Délmagyarország, 1994. november (84. évfolyam, 256-281. szám)

1994-11-14 / 267. szám

HÉTFŐ, 1994. Nov. 14. Ez kabaré? M iközben Bosznia szerte golyók és repeszdarabkák loccsantanak agyvelőt, szakítanak ereket, zúznak csontokat és tépnek húst, s a világ lélegzetvisszafojtva várja, mi lesz azután, hogy Clinton feloldotta a muzulmánokkal szembeni fegyverszállítási tilalmat, aközben Fábry Sándor humorista véráztatta szarajevói pólót árverez kabaré keretében a közszolgálati televízió l-es csatornáján. A Hócipő formakultúra-felelősének péntek esti szelle­meskedése megfordította néhányszor a vacsorát a gyom­romban. Azt hittem a bosnyák ruhadarab köriili viccelődés lesz az egyetlen ízetlen, durva feketehumor. Tévedtem. Fábry viccember csípőből hullagyatázott. Az 1989. évi jú­niusi Tienanmen téri brutális mészárlást - amikor tankok és tehergépkocsik hajtottak keresztül a földön ülő és a de­mokráciáért tüntető vedtelen pekingieken, és ahol több ez­ren haltak szörnyet, és ami után több tízezren tűntek el örökre s kerültek börtönökbe, és vannak ott azóta is - „iz­galmas, fűtőtest alóli tüzes tudósításként" vágta kormány­szóvivőnk, Forró Evelyn iruló-piruló orcájába. Aki csak ne­vetett, amikor megszólították a sok ember előtt, mint a fából készült kutya. Még a kamera is ráment; nagytotál. A Tie­nanmen téri véres események egyébként más, szintén ízlés­telen kontextusban is terítékre kerültek. Fábry mellett a másik „emberi jogi aktivista", a nemré­giben az értelmileg sérült és beteg gyermekeket a közszol­gálati televízió főműsoridejében kifigurázó polgárőrbarát Markos legény, a György volt a fő műsorszám. Paleocén korabeli paródiái - mint például a „Mivel jött a Közel-Ke­letről?; piff-puff, him-humm, csitt-csatt,... hajóval" című kompozíció - mellett számomra egy újat is bemutatott: He­gyi-Karabahból tudósított a színpadon. A világ ama tűz­fészkéből, ahol négy év óta többségében nem természetes halállal halnak meg az emberek. Markos kiválóan játszotta az azeri harcost. Csapkodta is a térdét a közönség. Mit mondjak, ezek után el tudom képzelni, hogy nagy, mázsahúsz körüli nevettetőnk. Éles István a következő ka­baréban agonizáló ruandai éhező gyermeket parodizál. Mi meg majd a hasunkat fogjuk a röhögéstől. Szabó C. Szilárd • Vizsgálatok vizsgája Nem küldték vissza a magyar zöldségeket A/ Európai Közösség orszá­gaiba kiszállított, tnss fogyasz­tásra szánt zöldség- és gyü­mölcsfélék egyrésze év elejé­től. míg más része októbertől kötelező minőségellenőrzésen kell, hogy átessen. A minősítés eddigi tapasztalatairól a napok­ban a makói székhelyű Hagy­matanács szervezésében váltot­tak szót az érintett hagymater­mesztők, feldolgozók, forgal­mazók és a minősítést végzők. A helyszín nem véletlen, hisz mint ahogy az egyik hozzászó­lásból kiderült az idén Német­országba szállított és ott ellen­őrzött 1051 kamionnyi áru har­mada volt a hagyma, emellett még a szentesi paprika vitte a prímet. Szerencsére egyetlen tételt sem kellett visszaküldeni, de azért akadnak tanulságok. Füleki Lászlótól, a termékta­nács titkárától megtudtuk, hogy most alakul még az áru exportjában nélkülözhetetlen hatóságok és a termelők közöt­ti összhang, s ebben a hagyma­tanács is vállal koordináló sze­repet. Ugyanis e rendelkezés szerint a vámosok és a növény­egészségügyisek ellenőrzése mellett az Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás embereinek vizsgálata is meg­követelt. Egyébként a teljes áruskálára érkezett 73 reklamá­ció zöme abból adódott, hogy e minősítő vizsgálat tudatlanság­ból vagy szándékos spórolás­ból elmaradt. E kezdeti türelmi időt követően azonban már ke­vésbé lesznek elnézőek a ható­ságok. Ha hinni lehet a meghirde­tett agrárprogram realitásában, akkor a mostaninál lényegesen több áru kiszállítása várható az elkövetkezendő években. En­nek fényében már előre vetíti árnyékát az a költségvetési in­díttatású létszámleépítés, ame­lyet épp e vizsgáló szerveze­teknél terveznek. T. Sz. I. Fotó: Schmidt Andrea (Folytatás az 1. oldalról.) híd előtt összeszedett egy de­fektet, a kárpitozással azonban sikerült behozni minden lema­radást. Házilagos kivitelezés. Két­százezer munkaóra. Háromezer négyzetméter. Csak az érti, aki belül van, mindenki más cso­• dálkozik. Munkabérre és köz­terhekre hárommilió forintot fizettek ki, a munkások étkez­tetése ötmillióba került. Nem társadalmi munkában építették, csak mindig voltak annyian, amennyi az adott munkafázis­hoz elengedhetetlenül szüksé­ges. Egy kőműves fiatalember másodmagával szinte csak bur­kolt, a pincébe kezdték, s ha­ladtak, ahogy a fölöttük dolgo­zók engedték. Több mint ezer négyzetmétert fedtek be padló­lappal, csempével. Minden egyenes, minden derékszög, a 80 személyes öregotthon oldal­Átadták a nazarénus imaházat falának fugáiban maga Lippai Pál polgármester sem talált semmi kivetnivalót a bejárá­son. A többlépcsős, ívelt karzatot alulról egy budapesti mester vakolta, mondják, amikor ő megérkezett, előfordult, hogy lebontatott valamit. A minő­séggel, az 1992 szeptemberé­ben indult építkezés tempójá­val nem volt baj, az arra járók közül nem egy kereste meg munkaajánlatával a mestereket. Akadt közöttük olyan is, aki kijelentette, az ő - nem éppen kétszobás - házát senki más nem építheti, inkább megváija a munka befejezését. Mint Kis Sándor gyülekeze­ti elöljáró, illetve Kis Veszter építésvezető a megnyitó alkal­mávál elmondta, a munkát nem számítva, 120 milliós beruhá­zás költségeiből 40 milliót a régi ingatlanokból befolyt összeg biztosított. Amerikából, nagyrészt anyagban, 36 millió forintnak megfelelő adomány érkezett. A szegediek pénzbeni segítsége 7 millió forint felett volt, nem számítva azt a temér­dek órát, amit munkaidő után és hétvégeken töltöttek az épít­kezésen. A felszólalók köszö­netet mondtak mindenkinek, a szomszédoknak, akik csak rit­kán jöttek át, hogy a cirkula miatt nem nézhetik a késő esti filmet, a városnak, az építési irodának, a munkaügyi köz­pontnak, a kiegészítő parancs­nokságnak. a polgári szolgála­tos fiataloknak, a tervezőknek, az alvállalkozóknak. A megnyitó program része volt az épületbejárás, s míg a vendégek a rövid imatermi éneklést hallgatva körbeértek, a földszinti, székekkel teli „zsi­bongóból" terülj asztalkámat varázsoltak a szorgos kezek. Vasárnap délelőtt ünnepi istentisztelettel nyitották meg az új nazarénus imaházat, amely az 1860-as évek őta működő Batthyány utcait váltja fel. Kovács András Közéleti kávéház Makovecz Imre a Virágban Makovecz Imre ekkor járt az egyetemre. Tanáraival egy idő­ben ismerkedett meg a modern építészet apostolainak munkás­ságával. Talán nem volt vélet­len, hogy a legnagyobb ameri­kai építészt, F. L. Wright-ot ­az organikus építészet elindító­ját - választotta példaképének. Az egyéni hang emelte ki a hazai átlagból Makovecz és társai munkáit. A sok vitát és félreértést kiváltó, markánsan egyéni Makovecz-házak és arc­talan építészetünkkel szembeni határozott kiállásának köszön­hetően egyre inkább előtérbe kerültek hagyományaink és építészetünk nemzeti jelle­gének kérdései. Jelentősen változott a hely­zet I985;ben, amikor a Nem­zetközi Építész Szövetség az addigi főművét, a sárospataki művelődési házat az akkori években megvalósult legjelen­tősebb 10 épület közé sorolta. Makovecz a „perifériáról" a középpontba került. A magyar „szerves építészet" néven is­mert törekvések élharcosának elismerése az organikus épí­tészet legalizálását is jelentette. Azután jött a barcelonai magyar pavilon sikere és Ma­kovecz Imre a világ élvona­lának elismert építésze lett. Ő azonban - gondolom - még­A második világhábo­rú utáni magyar építészet fejlődését megszakította a „szocreál'" közjáték. A „haladó hagyományok" erőltetése diszkreditálta a modern építészet sok szempontból jogos kriti­káját, másrészt a tiltás felértékelte a modern nyugati építészetet. 1956 után az építészek kiéhez­ve vetették rá magukat a tiltott gyümölcsre. sem elégedett, de beszélge­téseinkből tudom: továbbra is vállalja a sokak által lemoso­lyogható hitet, hogy itt Ma­gyarországon születőben van valami, ami áttöri a minden­kori magyar illúziók világát, a kétségbeesett hasonulni vágyás kicsinyes értékrendjét és sikerül bebizonyítania, hogy a korszellem nálunk is él és egyetemessé fog válni. Makovecz Imre a Szegedi Közéleti Kávéház vendégeként ma este 6 órakor bizonyára er­ről is szól majd, s más kérdése­inkre is válaszol. Az érdekes­nek ígérkező beszélgetésre tisztelettel vár minden ér­deklődőt az est házigazdája: Nóvák István • Több éves előkészítő munka áll mögöttünk, amelynek el­sődleges célja az intézmény­rendszerünk korszerűbb műkö­dését biztosító törvények meg­alkotása volt. E gondolatokkal kezdte beszédét Fodor Gábor művelődési és közoktatási mi­niszter a magyar felsőoktatás­ról szóló keszthelyi nemzet­közi konferencia megnyitása­kor. Csirik János, az MKM he­lyettes államtitkára bevezető előadásában jelentős változás­nak minősítette a hazai felső­oktatásban elindult szemlélet­beli és technikai fejlődést, mi­ként a felvett diákok számának 40 százalékos növekedését, s ennek a tendenciának a várható folytatódását is. Ám hozzá­tette: nem elég a bővítés, ha­nem az intézmények együtt­működésén, az universitasokon alapuló szerkezeti változásokat kell elindítani az elfogada­dandó felsőoktatás-fejlesztési törvény alapján. Bemard Risbourg rektorhe­• Csirik János: Növekszik a diáklétszám lyettes, az OECD-ajánlás egyik szerzője úgy vélte: a 92 ma­gyar felsőoktatási intézmény zöme izoláltan működik. En­nek megszüntetéséhez a fej­lesztési törvénytervezet kellő rugalmasságot biztosít. Az Európai Felsőoktatási Alapot képviselő finn professzor, Markku Oksanen kiemelte, hogy az alap támogatásai - a Világbankon keresztül - illesz­kedni fognak a magyar felső­oktatás fejlesztésébe. Az eddi­gi pénzügyi segítség már a ha­zai oktatásügy fejlesztési költ­ségeinek 10 százalékát fedezte. MA \Z MDF-FIDFSZ-KDNP koalíció tájékoztatja a szegedi polgárokat, hogy a Római körút 31 alatti MDF irodában, minden nap 10-17 óráig, aláírásukkal támogathatják dr. Ványai Éva polgármesteijelöltet és a koalíció közös önkormányz,ati képviselő­jelöltjeit. A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza Lajos krt. 2-A. I. em. 123-as szoba) dr. Bálint Já­nos ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek, 15 órától. JOGSEGÉLYSZOLGÁ­LAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában. 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. PAPP ZOLTÁN, a 15-ös vá­lasztókerület önkormányzati képviselője 16-18 óráig fogadó­órát tart a Kecskés István telepi Művelődési Házban. KATONA GYULA, a 13-as választókerület önkormányzati képviselője 17-18 óráig tart fo­gadóórát a Kolozsvári Téri Ál­talános Iskolában. KÖZÉLETI NAPLÓ LAKOSSAGI FORUMOT tart a Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városren­dezési és Építésügyi Iroda 17 órai kezdettel a Szőreg, Magyar utcai művelődési házban a Sze­ged-Szőreg Fácán utcai benzin­kúttelepítés részletes rendezési terve tárgyában. Előadó: Orosz Bálint irodavezető, városi főépí­tész. ÁGOSTON JÓZSEF, Pető­fitelep és Baktó önkormányzati képviselője a Balaton Utcai Álta­lános Iskolában 18 órától lakos­sági fórumot tart. Meghívott vendég: Nagypál Miklós, a Városüzemeltetési és Műszaki Iroda vezetője. DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a KDNP elnöke és dr. Ványai Éva alpolgármester, polgármesterje­lölt politikai nagygyűlést tart este fél 8 órától a Juhász Gyula Művelődési Központ nagytermé­ben. KOHA RÓBERT független polgármesteijelölt, illetve a 11­es körzet képivselőjelöltje arról értesíti a választópolgárokat, hogy az alábbi helyeken, illetve időpontokban támogathatják alá­MŰSZERTECHNIKA SZEGED CANON és RICOH fénymásoló gépek Szeged, Moszkvai krt. 8. © 326-800 írásukkal: a Bálint Sándor Műve­lődési Házban (Újszeged) és a Kecskéstelepi Művelődési Ház­ban, 16 és 18 óra között. HOLNAP A KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete) megyei irodá­jában (Szeged, Vörösmarty u. 3., magasföldszint) délután 5 órától dr. Óvári Judit tart munkajogi tanácsadást. EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZO­CIÁLIS fórumot rendez 18 órá­tól a Victor Hugó utca 5. szám alatti Fidesz klubban a FIDESZ­KDNP-MDF önkormányzati koalíció. Az est házigazdája dr. Ványai Éva alpolgármester, pol­gármesterjelölt. ÁGOSTON JÓZSEF, Pető­fitelep és Baktó önkormányzati képviselője 18 órától a Lidice Téri Általános Iskolában lakos­sági fórumot tart. melynek fő té­mája: beszámoló az ezévi és a 4 éves képviselői munkáról. CSÖRÖG A ImvIestel Közérdekű problémáikat, észre­vételeiket az elmúlt héten ügyeletes munkatársunkkal, Hollósi Zsolttal oszthatták meg. Ezen a héten Pacsika Emília várja hívásaikat munkanapo­kon 8 és 10 óra, vasárnap pedig 14 és 15 óra. Rá­diótelefonunk száma: 06-60­327-784. Felhív­juk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedró'l is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk... A 488-870-ről telefonáló olvasónk pénteken este a 90­es buszon vagy a József Attila sugárút környékén elveszítette fémszíjas aranyozott karóráját, amit nyugdíjba vonulásakor ajándékba kapott a szak­szervezettől, s ezért kedves emléke volt. Kéri a becsületes megtalálót, jelentkezzen. S. L. utasként szemtanúja volt a 7l-es autóbuszon tör­tént inzultusnak, amiről a szombati Csörögben beszá­moltunk. Szerinte a panaszos azt elfelejtette elmondani, hogy ittas állapotban volt... B. I. szerint több kártyás nyilvános telefon indokolat­lanul gyorsan fogyasztja az egységeket. Hat perces helyi beszélgetés 24 egységébe került az egyik Széchenyi téri fülkében. Feketéné szerint a Csong­rádi sgt. 89. előtt este tíz után mindig elalszik az egyik közvilágítási lámpa, s ezért sötétbe borul egy útszakasz. Jelezte már az illetékesek­nek, de mégsem történt sem­mi. Berta Antalné (Dandár u. 5.) köszönetei mond annak az ismeretlennek, aki elve­szett táskáját megtalálta, és a benne lévő fontos iratokat levélben visszajuttatta.

Next

/
Thumbnails
Contents