Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-27 / 174. szám
4 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. JÚL. 28. • Pilótajáték a fegyverrel Rosszul süit el a lőszer A katonaságnál lőszeres kocsinak nevezik azt a járművet, amely szállítja az elpufogtatnivalót. Az a jugoszláv autóbusz, amelyet a hét végén Röszkénél tartóztattak fel, egy kisebb alakulatot vidáman el tudott volna látni munícióval. Még akkor is, ha a csapat tarka fegyverekből állna, hiszen a vadászpuskába való tölténytől, a „vakon" át, a második világháborús Luger-lőszerig - minden szerepelt a listán, amelyet a szállítmányról felvettek. Szeged a háborús izgalmakban MIRŐL IRT A DM? DÉLMAGYARORSZAG Tegnap beszámoltunk róla. hogy a szerb autóbuszban I millió 200 ezer forint értékű csempészáru lapult. Az embargós vegyi anyagok, műszaki és elektronikai cikkek mellett 58 ezer 774 darab lőszert és 26 fegyvertisztttó készletet találtak. Az ügy további részleteiről a szegedi rendőrkapitányság vizsgálati alosztályán kaptunk tájékoztatást. Az autóbuszon négy nő és öt férfi utazott, valamennyien szerbek. A lőszercscmépészésben - az eddigi adatok szerint, és ezt a gyanúsított vallomása is alátámasztja - egyedül a jugoszláv sereg egykori pilótája, alezredese a ludas. A többiek nem tudtak róla, hogy lőszeres Az erdélyi, valamint a kisebbségi sorsban élő magyartanárok nyári továbbképzőjét idén Csíkszeredán tartották. A programot a tavalyi tanulságok figyelembe vételével állították össze. Naponta két-három nyelvészeti, illetve irodalmi előadás hangzott el, amelyeket szemináriumok és beszélgetéA Rös/.kci Általános Iskola és Óvoda intézményvezetői álláshelyére beérkezett két pályázatról legdélibb községünk képviselő-testülete júliusi ülésén tárgyalt. Ötéves megbízatással Vlocskó Mihályt, az iskola eddigi matematika-kémia szakos tanárát, a számítástechnikai tanfolyamot és a Röszkei Cserkészcsapatot vezető pedagógust nevezte ki igazgatóvá. Ezt követően Magyart László polgármester ügyintéző tárgyalásairól tájékoztatta a résztvevőket. Felszólalásában dr. Vereczkei Gyula, a Népjóléti Bizottság elnöke elmondta, hogy a község területén munkanélküli jövedelempótló támogatásban 30, ápolási díjban 10, méltányosságból megállapított közgyógyellátási igazolványban pedig 38 főt részesítenek. • Ábrahám Imréné, a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke arról számolt be, hogy az utóbbi időben megnőtt a lakásépítési és -vásárlási támogatást igénylők száma. Az idén már 13 fiatal házaspárnak segítettek a fészekrakásban, de az előTehergépjórmüjovítósbon jártas, gyakorlattal rendelkező autószerelöt keres közintézmény, közalkalmazotti bérezéssel. Szegeden lakók előnyben. Érdeklődni a 62/322 533/136 telefonszámon. kocsiban utaznak, ami a fenekük alatt van, az nagyot tud szólni. Stanisin Iso Szlovákiában vásárolta a muníciót 1500 német márkáért egy albán személytől. Este, amikor a többiek már a szállodában pihentek, elkérte a jármű kulcsát a sofőrtől, hogy bepakolhassa a holsek követtek. A nyelvészeti előadásokat a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar tanszékének munkatársai tartották. Nagy János, Galgóczi Lászlóné és Galgóczi László „segítőtársa" e munkában Péntek János (Kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem) volt. irányzott eszközkeret szűkössége miatt költségvetési módosításra kényszerültek. Király Józsefié, a közművelődési bizottság elnökeként a falu kulturális életét érintő változásokról, személycserékről, újításokról tájékoztatta a jelenlevőket. Szűcs József jegyző előterjesztése alapján a képviselők elfogadták a közterület-használatról szóló új rendeletet és közösen kialakították a megfelelő közterület-használati díjakat. A meghívott közlekedés-hatósági szakember alapos tájékoztatása alapján a képviselők megelégedettséggel nyugtázták a helyi utak forgalomszabályozásáról szóló rendelet megalkotását. A kistermelők a piac hiányára hívták fel az illetékesek figyelmét. ígéretet kaptak egy jókora központi piactér tervrajzának újravéleményezésére és az általános utcarendezésre. Útjavításra, kátyúzásra, valamint négy földúl útalappal való ellátására az önkormányzat 1,5 millió forintot különített cl, de szükség lesz a lakosok egyéni hozzájárulására is. Bányai Lajos Bádogosok! Építkezők! — Alumínium — Horganyzott — Vörösréz. — Horgany — Lindab lemezek és g csatornarendszerek fr% Színesfém jj\ Kereskedés Kálvária sgt. 52. Tel.: 322-361 mit, amit vásárolt. Igyekezett alaposan eldugdosni a lőszereket, de a röszkei vámosok megtalálták azokat. Az alezredes sokszoros haszonra tehetett volna szert, ha sikerül akciója. A tőle lefoglaltak értékét 570 ezer forintra becsülték. Persze, utastársai is kitettek magukért. Csupa olyasmivel A L'Art et la Fugue ének- és hangszeregyiittest 1989-ben alapította Anne-Marie Cretté és Jacqttes Vanherle. A fellépő kamarakórus 15 amatőr énekesből áll, akik Caen-ben és környékén laknak: a hangszeres szólisták hivatásos muzsikusok. Az együttes évente két-három hangversenyt ad, melyek műsora egy-egy téma köré csoportosul. Ilyen témák voltak például: Művek a Szent Szűzről, Karácsony idején, Vivaldi és Mozart, vagy A „Nagy Század" egyházi zenéje. Mostani turnéjuk során több európai városban is fellépnek. Jacques Vanherle, az együtVÁROSNÉZÉS PANORÁMA AUTÓRUSZON Indul a Klauzál térről minden nap 10 és 18 óra között óránként. AZ IFJÚSÁGI HAZBAH ma 10 órától Vakáció akció: A dzsungel könyve MA VAKÁCIÓ AKCÓ: 9 órától természetfilm mozi lesz a Szegedi Vadasparkban, címe: Vadon élő csimpánzok között; délután fél 3-tól Az ír ló története című ismretterjesztő filmet vetítik a Somogyi-könyvtárban; 3 órától a Csillag téri fiókkönyvtárban videóvetítés várja az érdeklődőket. PSZICHOLÓGIAI TANÁCSADÁST tartanak 15-17 óráig az Ifjúsági Irodában (Arany J. u. 7.). AZ AURA TERMÉSZETGYÓGYÁSZ KLUBBAN, a Teleki utca 3. szám alatt, 18.30 órától előadást tart Boros Imre Az angyalok nyelve és Mágikus gyógymódok címmel. L'ART ET LA FUGUE francia ének- és hangszeregyüttes - Caen, Normandia hangversenyét este 7 órakor rendezik meg a Honvéd téri református templomban. Vezényel: Anne-Marie Cretté. tömték meg a busz maradék helyeit, amely tilalmi listán szerepel. A sofőr ellen, bizonyítékok hiányában megszüntették az eljárást, 7 személyt ügyészi megrovásban részesítettek és 5 évig nem tehetik be a lábukat Magyarországra. Az alezredes úr nem ússza meg ilyen olcsón a dolgot, nemzetközi jogi kötelezettség megsértésének gyanúja és fegyvercsempészés miatt kell felelnie, várható az előzetes letartóztatása. Ez a „pilótajáték" Röszkén ért véget. V. F. S. ÜZLETEK ÉS IRODÁK BÉRBE ADÓK, ill. MEGVÁSÁROLHATÓK a négy hónapos átalakítás után megnyíló Bartók téri üzletházban. Kedvező ár, igény szerinti kialakítás. Tel.: 311-038 les egyik létrehozója a szegedi zenei élet régi barátja: elsősorban neki köszönhető, hogy a Bartók Vegyeskar az elmúlt években több ízben is meghívást kapott Franciaországba, s hogy Normandia több városában felléphetett a Bartók Gyermekkórus, a JGyTF Kardos Pál Női Kara. az Ifjú Zenebarátok Kórusa, illetve Párizsban a MA V Hazánk Énekkara. Hitvese a mai hangversenyen vezénylő Anne-Marie Cretté Dieppe város kamarakórusának vezetője, s Caen-ben az itt fellépő kóruson kívül nagykórusa is van. í HOLNAP VAKÁCIÓ AKCIÓ: Bárdok és mesemondók címmel tartanak foglalkozás (angol mesék, érdekességek, szokások) délután fél 3-kor a Somogyikönyvtárban. A FEKETE VÁROS című filmet vetítik 15 órától a JGYMK nyugdíjas klubjában (Kossuth L. sgt. 53.). A CSEMETE Biokertész Szakosztálya bioélelmiszerbemutatót tart 18 órakor a petőfitelepi klubkönyvtárban. NOSZTALGIABULI lesz 21-03 óráig a JATE-klubban. Műsorvezető: Molnár Lajos és Száraz Ferenc. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK A MÓRA FERENC MÚZEUM KÉPTÁRÁBAN (Horváth Mihály u. 5.): Szegedi Fesztivál Tárlat - Táblaképfestészeti Triennálé A MÓRA FERENC MÚZEUMBAN: Bernhard Meyer (...) Estefele már egész katonaváros volt Szeged. Autókban. kocsikban katonák száguldoztak. Minden katonatiszt és közkatona is egyszerre mundért cserélt. A régi uniformist levetették és csukaszürke ruhát vettek föl. (...) A város főutcáján lelkesen tüntető csoport verődött össze. (...) Tiz óra tájban a tüntetők Kossuth szobrához vonul„A negyvenes évek első felében súlyos elnyomás nehezedett a magyar népre. A német fasizmus leigázta Európa egyrészét és Magyarország is egyre jobban rákerült Hitler járszalagjára Horthy és Gömbös nemzetellenes politikája nyomán. Uralmuk alatt a magyar ifjúságot béklyóbaverték" - írta Ságvári Endre a magyar ellenállás harcos, illegális lapjában, a Béke és Szabadságban. Ilyen időkben élt Ságvári elvtárs. Fiatal volt, mindössze 30 éves, de már egyik vezetője a kommunistáknak. Fáradhatatlanul, félelmet nem ismerve szervezte az ellenállási mozgalmat. Szíve az ifjúsághoz kötötte s több kommunista vezetővel együtt a KIMSZ-ben dolgozott. Az utcán tilos volt a szó, gyűléseket nem tarthattak, bujkáiniok kellett, - de az elszánt kis csapat, a munkásifjúság legjava nem ijedt meg, mert tanítóik elszántságra nevelték őket. Nem egy alkalommal tűztek össze a fasisztákkal s bércnceikkel, a nyilas hazaárulókkai. Nem hátráltak meg. bár tudták, ha lelep- Tavaly ősszel erélyesebben utasítottam vissza a gondolatot azért, mert akkor még nem történt meg az, amit időközben elértem. Magyarország Európa Tanácsba történő fölvételéről van szó. Arról, hogy a tárgyalássorozat tervezete elfogadás előtt áll. Munkám egy részét már elvégeztem. A java azonban még grafikusművész (Darmstadt) kiállítása: a II. emeleti kiállítóteremben Dér István festőművész kiállítását ma délután fél 5-kor Szuromi Pál művészeti író nyitja meg. A FEKETE-HÁZBAN: „...mondhatatlan örömmel • szemlélem Szeged népében a lelkesedést... - emlékkiállítás Kossuth Lajos halálának 100. m évfordulójára; Mérnökök, mérnökök című kiállítás A KASS GALÉRIÁBAN (Vár utca): Kass János grafikái; 100 éves a Feszty-körkép - bélyegterveket bemutató kiállítás AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.): Schmidt Andrea fotókiállítása a város építészetéről A HUNGALÉRIÁBAN (Deák F. u. 29.): Vinkler-hagyaték és Sinkó János (Szeged), Erdélyi Tibor (Vásárhely) kamaratárlata A SZEGEDI VADASPARKBAN, a Zooiskolában: Élet az őserdőben és az Andok vidékén - a dél-amerikai élővilág80 éve tak. Egy lelkes ifjú (...) nagy hévvel szavalta el a Nemzeti dal-t, (...) cigányzene kíséretével elénekelték a Szózat-ol. (...) A lelkes és nagyobb részt fiatal résztvevők hangulatát leginkább ezek a jelszók karakterizálták: - Éljen a haza! - Éljen a király! - Éljen a hadsereg! - Le a királygyilkos Szerbiával! (...) (1914. júl. 27.) 40 éve lezik őket, rabság, kényszermunka s front vár rájuk. Ságvári Endre is, mint munkaszolgálatos kerüli először Hódmezővásárhelyre 1941-ben, majd később, az illegalitás évei alatt - 1943ban - egy hónapig élt e városban. (...) A Malom-utca 6-os számú ház sem válik el a többitől, melynek egyik szobácskájában heteket töltött el Ságvári Endre. A nappal arra kényszerítette, hogy a szobában üljön. De ekkor sem tétlenkedett. írt, olvasott s sokat gondolkozott. Inkább csak este mozdult ki. Nem volt könnyű ebben a helyzetben a földalatti mozgalom irányítása még akkor sem. ha csupán egy csoportot irányított is. De ez sokat jelentett, mert az ifjúság volt rábízva, melynek határozottabb a tettrekészsége, s fiatalos hévvel nekivág mindenvesztébe rohan. Komoly irányítókészség s az ifjúságot megértő szív kellett ehhez. Ságváriban ez megvolt. (...) (1954. júl. 27.) 4 éve hátra van, és ezen az úton szeretnék a továbbiakban is haladni. De aki magyar, annak a nemzet rendelkezésére kell állni, és ha igazán felső nemzeti érdekről van szó, és a nemzet kívánja, akkor senki, sem ön, sem én nem mondhatunk nemet. Ny. P. (1990. júl. 27.) bemutatóhoz kapcsolódóan az ott élő indiánok életének bemutatója A RÓKUSI FIÓKKÖNYVTÁRBAN (Vértói út 5.): természetfotók és az Arany János Általános Iskola modellező szakkörének munkái láthatók A FORRÁS SZÁLLÓBAN: Dégi László festőművész kiállítása - a Poszt-Art Galéria Stúdió rendezésében A GARDEN ÉTTERMEBEN: Vanko Basa Lenke, kolozsvári fetsőművész kiállítása A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN: a Mozaik Stúdió lapozgatója A II. SZÁMÚ GONDOZÁSI KÖZPONTBAN (Kereszttöltés u. 29/B): Mehalka Béla festőművész kiállítása A KÁLVÁRIA GALÉRIÁBAN (dr. Boross J. u. 27.): a Plein-Air '94 nemzetközi alkotótelcp kiállítása A SOMOGYI-KÖNYVTÁR földszintjén: Művészeti könyvkötések című kiállítás látható - Homlokzati nemesvakolatok, festékek - vékony- és lábazati vakolatok, - csemperagasztók. Gyári áron! Építőanyag-kereskedés Kálvária sgt. 52. Tel.: 322-361 ^ ENERGOTHERM KFT. 9. >Cbk f AKCIÓ! OTP-HITELVÁSÁRlASI LEHETŐSÉG Rossz, használt Energomatját új Energolux, Whirlpool. Tanussi mosógép vételárába beszámítjuk. Valtlant. Junkere. Nordgas, Stiebel, Kombi kazánok és klímaberendezések. Bemutatóterem, üzlet, szerviz, díjtalan házhoz szállítás. Szeged, Budapesti krt. 37. T/fax.: 485-650. Rádiótel.: 06-60-385-535 • Bolyai Nyári Akadémia Nyelvtudósaink Csíkban 1 HÍR -1 KOMMENTÁR A L'Art et la Fugue hangversenye Ma este 7 órakor a Honvéd téri református templomban vendégszerepel a normandiai Caen (Franciaország) város ének- és hangszeregyüttesc, a L'Art et la Fugue. A hangversenyen közreműködik: Cathy Missika (szoprán), Odile Chahle (szoprán), Christophe le Boulanger (kontratenor), Dániel Cayré (tenor), Jacques Vanherle (basszus), Alain Cahagne (orgona). Pascal Gallon (lant, basszuslant), Rodolphe Kowal (viola da gamba), Guillaume Pasquet (fuvola), Kahien Lemoigne (fuvola). Vezényel: Anne-Marie Cretté. Új iskolaigazgató Röszkén Az idei tanév befejeztével nyolcadikos diákjaival együtt ballagott a közkedvelt pedagógus, Orbán Dénes igazgató bácsi is. Tanárként dolgozott Röszkén 36 éven át, 1991-től pedig a 229 gyermek alapfokú oktatását ellátó intézmény élére került. Mindenki tisztelte és szerette, a tavalyi falunapi ünnepségen a község díszpolgára címet adományozták neki. Sokeves peldamuta*' és felelősségteljes nemzedéknevelő munkásságáé . m polgármesteri hivatal Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel tüntette ki. rr/mi bútor.?**/** Nyitva: 10-18 óráig, a Moszkvai krt. és Nemes takács u. sarkán. IGÉNYES VEVŐKNEK DESING-STYL BÚTOROK, 6-12 havi részletre is! DM PROGRAMAJÁNLAT DÉLMAGYARORSZAG Emlékezés Ságvári Endrére DÉLMAGYARORSZÁG Megkérdeztük Habsburg Ottót Akar-e már elnök lenni?