Délmagyarország, 1994. szeptember (84. évfolyam, 204-229. szám)

1994-09-13 / 214. szám

6 HAZAI TÜKÖR DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1994. SZEPT. 13. „Fogunkhoz vertük a garast" - mondja dr. Ujlaludi László Fotó: Schmidt Andrea A TOK-okat, a Tankerületi Oktatásügyi Központokat az eló'ző kabinet álmodta meg és hozta létre. A kormány­váltás után szóba került, hogy a tankerületeket megszün­tetik. Végső döntés még nincs az ügyben. Dr. Ujfaludi Lászlóval, a Dél-Magyarországi Tankerületi Oktatásügyi Központ általános igazgatóhelyettesével a megváltozott helyzetről beszélgettünk. • Euromenedzser-partnereknek Humán telexakció • Ön szerint mi lesz a Tan­kerületi Oktatásügyi Köz­pontokkal? Milyen felada­tokat tarthatnak meg az új kabinet oktatási koncep­ciója szerint? - Véleményem szerint már megindult egy olyanfajta fel­adatátszervezés. amely a tan­kerületek szerkezetének válto­zását jelöli. A tankerületek fel­adata lehet a jövőben a régió tanügyi helyzetének értékelése, vizsgálata és elemzése, a nem­zetiségi és etnikai kisebbségi oktatás helyzetének figyelem­mel kisérése. A TOK szakvéle­ményt adhat az iskolaszerkezet és a képzési célok kérdéseiben; a teljes pártatlanság és függet­lenség jegyében működtetheti a vizsgarendszert és szervezhe­ti a független vizsgabizottságo­kat. A tankerületek érezhetően az elemző-, értékelő- és vizs­gaközpontok felé orientálód­nak. Ez abból is látszik, hogy az őszi pótérettségi vizsgákat már mi szervezzük. Elmonda­nám: a felsorolt feladatokat a területi és települési önkor­mányzatok nem szívesen vál­lalnák át, berzenkednének tőle. • Milyen a kapcsolatuk je­lenleg a Pedagógiai Intéze­tekkel? Kérdem ezt azért, mert annak idején, amikor létrehozták a Tankerületi Oktatásügyi Központokat, a két intézmény nemigen ked­velte egymást. - A múltról nem kívánok nyilatkozni. Erről dr. Kovács Kálmánt kell megkérdezni. A párbeszéd egyébként megin­dult a két intézmény között. Első lépésként az elmúlt héten a három megyei Pedagógiai In­tézettel tanácskoztunk arról, hogy melyek azok a területek, amelyeken egymás munkáját hatékonyan tudjuk segíteni. El­határoztuk, hogy minden hó­nap elején megbeszéljük az ak­tuális feladatokat. Hangsúlyo­zom: mi nem egymás ellen, ha­nem egymás mellett kívánunk a jövőben dolgozni. Úgy gon­dolom, hogy a Pedagógiai Inté­zetek - melyeknek alapfeladata a szolgáltatás - a mi elemző, helyzetértékelő „térképeink" segítségével tudnak majd iga­zán jó munkát végezni. A két intézmény szervesen kiegészíti egymást. • Fenn tudják-e tartani az apparátust? Nem tart-e at­tól, hogy a kormány a tan­kerületeken akar majd spó­rolni? - A kormány mindenen, de főleg az államigazgatásban akar takarékoskodni. Szeret­ném hangsúlyozni, hogy ná­lunk nagyon kevés főállású munkatárs dolgozik. Szegeden szinte fogunkhoz vertük a ga­rast, amit csak lehetett meg­spóroltunk eddig is. Elképzel­hető egyébként, hogy ez majd egy furcsa helyzetet eredmé­nyez, s éppen tőlünk veszik majd el a legtöbb pénzt. Ha csökkentik a költségvetésün­ket. akkor összébb húzzuk a nadrágszíjat, de a feladatain­kat, érzésem szerint, akkor csak minimum szinten tudjuk megoldani. • Milyen a kapcsolatuk a területi, illetve települési önkormányzatokkal? - Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye közgyűlésé­vel, illetve Kecskemét önkor­mányzatával nagyon jó kap­csolatunk alakult ki az idők során. A szegedi önkormány­zattal most változott meg a vi­szonyunk, ugyanis a közokta­tási iroda meghívott bennünket a tanévnyitó értekezletre, ahol felajánlottam az általános isko­lák igazgatóinak segítségemet. • Milyen volt a szegedi ön­kormányzattal az eddigi kapcsolatuk? - Eddig csak leveleztünk. Most azonban személyesen is megismerkedtünk. Az általá­nos iskolák igazgatói értekez­lete után meghívtak például az óvónők, illetve a középiskolai igazgatók értkezletére is. Eddig ilyen nem volt. • A végsó döntés - tehát hogy megszűnnek- e a Tan­kerületi Oktatásügyi Köz­pontok vagy sem - mikorra várható? - Ezt csak törvénymódo­sítással lehet megoldani, annak pedig megvan a sora. Tudo­másom szerint a közoktatási törvény felülvizsgálatát az év végéig befejezik. Véleményem szerint 1995 tavaszán kerül az ügyünk napirendre. A végső döntés - amely sorsunkról ha­tároz -jövő nyárra várható. Sz. C. Sz. A távoktatás egyre inkább elterjedő ismeretszerzési for­ma, amelynek hatékonysága több fontos tényezőtől függ. Ezek egy része az egyénnel kapcsolatos, tehát szubjektív tényező, amelyek - ebben az oktatási formában - nehezen mérhetőek fel és befolyásolha­tóak, másik részük viszont ob­jektív tényezőkön fogható fel, s alapvetően a távoktatási anyag milyenségevei, minősé­gével hozható kapcsolatba. Ezért kiemelkedő jelentősé­gű, hogy a dél-magyarországi régióban tevékenykedő vállala­tok, vállalkozások, egyéb szer­vezetek számára elérhetővé váltak az olyan világszerte is­mert cégek által készített vi­deofilmek, mint a Videó Arts, Longman Training, Melrose, Nathan/Tyler, Videó Breaks, igény szerint szinkronizált vál­tozatban, illetve angolul. Ezeket a filmeket a követke­zők jellemzik: a filmek a vi­selkedésmódok megváltoztatá­sára, az előítéletek felszámolá­sára ösztönöznek - adott téma­körökön belül; a filmek alapját nem tankönyvek vagy elmé­letek adják, hanem gyakorlati • Szeptember 15-én 15 órától, az Orvostudományi Szakbizott­ság Dermatológiai Munka­bizottsága és a Sandoz Pharma Magyarországi Képviselete tartja tudományos ülését. - 16 órától a Filozófiai és Történettudományi Szakbizottság Egyetemes Törté­neti Munkabizottsága és a JATE Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszéke közös szer­vezésében Molnár Miklós, a Genfi Egyetem emeritus pro­szakemberek tanácsai és útmu­tatásai; a filmek a professzi­onális filmgyártás eszközeit felhasználva igyekeznek a hall­gatók figyelmét megragadni és lekötni. Ez a videó oktatási program jól felhasználható mind távok­tatási formában önálló feldol­gozásban, mind a vállalatok belső képzéseiben, amelyet sa­ját szakembereik tartanak mgg. Ezt a lehetősége, a.. Eurome­nedzser Iskolaközpont bizto­sítja a dél-magyarországi ré­gióban, ahol kizárólagos terü­leti képviselőként forgalmazza az oktatófilmeket, amely vá­sárlást és bérlést jelent am par­tnercégek igényeinek függvé­nyében. A meghirdetett akció kereté­ben szeptember 14-én 9.00­16.00 óráig nyílt napot szer­veznek az érdeklődőknek, ahol ingyenes bemutatótréningen vehetnek részt. A nagy érdek­lődésre való tekintettel kérik, hogy részvételüket egyeztessék a 62/482-822 telefonszámon, illetve személyesen az Euro­menedzser Iskolaközpontban (Tisza Lajos krt. 2-4.) m^mmmmmmmmmmmmmmmmm A SZAB hírei fesszorának előadására kerül sor „1956 és a nagyvilág" címmel. Szeptember 16-án 15 órától, a SZAB Klubtanács hagyományos szalonnasütő programjára várja az egyetemi Füvészkertbe az érintetteket. Rossz idő esetén a program megtartására szeptem­ber 23-án kerülne sor. e* előfizetői klubkártya játékunk Tisztelt Előfizetőnk I Ón tulajdonosa a Délmagyarország előfizetői klub- „A nekem kártyájának. Ettől a naptóí fogva, reméljük, az „idők kamatozó végtelenéig" részese lesz Ön is közös kalanduknak: a előfizetés! hétről hétre ismétlődő előfizetői kártyajátékunknak. Amint Ön tapasztalta, kártyáján szerepel egy olyan kártyaszám, amely kizárólag az Öné. Hétről hétre egy számítógépes sorsolóprogram segítségével a sze­rencse „istennőjére" bízzuk azt, hogy kinek a számát jelöli meg nyertesként a gép. Reméljük, hogy az Ónét. Minden kedden, tehát már ma is, közöl­jük annak a háztartásban kiválóan használható eszköznek a fotóját, amit a szerencsés nyertes csütörtökön már használhat is. Azért csütörtökön, mert mindig akkor közöljük a nyer­tes nevét, címét és kártyaszámát. (A számítógé­pes adatbázisunkban ugyanis, Kedves Előfize­tőnk, az Ön kártyaszáma mellett szerepel neve és címe.) Mivel a játékot most kezdjük el, amikor még folyik az. előfizetői kártyák szétküldése, lehet pmL|pS hogy Ön még nem kapta meg azt. Ez azonban nem probléma. Mi ugyanis már tudjuk, hogy Önnek mi a száma és azt is, hogy mi a pontos címe. Amenyiben tehát Ön nyert és még nem kapta meg kártyáját, nevét és címét ettől függetlenül ki tudjuk sorsolni. Ezután személyazonossági igazolvá­nyával átveheti a nyereményt. Amennyiben pedig kár­tyaszáma mellett nem a pontos adatai szerepelnek, sőt a kártyán sem pontosak az adatok, szakemberünk f ezt nyomban tisztázza, és máris Óne marad az érté­kes nyereménytárgy. Szegeden a lap! LMAGYARORSZÁG ELŐFIZETŐI KLUBKÁRTYA ÍME, AZ ELSŐ NYEREMÉNYTÁRGY EGY PHILIPS GŐZÖLŐS VASALŐ (HD f 728) Ez a roppant ügyes ké­szülék a háziasszonyok álma: ugyanis zsinór nélkül is használható. A készülékhez tartozó áll­vány pedig stabilan rögzíthető a vasalóasz­talon. A vasalás köz­ben a ruha gőzölése lehetővé teszi, hogy tökéletesen simára és egyenletesre vasaljuk azt. Csütörtöki lapszámunkban már azt Is tudni fogja, hogy vajon Ön nyer-te-e a Philips kiváló termékét? A nyereményt átveheti a Sajtóházban Mészáros Anitától, csütörtökön 8-16 óra között. Telefon: 62/481-281 Tisztelt Előfizető, Kedves Kártyatulajdonos! Szerkesztőségünk köszönettel veszi mindazoknak az előfizetők­nek az észrevételeit és kérdéseit, amelyek klubkártyánk használa­tára, illetve kézbesítésére vonatkoz­nak. A legfontosabb és sokak által felvetett kérdésekre az alábbiakban rövid választ adunk. 1 A kártya kézbesítését a Magyar Posta . újságkézbesítői végzik a havi előfize­tési díj beszedésekor. 2 Az átutalással előfizetők illetve azok, . akik több hónapra előfizették lapunkat szintén az újságkézbesítőktől kapják meg a kártyát. Őket a Magyar Postával kötött meg­állapodás alapján külön felkeresik a kéz­besítők. 3 Az első hét nyereményének sorsolá­. sakor azoknak is egyenlő nyerési esélyük van, akik még nem kapták meg a kártyát. Ugyanis abban a számítógépes adatbázisban, amelyből a nyertest sorsoljuk, már mindenkinek a kártyaszáma, neve és címe szerepel. Tehát az nem akadálya a nye­résnek, hogy a kártyát csak később kapja meg valaki. 4 A kártya kézbesítését a Magyar Posta . szeptember 25-ig befejezi. Tehát kér­jük csak ezután a dátum után jelezzenek azok, akik véletlenül nem kapták meg kár­tyájukat. Tisztelettel: A szerkesztőség!

Next

/
Thumbnails
Contents