Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-13 / 240. szám

CSÜTÖRTÖK, 1994. OKT. 13. Halló! Universitas? M z egyik klinikán X-szel szeretne beszélni az ember. A Mm telefonkönyvben Egyetemek címszó alatt - bármiféle kiemelés nélkül - végeláthatatlan sorban következnek egy­más után az intézetek, klinikák adatai. Pár perces bön­gészde után, végre a negyedik hasáb alján megleli hősünk a keresett intézmény számát, tárcsáz is rögvest. Ilyenkor két eset van: vagy foglalt, vagy kicsöng. Ha rögtön bejelentkezik az Universitas - az óra innentől ke­tyeg -, kéri a hívó a klinikát. Ilyenkor is két eset van (a „nem veszik föl"-ről most nem beszélek): vagy foglalt, vagy végighallgathatja az ember a fülnek egyébként kelle­mes muzsikát, s utána megszólal a klinika telefon­központosának hangja. Utóbbi esetben rögtön közölhető a keresett személy ne­ve, lehetőleg a mellékének számával együtt. (Anyja neve és születési évszám nem szükséges.) Az sem túl nagy baj, ha nem adatott meg a mellékállomás kapcsolási számának is­merete, ekkor ugyanis az ember esélyes rá, hogy rossz helyre kapcsolják hívását. Ha mégsem, szintén két eset van: az illető nincs a helyén - ekkor 15 másodpercnél hosszabb kicsöngést nem tanácsos kivárni - , vagy mással beszél. (Az, hogy az illető a szobájában, a telefonja mellett ül, s nem is beszél mással, ritkán fordul elő, s így gyakor­latilag nem létezik.) Ekkor az esélyek ugyancsak kétfélék: vagy türelmedet vesztve helyére teszed a kagylót, s később újra próbálkozol, vagy - de csak ha megesett rajtad az alközpontos szíve! ­további mellékállomásokon tehetsz kísérletet a keresett személy megtalálására. A folyamatot innentől nem rész­letezzük tovább: az eredményesség érdekében jobb, ha a személyes találkozást, vagy a levélírást választod. Mindazok, akiknek a szegedi felsőoktatási intézmények valamelyikének dolgozójával akad megbeszélnivalójuk, tü­relemmel viselt, hosszú várakozásaikért jutalmul a telefon­számlájuk végösszegének hirtelen megugrását kapják. S e­bben az a nagyszerű, hogy az ajándék teljesen független az esetleg mégis létrejött beszélgetések időtartamától. Nagy­szerű találmány volt ez a közös telefonközpont! Az ember akár száz forintot is eltárcsázgathat, elvárakozgathat, el­dallamhallgathat, mire megmondhatja orvosának: beug­rana hozzá idegnyugtatóért... A VÁROS 5 Az Idősek Hónapja alkalmá­ból szfnes műsorral és ízletes vacsorával látták vendégül a város háromszáz idős emberét tegnap, a Tarján bisztróban. A városi önkormányzat Területi Gondozási Intézménye az idő­sek klubjának tagjait, illetve a területi gondozásban részesü­lőket hívta meg a bensőséges rendezvényre. A finom és ki­adós vacsora mellé egy-egy szál virágot is átnyújtottak a vendégeknek. Fotó: Révész Róbert • Nyomozás rendőrök ellen Saját zsebre dolgoztak Hivatali visszaélés bűncse­lekmény miatt négy rendőr el­len indított nyomozást a Buda­pesti Ügyészségi Nyomozó Hi­vatal két különböző bűnügy­ben. Az egyikben U. Kálmán rendőr őrmester, a BRFK VIII. Kerületi Rendőrkapitányság beosztottja - akit egy másik bűnügyben a bíróság a napok­ban próbára bocsátott katonai vétség miatt - szolgálatteljesí­tés során hamisított helyszín­bírság-nyugtákat használt fel. A 100 forintos elismervénye­ket ezer forintosra írta át, és a megemelt összegeket vette el a megbírságoltaktól. A másik bűnügyben B. Fe­renc rendőr főtörzsőrmester és Zs. Jenő, valamint M. János rendőr szakaszvezetők - vala­mennyien az V. Kerületi Rend­őrkapitányság belvárosi rend­őrörs beosztottjai - két. polgári személlyel együtt követték el a visszaéléseket. A hivatalos fel­adataik szerint gyalogos moz­góőrszemként szolgálatot telje­sítő rendőrök a civil társaik személyautóit rendőrségi járőr­gépkocsikként használták, és főleg külföldi járművek veze­tőivel szemben intézkedtek. A leleplezésükig mintegy 150 ezer forint bírságot szedtek be saját zsebre. 8-12,14-17-ig: (Csak felárral és gyászköztemények) 7-15-ig: Várjuk hirdetését a fenti ^telefonszámokon! • Bizonyára a gépkocsilopá­sok számának növekedésével és az illegális „magánexport" megakadályozásának igényé­vel magyarázható, hogy mosta­nában szigorúbban ellenőrzik a határállomásokon a külföldre utazók okmányait, köztük a kocsipapírokat. Kellemetlen helyzetbe kerülhet hát, aki köl­csönkocsival lépné át a magyar határt, de nem rendelkezik a meghatalmazást igazoló, hite­Autóklub­ajánlat Kölcsönkocsivaj -es -külföldre les dokumentummal. A Ma­gyar Autóklub segíteni sze­retne a nem saját tulajdonú jár­művel utazóknak, ezért öt nyelvű formanyomtatványt ké­szíttetett, melyet a klubiro­dákban a kölcsönadó és érvé­nyes útlevéllel rendelkező meghatalmazottja együttes jelenlétében lehet kitölteni és a klub munkatársaival hitelesít­tetni. Ilyen meghatalmazással aztán már nyugodtan útnak in­dulhat a kölcsönkocsi hasz­nálója... • Német vendégekkel járt szombaton az IBUSZ Bank fiókjában Lázárné Kiss Krisztina olvasónk (488-208). Negatív tapasztalatait tette szóvá telefonján: a pénztá­rosnő nem akart a német ügyfél kérésére ezer forinto­sokat adni, a márkát több­nyire ötezresekkel fizette ki. A biztonsági őr elküldte ol­vasónkat a pénzt váltó né­met mellől, pedig annak szüksége volt a tolmácso­lásra, mert a pénztáros nem beszélte a nyelvet. Olva­sónk a pénztáros és a biz­tonsági ór hangnemét egy­aránt kifogásolja, s miután őket távozásra szólították fel, a szabályszerű kituszko­lás nyomán még a névkár­tyáját se volt hajlandó meg­mutatni, hogy panaszt te­hessen ellene. A Csörögben. Mert az IBUSZ Bank illeté­keseinél ezt nem tette. A nevezett bank kiren­deltség vezetőjének. Molnár Sándornak mi mondtuk el az esetet, s a panasz részle­teit. Meghallgatva az alkal­mazottakat a fiókvezető el­mondta: a pénzváltás napján igen nagy volt a forgalom, s félő volt, hogy az ezerforin­tosokból kevés lesz. Igy a 750 márkás összegért ezres címletből csak ötöt adott a pénztáros, a többit ötezre­sekben fizette ki. A szűk­CSÖRÖG A \l\leSTEL Közérdekű problémáikat, észrevételei­ket ezen a héten ügyeletes munkatársunk­kal, Becsei Péterrel oszthatják meg. Rá­diótelefonunk száma: 06-60-327-784. Munkanapokon 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hívható. Fölhívjuk olv­asóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötle­tük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. séges mértékben beszél né­metül, ugyanakkor a jelen­lévők tanúsága szerint a pénzt váltani érkezett úr is kiválóan beszélte a magyar nyelvet, érkezésekor. Később a váltás­kor már csak németül szólalt. A kíséretében lévő hölgy a pénzváltás mikéntjét és a biztonsági ór kérését hangos­kodással, az ügyintézők szidal­mazásával és az ország sza­pulásával reagálta le. A bank kirendeltség vezetője ennyivel egészítette ki az eset leírását, hozzátéve, hogy a biztonsági őr lökdösése és névkartonjának rángatása nem tartozik a bevett szokások közé seholsem. • A Szakolcai utca lakóinak nevében telefonált Jeneiné ol­vasónk: fél éve kérik már a polgármesteri hivatal műszaki irodájától és a városgondnok­ságtól, hogy a lakossági hozzá­járulással elkezdett utcabur­kolat védelmében helyezzenek el súlykorlátozást és sebesség­korlátozást elrendelő táblát. Mindeddig hiába. • A Nagy Jenő utca 4. sz. alatti fehérneműüzletben vásá­rolt hétfőn délután 5 óra körül egy hölgy a férjével és a kis­gyerekével. A vásárlás után ottfelejtettek egy nagy értékű dolgot, amit bizonnyal hiá­nyolnak - legfeljebb nem gon­dolják, hogy ez a nevezett bolt­ban maradt. Az üzletből erről szólt a telefon, figyelemfelhí­vásként. A Dorozsmai vásárok al­kalmával az árusok előző este kövecskékkel „kijelölik ma­guknak a helyet". így a vásár napján már hajnali háromkor se lehet árushelyet találni. Pe­dig nem fizetnek helyfoglalási díjat. Hulman Ferenc a 474-727-ról kéri ennek a gyakorlatnak a megszünte­tését az illetékesek részéről. • Az iskolákban sok he­lyen már nem nyolc órakor kezdődik a tanítás, a Tisza Volán mégsem igazodik eh­hez a járatokkal. Vasné Prá­gai Mária arra hívja fel a fi­gyelmet, hogy a 83-as busz például túlzsúfolt, hét órától fél 8 utánig szinte lehetetl­en a Rókusi körúton fölfémi a befelé tartó kocsikra. Csuklós buszok beállításá­val, vagy egyéb módon se­gíteni kellene az áldatlan helyzeten. • A Tisza-parti általános iskola hátsó kapujában hiá­ba van behajtani tilos tábla, sokan a lépcsőig autóznak a gyerekükkel reggelente, ve­szélyeztetve a gyalogló kis­iskolásokat. K. M. újszegedi szülő kérné az autózó szü­lők reggeli önmérsékletét, vagy a kapu lezárását. • A Fekete sas utcai köny­vesbolt vezetői tájékoztatták rovatunkat, hogy október 11-én éjszaka egy lámpa­búra feszültségkülönbség­ből adódó robbanása műkö­désbe hozta a riasztóberen­dezést. Ezúton kérnek elné­zést a könyékbeli lakóktól, akiket több órán keresztül nem hagyott pihenni a bolt riasztója. • Belügyminiszteri rendelet Választási menetrend A jegyzők október 12-21. között kialakítják a választóke­rületeket és a szavazóköröket. A törvényben megjelölt 13 ha­zai kisebbség legkésőbb októ­ber 17-ig kezdeményezheti az ország több mint 3100 telepü­lésén a helyi kisebbségi önkor­mányzati választást. A külön­böző szintű választási bizottsá­gok tagjait október 21-ig, a szavazatszámláló bizottságokat pedig november 21-ig kell ki­egészíteni, illetve megvá­lasztani. A választási bizottságok no­vember 4-ig közzéteszik a vá­lasztással kapcsolatos tudniva­lókat, az érvényes jelölés fel­tételeit. A jegyzők pedig ez ideig összeállítják a választók nyilvántartását, amelyen de­cember 10-én 16 óráig lehet változtatni. A választók név­jegyzékét november 7-17-ig közszemlére kifüggesztik. No­vember 24-ig döntenek a listák és a jelöltek nyilvántartásba vételéről, egy nappal később pedig közzéteszik a képviselő­és polgármester-jelöltek és tá­mogatóik nevét, valamint elvég­zik a listák sorsolását is. A vá­lasztópolgárok, illetve a jelölő­szervezetek november 6-tól 21-ig ajánlhatnak jelölteket, akiket legkésőbb november 22­én 16 óráig kell bejelenteni a választási bizottságoknál. A kompenzációs fővárosi és me­gyei listát november 23-ig kell bejelenteni. Választási kampányt no­vember 6-tól december 9-én 24 óráig lehet folytatni, a válasz­tásokat érintő közvélemény­kutatás eredményét pedig de­A Magyar Közlöny ez évi 100. számában meg­jelent az a belügymi­niszteri rendelet, amely a helyi önkormányzati képviselők és polgár­mesterek december 11-i választásával összefüggő eljárási határidőket és határnapokat rögzíti. A rendelet október 12-től 1995. április 10-ig ismer­teti a választási szervek létrehozásával, tevé­kenységével, a jelöléssel, a választási kampánnyal és a választók nyilván­tartásával, illetve a ki­sebbségi önkormányzati választásokkal, valamint a szavazókörök kialakí­tásával összefüggő idő­pontokat. cember 2-án 24 órától decem­ber 11-én 19 óráig nem lehet nyilvánosságra hozni. A helyi választási bizottságok 1995. ja­nuár 5-ig tájékoztatják az Or­szágos Választási Bizottságot a megválasztott kisebbségi kép­viselőkről, a szószólókról, feb­ruár 9-re pedig összehívják a helyi elektort választó kisebb­ségi választógyűléseket. Az or­szágos kisebbségi önkormány­zatot választó elektorok gyűlé­sét legkésőbb április 10-ig hívják össze. Végül a rendelet kitér a választási iratok meg­semmisítésére is, s jelzi, hogy a jegyzőkönyvek első példá­nyát március 13-án át kell adni az illetékes levéltáraknak. KÖZÉLETI NAPLÓ A MUNKÁSPÁRT 14 és 17 óra között ügyeletet tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban. ANNUS JÓZSEF, az l-es számú országgyűlési választó­kerület képviselője fogadóórát tart 16 órától a Móricz Zsig­mond Általános Iskolában (Bérkert u. 8.). Önkormányzati ügyekben segítségére lesz Gyémánt Imre önkormányzati képviselő. BOTKA LÁSZLÓ, a 3-as számú országgyűlési választó­kerület képviselője fogadóórát tart 17 órától a Makkosházi Általános Iskolában. Házigaz­da: dr. Kozma József. HOLNAP A HELYI KISEBBSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK létre­hozásának feltételeiről Szeged Megyei Jogú Város jegyzője 14 órai kezdettel tájékoztatót tart a városháza klubjában. SZEMŐK ÁRPÁD önkor­mányzati képviselő fórumot tart a közös képviselők részére a bérlakások üzemeltetéséről, a Csáky Utcai Általános Iskolá­ban, 17 órától. BOTKA LÁSZLÓ, a 3-as számú országgyűlési választó­kerület képviselője és Básthy Gábor önkormányzati képvise­lő a petófitelepi házasok és nyugdíjasok klubjának fórum­vendége lesz, 17 órától. A Pe-' tőfitelepi Művelődési Házban (Szántó Kovács János utca) megrendezésre kerülő fórum levezetője Gila Ferenc. A KERESZTÉNYDEMOK­RATA NÉPPÁRT a Victor Hugó utcai székházban jogi ta­nácsadást tart 16-17 óráig. Ugyanaznap 17 órakor taggyű­lés lesz. AZ MDF-székházban (Ró­mai krt. 31.) 17 órától dr. Varga László jogi tanácsadást tart.

Next

/
Thumbnails
Contents