Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-27 / 174. szám
6 A HELYZET DÉLMAQYARORSZÁQ SZERDA, 1994. JÚL. 27. • Területfejlesztés - törvény, hatáskör és eszközök nélkül... „A kistérségi szerveződésekben látunk fantáziát" Le lehet-e nullázni az inflációt? Ahogyan vannak botcsinálta csodadoktorok, akik ráolvasással „gyógyítanak", akadnak önjelölt gazdasággyógyászok is. Újból lábra kapott például az infláció „kezelésére" ajánlott ötleteik közül, hogy a nullák levágásával némiképpen gyógyítható az infláció. Hogyan vélekedik erról Petschnig Mária Zita. a Pénzügykutató Rt. tudományos kutatója? - Ez a fajta lenullázás még arra sem volna alkalmas. hogy tünetileg kezelje ezt a rendkívül bonyolult gazdasági-pénzügyi jelenséget. amit inflációnak nevezünk - mondta az ismert közgazdász. - Ez egyfajta pénzügytechnikai eljárás, csupán arra szolgálhatna, hogy egyszerűbb legyen a pénzügyi gyakorlat, mert nehézkes a sok nullával járó számolás és túl sokba kerül a pénz. Akkor alkalmazzák ezt a módszert, amikor az infláció négy-öt jegyűvé dagadt. Nálunk az infláció évi 20 százalék körül mozog, léhát erre az egyszerűsítési eljárásra nincs szükség. Nem is gyógyír az inflációra. A mai infláció a pénzforgalomban nem okoz olyan nehézséget, hogy ehhez az eszközhöz kellene folyamodni. Ily módón lehetne ugyan 3,60 a kenyér, de ennek arányában csökkennének a fizetések, mondjuk 1000 forintra. Az ilyen manipulációt aligha vennék jónéven az emberek. Az egykori pénzcserék: a korona-pengő; pengő-forint mást jelentettek. Akkor az előző pénzt maradéktalanul kivonták a forgalomhói, azaz nullifikálták. Például Magyarországon 1927-ben, amikor a koronánál a pengőre tértek át: 1 pengő 12 ezer 500 koronát ért. A második világháború után, 1946-ban hasonló játszódott le a pengőről a forintra való áttérésnél, akkor az elértéktelenedett pengővalutát 400 ezer kvadrillió az l-hez arányban váltották át az új forintra. Az említett esetekben azonban a felszínen zajló régi és új pénz cseréje mögött olyan gazdaságpolitikai döntések is meghúzódtak, amelyeknek a célja az áru-pénz viszony, a piac egyensúlyi helyzetének megteremtése volt. Takács Hona A számítógép ördöge Pontértékek: I*.| I6> igen kedvezőtlen 16-18 kedvezőtlen IIHI 18-20 kissé kedvezőtlen \/\ 20-22 átlagos 22-24 viszonylag kedvező 24< kedvező Településtípusok Csongrád megyében - a demográfiai folyamatok alapján. A pontértékek számításának tényezői: születési-halálozási arány, tényleges szaporulat, vándorlás, átlagos életkor, ingázók aránya, iparban dolgozók aránya. Hat füzetben publikálták eddig annak az átfogó vizsgálódásnak a részeredményeit, melynek megkezdéséről 1991-ben döntött a megyei közgyűlés, s amelynek célja Csongrád megye fejlesztési koncepciójának kidolgozása. S miközben további fejezetek megjelenését készítik elő, a koncepció szakmai egyeztetése javában tart. A megye települési önkormányzatai közül eddig 17 alakította ki saját véleményét, a minisztériumok és a hozzájuk tartozó központi szervezetek sorából 35-nél, a tervezőműhelyek közül 17-ben fogalmaztak meg kiegészítést, javaslatot, érdemi észrevételt. De leírta már véleményét több tudományos szakterület képviselője is - tudtuk meg a megyei közgyűlés területfejlesztési irodavezetőjétől, Gulyás Antaltól, amikor arról érdeklődtünk, meddig jutottak el a megye területi fejlődésének jellemzőit, problémáit feltárni hivatott, 1992-ben megkezdett vizsgálódásban. Bili Gates csak a fiatalokban hisz. A Microsoft nevű számítástechnikai óriásvállalat alapitója, megteremtője cs tulajdonosa szerint csak a fiatal generáció lehet sikeres a számítástechnika tudományának elsajátításában és alkalmazásában. .Cégénél az alkalmazottak átlagéletkora 31 év, de Gates ezzel is elégedetlen. Ujabban csak friss diplomásokat alkalmaz. Maga Gates 19 évesen alkotta meg a Disk Opcrating Systemet, azt a programot, amely a Windows alapjává vált. Szerinte csak a fiatalok képesek korszakalkotó újdonságokat kitalálni. Napjainkban - nyolcmilliárd dolláros vagyonával - 6 az Egyesült Államok második leggazdagabb embere. A 38 éves Gates sikerének titka minden bizonnyal az örökös elégedetlenség. Még saját intelligencia-hányadosával sincs kibékülve. Nemrégiben házasságot kötött s elhatározta, hogy lazítani fog egy kicsit. Munkaidejét egy teljes órával csökkentette le. • A magyar privatizációs szervezetek, valamint az új struktúrájú Ipari és Kereskedelmi Minisztérium tevékenységével ismerkedett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank hazánkban tartózkodó küldöttsége. A delegáció Bartha Ferenc privatizációs kormánybiztossal és Pál László ipari és kereskedelmi miniszterrel találkozott. A találkozón szó volt a két nemzetközi pénzügyi szervezet által nyújtandó kölFranciák lőtték akutokat Több összecsapás történt hétfőn és kedden Ruanda déli, franciák ellenőrizte részén francia katonák és hutu milicisták között. A hírt bejelentő azaz most már „csak" hajnali háromtól éjfélig dolgozik. Heves természetével senkit sem enged maga mellett érvényesülni. Még az újságírókat sem. Egy hölgy, aki egy interjú elkészítésének szándékával kereste fel a milliárdost, jól megkapta a magáét. Gates maga kezdte el ugyanis bombázni kérdésekkel az újságírónőt: „Milyen a számítógépes piac? Mi a versenytársaink gyengéje? Melyik cég jobb az enyémnél?" „Nem tudom" felelte félénken a hölgy, mire Gates kifakadt: „Miért nem tudja a választ? Maga hülye?" Sokak szerint a Microsoft már a 21. századi ideális vállalat modellje. Gates azonban sikerei ellenére sem alhat nyugodtan. Ennek egyik oka, hogy az igazságügyi minisztérium rossz szemmel nézi a Microsoft terjeszkedését, s lehet, hogy hamarosan intézkedéseket foganatosít ellene. A másik ok pedig a számítástechnikai piac változása: már nem elég csupán programokban gondolkodni, a számítástechnika segftségével működő termékekre van szükség, s ehhez, a Microsoftnak is váltani kell. Csak Gates jelszava nem változik: számítógépet minden háztartásba! AntlanUc Press A Világbank urai megnézték csönról, amely a vállalati szektor pénzügyi rendszerének megreformálását szolgálná. A privatizációs biztos ismertette a szakértőknek az. új kormány magánosítási elképzeléseit, illetve a készülő privatizációs törvényt. ezredes az. incidenseket „rendszeres jellegűnek" minősítette, ahol a franciák a milicisták lövéseire válaszolva maguk is használni kényszerültek fegyvereiket. - A franciák között senki sem sérült meg, s ami a hutukat illeti, szerintem náluk sem voltak halottak - közölte finom megkülönböztetéssel a szóvivő. • Milyen körülmények segítették, vagy hátráltatták munkájukat? - Kezdjük az utóbbiakkal! Manapság, amikor a megyének, mint közfgazgatási egységnek a szerepköre meglehetősen tisztázatlan, amikor a korábban érvényes, a területi tervezésre vonatkozó jogszabályokat hatályon kívül helyezték, amikor a területfejlesztési törvénynek az előkészítésén munkálkodik csupán - évek óta - az illetékes tárca, nagylélegzetű vállalkozásunk egyetlen mozgatóereje a hatásköri törvény egy passzusának utalása. Eszerint a megyei önkormányzatnak feladata a térségi területfejlesztés koordinálása. A jogi és anyagi eszközök, információk hiánya ellenére mégis fölvállaltuk a feladatot, s annak dacára is, hogy tudjuk: ha a közgyűlés - várhatóan jövőre - a szakvélemények figyelembevételével átdolgozott koncepciót tájékoztatásként tudomásul veszi, azt megvalósításra legfeljebb ajánlhatja a településeknek, az érintett minisztériumoknak és a gazdaság szereplőinek! Persze bízunk azért benne, hogy az érintetjek, mind az egyes ágazatok - mondjuk a közlekedés - , mind a több szakterületet érintő, átfogó kérdéskörök - például a környezetvédelem - esetében fontolóra veszik ajánlásainkat. Ezek kidolgozásában egyébként maguk is részt vettek, mint információszolgáltatók. • Rajtuk kívül kiket emelne ki a közreműködők sorából? - A demográfiai, s a gazdasági munkarészt, valamint a kistérségi szerveződésekről szóló fejezetet a JATE kutatói, Ópusztaszer és térsége hosszú • Egykor az ózont, mikor még kis mennyiségben fordult elő a levegőben, az egészségre hasznosnak tartották. Üdülőhelyek „ózondús" levegőjüket reklámozták. Azóta az atmoszféra ózontartalma jelentősen megnövekedett. 1900-ban a normálérték még csupán 20 mikrogramm volt egy köbméter levegőben, ma a nyári hónapokban ez az érték már ötszörösére emelkedik..Különösen az utóbbi években nőtt ugrásszerűen a levegő ózontartalma. A 80-as évek vége óta például a heidelbergi Környezeti és Előrejeltávú fejlesztésének tanulmánytervét a Váti Rt.-nél dolgozták ki, szakterületük koncepciójának kidolgozásában pedig hivatalunk kulturális és népjóléti irodája volt segítségünkre. A többi munkafejezet összeállítója és a koncepció szerkesztője a közgyűlés területfejlesztési irodája volt, illetékes szakbizottságának pedig immár harmadik'éve, előre meghatározott ütemterv szerinti irányító és véleményező szerepe emelendő ki. Menet közben egyébként rendre informáltuk a megyei közgyűlés tagjait, s több, minisztériumi felterjesztést dolgoztunk ki a problémákat látva - például a határátkelők, a vízgazdálkodás kérdéskörében, vagy az Alföld kutatási program kapcsán. Hasznunkra van az is, hogy a Megyei Önkormányzatok Szövetsége területfejlesztési munkacsoportjában Csongrád megyeiek a szervezők, így alkalmunk van célirányos konzultációkat kezdeményezni a magyar megyék szakembereinek találkozóin. • S ez alapul szolgálhat az összehasonlításra is... - Noha a foglalkoztatottszési Intézet (UPI) az ózon jelenlétének évi 10-20 százalékos növekedését méri és a légköbméterenkénti 180 mikrogrammot tekinti kritikus figyelmeztető értéknek. A három oxigénatomból álló ózonmolekula vízben alig oldódik, ezért a belső szervek védelmére hivatott nyálkahárág, vagy a lakosság korösszetétele szempontjából Csongrád megyének is vannak kritikusan elmaradott, hátrányos helyzetű területei, például Szolnok, Békés, vagy Szabolcs megyéhez képest mi a területfejlesztésben mostohagyereknek számítunk. Legalábbis ami a kormányzati megítélést és központi segítséget illeti. Ahová a kormány az elmúlt években figyelt, egyáltalán, ahol megjelent, ott egyes programok - mint például az infrastruktúra fejlesztése kaptak kormányzati támogatást. Csongrádi látogatásra hiába hívta a közgyűlés - igaz, még a Boross-kabinetet. A koalíciós kormány programjában már csak ezért is fedeztük fel örömmel, hogy megyei területfejlesztési tanácsok szervezését tervezi - mi erre eszközök hiányában, törvényi késztetés nélkül is törekszünk. E tanácsok egyébként nem a megyei önkormányzatokra épülnének, de tagként számítanak rájuk, mint ahogy az önkormányzati érdekképviseletekre, a megyei jogú városokra, s a gazdasági kamarákra is. • Partnerségükre számíthattak-e már a területfejtya az ózonnal szemben nem tud feladatának eleget tenni. Ha egyszer belélegeztük, akkor a méreg behatol a tüdő legtávolabbi területeire is. A gyermekeknél már légköbméterenként 100-150 mikrogrammos ózonkoncentráció hatására a tüdőfunkció egy óra alatt károsodást szenved. Fellesztési koncepció kidolgozói? - A megyei önkormányzatokról általában elmondható, hogy információhiánnyal küszködnek - egyszerűen nem megfelelő, működésképtelen a rendszer. Súlyosbítja a helyzetet, hogy míg korábban legalább a KSH-tól kaptunk adatokat, most a kiadványait vásároljuk... Ami pedig a kamarákat illeti, rájuk egyelőre csak jövő időben számíthatunk, mint adatforrásokra - de akkor, bízunk benne, a legfőbb információszolgáltatók és a területfejlesztésben partnereink lesznek. Hasonló gondokkal küszködik ismereteim szerint a többi megye is — az információhiány feloldásán túl a területfejlesztés tervezési metodikájának megújítására is szükség volna. Ha e téren rövidesen nem lesz változás, ha egy adott feladathoz sem hatáskör, sem eszközök nem rendeltetnek hozzá, s még a törvényi felhatalmazás és szabályozás is hiányzik, akkor azt előbb vagy utóbb az infrasturktúra. a gazdaság sínyli meg. • Addig is vannak-e eszközei a megyei önkormányzatnak, hogy a koncepció megvalósulását szorgalmazza? - Elsősorban a kistérségi szerveződésekben látunk ma fantáziát. Készséget arra, hogy közös erővel előrébb jussanak. Erre vannak már jó példák. Ópusztaszeré, ahol az érintett községek együttműködési megállapodást kötöttek. De említhetném Fábiánsebestyént, vagy a szervezésben most mozgolódó Pitvarost is. Jó lenne, ha minél töblj térségben alakulna ki ilyenfajta együttgondolkodás. A jövő útja az önkormányzatok által kezdeményezett megállapodások kiteljesítése a gazdasági szféra szereplőivel, az infrastruktúra képviselőivel, a lehetséges pénzügyi támogatókkal közösen. Tágabb kitekintésül pedig az Alföldi Megyék Szövetsége kínálkozik, melynek Nagyalföldi Alapítványa közös kutatásokat finanszíroz, konferenciákat, kiadványokat támogat. Évente kétszer meghirdetett pályázatain több száz a jelentkező - a megyék közti „átjárás" első példája a csongrádi szervezésű Tisza-konfercncia anyagának megjelentetése volt éppen. Most pedig konferencia szervezését fontolgatjuk - a kistérségi szerveződéseknek jövőt jósolva, azok fejlesztési lehetőségeiről. Talán már idén ősszel, s legalább az alföldi megyék részvételével. Pálfy KataHa nőiteknél 160 mikrogramm ózon koncentráció mellett végzett 6 órai munka után jelentkezik a tüdő funkciózavara. A gyermekeket, sportolókat, nehéz testi munkásokat fokozott veszély fenyegeti, mert légzési sajátosságaik miatt szervezetük több ózont vesz fel. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja, hogy a jövőben a légköbméterenkénti 120 mikrogrammos ózontartalom legyen a kockázati határérték. FD Ne szívjunk őzondús levegőt!