Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)

1994-12-02 / 283. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. DEC. 2. Az áttelepítést így képzelték el a VÁTI tervezői • Fölizzott a hangulat a me­gyeházán az építészeti szakki­állítás kfsérő rendezvényén, a vállalkozó építészt középpont­ba helyező eszmecserén , amikor Szegner László, a Világkiállítási Programiroda főépítésze kapott lehetőséget előadása meg­tartására. Nem csupán azért, mert a párizsi székhelyű BIE­nek, a Világkiállítások Nem­zelközi Irodájának a főtitkára előző nap jelentette be: a bu­dapesti expót „törölték", s így a lassanként funkcióját vesztett szakembertől első kézből származó információkat remél­hetett a hallgatóság. Híre járt előzőleg ugyanis, hogy a me­gyei önkormányzatnál melen­getnek egy javaslatot az expo központi helyéül tervezett, a hét magyar régiót jelképező „hét ház" ötletének - s az abba eddig befektetett szellemi ener­giáknak - megmentésére. Méghozzá a budai Duna-part­nál szerencsésebb és „beszéde­sebb" helyen: az ópusztaszeri emlékparkban. A kósza hírt utóbb Kiss Lajos területi főépí­tész erősítette meg, érdekes szakmai vitát csiholva. Az expo törlése ellenére ­tudtuk meg Szegner Lászlótól - a majd egyetemi funkciókat ellátó épületek tovább-, illetve megépülnek, s van erre esélyük - csak talán lassabb ütemben ­a sport- és kulturális rendezvé­nyeket befogadó csarnokoknak is. A programiroda szándékai szerint a köztudatba „hét ház­ként" beivódott, a magyar nemzeti építészet sokszínűsé­gét is reprezentáló épületegyüt­tes ugyancsak a „megvalósít­ható" kategóriában szerepel, bár majdani üzemeltetése ellen az egyetemek meglehetős élénkséggel tiltakoznak, afféle idegen testnek tekintve az in­kább csak turisztikai célzatú házakat. (Amelyek megtervezé­sére hét neves magyar építész vállalkozott, javaslataikkal nem aratva persze osztatlan si­kert, de ez egy másik törté­net...) Itt lelhető föl a mi történe­tünkben az említett két előadás kapcsolódási pontja: a részben „kinőtt" ópusztaszeri emlék­park fejlesztési (t.i. bővítési) tervén munkálkodó, a VATI­nál dolgozó, s Molnár Attila vezette tervezőcsapat állt elő nemrégiben azzal az ötlettel, hogy a „hét háznak" jobb helye volna a Feszty-kép szomszédságában. (Rajzunkon a múzeumként is funkcionáló körcsarnoktól balra, s fentebb.) Hogy mit szólnak ehhez ma­guk az érintett építészek, azt Lehmann István, a megyei köz­gyűlés elnöke levélben tu­dakolta meg, egyszersmind kérte 18 kollégáját: ahogy a Duna-parti építkezés házan­ként 40-60 milliós költségébe beszálltak volna, támogassák az emlékparkbeli megvalósí­tást. Nos, az építészek - általá­nosságban legalább - pártolják az ötletet (meg nem épített há­zak terveivel náluk is tele lehet a padlás!...), a megyékben az 1995-ös költségvetésbe illesz­tési nehézségekkel magyaráz­ható a nem éppen kitörő örö­met kifejező reakció. Az expo­főépítész továbbgondolásra ér­demesnek tartja az ötletet, hi­szen a 120-600 négyzetméter közötti hasznos alapterületű házaknak nem csupán az egész éven át tartó látogatottságát látná biztosítva, hanem szerin­te üzemeltetésükre is könnyű volna vállalkozókat találni. Az egyik érintett építész, Reim­holtz Péter épp ezzel az érvvel vitatkozván, kifejtette: nem volna szerencsés, ha egy nem­zeti kultikus helyre, sok évti­zedes maradandóság igényével mentenék át azt a koncepciót, amit egy öthónapos fennmara­dás és esetleges későbbi funk­cióváltás igényével fogalmaz­tak meg. Magyarán - s ezt már a VATI-tervet véleményező tervtanács felkért opponense, Borvendég Béla fogalmazta meg így - amit a nagyvilágnak szántunk volna 1996-ban, nem megfelelő szimbólumértékű Ópusztaszeren, a 21. század­nak. Érdemes volna tehát „újra­gombolni a kabátot" - ahhoz az igényhez alkalmazkodva, hogy az emlékparkot gazdagí­taná a magyarországi tájegy­ségek és történelmi korok épí­tészetét megjelenítő, de saját koráról a jövőnek szóló, s a hely funkcióit kiegészítő épü­letegyüttes? Az ebben a kér­désben megfogalmazott „lec­ke" föl van adva, s nyilvánva­lóan elsősorban azoknak, akik a nemzeti történeti emlékpark jelentőségét a legtisztábban lát­hatják: az eddig is érte munkál­kodóknak. P. K. Az asztmás gyermekek érdekében Gyermekgyógyászok, isko­laorvosok, védőnők és testne­velő tanárok gyűltek össze teg­nap, csütörtökön az ÁNTSZ székházában, hogy a megyei intézet és az ASTRA Gyógy­szertár Kft. által meghirdetett továbbképzésen részt vegye­nek. A gyermekekkel foglalko­zó, többféle szakma képvise­lőit közös cél ültette egy te­rembe, méghozzá az, hogy az asztmás diákok érdekében vég­zett munkájukat összehangol­ják. A rendezvény megszervezé­sét az indokolta, hogy régiónk­ban kiemelkedően magas az asztmában megbetegedett gyermekek száma, ezért nem lehet mellékes, hogy a helyes diagnózison túl ismerik-e a szakemberek a rendelkezésre álló új gyógyszereket, hatásu­kat és a legkorszerűbb segéd­eszközöket. Orvosi előadások hangzottak el e témákról, s megismerhették a résztvevők a megelőzés lehetőségeit is. Esz­mecserét folytattak a gyógy­testnevelés jelenlegi helyzeté­ről, ami különleges érdeklő­désre tartott számot, hiszen az idei tanévtől a gyógytestneve­lés is az iskola feladatai közé tartozik. Márpedig eredményt csak több szakterület képvise­lőinek együttes munkájával le­het elérni. Az asztmás kisgye­rekek közérzete ugyanis az is­kolaorvos, a gyógytestnevelő és a tanár közös erőfeszítései­től függ. Ch. A. A Hyundai Accent-je hangsúlyozottan" jó vétel Az idézőjclcs szó a címbe persze nem véletle­nül került: az „accent" magyarra hangsúlynak fordítható. Tartalmilag is találó a dél-koreai Hyun­dai Motor Company legújabb modelljének fantázianeve, hiszen nyo­matékos érvek szólnak amellett: jó vásárt csinál, aki Accentet vesz. Az 1495 köbcentis, katali­zátoros motor 12 szelepes, s imponáló jellemzője ennek az ideális családi autónak a hengerenkénti benzinbefecs­kendezés, az elosztó nélküli gyújtás, a 90 kilométeres át­lagsebességnél 4,7, de város­ban is csak 9,4 literes fo­gyasztás, meg a különleges biztonságot nyújtó, oldal­merevítőskarosszéria. Az igazi, ínyenceknek nem kell kü­lönösebben bizonygatni, ho­gyan segíti a vezetőt a látóme­zejében elhelyezett műszerfal, a kétkörös fékerőszabályzós, elől hűtött tárcsafék, s a hátsó dobfék! Aki pedig arra is ad, hogy mutat a kocsi, amelynek vo­lánja mögé ül, nos, annak a vezetőnek értékelnie kell a színezett üvegeket és lök­hárítókat, s a karosszéria len­dületes vonalvezetését. Ami a kényelmi szolgáltatásokat illeti, a négyhangszórós rádiós­magnó, a gyermekbiztonsági zár, a fűtött hátsó szélvédő, a négy fokozatú fűtőventillátor, a kvarcóra, az állítható mű­szerfalvilágítás önmagáért beszél... Az Accent nem véletlenül lett a Nemzetközi Járműipari Szakkiállítás, az Automobil '94 slágerautója. De persze nem kell Pestre menni, hogy valaki alaposabban is megis­metje az Accent „hangsúlyait", hiszen az autóklub szegedi műszaki állomásának be­mutatótermében, a Kossuth Lajos sugárút 112.-ben ehhez minden feltétel adott! (x) • Miért az ünnepi ajándék? ­kérdeztük Farkas Árpád igaz­gatót. - Szeretnénk megmutatni, hogy az elmúlt években meg­erősödött a Komplett Rt., jó lenne ha a vásárlók is részesed­nének üzleti sikereinkből. Ezért döntöttünk úgy, hogy a bronz-, az ezüst- és az arany hétvégéken, már az ünnepi ajándékozásra gondolva, jelen­tős árkedvezményeket adunk. A „karácsonyi ruhavásár" nevet viselő akció premierje e hét végén, december 3-án és 4­én lesz - 20 milliós árukészle­tet kínálnak, 6 milliós kedvez­ménnyel. S tegyük hozzá, zö­mében olyan ruházati terméke­ket, amelyek a legdivatosabbak és a napokban érkeztek az ünnepi kínálat felfrissítésére. De lássuk a medvét, azaz a kínálatot! A Szeged Nagyáru­házban e hét végén kötőfonala­kat, ágyterítőket, férfi szövet­kabátokat, téliesített ballonka­bátokat, pulóvereket, sapkákat, sálakat, alkalmi ruhákat, férfi cipőket, gyermeksapkákat, sálakat és kesztyűket kínálnak 30 százalékos árengedménnyel szombat-vasárnap. A vásárlóknak nem kell a pénzük után futkározni, sokkal jobban járnak, ha elmennek valamelyik Quick Schuh cipő­boltba: Szegeden és Hódmező­vásárhelyen ugyanis sportcipő vásárral várják az ünnepre készülődő vásárlókat. * DIOR # LANCÖME # DIOR * LANCŐME # DIOR # DIOR * LANCÖME # DIOR * LANC 5 A CListianDior ÉS A LANCÖME illat- és dekorkozmetika, arc- és testápolás HIVATALOS MÁRKAKÉPVISELŐJE A o u a Nagyáruház passzázsán • Komplett: nagy karácsonyi ruhavásár • Háromszor a harmada ajándék • Szombat-vasárnap B milliót karácsonyra! u Jönnek a Csupafül Csigák Három hétvége, amikor az ártól senkinek sem lesz melege Ki ne szeretne szép ruhába járni, vagy elegáns ajándé­kot adni karácsonyra? Az már nem is lehet kérdés, hogy szeretnénk-e spórolni. A Komplett Ruházati Rt. most mindkét kívánságunknak eleget tesz. A Szeged Nagyáru­házban és a megye tíz ruházati boltjában most olyan ajándékot kinál a Komplett, amilyenre eddig nem volt példa: a karácsony előtti három hétvégén árukészletük jelentős részét 30 százalékkal olcsóbban árusítják. Kétharmad áron vásárolha­tók meg a hét végén a világhí­rű Benetton kötöttárui is a sze­gedi Kárász utcán. Ez alka­lommal igazán a kabáttól és nem az áraktól lesz melege azoknak, akik a Szeged Nagy­áruházban, az Alföldi Ruha­házban, vagy a szentesi Ele­ganciában szeretnének kabátot venni - 30 százalékot ugyanis itt is a Komplett „áll". Ki hallót már olyat, hogy térdig érő nadrágban járjon valaki decemberben? Már pedig most ez lesz a „divat" a szegedi Férfi Ruhaházban. Pontosabban a térd alatti részt ingyen adja az üzlet - ugyanis itt is 30 százalékos árleszállí­tással várják a vásárlókat. A különleges méteráruk szerel­meseit a szegedi Kárász utcán várják nagy kedvezményekkel, aki pedig férfi dzsekit szeretne vásárolni, annak e hét végén a munkaruházati boltba érdemes betérnie - olyan olcsón kínál­ják most a sportos kiskabáto­kat, hogy ennyiért akár mun­kára is megteszi. Hasonlóan nagy ünnepi ak­ció helyszíne lesz a hódmező­vásárhelyi Hód Áruház is. Szombat-vasárnap itt is 30 százalékkal olcsóbban kínál­nak férfi cipőket, gyermek kö­töttárukat, szöveteket, selyme­ket, lakástextiliákat, férfi kabá­tokat, zakókat és kötöttárukat. A hölgyeknek is a kedvébe szeretnének járni, hiszen a női kabátok, a kosztümök és kö­töttáruk is akciós áron vásárol­hatók meg ezen a két napon. A nagy karácsonyi ruhavá­sárnak ezzel még nincs vége. A Komplett tervei szerint ugyanis az elkövetkezendő két hétvégén újabb kedvezmények­kel, még nagyobb akciókkal várják majd megye szerte a vásárlókat. Jó tudni, hogy a bronzhétvé­gén szombaton fél 9-től 13 óráig, vasárnap 9-től 15 óráig tart nyitva a Szeged Nagyáru­ház, a többi Komplett üzlet a szokásos ünnep előtti nyitva­tartással várja a vásárlókat. Vasárnap pedig a gyermekek­kel együtt érdemes a Nagy­áruházba elmenni. A Miku­lástól ugyanis ajándékot, a Komplett Rt.-tői pedig ünnepi műsort kapnak - a jó han­gulatot a Csupafül Csigák Együttes gyermekműsora ga­rantálja vasárnap délelőtt 11 órától. (x) * DIOR • LANCÖME # DIOR # LANCÖME # DIOR # DIOR * LANCÖME * DIOR # LANC Mórahalom város polgármestere pályázatot hirdet MŰSZAKI ÜGYINTÉZŐI állás betöltésére. Követelmény: építészmérnöki vagy üzemmérnöki végzettség Fizetés: a köztisztviselői tv. szerint Pályázni 1994. december 15-ig lehet írásban, szakmai önéletrajzzal, végzettséget igazoló dokumentumok fénymásolataival, és erkölcsi bizonyítvánnyal. Az állás 1995. január 1-jével tölthető be. Cím: Polgármesteri hivatal, Mórahalom, 6782 Felszabadulás u. 34.

Next

/
Thumbnails
Contents