentkezési lap a Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamaránál, Németh Helga tanfolyamszervezőtől kérhető (Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. II. em. TeL: 62/321-343, 321-512). Üzleti ajánlatok Szlovák fafeldolgozó és külkereskedelmi cég tűzifa és EURO raklapok gyártóival és kereskedőivel keres kapcsolatot. cs017 Román fafeldolgozó szerszámgépeket gyártó vállalat képviselőt és forgalmazót keres Magyarországon. cs018 Lett cég élelmiszeripari termékeket és gyümölcsöt vásárolna. csOI9 Orosz cég alkoholos és alkoholmentes italokat palackozó gépsort vásárolna. cs020 A partnerkereső cégek címei, prospektusai, díjtétel ellenében, a kódszámra történő hivatkozással a Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamaránál beszerezhetők (6721 Szeged, Tisza Lajos krt. 2-4. Tel.: 62/321-343, 321-512). A szaktanácsadás területei: pénzügyi-számviteli, jogi, adóigazgatási, társadalombiztosítási, hitelezési, informatikai, külkereskedelmi, vám, deviza, marketing, egyéb szakágazati (oktatás, idegenforgalom, mezőgazdaság, ipari-technológiai stb.). • Hasonló feltételekkel egy másik pályázatot is hirdet a Progress azoknak, akik az Alapítvány oktató bázisának tagjaiként vállalkozások számára modul rendszerű oktatást, képzést vállalnának. Itt a borítékon az Oktatási pályázat címszót kell feltüntetni. Ezek közül is kiemelkedő a pénteki 1,384 millió darab Danubiusra 900 forinton, 1,1 milliárdos vételáron kötött üzlet, amely a cég vagyonának 17,3 százalékát testesíti meg. Az ügylet hátteréről a hét elején várhatók információk. Szerdán 9000 darab Pickre történt önkötés 5600 forinton, itt a vételár meghaladta az 50 millió forintot. Hasonló nagyságrendű a 2030 forinton kötött 20 950 darabos Prímagáz üzlet is. Egyébként a szalámigyár papírjai a hét eleji 5800-as szintről csütörtökre 5395 forintra csúsztak, viszont pénteken ismét az utóbbi hetekre jellemző 5600 forintos árfolyam környékén tudták eladni a részvényt. A Prímagázzal 2050-2070 forint között kereskedtek a hét folyamán, egyedül a keddi zárás körül csúszott 2000 forint alá. A szebb napokat is megért Égis 1820 és 1900 forint között mozgott. A Fotex sem tud elszakadni a 200 forintos szinttől, sót pénteken csak 195-öt adtak érte. A többi részvény árában sem történt jelentős változás, megfelelő érdeklődés hiányában hosszú távú pangásra lehet számítani. A tőzsdén fújdogáló tavaszi szellők mellé egy kis napfény is jutott. Horn Gyula a hét közepén jelentette be jelöltjeit a pénzügyminiszteri és az MNBelnöki posztokra. Két fiatal, de elismert szakembert sikerült megnyernie maga mellé. Surányi György, aki a CIBbank vezetőjeként tevékenykedett idáig, egyszer már állt a jegybank élén. Bokros Lajos is banki területről kerül az államigazgatásba, mivel a privatizálás előtt álló Budapest Bank elMegállni látszik a tőzsdei részvényindex zuhanása. Hosszú hetek után nagy megkönnyebbülést Jelenthet ez az árfolyamok tavaszi olvadását kétségbeesetten figyelő befektetők számára. A csökkenő feszültséggel a papírok Iránti érdeklődés lanyhulása is együtt Jár, így kis forgalom mellett kereskedtek a részvényekkel. Ezt a tendenciát csak egy-egy nagyobb értékű eladás törte meg. nök-vezérigazgatói székét cseréli fel a pénzügyminiszteri vastrónra. Idáig ő töltötte be a Budapesti Értéktőzsde elnöki tisztét is, így reménykedhetünk abban, hogy ismerve a befektetők lelkivilágát, az ország javára tud tevékenykedni. Munkájuk lesz bőven, ugyanis a diszkont kincstárjegyek - magánszemélyek részére is - elérhető hozamai meghaladják a 33 százalékos mértéket. Ez a hivatalosan elismert inflációnál 810 százalékponttal magasabb, (gy fennáll az inflációs spirál kialakulásának veszélye. A tőzsdén kívüli kereskedelemben nőtt a Budapest Bank részvényének árfolyama. A hét eleji 53 százalékkal szemben pénteken már 63 százalékot is ajánlottak érte. A kárpótlási jegy a tőzsdén stabilan 350-360 forint között mozgott, tőzsdén kívül 34 százalék körül vásárolták. Nagy Ferenc • Oktatásra, szaktanácsadásra Progress-pályázat Könyvajánlat A Szeged, Bartók tér 1. szám alatti Szakkönyvesbolt (tel.: 314-681) ajánlata: Az új adótörvény 1995. E kiadvány az adójogszabályok dzsungelében eligazodni kívánó szakembereknek, valamint azoknak a „laikusoknak" nyújt segítséget, akik „csak" alanyai az adózásnak, és (gy a jogszabályok által rájuk rótt kötelezettségek miatt kénytelenek foglalkozni az adótörvényekkel. A Verzál Kiadó gondozásában megjelent könyv az adótörvények 1995. január l-jétől hatályos szövegét tartalmazza a módosításokkal egységes szerkezetben. Az egyes adójogszabályokon túl megtalálható a kiadványban a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről szóló törvény; a gazdasági társaságokról szóló törvény; az ügyvédségről szóló törvényerejű rendelet, a végrehajtására kiadott IM-rendelettel egységes szerkezetben; a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvény, a cégbejegyzésről és a cégjegyzékről szóló törvény; a csődeljárásról, felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvény; az egyéni vállalkozásról szóló törvény. MAGYAR NEMZETI BANK ^ Valutaárfolyamok pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre. forintban An^ol font* 175.60 7734 179,08 Ausztrál dollár 83,56 84,36 85,16 Helga cs lux.frank (100) 359,47 362,93 366,39 Dán korona 18,78 18,96 19,14 Kinn márka 24,00 2432 24,55 Kranciu frank 2135 21,56 21,77 Görög drachma (100) 4731 47,67 48,13 Holland forint 66,01 66,64 6737 ír font 174,50 176,23 177,96 Japán yen (KM)) 113,96 115,06 116,16 Kanadai dollár 80,44 8133 82,02 Kuvaiti dinár 376,50 380,12 383,74 Nemei márka 73,99 74,70 75,41 Norvég korona 16.90 17,06 1732 Olasz líra (1000) 69,67 7037 71,07 Osztrák schilling 10,51 10,61 10,71 Portugál escudo (100) 71,80 72,50 73,20 Spanyol peseta (100) 85,81 86,67 87,53 Svájci frank 87,50 8835 8930 Svéd korona 15,16 1531 15,46 USA dollár 112,51 113,58 114,65 ECU (Közös Piac) 139.51 140.87 14233 * Ideértve a skót és észak-ír kibocsátású angol font bankjegyeket Ls. „Hangos" Az 1%-OT SZERKESZTETTE: KOVÁCS ANDRÁS A Budapesti Értéktőzsde hamarosan induló hang-információs rendszerének tesztelése elérkezett a végső szakaszához. A fenti fázis sikeres befejezése után ismét előrelépés következik be a Budapesti Értéktőzsde információs szolgáltatási rendszerében. Az új szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az érdeklődők telefonon kérdezzék le a tőzsdei értékpapírok aznapi nyitó és záró árát, melyet egy automata géphang mond be. Amennyiben aznap nem volt a papírra kötés, úgy az utolsó kötés dátumáról és az akkori záró árról kaphatnak tájékoztatást az ügyfelek. Az érdeklődés tárgyát képező értékpapírt maga a felhasználó választja ki, egy-egy adott számjegy lenyomásával 'Szelektálva a telefonon felsorolt lehetőségekből. A hívás fogadása után a rendszer lépésről lépésre szóban közli a felhasználóval a teendőket, (gy a rendszert még nem ismerő ügyfelek is könnyen hozzáférhetnek majd a kívánt információhoz. A szolgáltatás használatához az érdeklődőknek olyan telefonkészülékkel kell rendelkezniük, mely képes DTMF üzemmódban is működni. Ezt az üzemmódot az új központok a legtöbb ilyen Budapesten van - alapszolgáltatásban képesek nyújtani. Amennyiben a felhasználó készüléke nem tudja ezt az üzemmódot, úgy egy külön DTMF kódadót kell majd vásárolnia, melyet a telefon mikrofonjához illesztve, a kódok kiadhatók. A BUDAPRINT Pamutnyomóipari Vállalat megvételre kínálja • Budapesten, a IV. ker. Baross utcában lévő IPARTELEPET - műhelyek, - üzemcsarnokok cca 500-8000 nm hasznos alapterülettel. • Budapesten, a XI. ker. Budafoki úton lévő IPARTELEPET - üzemcsarnokok 3000 nm felett. A terület frekventált fekvésű • Budapesten, a III. ker. Eényes Adolf u. 19-21. szám alatti 17817 és 17823 hrsz.-ú ötemeletes irodaépületet 7 szintes. I. emelet alkalmas szórakozóhely létesítésére. Összesen: 4278 nm alapterületű • Budapesten, a III. ker. Fényes Adolf u.-Lajos utca -Perc utca által határolt területet. - üzemcsarnokok cca 1000-5000 nm-ig A területen található egyes csarnokok alkalmasak bevásárlócentrum és egyéb kereskedelmi központ létesítésére. Az ingatlan Óbuda frekventált helyén, és közlekedési csomópont tőszomszédságában található. • Budapesten, a IV. ker. Kiss Ernő u. 2. szám alatti ingatlanrészt. - irodák - raktárak - műhelyek - üzemcsarnokok 500-3000 nm-ig • Kiskundorozsmai gyáregységét - raktárak - műhelyek - üzemcsarnokok 1000-2000 nm hasznos alapterülettel. - Belterületen helyezkedik el, közművesített jól megközelíthető. Hasznosítási lehetőségek: - ipari tevékenység - nagykereskedelem stb. • Sopron, Vitnyédi út - AKKORD ÁRUHÁZ épülete - és a hozzátartozó földterület. Hrsz. 3822/10. Részletes információ a hirdetésekkel kapcsolatban. Nagyiványi Antalné 168-7074 telefonján kapható.