Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)
1994-07-27 / 174. szám
SZERDA, 1994. JÚL. 27. BELÜGYEINK 3 Délvidék: kaotikus állapotok? Dr. Sepsey Csaba és Kudlik Gábor, a Vajadasági Magyarok Demokratikus Közösségének szabadkai elnöke, illetve alelnöke látogatott tegnap Szegedre és vett részt a VMDK itteni tagozatának szokásos kedd esti tribünjén. Dr. Sepsey bevezető előadásában részletesen kitért a délvidéki magyarok eleddig egységes érdekszervezetében bekövetkezett törés kiváltó okaira, a jelenlegi kaotikus állapotokra. Kudlik Gábor, aki a VMDK n belül alakult Vox Humana karitatív szervezet egyik vezető embere, aláhúzta, hogy: akár beismerjük, akár nem: két politikai irányvonal csap össze a Délvidéken és ez semmiképpen sem jó az ottani magyarságnak. De az sem, hogy a nemzetközi emberbaráti segélyek rendre elakadnak vagy elmaradoznak, holott a vajdasági magyarságnak továbbra is égető szüksége lenne rájuk. K.F. A szabadkai vendégek és vendéglátójuk (balról jobbra): Kudlik Gábor, Hegedűs László (a szegedi elnök) és dr. Sepsey Csaba. (Fotó: Nagy László) • Boross és Soros Göncz az előszobában Boross Péter, az MDF elnökségének tagja értékelte az elmúlt hetek és hónapok történéseit. valamint az új kormányzat eddigi tevékenységét. A volt miniszterelnök egyebek között élesen bírálta a médiavezetők kinevezését, a kormány külpolitikáját és Soros György terveit az OTP-vel. Leszögezte: felháborítónak tartja azt a megoldást, ahogy az új kormányfő - „huszáros rohammal" -előteijesztette az új médiavezetőket a köztársasági elnöknél, aki „az előszobában várta, hogy aláírja a kinevezéseket". Göncz Árpád most nem fordított kellő figyelőmet arra. hogy ésszerű határidón belül mérlegelje a kinevezéseket. A koalíció hibát követett el azzal is. hogy - Boross Péter figyelmeztetése ellenére olyan személyeket nevezett ki az MTV és az MR élére, akik az intézményben dolgoztak. A két média világa ugyanis „romlott". különböző klikkek alakultak ki benne. A volt miniszterelnök hozzátette, hogy gondoskodik egy olyan szervezet felállításáról, amely kontrollálni fogja a két intézmény hírközlésének tárgyilagosságát. A volt kormányfő úgy vélekedett, hogy az SZDSZ-nek koalíciós értéket egyedül a médiahatalom jelent. Boross Péter ezután „tűi mohónak" nevezte Soros György szándékát, amely szerint az Egyesült Államokban élő magyar származású bankár névértekén kívánja megvásárolni az OTP egy részét. Ez a szándék szakszerűtlen és megalázó, Magyarország számára hátrányos és meger ."dhetetlen. A volt miniszterelnök sajnálatosnak nevezte, hogy a koalíció éppen abban az évben bizonytalanítja el a külkereskedelmet, amikor megmozdult végre az ország exportja, és még azt a luxust is megengedi magának, hogy bizonytalanságban tartja az expo érdeklődőit és befektetőit. • Kedden Hom Gyula miniszterelnök és az EU-nagykövetek találkozóján debütált az újonnan hivatalba lépett kormányszóvivő, Forró Evelyn. A nemzetközi politikai eszmecsere után terveiről, elképzeléseiről nyilatkozott a szóvivőasszony. - Fantasztikus lehetőségnek tartom kormányszóvivői megbízatásomat; 22 évig ültem a másik oldalon. Azt hiszem Debütált a kormányszóvivő tudom, mi az, amit a sajtó vár a politikai vezetőktől: kíváncsisága, információéhsége kielégítését. Kormányszóvivői tisztemben ebben próbálok segíteni az újságíróknak. Horn és a legfelsőbb bíró Horn Gyula miniszterelnök és dr. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnökének találkozójáról a Legfelsőbb Bíróság a következő közlemény közzétételére kérte a sajtót: „Dr. Horn Gyula miniszterelnök kedden hivatalában felkereste dr. Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság elnökét. A szívélyes légkörben megtartott megbeszélésen a kormányfő - a hatalmi ágak elválasztásának elvére tekintettel - hangsúlyozta a bírói hatalom független működésének jelentőségét. A miniszterelnök és a Legfelsőbb Bíróság elnöke az eszmecsere során egyetértett abban, hogy ezt az új alkotmányban részletesen szabályozni kell. Azonosan ítélték meg az igazságügyminiszter személyzeti tevékenységével és a bíróságok gazdálkodásával, külsó igazgatásával kapcsolatos jogai újrafogalmazásának szükségességét. Dr. Solt Pál kifejtette, hogy a maga részéről is támogatja az Országos Igazságszolgáltatási Tanács felállítását. Mindketten indokoltnak és fontosnak tartják, hogy az alkotmányozás folyamatában, valamint az igazságszolgáltatást érintő törvények előkészítésében a Legfelsőbb Bíróság aktívan részt vegyen". Magyar Rádió - felmentések A Magyar Rádió öt vezetője - Nyakas Szilárd, a Bartók adófószerkesztője, Radnóti László, a Petőfi adófőszerkesztő-helyettese, Kiss Imre zenei főszerkesztő, Fehérvári Győzd irodalmi főszerkesztő és Cséve Magdolna dokumentációs igazgató - a napokban kézhez kapja felmentését. Erről az intézmény kedd délutáni vezetői értekezletén tájékoztatták az érintetteket. A Kossuth adó élére valószínűleg Baráth József vagy Rékai Gábor kerül, miután P. Szabó József nyugdíjba vonul. A Petőfit egy háromtagú vezetőség irányítja majd (egy főszerkesztő és két helyettes), a jelöltekkel azonban csak most kezdődnek a tárgyalások. Nem neveznek ki új adófőszerkesztőt Nyakas Szilárd helyére, ugyanis a műsoridő többségében zenét sugárzó Bartók adó „vezetését az új zenei főszerkesztő (akinek kiléte még szintén ismeretlen) látja majd el. • Az Agrárkamara megyei elnöke, Kotogány Mihály is résztvevője volt a napokban megtartott országos közgyűlésüknek. Arra kértük, hogy az ott elhangzott, agrár érdekképviselettel kapcsolatos fejlemények tükrében feleljen kérdéseinkre. Az egyesületi törvény alapján 4 éve jött létre e szerveződés, amely ma több mint 200 jogi és természetes személyt számlál a megyében. Mindez 40 ezer foglalkoztatott képviseletét jelenti, akik a szektor termelésének 70 százalékával egyenlő. • Milyen mérleget tudnak vonni a leköszönt kormánnyal való, szakmai érdekegyeztetéseikről? - A tejtermelés, a gabona ágazat válságkezeléséről, a tulajdonváltás kérdéseiben időben kifejtettük véleményünket. Szakmai beadványaink száma meghaladja a százat, de az FM tárca érdemben alig reagált. A mezőgazdasági termelés hosszú KÉRDÉS Az érdekvédőhöz távú feltételérendszerét nem alkotta meg a kormány, így nem is érdeklődött különösen a szakmai tanulmányok iránt. Ezek a problémák ma is élők, binyonyítják az akkori igazunkat. Szívesen lemondanák e kétes dicsőségről. • Mit várnak az új kormánytól? - A közgyűlési megnyilatkozásaikból érezni lehetett az óriási pluszt: van koncepciójuk. Egyértelműen kinyilvánították, hogy a meglévő, szépszámú érdekvédelmi szervezettel, s az agrárértelmiséggel érdemben együtt kívánnak működni a kibontakozásért. Jelek szerint, főként a terméktanácsokhoz kapcsolódóan az agrárkamarának kitüntetett szerepet szánnak. Ez a kamara, mint köztudott az új kamarai törvény szerint, az öniKotogány Mihály gazgatás elvén kell hogy megszerveződjön és működjön. Nagyon fontosnak tarom, hogy végre a törvények meghozatalát előzze meg a szakmai véleményezés, az érdekegyeztetés. Ez az egy ellenszere lehet annak, hogy a Parlament ne hozzon olyan döntéseket, melyek már születésük pillanatában sem érdemiek. • Ezzel kapcsolatban jegyzem meg, hogy az úgynevezett köztestületi Agrárkamara ideiglenes előkészítő bizottságába megyénben nem sikerült a jelenlegi Agrárkamara képviselőjének bekerülni. Sőt a mezőgazdasági szövetkezők is kiszorultak. Mi lehet ennek a következménye? - Ha mindez így marad, akkor megyénkben az élelmiszergazdaság egyes szereplői nem a termelésüknek és piaci súlyuknak megfelelően lesznek képviselve. Biztató, hogy haladéktalan kormányzati teendőként említették e faramuci helyzet, akár jogszabálymódosítás árán való megszüntetését. Egyébként az országos arányok már induló helyzetben sem ilyen szélsőségesek, mint nálunk. Itt egy kissé politika síkra terelődött a szervezés. Szerencsére még van idő a korrekcióra. T. Sz. I. íj 1 rra apellálok már jó ideje, hogy meglegyintette az or_/_! szagot a változás szele, s ettől a legyintéstől billent ki egyensúlyából a szolgáltatások sora és a dolgok várható sodrától eltérően a kiszolgáltatottság nem szánt meg. Sőt erre hajlandóságot is alig mutat. Attól, hogy a megrendelt tortát elfuserálják, de beleböknek egy aprócska magyar zászlót, mintha ez egy amerikás dupla hamburger lenne, nos, ettől még nem érzékenyül el az ember. Az élet egészét nem lehet apró szeletekben elemezni, de még az is eszembe jut, hogy az élet nem habostorta, s ez idáig rendben volna, csak az a baj, hovatovább már a habostorta sem habostorta, hanem simán csak torta plusz huszonöt százalék áfa Az egyetlen eset nem általánosítható, ámde az ördög vigye, ha az egyes ember a világ nagy és általános érvényű dolgaitól borulna ki alapvetően, s nem attól, hogy a ceruzaelem a kérdéskor még csak darabonként 69 forint, ám a pénztárnál már hozzávetőleg egynegyedével növekszik, s tartósabb a bosszúság, mint előreláthatólag az elem, s mindezek következtében nem köttetik a Szecolor-ral hosszan tartó szerelgm. Világos már sok minden, mint a nap, sőt még annál is világosabb, mert kifakult, mint kötény az ablakban. Azt, hogy miként kerül a kötény az ablakba, ne tőlem tessék kérdezni, csak elmenni arrafelé, ahol a belvárosi ablak egyben és töretlenül maga a boltajtó. Mindez csak sóhajtással, legyintéssel intézendő, s baktassunk odébb a Somogyi utca tájékáról, lássunk más szépségeket, egyáltalában az Elet szebbik oldalát, tegyük túl magunkat az innensőn. A legnagyobb baj, hogy az innensőből egyre több van, hiába álmodunk cukros életekről és ételekről. Járom pedig a cukrászdát családostól, lassan, megmegállva, a sorban elébb jutván, mígnem tovább nem állom a betolakodókat. Viszont az ordítva válaszol, vegyem tudomásul: vak barom vagyok, és mindamellett kellemes nyalást, ami erősen foltehetőn nem a fagylaltra vonatkozik. Szó megszakad, fagylaltoslány kezében az adagolókanál csakúgy. Reszket a levegő, meg a kocsonyás pali. Érdekes, ezúttal némi flegmával eltűröm szó nélkül a dolgot, minek tönkretenni ötven-száz ember vasárnap esti családi sétáját, fagyizását. Ixhet köztük, aki napokon át gyűjtött egy jó adag cukrászdái finomságra. Most akkor legyen bumm? Francokat. Úgy vagyok vele, hogy inkább végigjátszom Örkény villanásnyi novelláját még a percnél is rövidebben, s képzeletben a kocsonyás pali le van brunyálva, teljesen paff, természetesen csak miután elfogyasztottam a fagylaltot és a saját sebeihez kellemes nyalogatást kívántam a mócsingnak. Vagy kocsonyának. Mindegy. Mindenmindegy Jakab, ezzel túljtunk a nehezén, mint Ernő pszichiáter barátom említette volt évekkel ezelőtt, amikor szóba került köztünk, hogy nehezen viselem a kocsonyapalikat akik segget akarnak velem nyalatni minden átmenet nélkül és teljességgel készületlenül. rtegyintsek, használ az agykontroll, receptre írva kapL I tam egy könyvcímet, többet fizettem érte, mint féltucatnyi gyógyszerért. Úgy kell nekem, minek idegeskedek, akkor nem jutottam volna a patika helyett a könyvesboltba gyógyszerért. Tény, azóta van egy könyvem, A teljes jogú nő. Bár félre lehet értelmezni de mindenkinek szói s nekem ajánlva a kötetet, akkor se vagyok nő. Igaz, teljes jogú sem. Természetesen állampolgárként megvan a teljes jogom. Választhatok is: nyaljak, vagy legyintsek. Téglák a gyári árnál olcsábban! /fl^V Gö Porotron 36 I. o. 88 H/db helyett 84 Ft/db fi™. 36x29x 1911. o. 83 H/db helyett 80 Ft/db 'jjlMBAll 5 Porotron 30 l.o. 44 H/db helyett 42 Ft/db ' 30xl9ll.o. 42 H/db helyett 40 Ft/db 7 raklap fölött ingyenes házhoz szállítás Megrendelhető: Modul Bau Kft. Szeged, Csongrádi sgt. 27. Tel.: 62/491-022 474-481 Chrudinák Alajos fettételeket szakkatott Chrudinák Alajos a Magyar Televízió helyszínre kirendelt közel-keleti tudósítója lesz. E feladattal - négyéves időtartamra - Horváth Ádám, az MTV elnöke bízta meg, airtit Chrudinák Alajos elfogadott. A Külpolitikai Főszerkesztőség vezetéséről leköszönő Chrudinák Alajos elmondta, hogy a televízió vezetőivel két napon át tárgyalt a szerkesztőség jövőjéről. A megbízást csak azután fogadta el, hogy Horváth Ádám biztosította a szerkesztőségben dolgozókat: senkit nem bocsátanak el és-a külpolitikai műhely folytathatja műsorait, vagyis nem éri sérelem a szerkesztőséget. Fontos momentumként említette meg Chrudinák Alajos, hogy a tévé elnöke sem Benda Lászlót, sem Aczél Endrét nem nevezi ki a szerkesztőség élére. Ezt a bejelentést valamennyi szerkesztőségi dolgozó nagy megnyugvással fogadta - tette hozzá Chrudinák Alajos. Végül elmondta, hogy a tartós külföldi szolgálat kezdetének időpontjáról később állapodnak meg, de várhatóan ősztől már a Közel-Keletről tudósíthatja a nézőket.