Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-22 / 274. szám

4 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. Nov. 24. • Nem csak a szegényeket fenyegeti A megbomlott összhang Kiderítették, hogy a tünet­együttes mögött az agytevé­kenység, az idegrendszer fi­nom zavarai húzódnak meg és ezek okozzák az egyén sajátos állapotát. Az is különössé tette ezt a jelenséget, hogy kezdet­ben a kutatók csak a szegé­nyebb rétegeknél találtak ilyen betegeket, azt feltételezve, hogy e tünetegyüttes és az anyagi helyzet összefügg egy­mással. Később kiderült, hogy ez koránt sincs így: a szociális fóbia - így nevezték el ezt a kóros állapotot - a legga/.da­gabbakat is elérheti. Dr. Janka Zoltánt, a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvos­tudományi Egyetem Ideg és Elmegyógyászati Klinikájának tanszékvezető egyetemi tanárát kértük, magyarázza el: mit ér­tünk szociális fóbián? - Az agyműködést kutató szakemberek éppen erről ta­nácskoztak a múlt hónap végén Koppenhágában. Szinte egybe­Az ember és környezetének összhangja - létének alap­feltétele. Ha azonban ez a harmónia megbomlik, akkor ennek súlyos következményei lehetnek. Erre jöttek rá azok az umerikai kutatók, akik egy különös, kóros álla­pot hátterét kezdték vizsgálni. hangzóan állítják, hogy a szo­ciális fóbia kezdetei leggyak­rabban a tizenéves korra vezet­hetők vissza és azután, fokoza­tosan fejlődik ki ez a kóros állapot. A legfrissebb kutatása­ik ezt megerősítik, azzal együtt, hogy a szociális fóbiá­ban szenvedőknél a meghatá­rozó tünet: a félelem, a szoron­gás. Jellemző, hogy e beteg ke­rüli a nyilvánosságot, vissza­húzódik, nagyon nehezen vi­seli mások társaságát, minden közösségi megnyilvánulásuk visszafogott, vagy igyekszik elkerülni. Fél bármibe is bele­fogni, hátha kellemetlen követ­kezménye lesz tettének. Sok­szor egészen köznapi cseleke­detek is páni félelembe ta­szítják. Félnek egy étterembe, egy nyilvános vécébe belépni. Mindezek azt jelzik, hogy az illető nem képes ebben az álla­potban a társadalmi normákhoz alkalmazkodni, beiileszkedni az őt körülvevő mikrokörnye­zetbe, nem tud embertársaival kommunikálni. Márpedig, ha valaki ilyen helyzetbe kerül, akkor nem tud megfelelően ér­vényesülni sem az adott társa­dalomban. A következmény: a szociális fóbiában szenvedő egyén még jobban elszigetelő­dik, még rosszabb pszichikai állapotba kerül. • Mekkora a gyakorisága ennek a bajnak és mi a te­endő? - Pontos adatunk nincs. Szerintem a lakosság három-öt százaléka szenved tőle, amit még az is tetéz, hogy látens módon létezik nagyon sok esetben, mert attól fél az érin­tett beteg, kiderül a baja és megbélyegzett ember lesz. Ezért aztán csak kevesen mer­nek orvoshoz, szakemberhez fordulni. Pedig a kutatások nemcsak az okokat és tünete­ket, hanem az ellenük ható gyógyszereket, gyógyító eljá­rásokat is megtalálták. Tehát ­ha nem is könnyen - gyógyít­ható a szociális fóbia. Ám még felismerése sem könnyű fel­adat. Éppen ezért a háziorvo­soknak, továbbképzés kereté­ben ismertetjük a pszichés jel­legű betegségek, közte a szoci­ális fóbia tüneteit, gyógyítható­ságuk lehetőségeit, módjait. A leghatásosabb gyógymód a megelőzés, csakhogy ettől még távol vagyunk. A tudomány, benne az agykutatás is óriási léptekkel halad és talán már a közeljövőben eljut oda, hogy e baj megelőzésének eszköze is a kezünkben lesz. Ez a célunk nekünk is! Maris János MIRŐL IRT A DM? A hét végén a szerbiai ha­tóságok a duplájára növelték a kiutazási illetéket. Eddig személyenként 10 dinárt kel­lett befizetni az államkasszá­ba, az autó után pedig 30-at, ha valaki külföldre szándé­kozott utazni. Az új rendelet értelmében az állampolgárok ezentúl 20 dinárt tejelnek, az autó után pedig 50-et. 11a te­hát egy négytagú család autóval meg szeretné látogat­ni magyarországi rokonait, 130 dinárt - hivatalosan 130 márkát - kell leperkálnia. Nem elég, hogy az ország az embargó hatására több mint két éve teljes elszigeteltségben él, kiátkozták minden nemzet­közi szervezetből, polgárait pe­I HÍR -1 KOMMENTÁR A rendőrállamnak semmi sem drága dig vízum nélkül mindössze 3-4 országba engedik csak be, a teljes karantén biztosításához az állam is derekasan hozzájá­rul. Üres az államkassza, a ka­rács begyűjtésének pedig ez a legfájdalommentesebb, legegy­szerűbb módja: aki utazni akar, annak biztos pénze is van. tehát fizessen. Ismét Euro-Contact Az lpszilon Bt. tartott tájé­koztatót tegnap délután a Sajtóházban abból az alkalom­ból, hogy Csongrád megyében újraindul az Euro-Contact MBA képzése. Mint Magyar István ügyvezető igazgatótól megtudtuk, három csoportban közel negyvenen kezdik meg a tanulási távoktatási formában Szegeden. A beiskolázó cégek között található például a Dé­mász Rt., a Főszer Elektro­profil Kft., a Szegedi Közleke­dési Társaság, a Sütödék Kft. A menedzserképzés élvonalába tartozó Euro-Contact képvise­letét korábban az Euromene­dzser látta el Csongrád megyé­ben, a szerződésbontás után csak most kezdődik újra a kép­zés. Ahhoz, hogy az lpszilon Bt közös vállalkozást alapítson és iskolaközpontnak nevezhes­se magát, el kell érnie az ötve­nes tanulólétszámot. A polgárok tartalékai szinte teljesen kifogytak, most már nincsenek kilométeres kocsiso­rok a határ előtt - leszámítva a sefielőket és a benzinben uta­zókat az embereknek nincs mit elkölteniük. A szuperdinár márkához kötött árfolyama erősen inog. már régen nem egy az egyhez váltják. Az is DÉLMAQYARORSZÁQ Hirdetésifel vétel SZEGED. STEFÁNIA 10.. SAJTÓHÁZ REGGEL 7-TÖL ESTE 7-IG! nyilvánvalóvá vált, hogy az új gazdaságszilárdltási program­nak csak ideig-óráig sikerült megállítania a több millió szá­zalékos tavalyi inflációt, illetve elodáznia az ország gazdasági és pénzügyi rendszerének teljes összeomlását. Küszöbön a tél, rendszeressé váltak a két-, illetve négyórás áramkikapcso­lások, szembetűnő a mind na­gyobb áruhiány, terjed a bűnö­zés, a nyomorral együtt nő az emberek egyre hangosabb elé­gedetlensége. Meddig feszít­hető még a húr, milyen mélyre lehet még zuhanni? A kibicnek - esetünkben a rendőrállam­nak - semmi sem drága, ha fennmaradásáról, túléléséről van szó. T. T. BELKERESKEDES Culáré, lóbél, marhabél, kocabél Mars tér, kofasor Borbás bélkereskedés DÉLMAGYARORSZAG 80 éve A magyar vezényszó (...) Az egyik budapesti hadi­kórházban fiatal lengyel önkén­tes fekszik, aki a betegágyban lelkes buzgósággal tanul most magyarul. Igen természetesen elsősorban a katonai vonatkozá­sú fogalmakat tanulja. Fölírja magának magyar s német nyel­ven a vezényszavakat. A ma­gyar vezényszavak rendkívül tetszenek neki: „Das sind kráfti­ge, kurze Ausdrücke!" - mon­dogatja. Egy dolog azonban se­hogy se megy a fejébe: miért kell a magyarnak olyan hosszú szó, amikor Sturm-ot vezényel­nek. A kórház orvosai megkér­dezték tőle, melyik az a hosszú szó, a lengyel azonban sehogy sem tudta kimondani. „Majd in­kább leirom" - szólt mosolyog­va. Le is irta szépen, kerekded betűkkel a Sturm magyar jelen­tését, így: „No azanádzistenit!" (1914. nov. 22.) DtLMAGYAROHSZAG 40 éve A Szovjetunió javasolja: Tiltsák meg a sajtó, a rádió ós a film felhasználását háborús propaganda terjesztósára. Montevideo (TASZSZ). A Szovjetunió küldöttsége az UNESCO 8. közgyűlése elé ha­tározati javaslatot terjesztett, amely a szervezet minden tagál­lamának „intézkedések hozata­lát ajánlja annak megakadályozá­sára, hogy a htrközlóeszközöket háborús propagandára és a né­pek között ellenségeskedéseket, valamint gyűlölködést szító egyéb propagandára használják fel." A. A. Sztoljetov, a szovjet küldöttség vezetője a határozati javaslatot megindokolva meg­elégedését fejezte ki, hogy más országok képviselői felszóla­lásaikban igyekeztek lehetősé­geket találni azoknak a. felada­toknak megoldására, amelyek az országok közötti együttmű­ködés fejlesztésének elősegíté­sére hivatott UNESCO-ra hárulnak. „Úgy járunk el - mondta A. Sztoljetov - ahogyan világszer­te a tudomány, a kultúra és a művelődés sokezer képviselője akarja, ha itt az UNESCO 8. közgyűlésén aktívan síkraszál­lunk amellett, hogy a kultúra eszközeit: a sajtót, a rádiót, a filmet ne használják fel a népek kölcsönös megértésének ügye, a népek biztonsága ellen, vagyis a kultúra ellen, a kultúra képvi­selőinek béketörekvései ellen világszerte." (1954. nov. 22.) DÉLMAGYARORSZÁG RÉVE A „Párizsi Charta' „A szembenállás és Európa megosztottságának korszaka vé­get éh. Kijelentjük, hogy mos­tantól fogva kapcsolataink a kölcsönös tiszteletre és az együttműködésre alapozódnak" - ezzel a megállapítással kezdő­dik a „Párizsi charta az új Euró­páért", az európai biztonsági és együttműködési értekezlet résztvevőinek párizsi csúcsta­lálkozóján szerdán ünnepélyes keretek között aláirt okmány. A charta a helsinki zárónyi­latkozatban foglalt elvek érvé­nyének megtartása mellett az új korszakra fogalmazza meg az európai biztonsági és együttmű­ködési elveit és gyakorlati teen­dőit. rendelkezik az ehhez szük­séges új intézmények létrehozá­sáról. Á mai korszak jellemzé­seként a terjedelmes dokumen­tum abból indul ki. hogy Euró­pában immár „megvalósul a szi­lárd elkötelezettség az emberi jogokon és az alapvető szabad­ságjogokon alapuló demokrácia mellett, s valamennyi ország szá­mára megteremtódik a gazda­sági szabadságból és a társadal­mi igazságosságból eredő felvi­rágzás és az egyenlő biztonság". Az emberi jogok, a demok­rácia és a jogállamiság kérdé­seivel foglalkozó fejezet a de­mokráciát tekinti az európai nemzeteket kormányzó egyetlen rendszemek. Ismét állást foglal az emberi jogok védelme mel­lett (amelyet a kormányok első­rendű feladatának tekint), csak­úgy. mint a szabad és tisztessé­ges választások útján kifejezés­re juttatott népakarat tisztelet­ben tartása mellett. (1990. nov. 22.) Az Ady-hét Riai programja Az Ady Kollégium Ady-he­tének mai programja: 16 órától skander-verseny, 16.30-tól harcművészeti bemutató (Wing Tsun Kung-Fu), 17 órától „Sport és meditáció" címmel Sipos István szupermaratoni futó tart élménybeszámolót, 17.30-tól „A Hebron diákja vo­ltam Amerikában" címmel La­kos István tart filmvetítéssel egybekötött előadást az ame­rikai iskolai és kollégiumi élet­ről, 19 órától „Hellasz földjén" címmel Papp Erzsébet tart dia­filmes élménybeszámolót Gö­rögországról, 20 órától pedig a .•^orba, a görög" című ame­rikai filmet vetítik. A felsorolt programok mind az Ady Kol­légiumban lesznek. Lesz azon­ban ezen a napon egy női lab­darúgó mérkőzés is. A Vedres Kollégium tanulói este 8 órától a Szilágyi Kollégium diákjai­val mérik össze tudásukat a Csonka János Szakközépiskola sportcsarnokában. AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 17-19 óráig Termé­szetbúvár klub. Tévhitek és előítéletek a mérgeskígyók­ról. Előadó: Dr. Janisch Mik­lós herpetológus; 18 órakor Szürke Péter festőművész kiállításának megnyitója. Felolvas Bakos András, Háy János, Kemény István és Podmaniczky Szilárd; holnap: 14 órakor Barbro Lindgrens: Kukacmatyi me­sejáték. Előadja: Bán János; 16.30-kor ingyenes jogi tanácsadást tart dr. Szokol Márta; 17-19-ig videóklub: Dangerous Liaisons - angol nyelven; 19 órakor Sikerpó­dium - Barbro Lindgrens: Wormhenry (Kukacmatyi). Előadja: Bán János, angol nyelven; Francia reklámplakát és videófllmkiállftás m PROGRAMAJÁNLAT HALLÁSSÉRÜLTEK FI­GYELMÉBE! Pénteken lesz a hallókészülék karbantartása és javítása. TANÁRI HANGVERSENY lesz a Király-König Péter Ze­neiskolában, 18 órától. A MUSICA PARLANTE kamarazenekarának hangverse­nyét 19 órakor rendezik meg a JATE aulájában. Művészeti vezető: Meszlényi László. A JATE KLUBBAN 20 órakor Palermo Boogie Gang koncert. Vendég a Blues Bell együttes. mutató (kazettáról) 17 órától az Usuki Reiki Klubban, a Százszorszép Gyermekházban. A JATE KLUBBAN 18 és 20.30 órakor videómozi: Ni­csak, ki beszél; 19-kor Földraj­zos estek: Izland, az ellentétek országa címmel Fábián Tamás vetítéssel egybekötött előadá­sa; 21 órakor LGT teaház a klub kávézójában. AZ AURA természetgyó­gyász klubban (Teleki utca 3.) 18.30 órától Létünk az univer­sumban ctmmel Boros Imre klubvezető tart előadást. FAMÍLIA DIVATARU - Szíriai ezüst ékszer, dísztárgyak - Kézi munkával készített selyemterítők - Női, férfi- és gyermek-felsőruházat MENUSSSZONYIRVHA-KÖLCSÖNZÉS10 000 Ft. Nyitva tartás: H-P 9-18. Sut 9-13 óráig. Takaréktár u. 1. A SZÁZSZORSZÉP SZÍN­HÁZ előadása - Kököjszi bér­let. Talizmán című mesemusi­cal, délelőtt fél 10, 11 és 14.30 órakor a Százszorszép Gyer­mekházban. ÓVODÁS MOZI - délelőtt 10 órától a Szabadítsátok ki Willyt című amerikai filmet vetítik a nyugdíjas klubban (Kossuth L. sgt. 53.). INGYENES JOGSEGÉLY­SZOLGÁLAT működik 14-16 óráig az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Szolgálatnál (Arany J. u. 7., telefon: 310-310. BOBOJSZA BÉRLET - a Nyulambulam együttes: Ludas Matyi című előadása délelőtt fél 10, 11 és délután fél 3 órai kezdettel a Százszorszép Gyer­mekházban. A PEDAGÓGIAI INTÉ­ZETBEN 15 órától dr. Nagy János főiskolai docens a nyel­vészeti délutánok keretében A gondolatmenet tagolása a szö­vegben címmel tart előadást. PSZICHOLÓGIAI TA­NÁCSADÁST tartanak 15-17 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany János utca 7.). EZOTERIKUS ZENE - be­K1ALUTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZE­UM KÉPTÁRÁBAN (Horváth Mihály u. 5.): Tóth Magdolna keramikusművész Tálak cfmű kiállítása. A MÓRA FERENC MÚZE­UMBAN: Gorzsa - ízelítő a 7000 éves újkőkori település feltárásának eredményeiből; A képíró üzenete - 50 éves lenne Zoltánfy István festőművész ­kiállítása; A FEKETE-HÁZBAN Zsi­dó egyházművészeti kincsek című kiállítása KÁLVÁRIA GALÉRIA (dr. Boross József u.) Császár Attila kiállítása A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafi­kái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató kiá­llítás. AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.): Fréderic Fonto­noy franci festőművész kiállí­tása A HUNGALÉRIÁBAN (De­ák F. u. 29.): Fontos Sándor emlékkiállítás és Fontos Zoltán festményei. A GARDEN ÉTTERME­BEN: Vanko Basa Lenke, ko­lozsvári festőművész kiállítása. A DECORAMA STÚDIÓ GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.): Kiss Attila Etele grafikái, Ráthgéber Attila és Alfréd Nickels kisplasztikái AZ ÚJSÁGÍRÓK STEFÁ­NIA KLUBJÁBAN (Sajtó­ház): Sinkó János festőművész kiállítása. RÓZSASZÍN REPÜLŐ GALÉRIA (a Vidámparkban): Vidám valóság címmel (600 gyermek alkotása) a repülőben és a villamosokban A SOMOGYI-KÖN YV­TÁRBAN: A várnai csata 550. éve - dokumentumok a kor hadtörténetéből; írások, képek a 80 éves Határ Győző költő születésnapjára. AZ IDŐSEK KLUBJÁBAN (Kereszttöltés u. 19/B): Veres Sándor festményei láthatók.

Next

/
Thumbnails
Contents