Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-22 / 248. szám

SZOMBAT, 1994. OKT. 22. katonai bizottság létre is jött, elnöke Erdei Ferenc volt, tagjai Maiéter Pál és Kovács István; csakhogy míg a bizottság megalakulása 30-án történt, a szovjet tárgyalóféllel csak november 3-án találkoztak. Nos, én ekkor véletlenül éppen bent voltam a Parlamentben, Heltai György barátomat. Nagy Imre külügyi tanácsadóját látogattam meg. A szovjet delegáció megérkezett, és tárgyaltak egy-két óra hosszat; majd két írással jöttek ki. Az egyik egy egészen rövid kommüniké volt, ami az újságokban is megjelent; arról szólt, hogy ez a bizottság összeült, és éjszaka folytatja a kivonulásról szóló tárgyalásokat Tökölön. • Itt ejtették aztán fogságba Maiéter Pált és társait. - így van, de haladjunk sorban. Volt egy másik okirat is, egy tíz-húsz oldalas memorandum, amit a szovjet bizottság készen, legépelve hozott magával, s amelyben a szovjet kivonulás különböző módozatai és feltételei voltak leírva úgy, ahogyan azt ők követelték. Még azt is belefoglalták, hogy a távozó egységeket katonai tiszteletadásban kell részesíteni. Szóval ez a tárgyalás messze jutott. De amikor Maiéter Pál foglyulejtéséről és egyáltalán a szovjet taktikáról beszélünk, tudnunk kell, hogy a szovjet politika soha nem volt egyvonalú, soha nem lehetett azt mondani, hogy egy-egy döntést mindenkivel megvitattak. A jelek azt mutatják, hogy a jelenlévő szovjet katonai vezetők nem tudtak arról, hogy a tárgyalásokkal épp becsapják a magyarokat. Az volt az utasításuk, hogy tárgyalják meg a kivonulást, s ezt meg is tették. De Tökölön információim forrása Erdei Ferenc, akit a tököli elfogatás után később elengedtek - a szovjet katönai tárgyalóbizottság vezetőjét, Malinyint egyszerűen kiküldték a teremből. Belépett Szterov tábornok, kiküldte a katonákat, és letartóztatta a magyarokat. Az orosz diplomácia ugyebár legendás volt. mindig is több szálon folytatta a tárgyalásokat. Az egyik helyen kiadták az utasítást, hogy tárgyaljanak a feltételekről, s közben a titkosrendőrségnél már régen tudták, hogy ebből nem lesz semmi. A dologhoz hozzátartozik. hogy a másik, a politikai tárgyalóbizottságnak Varsóban kellett volna összeülnie; ezt magyar részről Losonczy Géza vezette volna. Tőle magától tudom, hogy az ülésre hívó távirat soha nem érkezett meg, hiszen akkor már szovjet tankok jöttek helyette. • Jópár vélemény kering arról, hogy a magyarországi beavatkozásra civilek vették-e rá Hruscsovot, vagy katonák. Ön szerint volt-e civilek-katonák ellentét Moszkvában, s egyáltalán volt-e vita a fegyveres bevonulásról? - Egy ideig elhittem azt, amit Penykovszkij, később Moszkvában kivégzett amerikai kém állított, hogy nem a katonák akarták leginkább a beavatkozást, mivel nem voltak felkészülve egy esetleges nagyobb konfliktusra. Szerinte a katonák azt mondták; inkább veszítsük el Magyarországot, mint mindent; vagyis tartottak a nyugati beavatkozástól. De hát ez csak szóbeszéd. Kollégáim. hadtörténészek, akik a témát külön tanulmányozták, azt állítják, hogy a katonák, és nevezetesen Zsukov marsall, aki akkoriban igen tekintélyes katona volt, szinte kezdettől fogva a beavatkozás mellett voltak. Én úgy vélem, ezt a katonák-civilek ellentétet nem kell nagyon komolyan venni. Ami Hruscsovot és más vezetők közötti esetleges nézeteltéréseket illeti, ezekről megint csak nem lehet tudni biztosat, mert írásos nyomuk kizárólag a politikai bizottság jegyzőkönyveiben van. El tudom azonban képzelni, hogy legalábbis október 31-ig voltak nézeteltérések. Nem katonák és civilek, hanem egyszerűen a politikai bizottság ülésén részt vevő magasrangú vezetők között. Hruscsov nem volt békülékeny ember, ugyanolyan imperiális elnyomónak látom, mint a többit, de volt benne bizonyos paraszti józanság, amely azt súghatta, hogy esetleg jobb lenne politikai megoldást keresni. Többek között azon az áron, hogy megengedik a tulajdonképpen nem is igazi többpártrendszert, vagyis az 1945-ben Sztálin által jóváhagyott, s a kommunisták által ellenőrzött népfrontkoalíció fenntartását. Ezzel kapcsolatban a finn megoldás is szóba került, de sokkal szűkebb értelemben. Tehát még az is, ami a beavatkozást támogatók és ellenzői között nézeteltérést támasztott, az is egy olyan megoldás volt, amely magyar részről elfogadhatatlanul súlyos politikai kompromisszumot kívánt volna. Szuez: a Nagy Véletlen? • Azt hiszem, a magyar köztudatban a történet nagy és kétes egybeesései közé tartozik, hogy az amúgy is magára hagyott magyar forradalom legválságosabb pillanatában tör ki a Szuezi háború. Szeretném tudni, ön hogyan értékeli a két esemény egybeesését? Véletlen? Megmagyarázható? - A véletlennek természetesen szerepe van benne. A szuezi akció már hónapok óta készülődött, s amikor megkezdődött a tervek kidolgozása, akkor még szó sem volt se lengyel, se magyar felkelésről. Miben lehet talán mégis időzítve az egybeesés? Nyilván nem a magyar és a lengyel eseményekben, hiszen világos, hogy például a szegedi MEFESZ nem azért alakult napokkal a pesti felkelés előtt, mert Szegeden tudták volna, hogy Egyiptomban intervenció lesz. Viszont annál több jele van annak, hogy angol-francia-izraeli részről a magyar forradalom eseményét, szovjet részről pedig a sinai bevonulást használták ki. Az egyiptomi támadás napját eldöntő háromhatalmi titkos tárgyalást október 22-23-án tartották Sévres-ben. Igaz, a tárgyalás még a magyar események előtt kezdődött, de már tudták, hogy mi történik Lengyelországban, és a második napon jöttek a hírek Magyarországról is. Moshe Dayan tábornok, izraeli hadügyminiszter, a szuezi ügyben kapott szovjet ultimátumról szólva így ír naplójában: „Talán szerencse, hogy a magyarországi helyzet következtében az oroszok fenyegető üzenete erre az időpontra, (november) 5. éjszakájára halasztódott. Vajon egyáltalán megkezdődött volna a Sinai-hadjárat, ha NagyBritannia, Franciaország és Izrael már október 29-e előtt kézhez kapja a jegyzékeket? Ki tudja?" Másfelől viszont a szuezi válság ama tényezők egyike lett, amelyek meghatározták a Szovjetunió magatartását a magyar forradalommal szemben. Szerintem másodlagos tényező volt, de mégiscsak közrejátszott. A szovjet politika éppen október 31 -én, a francia-angol légierő egyiptomi beavatkozása napján döntötte el a magyarországi katonai beavatkozást. Úgy gondolom, bár az egybeesés sokatmondó, a szuezi háború és következményei kevesebbet jelentettek Moszkva számára, mint azt az időpontok egyezéséből sejthetjük. Szuez hatása inkább azután lett fontos a szovjeteknek, hogy eldöntötték Magyarország lerohanását, ekkor már ugyanis érdekük volt, hogy a világnak Szuezre terelődjék a figyelme. Figyeljük csak meg: egy fegyveres beavatkozás világpolitikai visszhangját csökkenti, ha vele párhuzamosan egy másik fegyveres beavatkozás zajlik. • Molnár professzor úr, a forradalom történetéről szóló könyvében ön felhívja rá a figyelmet, hogy míg a szuezi ügyben ENSZ gyorsan döntött, a főtitkár betöltötte közvetítő szerepét, és a hozott határozatokat tiszteletben tartották, addig Magyarország esetében ez a nemzetközi gépezet hirtelen berozsdásodott. Összefoglalná, az ENSZ előtt hogyan alakult a magyar ügy? - Az ENSZ igen bonyolult gépezet; érdemes külön beszélni a főtitkár, a Biztonsági Tanács és a Közgyűlés szerepéről. 1956-ban Hammarskjöld volt a főtitkár. A naplójából kiderül, milyen mélyen vallásos ember, akinek nagy erkölcsi aggályai voltak Magyarország ügye miatt; Hammarskjöld ugyanis úgy döntött, hogy a világbéke érdekében az ENSZ-t.távol kell tartani a konfliktustól. Leegyszerűsítve, de ez derül ki tetteiből és soraiból. A tekintélyét egy pillanatig se vetette latba Magyarországért. Nyilván nem parancsolhatott volna a nagyhatalmaknak, de az ő szavának még volt súlya, nem úgy, mint az előtte és utána következő ENSZ-főtitkárokénak. Később, 1960-6l-ben a kongói válságba már bevetette magát. A Biztonsági Tanács: ez a szerv tud gyorsan és rugalmasan döntéseket hozni. Mint tudjuk, a Szovjetuniónak vétójoga van benne. Egyszerűen nem hozhatott volna olyan határozatot, amely a Szovjetuniót engedményekre szólítja fel, mert akkor a szovjet ENSZ-képviselő ezt egy karmozdulattal megvétózza. Esetünkben, október 27-én az első BT-ülésen, amely a magyar üggyel foglalkozott, nem csak arról volt szó, hogy a szovjet képviselő elutasító magatartást tanúsított. A magyar képviselő, Kós Péter - nyilván szovjet utasításra - ugyancsak tiltakozott az ellen, hogy a Biztonsági Tanács Magyarország ügyeibe avatkozzék. Nagy Imre visszahívatta a delegátust Harmadikként: a Közgyűlés; ha akkor szabadon összeült volna, biztosan a magyar ügy mellett foglalt volna állást. Tehát a Szovjetunió érdeke az volt. hogy a Közgyűlés, amelyben nincs vétójog, ne ülhessen össze. Mármost, más a rendes és más a rendkívüli közgyűlés. Itt volt egy halvány lehetőség: összehívni a rendkívüli közgyűlést. Még a koreai háború idején, egy olyan ülésen, amelyen a Szovjetunió nem vett részt, született egy határozat, s ez kimondja, hogy „Egység a békéért" klauzula esetén a rendkívüli közgyűlés összeülhet akkor is, ha összehívását a Szovjetunió megvétózza a Biztonsági Tanácsban. A Szovjetunió azon volt. hogy ne hívják össze a Közgyűlést, addig, amíg be nem avatkozik Magyarországon, s kész helyzetet nem teremt. Ez sikerült. A Közgyűlés később összeült, konkrét határozatokat is hozott, de ezek hatás nélkül maradtak. Gomulka, a nemzeti télreértés • Nem beszéltünk még Lengyelországról. 1956ban Lengyelország is talpon volt, ám Gomulka személyében másfajta „megoldást" talált, mint amilyent Nagy Imre keresett. Szeretném, ha kifejtené, milyennek látja a Gomulka-megoldást? - Akkoriban egy vicc járta; így szólt: 1956-ban furcsa dolog történt - a magyarok viselkedtek úgy, mint a lengyelek (vagyis hevesen), a lengyelek, ahogy a csehek (vagyis óvatosan), a csehek meg ahogy a románok szoktak. Túl a tréfán, azt gondolom, Gomulka hatalomrajutása Lengyelországban valami nemzeti félreértés volt. Gomulkát, mint tudjuk, félreállították a pártból, sőt, parasztpolitikája miatt egy ideig börtönben is ült. Emiatt aztán 5-6 év után megszületett egy Gomulka-legenda, hogy ha majd ő jut hatalomra, akkor a parasztkérdés is, a nemzeti függetlenség kérdése is megoldódhat. Ez a Gomulka-imázs vitte őt hatalomra. A lengyel kommunista párt akkori vezetősége sokkal józanabb volt, mint a Rákosi-Gerő társaság Magyarországon. Belementek a Gomulka-megoldásba, mert a belső krízis a nyári poznani felkelés óta nem hagyott alább, és mert úgy gondolták, Gomulkával leszerelhetik a népi ellenállást. Ochab. az akkori pártfőtitkár maga adta át a helyét neki. Voltak persze kisebb belső harcok, de végül is a központi bizottság tagjainak többsége mellé állt. A szovjetek nem akarták, fenyegetőztek. követeket küldtek Gomulka lemondatására. Néhány pittoreszk jelenet után végül belementek a dologba. Dehát ő nem Nagy Imre volt. Gomulka igazi párttisztviselő maradt, aki a már említett két kérdésben társainál nyitottabb volt, de amúgy rendíthetetlenül hitt abban, hogy a hatalomnak a párt kezében van a legjobb helye. Érdemes egy epizódot említeni, amelyről az akkori varsói első titkár számolt be egy interjúban. Gomulka ünneplésére Varsóban háromszázezer ember gyúlt össze; tömeg, éljenzés, ami ilyenkor lenni szokott. Őt azonban bosszantotta a dolog. Ő nem népi akklamációval akarta megtartani a hatalmat. Nagy Imre, mondhatnánk, a fordítottja. Nem egy Gomulka-féle így-úgy enyhített, nemzeti és parasztpolitikával kissé megbékített sztálinista politikát vitt tovább, hanem ténylegesen azt, amelyben megerősítette őt a forradalom. En örülök neki, hogy Magyarországon nem lett Gomulka-megoldás. • Mit szóltak a magyar forradalomhoz Mao Kínájában? - A magyar ügy elég jól állt Pekingben, egészen október 31-ig. Vagyis addig, amíg csak bizonyos kiszélesítésről volt szó. A kínai szándéknyilatkozatok úgy vélték, a magyarországi események alátámasztják a különböző nemzeti pártok egyenjogúsági követeléseit a szélesen értelmezett - kommunista táboron belül. A pálfordulás időpontját szinte percnyi pontossággal meg lehet határozni. Október 31-én - Pekingben akkor már november elseje volt - a kínai távirati iroda rövid kommünikét adott ki. amelyben üdvözölte a lengyel és 3 magyar törekvéseket. Néhány órával később a hírügynökség kiadta ugyanezt a szöveget. Magyarország említése nélkül. Már csak a lengyel eseményeket üdvözölték. A kínai pártvezetés kedvezően fogadta azt a nemzeti kommunizmust, amit Gomulka képviselt, a magyarral viszont, amelyik ezen túllépett, szembefordult. Itt kezdődött a kínai pálfordulás, amelynek két nappal ezután súlyos következményei lettek Magyarországra nézve, ekkor ugyanis Kína követelni kezdte a Szovjetuniótól, hogy akár fegyveres erővel is, a magyar forradalomnak vessenek véget. Ha jól emlékszem Mao Ce-Toung személyesenjárt Moszkvában. S ha már fordulatról beszélünk, érdemes hozzátenni, hogy Tito, Jugoszláviában, ugyanazt a logikát követve fordult el a magyar fórraÜNNEP 11 dalomtól, mint Mao Kínában. A dolgot még színezi, hogy a két politikus élesen szemben állt egymással. Egy vereség diadala • Professzor úr, ön megírta a magyar forradalom történetét: 1968-ban „Victoire d'une défaite" címmel Franciaországban, 1991ben „Egy vereség diadala" címmel Magyarországon adta ki. Búcsúzásul szerelném, ha elmondaná: ön szerint mi volt a vereség diadala? - Hadd kezdjem a vereséggel. A magyar forradalom attól a pillanattól kezdve vereségre volt (télve, hogy a Szovjetunió elhatározta a katonai beavatkozást. Olyan politikai kiút nem létezett, amibe a szovjetek is, a magyar forradalom vezetői is belementek volna; a kommunista tábor „különutasai", Kína és Jugoszlávia Magyarország ellen fordultak: nem is beszélve a többi kommunista államról - az NDK, Csehszlovákia és Románia szinte az első órától kezdve uszították a Szovjetuniót, hogy azonnal rohanja le Magyarországot. Mindehhez hozzávéve a Nyugat passzivitását, amikor a második szovjet katonai intervenció megjött, a forradalomnak nem maradt reális győzelmi esélye. Nem is győzött - diadalt aratott. A magyar nemzet, a magyar közösség és identitás szempontjából igen nagy diadalt. A magyar forradalomnak, úgy vélem, három mélyen gyökerező oka volt. Az egyik gazdasági - dehát a magyarok nem csak a szalámiért fogtak fegyvert. A másik nemzeti - mert e magatartásnak történelmi hagyományai vannak. A harmadik pedig erkölcsi - mert a folyamat, amellyel eljutottunk október 23-ig, már 1953-ban elkezdődött. amikor a kommunista és a párthoz közel álló értelmiségben megkezdődött az erkölcsi forrongás a gazság és a korrupció ellen. És ezt rendkívül fontosnak tartom - szívem és emlékeim szerint a legfontosabbnak. Az írók, értelmiségiek egysége volt ez a rendszer ellen; népiek, urbánusok, szocialisták, katolikusok mind együtt voltak. Ennek a diadalát látom 1956-ban, és azután is, abban a szellemi és erkölcsi ellenállásban, amit a Kádárrendszer csak hosszú megtorlási. fenyegetési és zsarolási kampány után tudott csak nem megtörni: leapasztani. A diadal történelmi pszichológiai szempontból is jelentős. Egy nemzeti közösségnek (és ez számomra kizárólag kulturális, és nem faji értelmű kifejezés), mint amilyen a kulturális identitásáért ezer éven át küzdő magyar nemzet, szinte túrhetetlen sérelem, ha ezt az identitást el akarják venni tőle. Szüksége van arra, hogy egy nagy kirobbanásban, esetleg csak egy egyszeri lángoszlopban megmutassa: tiltakozik. Panek Sándor Fényképek a budapesti eseményekről, a szegedi levéltár gyűjteményéből