Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-14 / 293. szám
SZERDA, 1994. DEC. 14. MŰSOR 19 MAI DM HOROSZKÓP m KOS: Új emberek, új arcok megismerésének szenvedélye fűti. bár a világ Ön körül korántsem látványos és magával ragadó. BIKA: Méltatlanra pazárolj a érzelmeit, kedvessége úgy tűnik hiábavaló, produkcióit nem méltányolják, optimizusa mégis töretlen. •TI- IKREK: Elhanyagolt üzleti ügyeit áttekintve sokkal rosszabb körülményeket tapasztal, mint amit előzetesen várt. Rendezze és rendszerezze dolgait. ^ I RAK: Olyan kapcsolat ' kialakításán munkálkodik, amiről tudja, hogy több gondot okoz majd. mint örömet. de pillanatnyilag nem áll érdekében meghátrálni. Sl OROSZLÁN: Nincs különösebb, a szokásostól eltérő feladata, de ötlete és kedve sincs semmihez. Próbáljon a magánéletében valami újdonságra lelni. ÜnlSZŰZ: Nem egészen J szándéktalanul megfeledkezik egy kényelmetlenséggel járó kötelezettségről, de szerencséjére nem tűnik föl senkinek. S MÉRLEG: Egy ön által eddig nem túlságosan kedvelt ismerőséről kiderül, hogy van egy rokonszenves tulajdonsága és egy tiszteletre méltó szenvedélye. ni SKORPIO: Fájdalmasan tapasztalja, hogy az igazság kimondásának ára van, meg kell harcolni érte, még ha egy-két barátot el is veszít miatta. NYILAS: Túl nagy A— lendülettel fog bele valamibe, amit legutóbb félbehagyott. Miután teljesen belegabalyodik, be kell lássa, hogy az egésznek semmi értelme. BAK: Olyanok ismeretségét és barátságát keresi, akik nem viszonozzák érdeklődését. Megpróbál felzárkózni egy igencsak túlértékelt társasághoz. VÍZÖNTŐ: Próbáljon valamivel többet töródni egészségével, kondíciójával, mert (gy hamarosan kényszerpihenőre szorulhat. 3S& HALAK: Meggondoltan, jól gazdálkodik. Mind az idejével, mind a pénzével. Partnere szeszélyes kiadásai viszont mélységesen idegesíti. nagy választékban! SZEGED, MIKSZÁTH K. U. 9. Ny.: h.-p.: 10-18, szo.: 9-13-ig. ZSUZSI BT. ÉPÍTŐANYAG-KERESKEDÉS V • Kk.-halasi nyílászárók gyári árából rendelési " eng. • Bramac cserep gyári árából -10% • Tetőfólia 85 Ft/m? • Ukrán pala 380 Ftdb -8% en< rótháló 100 Ft/fm-töl • Olcsó csaptelepek db-tóf 2570 Ft-tól • Szellözőrács 90 Ft/db b^. TkSím.í Kedvező házhoz szállítás. KiuwcAitrrA Szeged, Szabadkai u. 89. Tel.: 62/310-863 IKE SZ Kft. AUTÓKÖLCSÖNZÉS 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 112 Tel./fax.: 62/471-200 SZÍNHÁZ SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 órakor: Moliere. Molnár F. 1-2. bérlet KAMARASZÍNHÁZ 14 órakor: Figaro lakodalma Mikkamakka bérlet Jegyek - korlátozott számban - a bérletes előadásokra is válthatók. Mozi KORZO: Forrest Gump. Színes, m. b. amerikai film. Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor. BELVÁROSI: Az oroszlánkirály. Szfnes, m. b. amerikai rajzfilm., Kezdés: délután 3, és negyed 6-kor: Rendőrakadémia Moszkvában. Szfnes amerikai vígjáték. Kezdés: este fél 8 órakor. KAMARATEREM (Belvárosi mozi) Örökmozgó - Szegedi Filmmúzeum: A kis Buddha. Színes olasz film. Kezdés: délután fél 6 és este 8 órakor. FÁKLYA: Robotzsaru 3. Szfnes. amerikai film. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor BALÁZS BÉLA FILMTÉKA (Belvárosi mozi): Három szfn: piros. Színes, lengyel film. Kezdés: délután 4, 6 és este 8 órakor. VÁSÁRHELY: Jack. a villám. Amerikai film. Kezdés: délután fél 4, háromnegyed 6 és este 8 órakor. SZENTES: Az oroszlánkirály. Szfnes, amerikai rajzfilm. Kezdés: délután 6 és este 8 órakor. FII.MTÉKA: Isten veled, ágyasom! Szfnes, kfnai film. Kezdés: este 7 órakor. CSONGRÁD: Az ügyfél. Színes. amerikai film. Kezdés: délután fél 6 és fél 8-kor. 21.50 Kékpercek 22.00 Objektív. 22.35 Beethoven-ciklus a Zeneakadémián. 23.10 A tudomány határain. DUNA 8.00 Képes Krónika. 14.00 Lapozó. 14.15 Don Quijote. Rajzfilmsorozat. 14.55 Párbaj. Ma gyar animációs film. 14.55 Felnőttek Csodaországban. Holland képzőművészeti filmsorozat. 15.25 Fábri Zoltán-életműsorozat. Vízivárosi nyár. Magyar játékfilm. 17.15 Muzzy in Gondoland. 17.20 This is the Way. 17.40 Mese. 18.00 Hfradó. 18.15 Buffalo Bili és az indiánok. Ameirkai film. 20.00 Régiók. Tudósítók stúdiója. 20.45 Esti kérdés. 21.00 Hfradó. 21.15 Epizódok M. F. tanár űr életéből. 23.05 Babits Mihály: Gyümölcsbe harapva. HBO 17.30 National Geopraphic felfedező. A sötétség oroszlánjai. Amerikai dok.-film. 18.30 Ollókezű Edward. Amerikai vígjáték. 20.10 Mozimánia: Forrest Gump. Amerikai dok.-film. 20.50 Idegen közöttünk. Amerikai krimi. 22.40 Mozimánia: Az illúzió mesterei. Amerikai dok.-film. 23.30 Saigon - A tiltott zóna. Amerikai krimi. TKTV 1 7.30 Képújság. 8.00: ATV szerda (ism.). 18.30 Képújság. 19.00: ATV szerda. MAGYAR TV TV 1 5.30 Falutévé - munkaügyi tippel. géptippel, növénydoktorral. 5.50 Határtól határig. 6.00 Napkelte. 9.00 KÉK. Közéletről. Életmódról, Kultúráról száz percben. Benne: 9.35 Játék. 9.45 Hagenbeckék. Német tévéfilmsorozat 12/6. rész: Szerelem és halál (ism.) 11.20 Játék. 11.30 Helena. Olasz tévéfilmsorozat. 23/8. rész: Az emlékekkel tele kalap (ism.) 12.00 Htrek. 12.05 Üzlet délidőben. 12.20 Képújság. 15.00 Falutévé (ism.) 15.20 Repeta. Történelem. 16.00 Hírek. 16.05 Gubancok - avagy csíntalan nyelvcsfntan. 16.30 Á kisasszony. Brazil tévéfilmsorozat, 170/30. 17.00 Textilező. 17.15 MIZUJS? 17.25 Kölyökidő. 17.50 Milyen ház... Á mi háunk? 18.05 RÉS. Rövid, Érdekes, Sikeres. 18.10 TS Nagykarácsok a BS-ben. 18.15 Üzlet. 18.30 Zsákbamacska. 19.00 Telesport. 19.10 Esti mese. 19.30 Hfradó. 20.05 A szfinx utolsó rejtvénye. Olasz film. 21.55 (H (arcképek. 22.40 A falmászó. Svéd tévéfilmsorozat 3/3. 23.40 BBC-Híradó. 24.00 Képújság. TV 2 15.00 Sváb passió. Dokumentumfilm 2/2. 16.00 Van valami értelme? Francia film (ism.) 17.45 Napjaink. 18.00 Körzeti híradók. 18.13 Magyarország ma. Cigánykérdés. Á Szegedi Körzeti Stúdó műsora. 18.45 Zöldpötty. 19.05 Tévé másfél. Szórakoztató összeállítás. 19.45 Ma éjjel táncolnék... A My Fair Lady a Nemzetiben. 20.30 Ezredforduló. 21.05 Mindent vagy semmit! 21.40 Múzsa. TKTV 2 19.00 SZÍV TV VTV Szeged 0.00 Képújság. 15.30 Puli Tv sportműsora (ism.). 19.30 El Guijote (spanyol tv-sorozat), 1. rész. 20.00 Magazin: Orvosperek. 21.30 Péntek Rézi (magyar vígjáték). 22.46 Képújság. TELIN 5.00 Képújság. 19.00 Szív TV. Benne: Torna. 19.30 Szebben akarok (mi. 19.35 Gyermekmozi. 20.10 Konyhavilág. 20.30 Tarzan. 5. 21.00 Harle tóksó. SZŐREGI KÁBELTÉVÉ 19.00 Szív TV. Benne: 19.10 Torna. 19.30 Gyermemozi. 20.10 Konyhavilág. 20.30 Tarzan. 4. 21.00 Harle tóksó. 21.35 Egészségmagazin. 22.20 Színház-tűz-néző. VTV Vásárhely 17.00 Képújság. 20.00 El Guijote. Spanyol sorozat, I. 21.28 Pénteki Rézi. Magyar vígjáték. 23.00 Képújság. • MŰHOLD -EUROSPORT A törvény nevében 10.00 Tudománytörténet 11.00 Európa nagyító alatt 11.30 Európa nagyító alatt 12.05 Sanzonok. 12.45 Svájci hiradó. 13.05 A Deschénes-ház (ism.). 13.30 Rendkívüli tudósító. 15.30 Beszélgetés. 16.00 Híradó. 16.10 Főzőcske. 16.30 Gyerekeknek. 17.05 Állatok kertje. 17.20 Egy kóborló naplója. 17.50 Kvízjáték. 18.15 Képek Amerikából. 18.30 Hiradó. 19.00 Párizs fényei. 19.30 Belga hfradó. 20.00 Jelen idő. 21.00 A Francé 2 híradója. 21.40 Játékfilm. 23.10 Kulturális magazin. 0.20 A Francé 3 híradója. 0.50 Claire vendégei. 1.35 ismétlések hajnalig. SAT1 5.30 Németország ma reggel. 7.301 Jó szórakozást a SAT 1gyel! 8.00 Ötletek és irányzatok. 9.15 Szomszédok. Sorozat. 9.45 A mai napom. 10.15 Jó formába - Susanne Holsttal. 10.45 Asszonyok! 11.45 Németország délben. 12.00 Szerelemhajó. 12.30 Kaliforniai nap alatt. Amerikai sorozat. 13.25 Falcon Crest. Amerikai sorozat. 14.25 Tarzan. Amerikai sorozat. 14.55 Űrszekerek. 15.55 MacGyver. Amerikai sorozat. 17.00 Kockáztass! 18.00 Mindent vagy semmit! 19.00 Htrek. 19.15 Sporthírek. 19.30 Szerencsekerék. 20.15 Borzalmak ideje 1. 22.05 Sötét igazság. Amerikai sorozat. 23.05 Az összeesküvés. Amerikai-francia pszichothriller. 1.15 Ismétlések: Űrszekerek. 2.05 MacGyver. 2.55 Borzalmak ideje. 4.35 A Kőnig. RTL 5.30 Halló, Európa - jó reggelt Németorzság! 9.05 Kojak. Krimisorozat. 10.00 Gazdag és szép. Amerikai sorozat. 10.30 Hétköznapjaink. 11.00 Forró nyeremény. Játék. 11.30 Családi párbaj. Játék. 12.00 Déli magazin. 12.30 A Springfield-sztori. 13.15 Kalifornia klán. Amerikai sorozat. 14.10 Gyilkosság a hobbija. Amerikai sorozat. 15.00 Ilona Christen. Beszélgetés. 16.00 Hans Meiser. Beszélgetés. 17.00 Jeopardy. Vetélkedő. 17.30 Egymás közt. Német sorozat. 18.00 Gazdag és szép. 18.30 Robbanékony. 18.45 Hfradó. 19.10 Robbanékony. 19.40 Jó idők. rossz idők. Német sorozat. 20.15 Egy anya harca a fiáért. Német dráma. 22.15 Stern TV. Magazin. 23.15 Gottschalkshow. 24.00 RTL - Éjszakai hirek. 0.30 RTL - Éjszakai show. 1.15 Kojak. 2.15 Gyilkosság a hobbija. 3.10 Ilona Christen. 4.05 Hans Meiser. 5.00 Robbanékony. RÁDIÓ 11.00 Súlyemelő vb Dél-Afrikából. 12.00 Teherautó-verseny Ausztriából. 13.00 Eurosi. Magazin. 14.00 Eurotenisz. Magazin. 15.00 Eurofun. Magazin. 15.30 Kalandok Borneó dzsungelében. 16.30 Lovaglás. 17.30 Sífutó világkupa 18.30 Szabadstllusú VK? 19.30 Eurosport-hfrek. 20.00 Síugró világkupa. 22.00 Motorsport. Nemzetközi magazin. 23.00 Labdarúgás. Szamba játékok. SUPER CHANNEL 6.00 Üzleti bennfentes. 6.30 Hírmagazin. 7.15 Piacgazdaság. 7.30 Üzleti bennfentes. 8.30 Belső kiadás. 9.00 Super-shop. 10.00 Rolanda-show 11.00 Rivera-show. 12.30 Financial Times. 13.00 Mai témák. 15.00 Pénzkerék. 17.30 Financial Times. 18.00 Mai témák. 19.00 Htrek. 19.30 Golf - Solheim Kupa. 20.30 Szociális témák. 21.30 Belső kiadás. 22.00 Hfrek. 22.30 Jay Leno-show. 23.30 Talkshow. 24.00 Financial Times. 0.20 Pi acgazdaság. 1.00 Azonos időben. TV5 6.00 A Deschénes-ház. Sorozat. 6.30 Telereggel. 8.05 Kanadai hfradó. 8.35 Párizs fényei. 9.05 KOSSUTH vű műsor. 22.30 A BBC magyar műsora. PETŐFI 4.30 Hajnal. Benne: Félóránként Hirek. 6.03 Reggeli csúcs. 7.24 Zöld telefon. 7.45 Sportreggel. 8.00 Állomáskereső. 8.10 Rivaldafényben. 8.45 Apró-cseprő gyerekekről. 9.00 Hfrpercek. 9.15 Sok hűhó... 10.00 Zene-szó. Közben: 11.00 Htrek, időjárás. 11.50 Gordiusz plusz. 11.55 Állomáskereső. Í2.00 Nóták. 12.50 Korkérdés. 13.00 Hfrpercek. 13.10 Eszpresszó. 14.00 Délutáni valcer. Benne: 15.00 Hírek, időjárás. 16.35 Korhatár nélkül. 16.45 Szfinx. 17.00 Hfrpercek. 17.08 Állomáskereső. 17.10 Mágnes. 18.00 Kamaszpanasz. 18.30 Drogambulancia. 19.00 Htrek. 19.03 Állomáskereső. 19.05 Mozimagazin. 20.00 Rádiószínház. A szabadulóművész. 20.30 „Sa-rock". 21.00 Hfrpercek. 21.15 Mindenütt zene! 21.45 Jazzmelódiák. 22.15 Sok hűhó... 23.00 Htrek. 23.03 Sporthíradó. 23.10 Záróra. 0.15-4.00 Éjszaka. 4.03-4.20 Csárdásmuzsika. BARTÓK 6.00 Muzsikáló reggel. Benne: Félóránként Hírek. 9.05 Pódium. 10.00 Hfrek. 10.05 Talált tárgy. 10.58 Operaslágerek. 11.40 Országok, tájak zenéje. 12.00 Htrek. 12.05 Hangverseny délidőben. 13.38 Decsényi János: Jelenetek a magyar lovagkor történetéből. 14.00 Htrek. 14.05 E.T.A. Hoffmann: Murr Kandúr életszemlélete, valamint jelenetek Johannes Kreisler karmester életéből, 3. rész. 15.05 Zenekari muzsika. 16.00 Htrek. 16.05 Annelise Rothenberger és Hermann Prey operafelvételeiből. 16.40 Hitélet és történelem. 17.00 Hangadó. 17.50 Ez van! 18.00 Htrek. 18.05 A magyar zene évszázadai. 19.35 Vonós kamarazene. 20.00 A Berlini Filharmonikus Zenekar hangversenye. Közben: 20.22 Harek. időjárás. 20.27 Miért szép? 21.40 Alt áriák. 22.00 Htrek. 22.05 Zene korabeli hangszereken. 23.00 Ha VASAR a .BÖRZE BÁLA" BUTIKBAN (Reiek u. IVk.) Tak.-szöv. mellett NÉMET, OLASZ KARÁCSONYI BUTIKÁRU ÉRKEZETT! 4.30 Reggeli Krónika. Benne: Félóránként Htrek, Óránként Krónika, Sport. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Mű sorszemle 8.25 Mindennapi tudomány. 8.35 Civil percek. 8.40 Paragrafus. 8.50 Ajánlott levél. 9.05 Napközben. 11.00 Hfrek. 11.05 Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 11.35 Iskola a határon, 8. rész. 12.00 Déli Krónika. 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai figyelő. 13.00 Hfrek. 13.05 Vendég a háznál. 13.20 Gyülekezeti énekek tára. 13.30 A református egyház félórája. 14.00 Htrek. 14.05 Klasszikusok mindenkinek. 14.55 Első közlés. 15.00 Hírek. 15.05 Legenda Illyés Gyuláról, 11. rész. 15.55 Cégér. 16.00 Délutáni Krónika. 16.10 Mindennapi gazdaság. 16.25 Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.00 Hírek. 17.05 Magyarországról jövök. 18.00 Esti Krónika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Összeállította: Karig Sára. 20.00 Hfrek. 20.05 Vujisics Tihamér és Farkas Ferenc népzenei feldolgozásaiból. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hfrek. 21.05 Kossuthklub. 22.00 Késő esti Krónika. 22.30 Fórum. 23.00 Htrek. 23.05 Híres zeneművek. URH: 6.30 A BBC magyar műsora. 6.55 Körzeti magazinok. 17.00 Az Amerika Hangja magyar műsora. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelMűholdvevők Orion televíziók szuperáron 50-100 programos. komplett, HIFI stereo. műholdvevő garanciával 12 500 Ft-ért Sat Electronic Kft. Szeged, Petőfi S. sgt. 81/B T.: 313-113 VASÁRNAP IS NYITVA itthon maradnál. Szakonyi Károly jelenete. 23.31 Jazz. 0.05 Századunk zenéjéből. 1.30 Hegedűs Mónika fuvolázik. 2.05 Az éjszaka zenéje. Rádió 88 6.00 Ébredjen velünk! Zenés reggeli műsor. Játékok, köszöntők, lapszemle. Szerkesztő: Hegyesi Sándor. 10.00 Karácsonyi előzetes. Szerkesztő: Pleskonics András. 14.00 Vendég: Tóth János, a Denevér rendezője. 15.00 Vendég: a Szetáv főmérnöke. Szűcs Mihály. 16.00 A termálenergia hasznosítása. 17.00 Felsővároson. 18.00 Zene, játék, humor és sport. Szerkesztő: Bagaméry László. SZEGED 5.55-9.00: Alföldi Hírmondó. Zenés hírműsor. A tartalomból: 5.55: Műsorismertetés, időjárásjelentés és útinform. 6.00: Reggeli Krónika (Kossuth). 6.15: Tegnap történt. 6.25: Lapszemle az országos napilapokból. 6.30: Hirek, tudósítások a Dél-Alföldről. Programajánlat és lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Reggeli Krónika (Kossuth). 7.15: A nap eseményei. 7.25: Lapszemle az országos napilapokból. 7.30: Htrek. tudósítások a Dél-Alföldről. Lapszemle. 7.45: Programajánlat. 8.00: Htrek, időjárás, útinform. 8.10: Hétfő: Sport. Szószóló. Kedd: Postaláda Szerda: Üzleti híradó, Pop-mix. Csütörtök: Hétközben. Péntek: Hétvége, Lemezmustra 16.00-18.00: Zenés szolgáltató és kereskedelmi műsor A hét minden napján: 94,9 MHz DEUTSCHE WELLE Deutsche LJ otv ... .. OJ/7 Welle ^^ - magyarul 13.30-14.00 a helyi kábeltévé hangcsatornájan. Hfrek. nemzetközi lapszemle, tudomány, környezetvédelem. Német nyelvlecke: szerdán 18.30 és szombaton 15.45. Irodatechnikai szerviz Szeged, Ősz u. I. Tel.: 314-183 írógépek, fénymásolók, bankjegyszámlálók. diktafonok, vezeték nélküli telefonok, asztali számológépek árusítása, szervizelése KABATVÁSÁR TÖUA .neqtj DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Felelős szerkesztők: SANDI ISTVÁN, SZÁVAY ISTVÁN, TANDI LAJOS Művészeti vezető: NÉMET TIBOR Olvasószerkesztő: ZÉKÁNY JÁNOS Hírszerkesztő: PATAKI SÁNDOR Rovatvezetők: KISIMRF. FERENC (információs), KOVÁCS ANDRÁS (gazdaság). PANEK SÁNDOR (kultúra), GYÚRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó). KIADJA: a Délmagyarország Könyv-, Lapkiadó cs Nyomdaipari Kft. Felelős kiadók, a társaság ügyvezető igazgatói: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Kiadói és pénzügyi igazgató: BELLAVICS ISTVÁN Részlegvezetők: KISPÁL ANTAL adminisztrációs igazgató, SURÁNYI TIBOR nyomdaigazgató, MEZŐ LÁSZLÓNE főkönyvelő, MÁRTA IRÉN csoportvezető (feíületeladás), LESTÁR I.A.SZLŐ csoportvezető (terjesztés), NYERGES ZSOLT technikai vezető. Szerkesztőség cs kiadó: 6740 Szeged. Stefánia 10.. Sajtóház. Telefon: 4X1-281 . titkárság: 481-320, olvasószolgálat: 481-460 (fax is), sportrovat: 481-730, hirdetésfelvétel: 3I8-<4Ó9,320-239 Kax: 481-444, ügyvitel: 481-333. Telex: 82-282. Kax: 481-333. Nyomda: 6725 Szeged. Kálvária sgt. 67. Telefon: 323-047. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság (igazgató: Gyimesiné dr. Ktsedv Sarolta), a Délhír Rt. (ügy vezető igazgató: Mizsei István) és a Délmagyarnrszág Kft. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 446 Et. ISSN 0I33-025X Mai lapszámunkat szerkesztette: Sandi István