Délmagyarország, 1994. október (84. évfolyam, 230-255. szám)

1994-10-11 / 238. szám

KEDD, 1994. OKT. 11. A VÁROS 5 Játszóterek, gazban TTogyne örülne az ember szíve, amikor játszóteret lát! LM. Ha itt kezdi nyaktörő mutatványokkal a gyerek, és megússza nyakatörés nélkül, akkor meg is marad. De ha csak hintázni kezd, nem is fölmászni és lecsúszni, akkor is gyönyörűség nézni. A „gyerekgyárnak" nevezett lakóte­lepek is szűnőben vannak, hiszen lakótelepek se épülnek már. Bár szapultuk az egyenjátszóterek térhódítását, most időnként el-elszorul a szívünk. Tüneményszépek mellett visz el az utunk. Hajdani fafaragótáborok emlékeként maradtak egy-egy faluban, vagy új városrészben. Nem egyről írtunk magunk is, kellő­képpen lelkendezve. Elmaradt a betonozás például, ha lepottyant a gyerek valahonnan, nem kellett kihívni azon­nal a rohanó mentőt. Fűbe esett, puhára esett, fölállt, és játszott tovább. Hozzáértő ember a füvek kopásából meg tudta állapítani, mekkora a keletje az új eszközöknek. A fémből görbített drágák ellen szavaltunk, emberköze­libbnek érezve a fából valót. A lófejes forgót, a hosszú krokodilt, a százlábút, a teknősbékát, a faökröket, az ezer ötlettel szerkesztetteket. Ha még „hímet" is raktak rá vésővel a faragók, mi is zengedeztünk egy oktávval följebb. Most a belejajdulás vesz eröt rajtunk olykor. Oly korban élünk, ott áll a szívvel-lélekkel berendezett ját­szótér - hasig érő gazban ! A hinta alatt sincsen kikopva, a forgó fékezésekor se koptatják parányi lábak. Hiába lett emberformájú, emberszaga régen nincsen már. Egyik­másik gyomdomb mögött bújócskát is lehetne játszani, de arra sincsen gyerek? Hová lettek? Elköltöztek? Akkor máshol kopna jobban. Fájdalmas a fölismerés: ezek a gyerekek meg se szület­tek! Hatalmas házak épülnek szerte a hazában. Rájuk nézni is gyönyörűség. A Nyugaton látottak is példaként szolgálnak hozzá. Apait-anyait belead a család, az ősökig visszamenően, hogy meleg otthona legyen, és mire elké­szül, a melegség magva is kihűl belőle. A szabad akaratból választott házastárs valamelyike igen hamar húzatlan társsá válik, mert kölcsönösen rájönnek, mégse egymás­nak teremtette őket az Isten. Vagy inkább a más párját teremtette nekik. Addig-addig vetődnek onnan ide, innen oda, legföljebb dísznek születik egy-egy gyerek. Ahogy dísznek marad a terjedelmes ház is, dobra verés helyett apróhirdetéshez szolgáltatva érveket. Fájdalmasak a gazba fulladt játszóterek. Meg nem született gyerekek sírását hallom ki belőlük. Valamikor Ormánság pusztult ennyire, játszóterek nélkül. Most az egész ország Ormánság? Velük sírok magam is. Horváth Dezső KÖZÉLETI NAPLÓ MA A KKDSZ (Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szak­szervezete) megyei irodájában (Szeged. Vörösmarty u. 3., magas­földszint) délután 5 órától, dr. Óvári Judit tart munkajogi tanács­adást. PAPP ZOLTÁN, a 15. számú választókerület képviselője 17 órakor lakossági fórumot tart a Klebelsberg Telepi Általános Is­kolában (Rendező tér 3.). Téma: az elmúlt 4 év önkormányzati munká­ja. A fórum vendége Nagypál Mik­lós. a Városüzemeltetési és Mű­szaki Iroda vezetője. HOLNAP MÉSZÁROS ATTILA, a 26-os választókerület képvi­selője fogadóórát tart 12 órától 16.30-ig a tápéi ügyfélszolgá­laton (Honfoglalás utca). A SZOCIALISTA PÁRT jogtanácsosa, dr. Bálint János tart ingyenes jogi tanácsadást 15-16 óra között a Szilágyi u. 2. II. emelet 204-es szobában. A MUNKÁSPÁRT Szeged városi koordinációs bizottsága 15 órakor ülést tart a Csap utca 62. szám alatti pártházban. Na­pirend: Beszámoló a kong­resszusról és az önkormányzati választással kapcsolatos fel­adatok megbeszélése. A párt Belváros I. szervezete 16 óra­kor taggyűlést tart a Bocskai utca 3/B alatt. • Magyarországon első ízben találkoznak a szemsebészet speciális területével, a plasz­tikai és rekonstrukciós szem­sebészettel foglalkozó hazai és külföldi szakemberek. A Sze­geden megrendezésre kerülő kétnapos szimpóziumra több mint félszáz résztvevőt várnak a Forrás Szállóban. A tegnap, hétfőn kezdődött tudományos tanácskozást a SZOTE Szemé­szeti Klinikája és az Európai Plasztikai és Rekonstrukciós Szemsebészeti Társaság szer­vezte, s az eseményre a szak­terület legkiválóbbjait hívta meg. A plasztikai és rekonstruk­ciós szemsebészet a szemhéj-, illetve a szemgödördaganatok, a szemsérülések, a veleszü­letett szemrendellenességek, valamint az idős korral együtt járó szemhéjmozgási zavarok kozmetikai és funkcionális helyreállításával foglalkozik ­Plasztika és rekonstrukció Szemsebész-specialisták Szegeden tájékoztatta lapunkat dr. Végh Mihály, a SZOTE Szemészeti Klinikájának orvosa, az euró­pai társaság vezetőségi tagja. A szem plasztikai és rekonstruk­ciós sebészei a szemhéj-, illet­ve a szemgödördaganatok eltá­volítása után - kozmetikai és funkcionális szempontokat fi­gyelembe véve - bőrátültetés­sel, vagy bőreltolással érik el, hogy ne maradjon arcot eltor­zító heg a daganat helyén ­részletezte Végh doktor. - A veleszületett rendellenességek, mint például a kifejletlen, torz szemhéj, ugyancsak plasztikai rekonstrukciós szemműtéttel korrigáihatók. A szemproblé­mák nagy része az idős korban jelentkezik, így többek közt a felső és alsó szemhéj rendelle­nes működése is az éltesebb korúakra jellemző. Ezekben az esetekben is a plasztikai műté­tek segítenek. A szemsebészet e speciális területeinek egy részét az operációs mikroszkóp alatt, magas frekvenciával működő elektromos késsel végzik, amely általában nem okoz vérzést. Ugyanezekel a műtéti technikákkal végeznek kizáró­lag esztétikai szempontokat figyelembe vevő operációkat. Ilyen például a szem alatti ráncok eltüntetése, vagy a szem állásának műtéttel törté­nő megváltoztatása. A kizáró­Csépi csalódásai Csépi Lajos Szegeden igen szerény kisdiák volt - mondja egykori osztálytársa, s róla nyugodtan állíthatom: mentes az Skbetegségtől, melynek közkeletű neve sárga irigység. Nem talál például semmi kifogásolni valót abban, hogy az Állami Vagyonkezelő Rt. „alkalmazottjaként" Csépi mintegy 650 ezer forintért dolgozott havonta, miközben Bartha Ferenc kormánybiztos közalkalmazottként (miközben az összevonás előtt álló ÁV Rt. és az ÁVÜ vezető székének várományosa...) mindezt 150 ezer forintért teszi; nem szeretne Csépi helyében lenni főleg most, amikor Kuncze belügyminiszter feljelentette bizonyos privatizációs „vissza­élések" (Gerbeaud-ház; 217 millió forint veszteséget rónak fel) miatt, melyek anyagát Dornbach Alajos készítette elő... Csépi Lajost másik ol­dalról KISZ-es múltja miatt is támadták, s most, amikor a Rókusi orgonaestek A debreceni Musica An­tiqua Együttes szegedi bemu­tatkozó koncertje a Rókusi katolikus templomban lesz szerdán este 7 órakor. A Sze­DM CSEMEGE szocialisták kormányoznak, ahelyett, hogy végleg révbe érne, a koalíciós partner indí­tott leszámolási akciót ellene. Kiszámítható volt az eredmé­nye e csatározásnak - minden jel szerint a megmaradt (nem jelentéktelen) konc feletti rendelkezésen folyik tovább az osztozkodás. Amennyiben Csépit „feláldozzák" (s felál­dozták...), az az oldal, sakk­nyelven szólva, bástyát veszít. Gyula Váradon A nagyváradi Literátor Ki­adó Diósszilágyi Ibolya tollá­ból megjelentetett egy monog­ráfiát, melynek címe: Költő a Holnap városában; Juhász Gyula nagyváradi évei. Szent László városáról illik tudni, hogy ott a „költő" Ady, de ér­dekes módon helyi kultusza van Juhász Gyulának is. Há­ged-Rókusi plébániatemplom és a Pompeji Irodalmi, Mű­vészeti, Bölcseleti Folyóirat Szerkesztőségének közös szervezésében megrende­zendő hangversenysorozatot egyébként a Nemzeti Kultu­rális Alap Zenei Szakmai Kollégiuma támogatja. A belépés díjtalan. • Csapkodják a boltajtót - panaszolja Hajdú András a 487-705-rpl. Az Ág u. 5. sz. alatti épület földszintjén működő élelmiszerüzletben hiába szóltak többször is, hogy tegyenek föl ajtóféket, a vasajtó azóta is nagyokat csapódik, a lakók bosszú­ságára. • Elveszett az Olajbányász tér környékén vasárnap délelőtt Papp Viktória ol­vasónk jugoszláv állampol­gárságú édesapjának irat­tartója, benne fontos szemé­lyi iratokkal. A Boros József nevére szóló iratokat kérik leadni az Ibolya u. 1. sz. alá. • Hiába van egész évre szóló Krúdy-bérlete dr. T. I. családtagjainak, ha a helyre szóló bérletet a Kis­színházban semmibe ve­szik. A számozott helyen mások ültek például csütör­tökön este, s a bérlettulaj­donosokat ültették pótszék­re. Hasonlóan jártak többen is a bérletesek közül - állí­tólag. CSÖRÖG A WIESTEL Közérdekű problémáikat, észrevételeiket ezen a héten ügyeletes munkatársunkkal, Becsei Péterrel oszthatják meg. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Munkanapokon 8 és 10, vasárnap pedig 14 és 15 óra között hivható. Fölhivjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is mindegyik számot tárcsázni kell. Ha ötletük van Fekete pont rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. • Talált egy metálszürke, nyugati kocsiról leesett dísz­tárcsát Szabóné, október 5-én a déli órákban a Pulz utcán, a Dégáz közelében. Akinek hiányzik, tárcsázza a 475-332 számot. • A repülőtér melletti tan­műhelybe félve mennek a szakmunkásképzős diákok, mivel a környéken bandázva garázdálkodnak a nevezett környéken lakók - ezért sür­gősen intézkedést kér K. L. olvasónk a 327-031-ről, a tanintézettől, vagy rajtuk keresztül a rendőrségtől. • A Széchenyi téri gyalo­goslámpa a Nagyposta előtt továbbra is a régi elv szerint működik, pedig a járműköz­lekedésen változtattak. A jobbra kanyarodó sáv meg­szűnt, a gyalogoslámpa azon­ban továbbra is duplán kapcsol tilosra, mint amikor egyszer balra, egyszer jobbra ment a kanyar. Az észrevételt Kovács Antaltól kaptuk a 472-328-ról. • A baktóiak nevében kéri Biténé a 476-916-ról, hogy építsék tovább az erdő köze­péig megépült kerékpárutat. A tömegközlekedés a Pihenő utca térségében igen gyér, a bicikli viszont kéznél van. Csak az utat kellene folytatni. • Háromezer forintos cipőt vett T. I.-né olvasónk (491-091) a Centrumban csütörtökön délben. Bottal járva nehezen tudta volna a papírba csomagolt cipőt hazavinni, járműre szállva, ám szatyrot nem kapott. Kérésre kaphatott volna, ha megveszi 10 forintért. Nem tartja méltányosnak ezt a megoldást. • A Futárszolgálat Ortu­tay u. 5. sz. alatti irodájában átveheti Szabó Ibolya ju­goszláviai személy az elveszített betegbiztosítási lapját - kaptuk a telefont a nevezett irodából, Major Jánostól. • Tönkreteszik a nagy­súlyú teherautók a lakossági hozzájárulással készített kohósalakos utat a Hosszú utcában. Barna József olvasónk azt kéri, tegyenek az illetékesen súlykorláto­zást jelző, vagy célforgal­mat előíró táblát az E 5-ös közelében lévő utca végére. rom és fél, igen termékeny évet töltött Juhász tanár úr a Körös-parton: ottani népszerű­ségét a magyar jellem kettőssé­gével magyarázzuk, miszerint világértelmezésünkben a pro­testáns-lázongó Ady mellé, ellensúlyként, odakívánkozik a katolikus-szelíd Juhász Gyula... Pedig egy „hajóban" eveztek! A szegedi költő édesanyja a tragikus halál után, 1937-ben úgy emlékezett, hogy fia egye­dül csak Nagyváradon volt boldog, ezt számtalanszor em­lítette, s igen sokszor mesélt váradi éveiről... E kapcsolat­rendszer újra időszerűvé vál­hat: Nagyváradon újságírókép­zést indít a Sulyok István Re­formátus Egyetem, s ide sze­gedi vendégtanárokat is vár­nak. Ismervén a helyi hagyo­mányokat, bizonyos, szinte borítékolható, hogy a tanszé­lag kozmetikai célú szemope­rációk a nálunk fejlettebb or­szágokban „divatosak", Ma­gyarországon ilyen szemmű­téteket javarészt a betegségek okozta hegek, torzulások eltűn­tetésére alkalmaznak. A közel 900 magyarországi szemorvos körülbelül 10 szá­zaléka érdeklődik a szemse­bészet e speciális területe iránt, illetve végez ilyen jellegű műtéteket. A szegedi tanácskozásra több mint félszázán jöttek el, köztük a plasztikai és re­konstrukciós szemsebészet ne­ves külföldi - angol, olasz, görög - „operatőrei". K.K. ken Ady és Juhász Gyula újságírói munkássága lesz a mérce - legalább a szakmabe­liek ismerjék e két lángész ma­radandóságának napilapokban közölt „emlékműveit". KÉSZ-tragédia? Szó se róla! A jelek szerint a szegedi szövetkezet nem hagyja magát egykönnyen „leírni". Mivel megnyerték a mára sutba dobandónak ítélt világkiállítás egyik legnagyobb beruházásának pályázatát, elnökük több helyen azt nyilat­kozta, hogy az országgyűlési döntésig dolgoznak a megva­lósításon. Nyilvánvaló: munka­helyekről van szó. A múlt na­pokban viszont, az Üllői úti nemzetközi labdarúgó-mérkő­zés közvetítése közben felfi­gyeltünk az ott elhelyezett reklámtáblájukra. Aki hirdet, él - vontuk le a következtetést. A holnapra gondol. Tervez és ha kell, újra pályázik... Ez olvas­ható ki a KÉSZ jelenéből. P. S. Módszertani nap - pedagógusoknak Az alsó tagozatos szekció­ban bemutatják az „ABC-ház" c. új tankönyvcsaládot. Itt Hernádiné Hámorszky Zsuzsa a helyesejtésre alapozott olva­sás-írás tanítás elemző-össze­tevő módszeréről, Galgóczi Lászlóné a személyiségköz­pontú anyanyelvi nevelésről, míg Fejér Zsolt a térirány érzékelésről tart előadást. A magyar nyelv és irodalom szekcióban a következő tanév­re megjelenő „Nyelvtan-He­lyesírás-Fogalmazás" című, felsőtagozatosak számára ké­szült tankönyvcsaládot mutat­ják be. Ebben a szekcióban Hernádi Sándor „A hagyomá­nyos módszerek megújítása a helyesírás tanításában" címmel tart előadást. A matematika és fizika blokkban egy érdekfe­szítő térbeli játékkal, a Szó­mával ismerkedhetnek meg a pedagógusok. Ebben a szek­cióban Pintér Klára „Hogyan tegyük érdekessé a matemati­kaórát" címmel, míg Halász Tibor „Kérdések és válaszok a jelen és a jövő fizika oktatá­sáról" címmel tart előadást. A földrajz szekcióban a „A Föld, amelyen élünk" című tan­könyvcsaládot mutatják be. Vízvári Albertné „A vizsgára való felkészítés a mindennapi földrajzoktatásban" címmel, Jakucs László és Nagy Gáborné „A földrajz tantárgy a A Mozaik Oktatási Stúdió négy nagyváros­ban - Szegeden novem­ber 2-án - szervez mód­szertani továbbképzést pedagógusoknak. A módszertani nap prog­ramjában előadások, konzultációk és kiállí­tások szerepelnek. Négy szekcióban - alsó tago­zat, magyar nyelv és irodalom, matematika­fizika, valamint földrajz - folyik majd a munka. A rendezők a módszer­tani napon a következő tanév tankönyvújdon­ságaival szeretnék meg­ismertetni az érdeklő­dőket. megújulás útján" címmel, míg Ringlerné Szentpéteri Mária a „Mit nyújt a pedagógusoknak a földrajzosok lapja" címmel tart előadást. A módszertani napra - a tantárgy megjelölésével — legkésőbb a rendezvény előtt két héttel lehet jelentkezni levélben (6701 Szeged, Pf.: 301.). További információt a 312-988-as telefonszámon lehet kérni Sebestyén Gab­riellától, illetve Tóth Móni­kától.

Next

/
Thumbnails
Contents