Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-11 / 238. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. OKT. 11. Zákányszéken a lourdes-i barlang mása » Hálából a Szűzanyának 99 99 (Folytatás az I. oldatról.) - 1858. február 1 l-én három kislány el meni tüzelőnek való gallyat szedni - meséli a legen­dát Cseh Zoltán -, közöttük volt a 14 éves, asztmás Berna­dett is, aki lemaradt a többi­ektől, s az. egyik barlangban megjelent neki a Szűzanya. A másik kél lány elragadtatásban talált rá. Bernadett mondta ne­kik, hogy ne szóljanak otthon semmit, de a társnői nem bir­ták ki, s elmondták otthon a történteket. A szülei is mond­ták Bernadettnek, hogy csak képzelődik, de a következő négy hónapban még tizen­hétszer vagy tizennyolcszor megjelent neki a Sz.űzanya. A hatóságok is sokat zaklatták a lányt emiatt, mfg végül a bar­lang kcgyhellyé vált, s Berna­dettel szentté avatták. • Miért pont a Lourdes-i barlang mását építették fel a zákányszéki templomkert­ben? - Vera néni, az adományozó eredeti elképzelése szerint bent a templomban épfttetett volna egy mellékoltárt, de olyan kicsi a templomunk, hogy erre nem volt lehetőség. Másik ötlete az volt, hogy lambériát készíttet, de az sem illett volna ide. Vé­y " irr Özv. Vass Ferencné, az adományozó (Fotó: Somogyi Károlyné) gül az. unokaöccsével azt talál­ták ki, hogy felépíttetik a Lourdes-i barlang mását. • Ki volt a kivitelező? - Sutka László, a helybeli kőművesmester június 20-án fogott hozzá, s két hónap alatt készttette el. Vasárnap délután 3 órakor jött ki a püspök úr, mivel nagyon hideg volt, a templomban tartottuk meg a misét. Utána kijöttünk, elimád­koz.tuk a litániát, majd a püs­pök úr felszentelte a barlangot. • A püspök úr hogyan fogadta az adományt? - Megjegyezte, hogy talán célszerűbb dologra is lehetett volna ezt a pénzt fordítani. A templom régi tetőzetét sem ártott volna kicseréltetni, s más felújítási munkálatok is esedé­kesek lettek volna. Az adomá­nyozó azonban ragoszkodott hozzá, hogy kegyhely épüljön a pénzéből. • Mire használható? - A vallásos lelkület, és az Istennel való kapcsolat elmé­lyítését szolgálhatja. A Mária­tisztelet számára sok zarándok­hely létezik, talán egyszer eb­ből is az lehet majd. Vera néni, az. adományozó csak kétszáz méterre lakik a templomtól, épp a ház körül szorgoskodott, amikor betop­pantunk hozzá. • Hogyan született meg a kegyhely? - A férjem 1950-től előbb Recsken dolgozott a kőbányá­ban három évig, majd három és fél évig máshová vitték, de onnét sem engedték haza. Hat és fél évig vártam rá. Nagyon el voltam keseredve, s nagyon sokat fohászkodtam a Szűz­anyához. Megfogadtam, hogy építtetek valamit, ha hazase­gíti. • Miért vitték el a férjét? - Abban az időben nem indokolták meg, egyszerűen csak internálták. Nem volt neki semmi bűne. Kint laktunk a tanyán, egyszerűen odajöttek, s elvitték. Két és fél évig nem is hallottam róla semmit. Amikor hazajött, mindenféle betegség elérte. Nem lett családunk. Na­gyon sokat sfrtam életemben. Felépítettük a házat, telt-múlt az idő, az uramnak semmihez sem volt kedve, csak dolgozga­tott szegény, más nem érde­kelte. Majd megtámadta a rák, s két évvel ezelőtt meghalt. Azóta egyedül vagyok. • A püspök úr szentelte fel az adományát, beszélgetett vele? - Nem beszéltem én vele, nem nagyon tud az ilyen pa­raszt a püspöknek mit mon­dani. Nagyon szomorú volt az életem. Az uramnak nem kellett se autó, semmi. Család nincs, a pénzt másra úgysem tudtam volna költeni, ezért építtettem fel a barlangot. Az unokaöcsém intézett mindent, még Lourdes-ba is kiment a szobrokért. Neken^ már nem lett volna hozzá erőm. Én is csak azt mondhatom, amit a férjem mondogatott: jó lenne meghalni már. H. Zs. • ij'/rkal Az MNB leértékelte a forintot A Magyar Nemzeti Bank 1994. október ll-ei hatállyal 1,1 százalékkal leértékelte a forintot a valutakosárhoz ké­pest. A kismértékű árfolyam­kiigazítást az MNB saját ha­táskörében tette. A lépés célja, hogy fennmaradjon a verseny­képességnek az a szintje, amely az augusztusi 8 száza­lékos leértékelés után alakult ki. DEL-MAGYARORSZAGI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA J VÁLLALKOZÁSOK SZOLGALATABAM II. Kamarai tagság, feladatok A Nyugat-Európában több évszázados, hazánkban is több mint 140 éve alapított közjogi kereskedelmi kamarák a mo­dern gazdasági fejlődésben fo­kozatosan egyre nagyobb fel­adatokat kapnak a gazdasági szervezéséhen és irányításában. Mára az európai integrációs folyamat kulcsfigurái, hiszen a technikai kérdések jórésze, a szabványoktól a szakképzésig, a kereskedelmi szokványoktól a gazdasági jogalkotásig, az Európai Unió kamarai bizott­ságaiban kerül egyeztetésre. A Csongrád Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara tagja Csongrád megye területén székhellyel rendelkező keres­kedelmi, vendéglátó, idegen­forgalmi, gazdasági tevékeny­séget segítő, szállítmányozó és az ipari-kivéve a kisipari jel­leggel végzett kézműves-te­vékenységet folytató gazdálko­dó szervezetek. A vállalkozások számára a kamarai tagság jog, de egyben kötelezettség is. A teljes körű tagság az egyetlen biztosíték arra, hogy a kamarai tevékeny­ség ne rendelődjön alá ágazati csoport-, vagy egyéni érdekek­nek. A tagsági viszony a te­rületi gazdasági kamarában a cégek esetében a kamarai cég­jegyzékbe történő bejegy­zéssel, az egyéni vállalkozók esetében a válllakozói igazol­vány kiadásával, és a kamarai tagdfj befizetésével jön létre. A kamarai tagdfj a vállalkozá­sok fizetett adójából levonható. A törvény előírásainak megfelelően 1995. január l-jé­vel a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak el kell látniuk a tradicionális kamarai felada­tokat. A gazdaság fejlesztésé­vel kapcsolatban a műszaki fejlesztés előmozdítását, a szabványosítással, minőség­üggyel és az iparjogvédelem­mel összefüggő tevékenységet, kereskedelemfejlesztést, üzletipartner-keresést, tájé­koztatást a külföldi munka­válállalásról, vásár-, illetve kiállításszervezést, valamint egyéb gazdasági, műszaki és jogi információk biztosítását a tagság számára. Az üzleti forgalom biztonságának foko­zása, a tisztességes piaci magatartás megőrzése érdeké­ben teljes körű tagnyilván­tartást vezet, összeállítja a hatósági engedélyhez kötött tevékenységek jegyzékét, származási okmányok kiállítá­sát és hitelesítését, nemzetközi kárügyek intézését végzi, fellép a tisztességtelen piaci verseny ellen. A kamara köz­reműködik a gazdaság által­ános érdekeinek érvényesítése céljából a gazdálkodó szerve­zetekre vonatkozó jogsza­bályoknak a gazdaság fejlődé­sével, szervezettségével össz­hangban történő kidolgo­zásában. A gazdasági tevé­kenységgel összefüggő közi­gazgatási jellegű feladatok kö­zül a kamara részt vesz a szek­képzésben. A gazdasági kamarákról szóló törvényben meghatáro­zott szervezési feladatokról és e munka jelenlegi állásáról a lap holnapi számában adunk tájékoztatást. Megjelent a pályaválasztási tájékoztató A Csongrád Megyei Köz­gyűlés Pedagógiai és Szol­gáltató Intézete kiadásában megjelent a Csongrád megyei pályaválasztási tájékoztató 1995/96-os kiadványa. A tájékoztató az idei tanév­ben végző nyolcadik osztályo­sok, valamint a hatodik és negyedik osztályos tanulók nappali tagozatos középfokú iskolai továbbtanulási lehető­ségeit tartalmazza az 1995/96­os tanévre. Ismerteti a tovább­tanulásra jelentkezés és a fel­vétel általános tudnivalóit és változásait, a középfokú isko­latípusokkal kapcsolatos fontos alapismereteket. Részletesen bemutatja a megye 51 közép­fokú oktatási-nevelési intézmé­nyében választható továbbta­nulási lehetőségeket: az induló osztályokat és szakmákat, a jelentkezés tudnivalóit, a kollé­giumi elhelyezés lehetőségét, a választható idegen nyelveket, a felvételnél figyelembe vett tan­tárgyakat, a felvételi követel­ményeket és a felvétel esélyét. A pályaválasztási tanácsadó is­merteti a hat és nyolc osztályos gimnáziumi osztályokat is. A tájékoztató füzetet a tanulók az általános iskolájuk útján szerezhetik be, de meg­vásárolható a pedagógiai inté­zetben közvetlenül is. Feltettük a pontot a Skoda $-jére Skoda LX«. Az új Bosch injektoros vál­tozat Korszerűbb benzinadagolás, amitől életrevalóbb a motor /, mint fuel mfecbon. i. mint a benzinbeáecskendezés tökéletes idözkáse. f. mint a fejlett technika igen­lése. I, mint mindenkori könnyed indulás. /, mint a szakértők és a környezetbarátok ízlése. t, mint a Skoda új irama. f , mint az Ön igényessége. Most egy #-vei bővült a Skoda és ez észrevehetően igen sokat jelent SKODA \felc»M>gen Csop°d IKESZ Kft. 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 112. Tel./fax: 62/471-242, 476-660 SZABÓ AUTÓHÁZ, 6725 Szeged, Szabadkai út 96. Tel./fax: 62/313-309 VASS AUTÓSZERVIZ 6600 Szentes, Csongrádi út 36. Tel./fax: 63/314-222 u Közös nyári mérleg a határról Turisták után vendégmunkások A vámosok és a ha­tárőrök közösen tény­kednek az átkelőkön ám külön „céghez" tartoz­nak. Évközben rendsze­resen tájékoztatják a sajtót egy-egy hónap fontosabb eseményeiről, a statisztikai adatokról. Az Orosházi Határőr igazgatóság és a Vám­és Pénzügyőrség Csong­rád és Békés Megyei Pa­rancsnoksága ezúttal közös sajtótájékoztatót tartott, amelyen a nyári csúcsforgalom tapasz­talait összegezték. A fokozott forgalom idő­szaka június 20-tól szeptember ll-ig tartott. A Nagylaknál és másutt kilépő török vendég­munkásokat Magyarországra érkezésükkor pontos infor­máció várta, hogy mire számít­hatnak a román határon. Nagy­lakot főleg a románok és a törökök vették igénybe. Gyulát a románok és a németek, míg Biharkeresztesen magyar, osztrák és francia állampol­gárok fordultak meg. A klasz­szikus értelemben vett turista utazás szinte teljes mértékben megszűnt. A vendégmunkások mennek szabadságra és vissza, de méginkább a bevásárló utazások a jellemzőek. A forgalom ugyan néme­lyest csökkent az előző eszten­dőhöz viszonyítva ám a bűn­özés kézzel fogható jeleivel igen gyakran találkoztak a vámosok és a határőrök. Vi­rágzott a lopott autók külföldre csempészésének kísérlete, több méretes kábítószerfogás akadt a határon dolgozók horgára. A két testület dolgozói augusztus végéig 11 alkalommal füleltek le csempészeket, akik 600 kilogramm heroint szállítottak. Az év első felében a vámo­sok 2200 esetet jegyeztek, amelyek - úgynevezett - elkö­vetési értéke 590 millió forint volt. A határőrség az első nyolc hónapban 16 ezer 636 jogsértővel szemben intéz­kedett, egynegyedüknek az orosházi igazgatóság munka­társaival gyűlt meg a baja. A nyáron sikerült vissza­szorítani a várakozási időt az átkelőkön. A személyi forga­lomban 9, míg a teherben 10 óra jelentette a csúcsot, ezek a mutatók tavaly lényegesen kedvezőtlenebben voltak: 40 illetve 60 óra. Ez többek között annak az eredménye, hogy hét­végenként Battonyát is meg­nyitották. A nyáron a román társszer­vekkel is szorosabb volt a munkakapcsolat, mint régeb­ben. „Kerítésen belül" pedig a rendőrség, a Vöröskereszt, a polgári védelem és az érintett önkormányzatok segítettek sokat abban, hogy zökke­nőmentes legyen az átkelők forgalma. Az idén megkezdődött Nagylak és Gyula korszerű­sítése. A két testület abban reménykedik, hogy a munkák befejezésével a nyári csúcs­forgalom hullámai is lénye­gesen gyorsabban levonulnak. V. F. S. • A Vám- és Pénzügyőrség Csongrád és Békés Megyei Parancsnokságától kapott tájékoztatás szerint az elmúlt héten 30 esetben derítettek fel különféle szabálysértéseket, bűncselekményeket, amelyek értéke 13,5 millió forintra rúg. A röszkei hivatalnál 10 300 liter tüzelőolajat, 700 liter ben­zint és 500 liter gázolajat fog­laltak le. Egyiknek sem akadt gazdája, ugyanis autóbuszban elrejtve próbálták átcsempész­ni ezeket, és amikor feltették a kérdést, hogy kié, senki nem jelentkezett. Két jugoszláv sofőr Német­országban vásárolt kamiono­kat próbált Jugoszláviába csempészni. Nem elég, hogy erre nem volt engedélyük, rá­adásul hamisított okmányokkal manipuláltak. őtertelőfoe* űif ELŐFIZETŐI y°h, * KLUBKÁRTYA JÁTÉKUNK* HETI NYEREMÉNYE: SOLAC 916 POR­SZÍVÓ Háztartási gép és Alkatrész Szaküzlet márkaboltjának ajándéka. Nagy kedvezménnyel megvásárolható: Szeged, Attila u. 16. T.: 311-928. Tisztelt Klubtagunk, Kártyatulajdonosunk! Figyelje csütörtöki számunkat, mert lehet, hogy éppen az Ón számát sorsoljuk ki! , A nekem kamatozó előfizetés! Szegeden a lap! ÜÉLMAGYARORSZÁQ ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA

Next

/
Thumbnails
Contents