Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-02 / 283. szám
<?—, •V ,<\ PÉNTEK, 1994. DEC. 2. Óvszeriel biztonságos A HELYZET 7 (Folytatás az 1• oldaról.) Az ÁNTSZ, a NEVI és a Baloldali Ifjúsági Társulás szervezte programok sorában az. első a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán délelőtt megtartott rendhagyó biológia óra volt, amelyen a városban tanuló mintegy 300 középiskolás diák vett részt. Mindenekelőtt kitöltöttek egy AIDStotót: a telitalálatot elértek között pedig pólókat sorsoltak ki. Dr. Kátay Andrea, az ÁNTSZ megyei intézetének főorvosa érdeklődő hallgatósága előtt áttekintette a betegség történetét. Elmondta: noha az AIDS 1981-ben leírt ismertetése után meglehetősen gyorsan fölismerték kórokozóját, tulajdonságait, terjedésének módjait, a világszerte nagy erőkkel folytatott kutatások ellenére még ma sem gyógyítható. Hiába hangzott el számos optimista nyilatkozat arról, hogy a következő évezred kezdetekor kezünkben lesz a megfelelő oltóanyag az immunizáláshoz: mindejcideig egyértelmű sikerről nem lehet beszámolni. A védekezés egyetlen módja tehát jelenleg is a megelőzés. Ezért van szinte életmentő jelentősége a tegnapihoz hasonló, tömegek Figyelmét fölkeltő rendezvényeknek, ahol ki-ki megtudhatja a betegségről a legfontosabbakat, s álszemérem nélkül azt is, hogy ezidő szerint az AIDS elleni küzdelem leghatásosabb „fegyvere" az óvszer. Didaktikai szempontból is hasznos volt az az ajándék, amelyet a fölvilágosító prospektusok mellé kaptak tegnap a diákok: valamennyien „ Velem biztonságos" föliratú kis diszkrét csomagokkal távozhattak a délelőtti rendezvényről. Délután a rendezők a Dugonics térre tették át székhelyüket, ahol a járókelőknek osztottak ismeretterjesztő kiadványokat és óvszereket amíg a készlet tartott. Ch. Á. R@SSMANN * Egy sikeres nemzetközi kereskedelmi hálózat rövidesen Szegeden megnyíló üzletébe keres üzletvezetőt, valamint teljes és részmunkaidős eladókat. Megfelelő jelentkező gyógyszertári asszisztensi (kozmetikai) vegyescikk/élelmiszer-eladói szakképesítéssel rendelkezik. Jól tud csapatban dolgozni és jó kapcsolatteremtési készséggel rendelkezik. Ha szeretne egy perspektívát kínáló, biztos munkahelyet és szívesen dolgozna fiatal, sikerorientált munkatársakkal, kérjük, juttassa el fényképes jelentkezését az alábbi címre. ROSSMANN Kereskedelmi Kft. 4032 Debrecen, Jerikó u. 3. Telefon: 52/413-854 A hét minden napján Várja Önt a Vörös Szegfű üzletház Deszken!! ** Élelmiszer Diszkont Áruházunkban kedvező árak, ünnepi meglepetések *» Karácsonyi akció: műszaki osztályunkon hitelre is vásárolhat a Szőregi Takarékszövetkezet jóvoltából 30% előleg befizetésével egyéves futamidőre. »> Ruházati osztályunkon férfi-, női és gyermekruházat *» Kávéházunkban CD-lemezes amerikai zenegép, hétvégén élőzene várja kedves vendégeinket. *• Gépi autómosás, aki autót mosat, elfogyaszthat egy finom feketét kávéházunkban. Szolgáltatásunk a hét minden napján igénybe vehető reggel 7-től 21 óráig. »• Kedvező parkolási lehetőséget biztosítunk. Megtalál bennünket Deszken, a 43-as főút mellett. • Vannak kfváncsi olvasók, akik megnézik az írás végét, hogy jól végződik-e. Ezeket az érzékeny lelkeket szeretném eleve megnyugtatni, hogy ez az írás jól végzőíik, szó sincs gombamérgezéses tudósításról... Elárulom egyúttal, hogy csak a múzeumban nyíló gombakiállítás megtekintésére szól az invitáció. A nagyablakos ház csillogó üvegszemei mögött régen volt ilyen érdekes természetrajzi bemutató. Gombák! Sem nem növények, sem állatok. Mikroszkopikus méretektől a 12 kilogrammos pöfetegekig terjeszkednek. Titokzatos élőlények, kár- és kórokozók, élelmiszeripari segítségeink. A magasabb rendűeknél a fonalakból álszövetes ter• Természettudományi kiállítás a múzeumban Gombavilág mőtest alakul ki - ezt nevezzük hétköznapi értelemben gombának. Piros kalapos légyölő galóca, bimbós pöfeteg, őzláb és rókagomba sok száz társukkal. Langyos esők utáni rétek tágra nyitott szemei, szivárvány útja, szétáradó avar, kakukkfű és gombák illata mindannyiunk szép emlékei. Mintha az égből pottyantak volna, szegfűgombák és csiperkék, telik a kosár... Gombavilág! A kiállítás élethű preparátumai hazánk leggyakoribb ehető és mérgező gombáit mutatják be, mintegy 300 fajt. Köszönet a kiállítás összeállítóinak, a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársainak, akik Konrád Lorenz pedagógiai elvei szerint dolgoztak: „Legfontosabb feladatunk gyermekeinket a természetbe visszavezetni. Aki erre képes, aki e tekintetben jó tanító, az bizonyisten több lelket ment meg, mint egy jó plébános!" Majd meglátjuk... Cs. Gy. • December 2-án, pénteken délután fél 5 órakor a múzeum II. emeleti kiállítótermében Jóra iné dr. Komlódi Magda, a Magyar Természettudományi Múzeum Növénytárának igazgatója nyitja meg a kiállítást. MA A FIDESZ-KDNP-MDF 9es választókerület (Szóreg) önkormányzati képviselőjelöltje, Békési Zoltán várja az Önök kérdéseit 15-17 óráig az KDNP székházban (Szeged, Victor Hugó u. 3.), illetve a 326-840-es telefonszámon. A FIDESZ-KDNP-MDF 11-es választókerület (Tisza Lajos körút-Attila utca-Bécsi-, Moszkvai-, Londoni körút által határolt terület) önkormányzati képvselőjelöltje, dr. Berekné dr. Petri Ildikó várja az Önök kérdéseit 16-18 óráig a Fidesz székházban (Szeged, Victor Hugó u. 5.), illetve a 325-870es telefonszámon. FOGYASZTÓVÉDELEM ÖRÖKBEFOGADÁS - VÉGRENDELETEK. Ezekkel és más témákkal kapcsolatos kérdéseire is választ kaphat 17 órakor, a Hági étteremben dr. Kapás Ferenc független polgármesterjelölt lakossági fórumán. VÁLASZTÁSI NAPLÓ BÉKÉSI ZOLTÁN, a Fidesz-KDNP-MDF 9-es választókerület (Szőreg) önkormányzati képviselőjelöltje az elmúlt négyéves munkájáról, a jövőre vonatkozó célkitűzéseiről tart lakossági fórumot 18 órakor, Szőregen, a Művelődési Házban (Magyar utca). BOTKA LÁSZLÓ, Baktó, Uj-Petőfitelep és Petőfitelep országgyűlési képviselője 18 órakor bemutatja Gila Ferencet, a 24-es választókerület MSZP-s önkormányzati képviselőjelöltjét a Balaton Utcai Általános Iskolában tartandó lakossági fórumon. DR. TICHY-RÁCS CSABA lakossági fórumot tart 18 órakor a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola gyakorló iskolájában (Szt. Ferenc u. 25.). Vendége: dr. Szalay István polgármester-jelölt. A KERESKEDELMI BANK Rt. az alábbi szolgáltatásait ajánlja tisztelt ügyfelei figyelmébe. Hitelezés vállalkozások, vállalkozók részére: Éven belüli (rövid lejáratú) forint- és devizahitelek Éven túli kölcsönök: - Egzisztencia-hitel - Világbanki kölcsönök (ISZP III., Termékpiac Fejlesztési Program) - EBRD-hitel (mezőgazdasági-élelmiszeripari és az e vertikumhoz kapcsolódó fejlesztésekre) Biztonságok befektetési lehetőségek: - TREZOR Értékjegy (ismétlődő és fix lekötésű, bankunk teljes körű garanciájával) - PROFIT plusz Befektetési jegy (hitelfelvételi és adóalap-csökkentési lehetőség) Szolgáltatások: - Számlavezetés (forint- és devizaszámlák) - Kártyaszámla-szolgáltatás - Külkereskedelmi ügyletek pénzügyi lebonyolítása - Külföldi üzleti partnerközvetítés - Széfbérleti lehetőség - Pénzbedobó páncélszekrény üzemeltetése Címek: Szeged, Deák F.u.17. Szeged, Széchenyi t. 12. Telefon: 421-421 Telefon: 421 -111 Pénztári órák: H-Cs 8-15.30 rf-Cs 8-12.30, 14-15.30 P 8-15 P 8-12.30, 14-14.40 KERESKEDELMI BANK Rt. RADICS ISTVÁN, a 12-es választókerület önkormányzati képviselőjelöltje lakossági fórumot tart a Roosevelt tér 7-9. szám alatt (földszinti tanácsterem) 18 órakor. Vendége: Nóvák Gyula, vízellátási és csatornázási szakértő-szakmérnök. KAVOCSKA IMRE (25-ös vk.), a Polgárosuló Szegedért Egyesület képviselőjelöltje 18 órától lakossági fórumot tart a Tápéi Művelődési Házban. A fórum vendége: dr. Csapó Balázs polgármester-jelölt. KÖZÉLETI FÓRUM lesz 18 órakor a petőfitelepi klubkönyvtárban (Szántó Kovács János u. 28.). Előadó: dr. Szilágyi János, független polgármesterjelölt. A FIDESZ-KDNP-MDF 13-as választókerület (Móraváros) önkormányzati képviselőjelöltjer Balogh László várja az Önök kérdéseit 18.30-19.30 óráig az MDF székházban (Szeged, Római körút 31.), illetve a 324-456-os telefonszáHOLNAP KÖZÉLETI FÓRUM a közbiztonságról. Az Olajipari Dolgozók Klubjában (Tisza Lajos körút 47.) délelőtt 10.30 órakor tart előadást dr. Szilágyi János független polgármesterjelölt. FEKETE PÉTER, a Polgárosuló Szegedért Egyesület önkormányzati képviselőjelöltje lakossági fórumot tart 17 órától, a Tantusz Művelődési Házban, ahová a 3-as körzet (Felsőváros) érdeklődőit várja. SZEMTŐL SZEMBE a képviselőjelöltekkel - találkozó a falu lakóival, 18 órakor, a zsombói Művelődési Házban. AHOL A PÉNZ DOLGOZNI KEZD. • ESCOM Budapest. 1089 Visi I u. B. Teleion: 210-1145, lax: 113-1045 • ESCOM Szeged. Bolyai Jaoos u. 4. Teleion/fax: 102) 318-986 S l \W1C K1 Hl DAI'hS t POLITIKAI HIRDETES POLITIKAI HIRDETES POLITIKAI HIRDETES POLITIKAI HIRDETES mii w fm SShsarű^iuzststa fVI Ij) JT1 c-T ÖNKORMÁNYZATI VÁLASZTÁSOK, SZEGED 1994 DECEMBER 11