Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-29 / 254. szám

Szegeden, a megyei biróság épületében össz­bfrói értekezletet tartottak tegnap délelőtt, amikor dr. Vastagh Pál igazságügyi miniszter tájékoztatóját hallgathatták meg a jelen­lévők. leszögezte: hazánk­ban garantált a bfrák füg­getlensége. A szervezetre nagy társadalmi nyomás nehezedik, gyökeres vál­Fotó: Schmidt Andrea toztatásokra azonban nem nagyon lehet számítani a közeljövőben. Az ország­ban kétezer bírói státuszt jegyeznek, ennek tíz szá­zaléka betöltetlen. A bére­zésen sokat javítottak az elmúlt esztendőben, a szakma presztízsét szeret­nék megőrizni. A témáról bővebben lapunk 5. oldalán olvashatnak. A főbiztos dr. Bárkányi Gábornál. (Fotó: Gyenes Kálmán) Kecskeméten 1956. október 27-én honvédtisztek kivégez­tek két elfogott felkelőt. A bűnügyben a Budapesti Ka­tonai Ügyészség pénteken vád­iratot nyújtott be K. Ferenc nyugállományú ezredes, G.-K. Sándor nyugállományú őrnagy és P. Mihály nyugállományú alezredes ellen emberiség elle­ni bűncselekmény miatt. A tra­gikus eseménnyel kapcsolatos elsődleges adatok a Szegedi tése, az ifjúsági és oktatási bi­zottság, valamint a közoktatási iroda nevében Lippai Pál pol­gármester azokat a pedagógusi díszokleveleket, amelyeket ­külön önkormányzati jutalom­mal - évente, a pedagógiai pályán 70, 65, 60 és 55 éve dolgozó idős tanárok és tanítók kapnak. Az ünnepségen egy­ben elbúcsúztatták az idén nyugalomba vonuló oktatási intézményvezetőket, és kö­szöntötték a pályára friss dip­lomával került fiatal peda­gógusokat. (Információink a 6. oldalon.) (Fotó: Gyenes Kálmán) Katonai Ügyészség tényfeltáró vizsgálata során váltak is­mertté. Ezt követően a nyo­mozást a Budapesti Ügyész­ségi Nyomozó Hivatal október elején vádemelési javaslattal fejezte be. » A vádirat megállapításai szerint Kecskeméten 1956. október 27-én fegyveres har­cok folytak. (Folytatás a 3. oldalon.) A térségben uralkodó migrációs helyzetről tájéko­zódott tegnap Szegeden Philippe Lnbreveux, az ENSZ Menekültügyi Főbiz­tosságának budapesti veze­tője, akit elkísértek legköze­lebbi munkatársai, a pécsi befogadó állomás vezetője, valamint a Vöröskereszt megyei és városi szerveze­tének és a Vajdasági Ma­gyarok Demokratikus Kö­zössége szegedi tagozatának A Kincskereső gyermekiro­dalmi folyóirat 20. születés­napja alkalmából 1994. októ­ber 31-én, hétfőn 17 órakor a Kölyökidő részvételével zenés­játékos irodalmi gálaműsort rendeznek a Százszorszép Gyermekházban. Acél Réka, képviselői is. Az Országos Menekültügyi és Migrációs Hivatal szegedi részlegében dr. Bárkányi Gábor a Hiva­tal szegcdi vezetője tájékoz­tatta a vendégeket az 1989 óta lebonyolított ügyfélforg­alomról, valamint a me­nekült státusz iránti kérel­mekről, azok megadásáról és elutasításáról. (Információnk a 2. oldalon.) Lazsovszki Péter, Galambos Lilla, Karsai Erika, Korompay Márk, Kovács Róbert, Lass Bea, Schneider Viki, Schök Norbert és Szekeres Norbert ­a Kölyökidő vendégei és a Kincskereső nagy szeretettel várják a gyermekeket! • A szegedi ügyészség térta fel Vádirat 1956-os felkelők kivégzése miatt 20 éves a Kincskereső Zenés-játékos Irodalmi ünneplés Az igazságügyi miniszter Szegeden Szegeden a lap! MAGYARORSZÁG Díszoklevelek idős pedagógusoknak Szép ünnepségen adta át a szegedi önkormányzat veze­Rendszert vált a Démász Rt. SZOMBAT, 1994. OKT. 29., 84/254. ALAPÍTVA: 1910-BEN ÁRA: 19,50 FT Tarkólövések Budapesten Budapesten, a III. kerületi Erdőalja utca 147. szám alatti lakásban pénteken este két ha­lottat találtak a szomszédok. A • Azzal risztották a kazincbar­cikai rendőrséget, hogy egy tízemeletes ház előtt halott nő fekszik. Az ügyeletes csoport megállapította: az elhunyt E. Gyuláné 38 éves kazincbarci­kai lakos valószínűleg öngyil­kossági szándékkel ugrott ki a ház kilencedik emeletéről. A helyszínre érkezett mentőro­hamkocsi orvosa megálla­pította, hogy mindkét áldozatot tarkónlőtték. A hullajelenségek alapján pedig feltételezték, hogy csütörtökön az esti órák­ban állt be a halál. A rendőr­ségi vizsgálat eddigi eredmé­nye szerint a két 30-35 év kö­rüli férfi ukrán állampolgár volt. Családi baoédia vizsgálat során E. Gyuláné lányát, E. Judit 9 éves iskolai tanulót lakásán holtan találták. A vizsgálat állása szerint a kis­lányt édesanyja fojtotta meg, majd öngyilkos lett. Fotó: Révész Róbert Meglehetősen furcsa szerke­zet, egy oldalán kihúzható ka­mion állta el tegnap Szegeden a Kárász utcát a Klauzál téri kereszteződésben; a/jiuroBus '94 Computer Technology Ro­adshow. Ez magyarul azt jelenti, hogy mozgó bemutató­terem, amely ezúttal az ICL legmodernebb keresés-gyor­sítását, illetve az adatok biz­tonságát szolgáló Manager al­kalmazásokat hozta el Sze­gedre. Ez a kamion nem jött volna a mi utcánkba, ha nincs a Démász Rt. - tudtuk meg Milcsák Emese marketingme­nedzsertől. A kulcsszó a meg­bízhatóság, ezért is döntött a rendszer mellett az áramszol­gáltató. (Folytatás az 5. oldalon.) Szeged, nov. 1. Microsoft körút 19 94 „Microsoft körút 1994" Szeged, megyeháza, Rákóczi tér, november 1., kedd, 10-16.30-ig További információ: Controllsoft-Szeged Kft., telefon: 62/321-689.

Next

/
Thumbnails
Contents