Délmagyarország, 1994. december (84. évfolyam, 282-307. szám)
1994-12-14 / 293. szám
20 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1994. DEC. 14. FEKETE PONT Fotó: Somogyi Károlyné Messze van a Derce utca, a dorozsmai szélmalom háta mögött, szép új házsorok között találtunk oda. Innen kaptuk a levelet, tekintsük már meg az utca mindkét oldalán húzódó csatornát, melyben végestelen végig szemét és mindenféle hulladék található, helyenként be is tömődött már. Kérdésünk: miért készült itt csatornaárok, ha nem kell, ha pedig kell, miért van tele szeméttel - és főleg: kik szemetelnek az épülő-szépülő házak elé? Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számithatnak jelentős közlekedési akcióra a járművezetők Szeged: 5 és 7, valamint 9 és 14; Kistelek: 15 és 23; Hódmezővásárhely: 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! • Hordóvilág: a bortermelők tiltakoznak A francia bortermelők éles támadást intéztek az Európai Unió tervezett intézkedései ellen. Hubert Bouteiller, a bordeaux-i borászok szövetségének vezetője a szervezet éves közgyűlésén kijelentette, hogy a brüsszeli kvótatervek katasztrofális hatást gyakorolnak a hagyományos francia borvidékek jövőjére. Az EU a túltermelést a szubvenciók visszafogásával és kvótákkal akarja csökkenteni: az éves össztermelést a jelenlegi 189 millió hektoliterről 154 millióra szorítják vissza, függetlenül a gyártott borok minőségétől, a francia bortermelés pedig a jelenlegi évi 53,6 millió hektoliterről 51,8-ra esik vissza az évszázad végéig. • Cigánykérdés A kétegyházi, a szentetornyai, a mezőkovácsházi esetek, melyek közös sajátossága, hogy cigányok és magyarok csaptak össze legtöbbször tettlegesen, közismertté váltak az országban. Egy-egy cigánycsalád tartotta rettegésben a falut vagy városrészt, melynek lakossága követelte, hogy telepítsék ki azokat, akik az együttélés legelemibb normáit sem képesek teljesíteni. Miskolcon néhány évvel ezelőtt komolyan foglalkozott a város vezetése egy cigány lakótelep megépítésének gondolatával. A cigányság becsületes nagy többsége ugyancsak elítéli a megzabolázhatatlan családokat, de ugyanakkor elvetik bármiféle ki- és áttelípítésüket „gettósítást" emlegetve. Lehete és hogyan ezekkel a családokkal szót érteni? - erről szól a szegedi és a miskolci stúdió közös filmje. A Magyarország ma cfmű műsort ma 18 óra 13 perckor nézhetik meg TV2-n. lytegint a metrón találkoztam K. elvlí/J társsal. S hogy megint tömegközlekedési eszközön hozott minket össze a sors, nem tartotta fölöslegesnek megjegyezni, hogy a kocsit a Délinél szokta hagyni. Mert ő végülis nem megbukott a múlt rendszerreI egyetemben, hanem amikor a Kádár-rendszer kifújt, ő éppen nyugdijára volt esedékes. El is ment oda. s mint a metrón mondta, be-bejár a városba történészkedni. Hogy hová, azt nem firtattam, bár biztosan nem lett volna titok. Az az igazság, hogy én kedveltem K. elvtársat. Rajta egészen problémás ügyeket is keresztül lehetett vinni. Olykor még azt is tűrte, hogy belülről bontsák körülötte az államrezont. „Emberarcú szocializmus ": ült a szálló porban, és a szeme sarkából figyelte, mikor csörren a „K"-telefon. Úgyhogy meg is jegyeztem legutóbbi találkozásunkkor, ott lent, a metrón, hogy ugye milyen piszok sz...r dolog hatalmon lenni?... Bólintott egy hatalmasat, és azt mondta: „Én nem élveztem. Az Aczélon látszott, hogy ő élvezi, de én nem különösebben örültem neki, hogy a csúcson vagyok. Csináltam. Nem mondom most, hogy azon törtem a fejem, hogyan kéne kiszállni. Akkor, onnan nemigen lehetett kiszállni. De nem kéjelegtem a gépezet működtetésében..." Utána egy kis csönd, sehonnan semmiféle történelmi utalás - érdekes módon, a metró állomásai csupa időtálló történelmi névre nyílnak. így még az se adott alkalmat egy kis kajánkodásra, hogy azt mondjam, na, K. elvtárs, amikor beszállt, ez volt itt Miinnich ter. Most kiszálláskor meg Maiéter tér már a neve... Ő viszont azt mondta, hogy előző este színházban volt. „Egész jó kis darab folytatta. - Nem is hittem, hogy ennyire jó. Valamikor láttam már. Olyan húsz éve. De akkor az történt, hogy az előadás előtt Várkonyi Zoltán meghívott, hogy a szünetben látogassuk meg az öltözőjében. Az első felvonás alatt végig azon gondolkoztam, vajon mit akar a Várkonyi kérni. Azután kitört a szünet, fölmentünk hozzá, és a második felvonás alatt meg végig azon gondolkoztam, amit kért. Most derült ki, egész jó ez a darab. " • Csúcs memóríacella A japán NEC elektronikai cég olyan memóriacellát fejlesztett ki, amelyből 1 milliárd egységnyi információ elraktározására képes memóriachip állítható össze. Egyetlen ilyen gigabites chipbe Shakespeare összes műve 16-szor fér bele. Az új memóriacella 0,375 mikron alapterületű. A NEC az új chip mintapéldányait csak 1998-ra tervezi szétosztani, tömeggyártását pedig 2000-ben kezdi meg. A jelenlegi legnagyobb teljesítményű memóriachip 16 millió információ egységet képes tárolni, a NEC újdonsága ennél több mint hatvanszor többet tud. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is. Önnek is szól!" mindennap 16-18 éra kiirlWa 94.9 MIO-en t«DAVtTtlUShullámhosszán) kjfí Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. I ; ^Rj TeL 325-930. 323-811 Tel./Fax: 491-119 • Harminc ökölcsapás A kisteleki rendőrkapitányság rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indftott eljárást G. Zsolt 30 éves balástyai lakos ellen. A férfi december 11én 23.00 óra körüli időben az italozásból tanyájára hazatérő Cs. István balástyai lakost hátulról megtámadta, nyakát átkarolva a földre rántotta, mellétérdelt és a sértett elmondása szerint körülbelül harminc ökölcsapást mért az arcára. A védekezésképtelenné vált 62 éves nyugdíjas zakójának zsebéből 4400 forint készpénzt és személyes iratait vette el. Az akkor még ismeretlen elkövetőt a kisteleki rendőrkapitányság dolgozói a feljelentést követően pár órán belül elfogták. A gyanúsított a terhére rótt bűncselekmény elkövetését tagadja. SZEGED, Oroszlán u. 1. Tel./fax: 62/312-005, 471-066 • A Pentium is megbotlik Az IBM leállította az úgynevezett Pentium-chipeket tartalmazó személyi számítógépek szállítását, mert kiderült, hogy a hibahányad jóval magasabb a jelzettnél. A nagysebességű Pentium-chipekről a gyártó, az Intel cég is közölte, hogy hibák előfordulhatnak, de szerinte a hibahányad elhanyagolható, s csak nagyon komplikált matematikai számításoknál fordulhat elő. Az IBM azonban kimutatta, hogy a hibák már kis sebességnél, közönséges programoknál is jelentkeznek. Az olyan cég, amely például 500 pentiumos számítógéppel rendelkezik, nem kevesebb, mint napi 20 hibával számolhat, ha a tényleges meghibásodási arányt veszik alapul. Az IBM most térítés nélkül kicseréli a chipeket a már eladott számítógépekben. A római Hölgy Több száz ritka almafajta „mintapéldányait" merítik folyékony nitrogénbe az Egyesült Államokban, hogy legalábbb mutatóba maradjon belőlük a távolabbi jövő nemzedékei számára. A kicsit tud-fan jellegű almaakciót az amerikai mezőgazdasági minisztérium vezeti, a kővé dermesztett almák Colorado államban, a Fort Collins-i laboratóriumban gyülekeznek. A legöregebb a Hölgy nevű almafajta, amely „őseit" egészen a rómaiakig tudja visszavezetni. Nála jóval fiatalabb az Esopus Spitzenburg, amely az észak-amerikai szabadságharc idejéből származik, a Hó nevű almafajta pedig még zsengébb, ezt tartják a mai Mclntosh szülőjének. A „kőalmárium" immár 250 fajta képviselőit konzerválja, de várhatóan tízszer ennyi kerül még a mínusz 150 fokos nitrogénfagyba, hogy teljes legyen a jelenkori almaválaszték jövőbeli mintatára. Nyár a télben a Vörös-tengernél! Hetente repülővel, szállodában, svédasztalos reggelivel és vacsorával: 37 900 Ft-tél Egyéb ajánlatunkból: Tunézia Kanári-szigetek, Srí-Lanka, Bali, olcsé repülőjegyek! ijlfl m PIACI ÁRAI V ijlfl Szegedi Ipari Vásár és Piacigazgatóság Tel.: 472-204 ji^f'rfjh Dorozsmai Mars Szt. István nagybani piac tér tér Sárgarépa Ft/kg 25-28 35-45 30-45 Petrezselyem Ft/cs 20-22 35-50 35-60 Tojás Ft/db 9-12 11-14 10-13 Karfiol Ft/kg 100 120-150 120-150 Paradicsom Ft/kg 150 200-220 200-220 Zöldpaprika Fi/db 10-25 18—15 18-15 Burgonya Ft/kg 40-42 40-45 40-45 Dióbél Ft/kg 450 500 500 Szóló Ft/kg 150 200-240 200-220 Mandarin Ft/kg 130 150-180 140-170 Alma Ft/kg 25-50 45-60 45-60 Narancs Ft/kg 65-70 75-90 75-85 Banán Ft/kg 90-95 100-110 90-110 Kiwi Ft/db 14-15 18-25 18-22 Mák Ft/kg 290-350 400 400-420 Méz Ft/kg 220 180-220 Éló csirke Ft/kg 220 200-220 A Tel.: 314-143 Tel.: 312-864 Tel.: 361-273 • Néptáncosok találkozója A Szeged Táncegyüttes Kálvária sugárúti székházába várják ma, szerdán este 6 órakor mindazokat, akik valaha táncoltak az együttesben, illetve jogelődjében (ÉDOSZ Szeged). Az együttes ugyanis alapításának kerek 40. évfordulója alkalmából nagyszabású ünnepséget szervez a jövő év júniusában, s ennek részleteiről tartanak ma megbeszélést. • Négyszázezer forintos karmolás D. József szegedi lakos önbíráskodás vétségének alapos gyanúja miatt tett feljelentést a szegedi rendőrkapitányságon volt élettársa, B. Orsolya és annak férje ellen, mert azok őt a 400 ezer forint értékű - jogosnak vélt - anyagi követelésük miatt szidalmazták, fenyegették, miközben B. Orsolya a sértettet megkarmolta. • Lakástűz, . szenes holttesttel A főváros IV. kerületében kedden reggel az Ügető utca 12. szám alatti három emeletes épület első emeletének egyik lakásában eddig tisztázatlan körülmények között tűz keletkezett. A fővárosi tűzoltók 10 autóval vonultak ki a helyszínre, ahol egy szoba teljesen, és a lakás többi része részben kiégett. Oltás közben egy idős hölgy megszenesedett holttestére bukkantak. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja az eset körülményeit. • Öltek a kutyák Táborfalván (Pest megye) történt újabb halálos kutya-támadás. Az egyik reggel két németjuhász kutya kifutott a kertből az utcára, és megtámadta Sz. Pál 55 éves helyi lakost. A kiabálásra és az ugatásra a szomszédok a megtámadott segítségére siettek. Útközben, a mentőkocsiban azonban beállt a halál. • Téli utazás Fazekas Zoltánnal Ismét egy tehetséges Berdál Valéria-tanítvány indul (reméljük, ragyogó pályán) hamarosan: Fazekas Zoltán most ötödik évfolyamos magánének szakos hallgatója a szegedi konzervatóriumnak, s ma, szerdán este 7 órakor Bódás Péterrel, az intézet művésztanárával koncertjük lesz a konzervatórium kistermében. Schubert Téli utazás cfmű dalciklusának előadása előtt Meszlényi László mond bevezetőt. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 támoqatásával! Csia Csi-csing, a forró vizes gyilkos Kivégezték Kínában azt az étteremtulajdonosnőt, aki megölte egyik női alkalmazottját, mert elégedetlen volt munkájával. A 43 éves csingtaói magánvállalkozó, Csia Csicsing 1991. óta alkalmazta a húszas éveiben járó Cseng Cseng-fenget, s rendszeres veréssel nógatta több munkára. Az idén augusztusban forró vizet zúdított rá, mert „felháborította alkalmazottjának lassúsága". Az áldozat a kórházban halt bele égési sebeibe. • Alsóvárosi alapítvány Jótékonysági ünnepséget rendeznek az Alsóvárosi Iskola Alapítvány javára a MÁV művelődési házban ma délután 5 órától. Az ünnepségen fellép az Alsóvárosi iskola énekkara, a tanulók pedig különböző műsorszámokkal szórakoztatják a közönséget. A rendezvényre az alapítvány elnöksége és az iskola vezetősége elváija a kedves szülőket és a gyerekek hozzátartozóit. • OMRON-termékek a klinikának Tegnapi lapunkban adtunk hírt arról, hogy a SZOTE gyermekklinikája digitális vérnyomásmérőket kapott ajándékba. A gyártó cég neve helyesen, a véletlen betűcsere nélkül: OMRON. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint ma estig megváltozik az idő, hirtelen ismét téliesre fordul viharos erejű hideg, északi sarki szél kíséretében. Záporeső, havas eső és helyenként hózápor várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3-8 fok között alakul. RENDELJE MEG LAPUNKAT TELEFONON: I tZ I> ü tM ¥ JJ