Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-28 / 253. szám

20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1994. OKT. 28. Sinkb János képei Stefánia Klubban (3 m i Csongrád megyében ma az alábbi városok körzetében számít­hatnak jelentős közle­kedési akcióra a jár­művezetők - Szeged:5 és 7, valamint 15 és 23 óra között; Kistelek: 9 és 14 óra között; Csongrád körzetében 6 és 22 óra között. A rendőrség a változtatás jogát fenntartja! • A/, idei országos táblaképfes­tészeti triennálé díjazottja, a Ju­hász Gyula Tanárképző Főis­kola Rajz Tanszékének ad­junktusa, Sinkó János, hazai és nemzetközi tárlatokon sikert aratott festőművész alkotásaiból nyílott kiállítás tegnap a Stefá­nia Klubban. A sajtóházi tárlat november 16-ig tekinthető meg. • Dr. Krajko Gyula is polgármester­jelölt A Munkáspárt szegedi városi koordinációs bizottsága október 26-i ülésén úgy dön­tött, hogy a december 11-én esedékes önkormányzati vá­lasztásokon önálló polgármes­terjelöltet indít. A Munkáspárt szegedi polgármesterjelöltje dr. Krajkó Gyula egyetemi tanár, a párt városi koordinációs bizott­ságának elnöke. szi és téli estéken elszomorodik a fogyasztó. Nem is a hideg, a szél vagy a permetező eső okozza ezt, hanem a korai és hosszú sötétség. Már a pszi­chológusok is bebizonyították, hogy a fényviszonyok erősen befolyásolják a humánszféra kedélyállapotát. Ezért aztán - mikor eljő az október, majd a november - különös, szinte hipnotikus hatást kezdenek gyakorolni az emberek­re a világító kirakatok, neonreklámok, vakító bevásárlócentrumok. A költőibb fajtája viszont hamar dönt. és valami rejtett mágnesnek engedel­meskedve. a kocsmák, italboltok, büfék, presszók kilincseit kezdi markolászni, hogy aztán, egy hírtelen mozdulattal, egész lénye begördüljön a tavasz pótdi­menziójába. A bevásárlás gondját ilyen­kor egy átsuhanó gondolat, majd a más­naposság ragyogó délelőttjére súlypon­tozza. Nem ez történik azonban az absztinens - vagy csak átmenetileg javu­ló tendenciát mutató - városlakóval. Ő habozás nélkül, egyenesen az élelmi­szerbolt szentélyébe rúgtat, ahol már az első pillanatban körülöleli az a csaknem túlvilági fényáradat, amit a pultok és pénztárgépek mögött keresztbe-kasba villogó angyali arcok csak fölerősítenek. Az oltár teljes hosszában kolbászok, sza­lámik, sonkák, disznófejek, mint hatal­mas orgonastpok tülekednek, épp csak el nem nyerttik és röffentik magukat. Am az embernek majd' minden szerbhorvát tudását elő kell vennie, ha azt akarja, hogy sorra is kerüljön. A harc azonban csak akkor kezdődik. Itt aztán bele lehet kóstolni az életbe. Persze a kolbászba nem, hiába mondom, hogy már a múlt­kor sem volt csípős a csípős kolbász. Az eladó, aki eladja nekem, újfent csípősen megjegyzi: nem ő készíti a kolbászt, a gyárban reklamáljak! Jó, akkor kérek tíz deka nápolyit!... De hisz ez húsz deka. ­Jaj, húszat értettem! Pedig amúgy se lehet összekeverni a kettőt, mert a tíz magas-, a húsz mélyhangrendű magán­hangzót tartalmaz - ezt már csak a fogam közt mormogom. Teljes hasonu­lásban húzok a tejesvitrinek felé. Itt szólót játszom. Zsákbamacskát. Mackós fül tudja csupán kiszúrni, melyik joghur­tosdoboz lötyög úgy, mintha még nem lenne megalvadva a tartalma. Aztán jöhetnek a találós kérdések. Hogy ki ne énekeljék szájamból a sajtot, minden arra vetődő fehér köpenyest (sokszor már nem is tudom, hol vagyok valójá­ban) meginvitálok egy tippre: ugyan mennyi lehet az ára? Mivel mind mást mond, nincs más választás, sorsomat a főltészre, a pénztárgép rettenthetetlen amazonjára bízom. Végtelen nyugalma, zsonglőr keze, és fürkész, átható pillan­tása (mellyel balekságom mértékét célozza be) egy hamiskártyás, egy orgo­naművész, és egy finánc őserejét egye­síti. Látszik rajta az is, hogy bármely kérdésemre, ellenvetésemre, megjegyzé­semre kialakult, sztereotip válasz szuny­nyad bevetésre kész homloka mögött. Ha mégis rést tudok ütni az árak ellentmon­dásos dzsungelén, átrikolt a készséges kolleginának: Jucika. mennyi is ez? Az elmaradhatatlan kisegítés pedig szent. Nincs apelláta. Am végső Jockernek még mindig ott a bölcs boltvezető, aki kádiként szolgáltat igazságot az öcsisajt­nak és a sertésjavának. (Ennek épp teg­nap „változott" az ára, ennek most félórája, de tessék csak nyugodtan szól­ni, ha valami probléma van!) Ha ne adj' isten! mégis vissza kell adni húsz fo­rintot, az szemrebbenés és bocsánatké­rés nélkül történik. Mintha valahol az vibrálna benne a levegőben: „Na és? Egyszer te, egyszer én.*A szerencse for­gandó. " Sőt. még azt is megkapom, hogy „maga se szól, ha többet adok vissza", meg, hogy „ha tudná, mennyit lopnak a boltban. " így aztán örülök, ha meg­úszom az egészet. A romlott savanyú­ságot, a fűszer nélküli drága kolbászt, a savanyú tejet, az ad hoc-árakat. Én talán megúszom... de az idős, rövidlátó, re­megő lábú nyugdíjas... ő már csak otth­on. a tárcáján veszi észre, hogy vásárló­vá tették. Kivágódom az őszi szélbe, a sötét, si­vár, briganti éjszakába és arra gon­dolok, tán költői lelkületű kollégám járt jobban. Hiszen másnap, a zúgó fejével, lehet, nem is veszi majd észre, hogy be­vásárolt. •QGQOQQS BIZTONSÁGTECHNIKAI CÉG 6726 Szeged. Szent-Györgyi A. u. 31. Telefon: 430-511.431-511 BETÖRÉSJELZŐ RENDSZEREK (24 órás, diszpécserszolgálat) VIDEORENDSZEREK Nyitva tartás: munkanapokon 9—16-ig. Gyertyagyújtás - halottainkárt • Jubileum és diáktalálkozó A Rókusi 1. sz. Általános Is­kolában pontosan negyven évvel ezelőtt, 1954-ben kezd­ték meg az ének és zene tago­zatos oktatását. Szeged első zenei általános iskolája most kétnapos ünnepséggel szeretne emlékezni az eddig eltelt négy évtized szép sikereire. December 2-án jubileumi hangverseny lesz a József Attila Tudományegyetem aulá­jában, másnap, december 3-án pedig a zenetagozaton végzett „öregdiákokat" látják vendégül egykori iskolájukban, ahol az ének-zenei képzés történetéről szóló kiállítást is megtekint­hetik az érdeklődők. A jeles eseményről azért adunk hfrt ilyen korán, mert a Rókusi I. sz. Általános Iskola vezetői arra kérik a zenei tagozat valamikori növendé­keit, hogy ha elfogadják az ünnepségekre szóló meghívást, akkor részvételi szándékukat már most jelezzék. A régi Ró­kusiban szeretettel várják min­den egykori zeneis öregdiák jelentkezését a 314-676-os telefonszámon. Ny. P. ÁSBÖHK Szeged, Oroszlán u. 1. Tel./fax: 62/312-005. „ 471-066. - VÖRÖS-TENGERI ÜDÜLÉSEK novembertől Áprilisig hetente - EGYIPTOMI KÖRUTAZÁS havonta Egyéb a)Ánlatunktx5l: Tunézia, Kanári-szigetek. OLCSÓ REPÜLŐJEGYEK A rendőrség kérése • Tolvaj lakás felmérők Október 21-én a reggeli órákban ismeretlen férfi holt­testét találták az E75-ÖS főút 161 km szelvényénél Szeged külterületén a fehértói Halász­csárda közelében, az útpadkát szegélyező bokrok tövében. Az elhaltnál nem voltak iratok, személyazonossága ismeretlen. Személyleírása: kb. 35 éves, cigány férfi, 170 cm magas, 80 kg testsúlyú, vállain és karjain színes tetoválásokkal. Felta­lálásakor kék színű farmer­dzsekit, alatta lila-fehér színű melegítő felsőt és ugyanilyen színű melegítő alsót viselt, a rajta lévő félcipő fekete színű. A rendőrség kéri, hogy aki a személyleírás alapján az isme­retlen férfit felismeri, kilétére vonatkozó adattal rendelkezik, jelentkezzen a szegedi rendőr­kapitányság közlekedési alosz­tályán távbeszélőn, a 06-62­477-577-es számon, s a bal­eseti ügyeletet kéije. Egy férfi és egy nő Tata­bányán, a Szemere Bertalan út egyik lakásába azzal az ürüggyel csöngetett be, hogy a polgármesteri hivatalból jöttek a lakást felmérni. A körülbelül 23 éves, csinos hölgy azt állí­totta, hogy ő a jegyző helyet­tese. A szintén 23 év körüli, mint a hölgy gépkocsivezetője mutatkozott be. Mindketten igazolványt mutattak fel, de úgy, hogy azt a lakók ne tudják ellenőrizni. A jövevények először a lakástulajdonos idős férfi nyugdíjszelvényére voltak kíváncsiak, amit ő elő is vett pénzes ládikájából, majd visszatette a szekrénybe. Ezt követően a fiatal pár centi­métert kért és megkezdte a lakás felmérését. Csak távo­zásuk után fedezte fel az idős házaspár, hogy pénzesládá­jukból eltűnt megtakarított pénzük, a „hivatalnokok" el­lopták 80 ezer forintjukat. Mennyi a királyi „fájdalomdíj9'? A Windsor-házban most kettős válásra készülőd­nek. A Dianáról és Károly­ról szóló botránykönyvek után a látszatra eddig kü­lönösen ügyelő II. Erzsébet maga is belátta, hogy jobb lenne mielőbb, s lehetőleg nem nagy időkülönbséggel túllcnni Károly trónörökös, illetve András herceg válá­sán. Egyszerűbb esetnek ígér­kezik az András-Eergie­nász felbontása. Túl van­nak az előírt kétévi különé­lésen, megállapodtak ab­ban, hogy a feleség tovább­ra is használhatja a yorki hercegnő címet, de nem szólittathatja magát királyi fenségnek. A fájdalomdíj három és fél milliárd fo­rintnak megfelelő összeg. A válásnak elsősorban az após, Fülöp herceg örül, aki sohasem szívelhette menyét, és kijelentette: „Ha elválnak, az a trampli töb­bet nem lépi át a Palota kapuját." A két leánygyer­mekről egyébként közösen gondoskodnak majd. Károly és Diana esetében érdemben még nem tár­gyaltak, most elsősorban a két fiú jövője vitatott, mert az udvar szerint jó lenne, ha minél kevesebbet látnák anyjukat. Diana harcolt ez ellen, de most romlott a helyzete: sokkolta a királyi családot, hogy gyermeket szeretett volna gárdatiszt­jétől, miközben hivatalosan a trónörökös feleségeként szerepelt. És ami legalább ilyen rossz: egy volt tenge­részgyalogos úgy nyilatko­zott, hogy ott volt, amikor Diana házasságtörését vi­deóra vették. Károly és Diana eseteben decemberben telik le a Windsor-házban a válás egyik feltételének számító kétéves különélés. Jövőre tehát jöhet a két válás. (FEB) A naptár szerint ugyan a jövő hét elején emlékezünk ha­lottainkra, a hét végi, munka­szüneti napok azonban minden bizonnyal sokakat ösztönöznek arra, hogy a temetőkbe láto­gassanak. Van persze, aki nem keresheti fel szerettei sírhelyét - nekik, s persze mindenki másnak kínálkozik alkalma rá, hogy egy-egy szál gyertya meggyújtásával rója le ke­gyeletét. A Szegedi Temet­kezési Kft. ugyanis szombaton, október 29-én délelőtt 10 órától a regionális hamvasztó kegyeleti termében gyász­' zenével kísért emlékezésre hívja a város lakóit. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása • „Hallgassa Ön is, . Önnek is szól!" uuwkmip 16 IXúrakíttúu a«i,9MHy on ^^WWRl.BUISIiullímlins'íaín) 1 Hirdetésfelvétel: Szeged, Párizsi krt. 32. fel: m-m 480-106/127. Tei/Fax: 491119 • Fantazy Fashion címmel november 5-én DIVAT­SHOW-t rendez a PARTIS­CUM KFT. a Forrás Szálló­ban. Legendák és misztiku­mok, szépség és újdonság, valóság és gondolat kalandja. Az előadások 16,30, 18,30 és 20,30-kor kezdődnek. Jegyek kaphatók a Centrum Áruház Lottózójában, a Nagyáruház földszintjén a Card Press pa­vilonban és a fél 9-es előa­dásra, melyre vacsora jegy is váltható a Partiscum Kft-nél. Találkozzunk a bemutató előtt fél órával, tekintse meg kiál­lításunkat. ahol vendégül látjuk egy Camparira is. (x) • Számítógép-kezelő szö­vegszerkesztő-tanfolyamok in­dulnak a SZOFI Számítástech­nikai Oktatóközpontban már 4900 Ft-tól. Tel.: 322-859. (x) /*' % A halottak napi, kegyeleti látogatások megkönnyítésére a Szegedi Közlekedési Kft. sűríti a temetőket érintő járatait. A 90-est például meg is hosszab­bítja a halotthamvasztóig, hogy a lakótelepekről ne átszállással kelljen a belvárosi temetőbe menniük az utasoknak, a 4-es villamosoknak pedig ideigle­nesen ismét lesz megállójuk az alsóvárosi temetőnél. A gép­kocsival a belvárosi temetőbe indulók figyelmébe ajánljuk, hogy az Ikarus parkolóját ve­gyék lehetőleg igénybe ko­csijuk leállításakor, hogy a temető belső útján ne ala­kuljanak ki forgalmi dugók! „490-490, 50 Ft/km! Gyors, ponLos, olcsó! • Ma: Szieszta Ma déli 12 órakor jelent­kezik a regionális stúdiók közös szórakoztató-informá­ciós műsora a TV2-n. A tar­alomból: emlékezés a halottak napjára; a magas vérnyomás okai és kezelési lehetőségei; hétvégi segélykoncert-ajánlat; Tipegő; 100 éves a Déri Miksa szakközépiskola; sok zene és játék - háromnegyed 2-ig a Sziesztában. Elhunyt kisgyermekek emlékműve A családok nemzetközi éve alkalmából „Az élet csak gyer­tyaláng" Alapítvány kuratóriu­ma elhunyt kisgyermekek em­lékére emlékművet avatott és szentelt fel csütörtökön a Rá­kospalotai temető 26-os gyer­mekparcellájában. A megem­T lékezésen az emlékműnél koszorúkat helye/tek el az elhunyt gyermekek szülei. „Az élet csak gyertyaláng" Alapít­ványt magánszemélyek támo­gatásával 1993-ban hozták létre az „örök álmukban nyug­vó kisgyermekek emlékére". m VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS í AUTOSZALON, SZEGED, OLAJBÁNYÁSZ TÉR 1. Tel./fax: 480-980, 480-562 támogatásával! Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint délelőtt jobbára napos, csendes őszi idő várható, délutánra azonban nyugat felől megnövekszik a felhőzet és sok helyen elered az eső, megerősödik a szél. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 17-20 fok között alakul.

Next

/
Thumbnails
Contents