Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-31 / 307. szám

IV. SZILVESZTER SZOMBAT, 1994. DEC. 31. Louvain-la-Neuve: Egyetem tér „Észak Velencéje", Bruggc Ösztöndíjból élni egy négytagú családnak, hát nem egy leányálom. Az ösztöndíj felét elviszi a lakásbérlet. így a szükségletek kielégítési sorrendje diákmúltunkat idézte: csak semmi luxus, enni és inni muszáj, a kicsi „felesleg" meg olvasni- és látnivalóra kell. A tudomány fellegvára Valloniában: Louvain-laNeuve. Ezt azért szükséges hangsúlyozni, mert Belgiumban minden fontos intézményből legalább kettő, de inkább három van. Az 1830-tól létező Belgiumban a lakosság fele flamandul (hollandul) beszél, több mint egyharmada francia ajkú vallon, a többi kétnyelvű, illetve körülbelül I százalék német anyanyelvű. Furcsállottuk, de hamar megszoktuk, hogy szinte minden egyes belgiumi településnek van egy flamand meg egy francia neve. A flamandok és vallonok közös hazájában a minisztériumokból mindkét népnek van egy-egy saját, illetve egy közös. Egyetemből persze több is akad, de igazán rangosnak a flamandoknál Leuven, a vallonoknál lx>uvain számít. A hasonló hangzás („lővén", illetve „lúven") nem véletlen. Ix'uven. az ősi katolikus egyetem 1425 óta él. Virágkorából, a XVI. századból tanárai közül említésre méltó a botanikus Dodoens, a földrajztudós Mercator, aztán Erasmus, Justus Lipsius. Az egyetem nyomdájában nyomtatták ki először Morus Tamás Utópiáját. Az egyetemen 1835-től egészen 1968-ig kétnyelvű, azaz francia és flamand volt az oktatás. De a flamand nyelvterülethez tartozó Leuvenben nem maradtak az egyetem falain kfvül a flamandok nemzeti öntudatra ébredését, önállósulását kísérő politikai természetű viták. A hosszú évekig tartó ellenségeskedés után, mondjuk úgy, a flamand nyelvi türelmetlenség érvényesült, a képviselőház döntött: a francia oktatás költözzék el. Az orvosi fakultás a Brüsszel vonzáskörzetéhez tartozó WoluweSt-Lambert negyedbe került, mert ugye a klinikák működéséhez betegek is szükségeltetnek. A többi 10 fakultás elhelyezése érdekében, komoly állami támogatással a vallon nyelvterületen Ottignies közelében, a semmiből egy teljesen új egyetemi várost kezdtek építeni. Az 1600-as évek óta azon a környéken sem volt ilyen arányú építkezés. Ix>uvain-laNeuve-ben először a legfontosabb oktatási épületeket húzták kicsiny országot keresztül-kasul szabdaló, a mindenhova gyors eljutást lehetővé tevő autópályarendszert is szívesen használnám itthon. Az autópályák kivilágításától esetleg eltekintenék, mert bizonyára hasznos, az egyén számára energiatakarékos, s valószínűleg balesetcsökkentő tényező is, de itthoni mércével mérve igazán luxus. Koldust nem, csak jól öltözött helybeli, s színes bőrű kelet-európai kéregetőket láttunk egy-egy templom kapuzatában- Igazi arisztokratával sem találkoztunk, s ezt is csak az utunkat keresztező erdei ösvény végén, lóháton ülő alak juttatta eszünkbe. Ellenben mindenhol az elégedett, vallon vagy flamand voltára oly büszke, sokat dolgozó, de jól is élő polgárba botlottunk. Az ország déli, vallon részét elsősorbn a természet produkálta látnivalók miatt érdemes bebarangolni. A Meuse völgye, a sziklafalak között kanyargó folyó, a hajózást biztosító zsiliprendszer, a szürke tömböt hódítani igyekvő, színes ruhájú sziklamászók, a folyó íveit követő autóút, a sziklaormon billegő várkastély, a királyi város, Tournai öttörnyú temploma nyújtotta látvány idéződik föl emlékezetemben. Vallónia az ipari forradalomban virágzott, a bányavidék gazdasága most pangóbb, mint az északi Flandriáé, ahol a „számítógépes forradalom" gyümölcsei érnek be. A flandriai slk vidék kereskedőnépe teremtette városok: szabadtéri múzeumok. Annyi az érték, hogy itt felsorolni is lehetetlen. Csak egy villanás: Mechelen a belga katolicizmus fellegvára. A két gyöngyszem: Gent „Észak Firenzéje" és Brugge - a kedvencem - „Észak Velencéje". Antwerpen nyomasztóan gazdag gyémánt-metropolis, Oestende viszont üdítő tengerparti város. Brüsszel nem csupán Brabant, nem csupán a flamandok és vallonok, nem csak Belgium, hanem Európa fővárosa is. A középkori főteret övező dombokon égbetörő hivatali épületek sokasága, mindenfelé kíváncsiskodó turisták és siető hivatalnokok. Az innen induló macskaköves utcácskák aszfaltozott utakba, azok autópályákba torkollnak. Az autó észrevétlenül, néhány óra alatt Hollandiába, Luxemburgba vagy éppen Franciaországba röpített, minket is... Belgium ékszer a vén Európán. Ujszaszi Ilona Louvain-la-Neuv^árost hiába kerestük a számunkra elérhető, Benelux államok címet viselő útikönyv térképén és ismertető szövegében. Az útikalauz szerkesztését 1979-ben zárták le, s hát azóta valóban nagyot változott a vén Európa. Azóta Belgiumban egy új egyetemi város épült, s épül: Louvain-la-Neuve. Itt, „új Louvain-ben" éltünk két hónapig. A belgiumi francia közösség ösztöndíját második alkalommal nyerte el férjem, s mi, azaz én meg a két kisebb gyermek most elkísértük. így nemcsak „világot láttunk", hanem visszaruccantunk saját diákmúltunkba, de kirándultunk a jövőbe is, mert láthattuk, milyen továbbtanulási lehetőségei vannak, s lesznek az utánunk jövőknek. föl, majd az. első közös szállások, a lakóépületek bújtak ki a földből. Az építkezés azóta is tart. Egyetlen magyar rendszámú autóval sem találkoztunk két hónap alatt. Pedig Belgiumban dobog Európa szive. Igaz, szeptember és október már utószezonnak számít az idegenforgalomban, de nem a tudományos, nem a gazdasági, nem az országok közötti kapcsolatokban. Magyarország nem foglalkozik azzal, nem áldoz arra, hogy jelen legyen Európa központjában. Ez volt a benyomásunk. Jellemzőnek nevezhető, hogy mfg sem egy brüsszeli, sem egyetlen, a lakóhelyünkhöz közeli szupermarketben nem találtunk ajándékoznivaló magyar bort, addig például a bolgár és a román cfmkéjú palackok ott sorakoztak a polcokon. A brüsszeli Magyar Házban hallottuk, hogy a belga fővárosban, Európa diplomáciai központjában az Expohoz. hasonlatosan az utolsó pillanatban mondtak le országunk vezetői egy bemutatkozó kiállítást és rendezvénysorozatot. Pedig a belgák keveset tudnak rólunk. A brüsszeli főtér közelében sorakozó, mindenféle ajándékot és annak nevezett bóvlit kínáló üzletekben például az előző rendszer, a szocialista időszak magyar címerét illesztették az országok tablójára. így aztán ott már nem is csodálkoztam azon, amin itthon meglepődtem. Utazásunk előtt ugyanis megpróbáltam feltérképezni, a két kis európai ország között milyen természetű gazdasági együttműködés létezik. Számomra meglepő módon az derült ki, hogy a dél-alföldi régióban a belga-magyar gazdasági kapcsolat az orosházi üveggyárral kezdődik s végződik. Louvain-la-Neuve egyetemi könyvtárában magyar társadalomelméleti folyóiratként csakis a Társadalmi Szemle forgatható, ellenben országszomszédaink gondoskodnak arról, hogy jelentéktelenebb kiadványaik ott is fellelhetők legyenek. Ilyen benyomások után szívet melengető látvány volt a Louvain-i Katolikus Egyetem jogi kari épületének falán a szegedi József Attila Tudományegyetemre is utaló bronztábla, melynek fölirata a két intézmény diák jogász egyesületének létező együttműködéséről ad hfrt. Ez a bronztábla a múlt gazdag kapcsolatrendszerét juttathatja eszünkbe. A Habsburgok révén ugyanis közös történelmünk nem is kis szelete. A magyar vándordiákok pedig minden németalföldi egyetemre eljutottak. A hollandiai Utrecht egyetemének központi épületében például egy olyan, a vándorbotos, csizmás magyar diák alakját megörökítő emléktáblára bukkantunk, amelyről az útikönyvek sajnálatosan nem tudnak. Ma is számos magyar tanít, s tanul a hollandiai, s belgiumi egyetemeken. (A tanárok közül néhányat később a Délmagyarországban is bemutatunk.) A Louvain-i Katolikus Egyetem több mint 20 ezer diákja 105 nemzet fiai, lányai közül kerül ki. Magyarországról alig 10 diák tanul ott. „Hiába, nekünk még sokba kerül egy nyugat-európai egyetemre járni!" - mondta egyikük. Mert minden esztendőben 24 ezer belga frank a beiratkozási díj, s persze ezen felül mindenki maga fizeti a jegyzeteket, maga rendezi a szállást, az étkezését, s minden egyebet. A külföldi, így a magyar diáknak pedig még 300 ezer belga franknak megfelelő anyagi háttérről is igazolást kell felmutatnia. Belgiumban ugyanis azt vallják, hogy - ha létezik, s megfelelő színvonalon oktatják az adott szakot, akkor - az egyetemet, főiskolát mindenki lehetőleg hazájában végezze el, s ide ösztöndíjasként továbbképzésre jöjjön, akkor, amikor már tudja, mit akar. A posztgraduális képzésben résztvevők, az ösztöndíjasok komoly támasza az ősi egyetemi városban, a flamand Leuvenben 1948 óta létező Magyar Kollégium, ahol a Magyarországról érkező „öregdiákok" kedvezményes szállásra és ellátásra, kiváló könyvtárra és társaságra találhatnak. Az ilyen közösségi háttér „külföldre szakadva" bizony felértékelődik. S elmélyül a nemzettudat, felerősödik a nemzeti büszkeség. Mélyen átéreztem azoknak a nyugdíjas embereknek - egykori bányászoknak, bejárónőknek, gyári munkásoknak - a helyzetét, akik a brüsszeli Magyar Ház szombati istentiszteletein töltekeznek föl, az ottani könyvtárban olvassák az „otthoni" lapokat, s nézik a Duna Televízió műsorait. Tőlük tudtuk meg, hogy este „bejön" a Petőfi, s azután mi is ehhez igazodtunk, úgy szerveztük az esti programokat, hogy zsebrádiónkon a 21 órai híreket meghallgathassuk. így értesültünk a két legújabb magyar Nobel-díjas tudósunk elismeréséről. S dagadt a keblük, mikor egy belgával, vagy a baráti körünkhöz tartozó lengyelekkel, portugálokkal, oroszokkal, chileiekkel érzékeltethettük, hogy a mi kis nemzetünk eddig egy tucat Nobel-díjast adott a világnak. Az ottani újságok beszámoltak a Nobel-díjak odaítéléséről. Ezt leszámítva a lapok belgiumi tartózkodásunk két hónapja alatt alig foglalkoztak velünk, magyarokkal. Ez annyiban megnyugtatóan hatott, hogy otthon nincs semmi baj, nincs semmi negatív szenzáció. Viszont semmi olyannal sem szolgáltunk, ami miatt ránk, erre az „Európához csatlakozni" óhajtó közép-európai országra érdemes Európa fővárosában. Brüsszelben figyelni. Mellesleg onnan nézve, az évtizedek óta Belgiumban élő magyarok véleményét hallgatva fura és értelmetlen erőlködésnek tűnt az, amit itthon a politikusok elérendő célként határoznak meg, s unalomig ismételnek: „csatlakozni Európához". Mert mi most is Európa részének tudjuk magunkat, de ók ott most is az Elbánál húzzák meg „Európa" határát. A brüsszeli, turistacsalogató látványásság a „Mini Európa" például csakis nyugat-európai nagyvárosok nevezetességeit mutatja be. Mert mi most is hangsúlyozzuk Közép-Európának Kelet-Európától eltérő vonásait, de ők ott most is egybemossák, egy egységnek tekintik az Elbától keletre elterülő vidéket. Társaságban már a társalgás elején szinte minden belgának el kellett „magyarázni", hogy Budapest sem nem Bukarest, sem nem Belgrád. Ezért is hallgatnám örömmel, ha a „nemtudnimihezéskihezésmiértésmikor" való „csatlakozás" helyett arról beszélnének, azt hangsúlyoznák az otthoni döntéshozók, hogy onnan vegyük át, amire szükségünk van, ami hasznunkra válhat. mondjuk az infrastruktúrát, de őrizzük meg, ami ránk jellemző, ami minket egyedivé, összetéveszthetetlenné tesz. Mert ők, ott, „Európában" ezt teszik. Kínosan ügyelnek arra, ami az övék, hangsúlyozzák, amit csak ők tudnak, mutogatják, ami csak náluk található, arra terelik a figyelmet, ami csak rájuk jellemző. Ebből az alapállásból fakad a belga jólét is. Belgium az elégedett polgárok hazája. A többség, vagyis a középréteg látható módon jól él. A városok és a falvak mutatósak, rendezettek. Az épületek orcája az országra jellemző, kipróbált, ezért örömmel ismételt stílusjegyeket mutat. Gondozott minden ház és környéke. A harsogóan zöld, nyírt pázsit közepén álló, még késő ősszel is virító virágoktól és változatos lombkoronájú fáktól övezett, élő sövénnyel körbekerített házak többségét szívesen átemeltük volna ide, Szegedre. A megcsodált lakberendezési ötleteket használva, kiegészítve igazán elfogadható családi fészekül szolgálnának nekünk is! A ..BsWum: a ftáramaWi* ország Ékszer a vén Európán