Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)
1994-11-22 / 274. szám
KEDD, 1994. Nov. 22. B ••** T — BELÜGYEINK 3 Orbán Viktor és a közönség a Forrás Szálló különtermében. (Fotó: Révész Róbert) Ha összefogunk, nyerhetünk! Orbán Viktor Szegeden A Fidesz elnöke Bayer Zsolt újságíró, majd a közönség kérdéseire válaszolva beszélt a májusi parlamenti választásokon vereséget szenvedett párt újjászervezésének szükségességéről, s hosszan taglalta azt is. hogy miért nem mondott le elnöki tisztségéről. Kifejtette, hogy „noszogatták" ugyan, különösen a napilapok foglalkoztak ezzel előszeretettel, de a párton belül a Szájer-Áder-Kövér trió (akiknek a véleményére sokat ad az elnök), majd a tagság is kiállt mellette, így nem tartotta etikusnak a lemondást. Különben is 1988 óta benne van a politikában, s úgy érzi részese a rendszerváltoztatásnak, mindössze 31 éves, van még mondanivalója a politikában... Politikai „tóksó" még nem volt Szegeden. Tegnap este viszont megtört a jég, Újszegeden rendezték meg az elsó't: Orbán Viktor, a Fidesz elnöke látogatott a Forrás Szállóba, hogy eleget tegyen a házigazda meghívásának, aki nem volt más, mint (a tegnap születésnapját ünneplő) dr. Ványai Éva alpolgármester, a decemberi önkormányzati választásokon a Fidesz-MDF-KDNP koalíció polgármesterjelöltje. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a jelenlegi kormánykoalícióban és a szocialista frakcióban is vannak „repedések", de ezeknek nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, hiszen a 40 éves tapasztalat birtokában a hatalmas parlamenti fölényt is meg tudja őrizni ez a párt. Ha akarja. Ő úgy véli, hogy inkább valamiféle összemosódási folyamatnak vagyunk tanúi a szabaddemokraták és a szocialisták ténykedésében. Ami nagyon zavarja: a koalíciónak olyan a politikai nyelvhasználata, amelyben nincs állítmány! Zavaros. nem érthető módon nyilatkoznak és a „komplex kérdés", az „áthatja" és a hasonló kifejezések a régi kádári politikai szakszótárt idézik... A külpolitikáról és a határon túli magyarokról szólva, elégedetlenségének adott hangott, hogy a miniszterelnök első parlamenti megnyilatkozásában azt hangsúlyozta, hogy ő „csak" tízmillió magyar miniszterelnöke. (Nem mintha a korábban. 15 millióról való megnyilatkozás - szerinte - helyes lett volna...) Helytelenttette azt is, hogy Horn Gyula miniszterelnök nem ejtette ki a nemzet szót, s a jelenlegi kormányfő alig tesz említést a határainkon túl élő magyarokról. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta. hogy: összefogással itt Szegeden a Fidesz, az MDF és a KDNP - jelentős sikereket érhetnek el a közelgő önkormányzati választásokon, s ebben ő nagyon bfzik. K. F. p A Tisza Füszért és az á fészek Üzleti „házasság" - tervekkel Példaértékű privatizációs folyamat végére tettek pontot jelképesen tegnap a Tisza Füszért Kereskedelmi Részvénytársaság közgyűlésén. A tavaly szeptemberben társasággá alakúit egykori állami vállalatot még áprilisban hirdette meg privatizációra az Állami Vagyonügynökség. Az átalakulás után példás gyorsasággal, július 27-én már eredményt is hirdethettek: a pályázatot a Délszak Konzorcium nyerte el. A három megye - Csongrád. Békés és Bács-Kiskun — 21 áfésze és a Tisza Füszért MRP-s „csapata" alkotta konzorcium mára a cég részvényeinek 80 százalékát tudhatja magáénak. A tulajdonosváltás után tegnap került sor a társaság rendkívüli közgyűlésére, ahol új igazgatóságot és felügyelőbizottságot választottak. Az igazgatóság elnöke Kelemen János, a Dél-Tisza Menti Áfész elnöke lett, míg a felügyelő bizottság elnökének Kovács Imrét, az Univer Áfész gazdasági igazgatóját választották meg. A közgyűlés megerősítette Jójárt Miklós vezérigazgatói megbízatását. - Hamarosan tőkeemelést hajt végre a konzorcium - jelentették be tegnap. - A 147 milliós emelés a tulajdoni arányok kismértékű megváltozását eredményezi majd az MRP szervezet javára. Jójárt Miklós, a részvénytársaság vezérigazgatója elmondta, hogy a cég idei árbevétele meghaladja a 9 milliárd forintot. A 850 fővel dolgozó társságnál egyébként 441 alkalmazott - az MRP révén résztulajdonosa is cégének. A résztvevő áfészek pedig gyakorlatilag több ezer szövetkezeti tagot tettek tulajdonossá. A két - kis- és nagykereskedelmi - cég „házassága" minden bizonnyal a társaság további erősödését eredményezi majd. Ez derült ki azokból a tervekből is, amelyekről tegnap hallhattunk: jelentős profilbővítést, 10 milliárd feletti árbevételt és a társaság logisztikai rendszerének továbbfejlesztését tervezik az új tulajdonosok jövőre. R. G. • Az elmúlt hónapban csaknem 8 milliárd forinttal növekedett a lakossági devizaszámlák forintértéke, igaz, ebből az összegből mintegy 3 milliárd az októberi 1,1 százalékos leértékelés következménye. A Magyar Nemzeti Bankban hétfőn elmondták, hogy október 31-én az előzetes adaDevizaszámlák tok szerint 280 milliárd forint értékben őriztek lakossági Konvertibilis valutát, ami mintegy 2,5 milliárd dollárnak felel meg. A befizetés 56,7 milliárd forint, a kifizetés pedig 48.9 milliárd forintot tett ki a konverziókkal együtt. • Az MNB az októberi importról Nő a hiány A Magyar Nemzeti Bank rendelkezésre álló pénzforgalmi adatok szerint egyelőre nem utal arra semmi jel, hogy októberben az import a korábbi hónapokhoz képest növekedett volna - közölte hétfőn Pásztor Csaba, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. Mint ismeretes, Békési László pénzügyminiszter pénteken az Érdekegyeztető Tanács ülésén úgy fogalmazott, hogy októberben a vártnál nagyobb mértékben gyorsult az import, s amennyiben ez az irányzat az év végéig tartós marad, úgy a prognosztizálthoz képest mintegy 500 millió dollárral magasabb lesz a folyófizetési mérleg hiánya. Pásztor Csaba elmondta, hogy az MNB-nek a folyófizetési mérlegről még csak augusztusi adatok állnak rendelkezésre, amelyek szerint a nyolcadik hónap végén a deficit 2,5 milliárd dollárt tett ki. m jjymmMl! . 1 fóti gyermekgyilkosságról még csak dadogva írt és LIÜ beszélt a sajtónk. Nem vagyunk hozzászokva, hál' istennek, a szörnyű témához. Talán ezért nem derült ki, hogy a kilencéves gyermekvárosi áldozat megölésével gyanúsított kiskamaszok nem a Fóti Gyermekváros lakói, nem állami gondozottak vagy árvák, hanem falusi srácok. Nem derüli ki a legtöbb közleményből az az iszonyú tény, hogy az áldozatot előbb megerőszakolták. Nem derült ki, hogy az egyik gyanúsítottnak - aki a gyermekvárosi iskolába járt, mint sok más fóti, de nem gyermekvárosi gyerek -, s akiről az iskolaigazgatónő azt nyilatkozta: illedelmes, közepes tanuló - tizennegyedik életévére összesen négy osztályt sikerült elvégeznie, és tavaly hetvenöt (!) igazolatlan hiányzása volt. Nem derült ki, hogy a Gyermekváros 19 óra körüli bejelentését a kis áldozat eltűnéséről a rendőrség nem vehette tudomásul („telefonbejelentés nem elég"!), a faxbejelentést sem (ragaszkodtak a személyességhez). Nem derült ki, hogy az erőszakos halálesetben a gyanú szerint főszerepet játszott kamaszról a dunakeszi illetékes hatóság már korábban, amikor még oda járt iskolába, jelezte, hogy összeférhetetlen. Nem derült ki, hogy kutyákat, macskákat akasztott fel; nem derült ki, hogy az édesanyját is bántalmazta már. És főként nem derült ki, hogy mennyire változott előnyére a Gyermekváros. A kaszárnyafolyosós „otthonból" lakásokat alakítottak ki, önállóságra nevelték a gyerekeket. Pénzük egy részét maguk osztják be, azzal maguk gazdálkodhatnak, módot kapnak arra, hogy például kerti munkával, befőzéssel szaporítsák létalapjukat. Hozzászoktatták őket ahhoz, hogy megtanuljanak bánni a szerény magántulajdonnal. S már nem „mackóban" járnak, hét végén pedig nem kötelesek a közös ebédlőben étkezni. A lakásban esznek, ahol tizen-tizenketten afféle családot alkotnak... rfjersze, nem az a lényeg, hogy a gyanúsítottak nem a Lr Gyermekváros gondozottak Hanem az, hogy az erőszakhullám, íme, nálunk is szedi áldozatait. Már nálunk is vannak gyilkos gyermekek. S van okunk az össztársadalmi bűntudatra. Az önvizsgálatra. A rémületre. Boeíor* Páf „Elbocsátó szép üzenet"? Koha Róbert MDF-tagságáról „Lemon dósának elmaradása esetén arra kényszerülünk, hogy a hivatkozott alapszabályi rendeletek értelmében tagságának kizárással történő megszüntetését kezdeményezzük" - szól annak a levélnek az utolsó mondata, amit csütörtökön vett kézhez Koha Róbert szegedi MDF-es önkormányzati képviselő. Mindezt magától a képviselő úrtól tudjuk, akit a Délmagyarország azért hívott fel, hogy a városban elterjedt szóbeszédet tisztázzuk. Azt is megtudtuk, hogy Für Lajos pártelnök szegedi tartózkodása alkalmával baráti beszélgetést folytatott a képviselővel, melynek során mindenki elmondta a véleményét. Koha képviselő pontosan nem tudja értékelni az „elbocsátó szép üzenet"-et, ugyanis igaz, hogy más a véleménye bizonyos dolgokban, mint pártja helyi vezetésének, viszont a párttörvényeket tudomásul veszi. Dr. Kis Lajos MDF frakcióvezető szerint Koha Róbert a polgármester-jelölés bejelentésével lépett, ők csak válaszoltak. A párt belső szabályai szerint az etikai bizottság jogosult a döntésre. Ilyen döntés még nem született. A helyzetet bonyolítja, hogy Koha Róbert polgármesterjelöltként és Újszegeden városi képviselőjelöltként is indul, s ez utóbbi helyszínen koalíciós versenytársa is lesz... A Délmagyarország azon kérdésére, hogy nem elhamarkodott-e az MDFlevél, hiszen Koha úr a választások előtt egy héttel is visszaléphet, dr. Kis Lajos a választ az etikai bizottság hatáskörébe utalta. Nem a pártoskodás, a szakértelem a cél Lezáródott a választási kampány első időszaka, amelynek kéthetes intervalluma igen szűkösnek bizonyult - ezzel kezdte tegnap Szegeden, a Fekete-házban megtartott sajtótájékoztatót Marosvári Attila, az SZDSZ Csongrád megyei szervezetének elnöke. A továbbiakban pedig arról beszélt, hogy milyen szakmai elvárások szem előtt tartását fogalmazták meg a jelöltállítás során. Ennek eredményeként több pártonkívüli jelölt megyei közgyűlésbe kerülését támogatják. Bíznak abban, hogy a testület elsősorban a régió érdekeinek képviseletére szorítkozik majd, s véleményük szerint ez garanciát jelent arra is, hogy a megyei önkormányzat nem les^ pártcsaták színhelye. N. R. I. • Az Érdekegyezető Tanács mostani munkájában kiemelt helye van a társadalmi-gazdasági megállapodásnak, ismertebb nevén szociális paktumnak. Ennek sorsáról kérdeztük Keleti Tamást, a Textil Szakszervezet elnökét, aki a hét végén Szegeden járt és az egészségbiztosítási önkormányzatban a munkavállalói oldalt képviseli. • Lesz-e szociális paktum? - Remélem, hogy lesz. Kettős jelentősége lenne, egy közvetlen és egy közvetett. Közvetlenül hatással lenne a megállapodás által érintett témákra, közvetve pedig példát mutatna a kormány, a parlament vagyis a politikának az érdekegyeztetéssel való tárgyalási készségére. • A tárgyalásokon mik a főbb ütközési pontok? - A megbeszélések eddigi menetében a munkavállalói és © KÉRDÉS • A szakszervezeti vezetőhöz Lesz-e paktum? a munkáltatói oldal elkészítette saját jelentését, elképzelését. Néhány napja a kormány is átadta saját terveztét. így a feladatok három csoportra tagolódnak. Az elsőben lévő kérdések akár azonnal aláírhatok, hiszen megegyeznek a vélemények. Van olyan csomag, melyben jelentősen nem térnek el az álláspontok, s ezekről érdemes tovább folytatni a konzultációt a kompromisszumkeresés érdekében. Végül a harmadik csoportban olyan eltérők a nézetek, hogy csak hosszas tárgyalási menet keretében hozhatók közös nevező alá, s az is lehet, hogy néhány témában nem lehet megállapodást kötni. • Ön mint szakszervezeti vezető mikor és mennyiben kormánypárti is egyszerre? - A kormánypártiság érzelmi és gyakorlati kérdés. Érzelmileg ez mindenkinek a magánügye, belső értékelése. Gyakorlatilag úgy gondolom, hogy egy szakszervezet akkor lehet igazán kormánypárti, ha a kormány által előkészített Keleti Tamás döntések, megoldások, tervek döntően megegyeznek a szakszervezetek elképzeléseivel. Ez tehet kormánypártivá egy érdekvédelmi szervezetet, függetlenül a kormányzat politikai színezetétől. Magam a kormánypártiság gyakorlati ismérveit tartom fontosnak. A. L.