Délmagyarország, 1994. július (84. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-21 / 169. szám

6 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1994. JÚL. 21. Thealterprogramok A Thealter International Fesztiválon ma négy előadást rendeznek. A Hajnóczy utcai régi Zsinagógában 19 órakor Zlatko Buric Telepatikus Nemzetközi Csoportja (a társulatot a dán Henning Frimann és a horvát Zlatko Buric alapította Koppenhágában 1991-ben) lép fel, Európai halottaskönyv című előadásával. Ugyanitt 24 órakor Andrcas Georgiou görög jazz gitárművész (a Patras Zenei Konzervatórium jazz-gitár, improvizáció és összhangzattan tanára) ad koncertet. A JATE Klubban 24 órától a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió előadása kezdődik (tanácsadó: Angelus István), míg a Bálint Sándor Művelődési Házban 22 órakor a szegedi Metanoia Színház Átkozott történet című előadása várja a közönséget. • Néptánc a szabadtérin „Elindultam szép hazámból w Kánikulában, lombok alatt, műterem langy melegében, a kedvezőtlen légköri körülmények ellenére alkot tizenhét ember. Immár negyeszer ad otthont és lényegében zavartalan alkotóhelyet Csongrád a Plein Air-nek, melynek vezetője Aranyi Sándor festőművész, aki régebb óta Szegeden él. dolgozik, olykor járja a nagyvilágot, de csongrádi kötődéseit nem lazítja sem idő, sem távolság. Egy nagy eperfa árnyékában egy határkövet formál Ungor Csaba, a jeles szobrász, akivel korábban is találkozhattunk. - Szerencsére, közel a Tisza és ha nagyon megizzadunk vagy összekoszolódunk, akkor fürödhetünk egyet. A tavalyihoz képest annyi változást érzek, hogy jobban összemelegedtünk, többet beszélünk és vitatkozunk. Ha nem szólnánk egy szót sem, csak néznénk, mit csinál a másik, akkor is hatással lennénk egymásra. - Népszerű ez a művésztelep, melyet a szegedi önkormányzat finanszíroz, sok a visszajáró - mondja Aranyi Sándor. - Igyekszünk persze frissíteni is, az idén kél szegcdi művésszel bővült az idei Plein Air, Sejben Lajos festőművésszel és Popovics Lőrinc szobrásszal. Idei munkáik alapján Pit Ludwig újabb két művész kapott meghívást a jövő évi mirabeli (Dél-Franciaország) művésztelepre; az egyik a szegedi Sejben Lajos, a másik a temesvári Viorel Cosor festőművész, akinek a műveit egy korábbi szegedi kiállításon láthatta a közönség. Tavaly, amikor a Szög-Art Temesváron kiállított, akkor hívott meg műtermébe Cosor. Ő annak idején Szegeden gra• Az ötvenegy éves, nagybányai születésű Bernáth Aurél tanítvány, Tenk László Miklós festőművész, grafikus 1966ban végezte el a Képző- és Iparművészeti Főiskolát. Dolgozott a kecskeméti és a debreceni művésztelepen, majd három évig igazgatta a nyírbátori képzőművészeti stúdiót. Ha nem fest, akkor szobrokat készít, illetve a feleségével gobelint sző. A Táblaképfestészeti Triennálén a Csongrád megyei közgyűlés díját vehette át. • Mi a véleménye a kiállításról? Van-e valamilyen hiányérzete? - Úgy érzem, ma Magyarországon nagyon kevés az átfogó, kortárs művészetet bemutató kiállítás. A szegedi Táblaképfestészeti Triennálé éppen ezért szinte nélkülözhetetlen. Budapestnek már nincs ilyen hagyománya. Ebben a helyzetben persze felértékelődik minden, ami van. Hogy van-e hiányérzetem? Az igazi nagy nevek, a jelentős alkotók hiányoznak, de - s itt rögtön hozzáteszem -, azt hiszem, hogy egy mindent felölelő kiállításra ez a hely nem is lenne alkalmas. Azt nagy dolognak tartom, hogy nem stiláris alapokon szerveződött a kiállítás. A zsűri a díjak odaítélésénél egyértelműen a művészek kvalitását ismerte el, s nem egy-egy divatos vagy kevésbé divatos irányzatot jutalmazott. • Két festményét is díjazták. A „Reggeli kódorgás" és a „Jazz-kálvária" című is kissé melenkólikus. Jómagam a domináns színekre figyeltem fel; a kék és a zöld különböző árnyafikuskent mutatkozott bc, de festőművésznek — szerintem — jobbnak bizonyul, s ezért kapott az idei Plein Air-re meghívást. -Csongrádon már bemutatkozott július 8-án az idei Plein Air, mondhatjuk, szép sikerrel. Vagy ahogy megnyitó szavaiban Trogmayer Ottó fogalmazott: „letették névjegyüket"... - Már hagyomány, úgy Írjuk ki a meghívást, hogy két-három munkát mindenki hozzon magával, hogy a csongrádi közönségnek megmutathassuk, valóban bemutatkozásul, tulatai végtelen nyugalmat, harmóniát és kiegyensúlyozottságot sugároznak. Úgy éreztem, ahogy ott álltam, mintha zenélnének a képek. — A képzőművészetben a színek nem önmagukban, hanem viszonylatokban jelentkeznek. A festészetben is, ugyanúgy mint a zenében, akkordok vannak, amelyek vagy hullámszerűen kiegészítik, vagy kontrázzák egymást. A festészet ugyanolyan sokrétűséget próbál összefogni, mint a zene. • Alkotás közben hallgat zenét? - Valamikor próbálkoztam zenehallgatással, s nagyon érdekes kísérleti munkáim születtek. De rájöttem, hogy a zene is élmény. A zenét, mint forrást, lehet indítóként használni, csak éppen akkor az a lajdonképpen kik is gyűltek össze az alkotótelepen. Vagyis ez a kiállítás hozott anyagból van és csak addig tart. amíg a telep működik. • Ha a tavalyit az ideivel összehasonlítjuk, mi a szembetűnő? - Sajnos nem jött el minden lengyel, akit meghívtunk, mert Pit mirabelbe is meghívta őket, de annyi idejük nincs, hogy mindkét helyre elmenjenek. Jött egy új lengyel hölgy, akit Malgorzala Olkuskának hívnak és szobrász. Érdekes, hogy a szobrászok számára egyre vonzóbb a telep, szívesen baj, hogy egy másik személy érzésein keresztül jutok a saját érzéseimhez. Ennél rövidebb és egyenesebb utat keresek. Éppen ezért az utóbbi 10-15 évben nem használom a zenét, mint forrást. Élményfestő vagyok. A mélyen gyökerező érzéseim határozzák meg egyegy képem hangulatát. Ezt próbálom formába önteni. Nem szeretnék más élményeiben a sajátomra ismerni. Ennél nekem fontosabb és közvetlenebb a valóság, amit tükörként tartok magam elé. • A feleségével együtt hozták létre Budapesten a T-art Alapítványt és Műtermes Galériát. Mi volt ezzel a céljuk? - Mint már mondtam, a kortárs művészet nagyon kevés intézményi lehetőséggel bír ma Magyarországon. A feleséjönnek, mert van öntőműhely, az más kérdés, hogy igencsak felújításra szorulna. És főleg bővítésre. A szegedi Sejben Lajos, aki nemrégiben a Táblaképfestészeti Triennálén kapott díjat, először van ebben az alkotóközösségben. - Színes a társaság, a légkört pedig a bécsi akadémia horni alakotótelepével érzem rokonnak, ahol már jártam és ilyen szellemmel találkoztam. S jó alkotások születnek, amely nemzetközi mércével is igencsak nívósnak bizonyulnak. Nekem az külön tetszik, hogy mindeki szívvel-lélekkel csinálja, amit kedve tart. Olyan az atmoszféra, a társaság, hogy azt is felszínre hozza az emberből, ami - mondjuk megszokott környezetben, szituációban nem jönne elő. Cosor Viorel Sejben Lajossal egy teremben dolgozik és amit mond - s a földre kiterített festményekkel „igazol" folytatása az előbbieknek. - Bizonyos elképzelésekkel jöttem, az otthoni élményeket hoztam. Előbb ezeket festettem ki magamból és egyszercsak hatni kezdett rám a Tisza, az itteni táj. Ezek - mutat rá a képekre - már itt érlelődtek, ez például: a Tiszapart. Csendes és szorgalmas festő Antje Müller, aki Freiburgban tanárnő. Művészettörténetet és matematikát oktat. - Óriilök, hogy eljöhettem mondja -, mert jó, valóban inspiráló ez a társaság. Sokat dolgozom. S amit nem mond el: tanul magyarul. Pénteken, a Kálvária Galériában, este 7 órakor a csongrádi táborban készített művekkel mutatkozik be a Plein Air 94 nemzetközi alkotótelep. Öt nemzet tizenhét alkotója színes, izgalmas együttest képezve. A kiállítást Szeged alpolgármestere, dr. Ványai Éva nyitja meg. Bálint Gyula György gemmel egy állandó kortárs képzőművészeti gyűjtemény megalapozását tűztük ki célul. Helyünk azonban egyelőre még nincs a fővárosban, ezért vidéki városokban mutatjuk be a gyűjteményt. Voltunk már Egerben, Győrben, Szolnokon és Miskolcon. Azt hiszem, hogy a kortárs művészetnek, nincs más esélye, mint az, hogy megtalálja a közönségét. Állami támogatásból ugyanis nem fog fennmaradni. Szeretném még elmondani, hogy a triennálén díjazottak közül hét művésznek van komoly munkája a T-art Alapítvány gyűjteményében. Majd elfelejtem! Augusztus végén Szegeden a Megyeházán láthatják az érdeklődők a T-art Alapítvány gyűjteményes kiállítását. Szabó C. Szilárd 1. A színpadi néptánckultúra rendkívül árnyalt kifejezésű, gazdag és fordulatos bemutatóját nyújtotta a Magyar Állami Népi Együttes műsora a szabadtéri játékok kedd esti bemutatóján. Tímár Sándor, az együttes művészeti vezetője a magyar folklórvilág összefoglaló feldolgozására építette fel az előadást; különböző néptáncdialektusok népszerű és kevésbé ismert elemei fűződtek egybe, mindvégig megőrizve azt, ami közös: a magyar népzene lelkiségét kifejező tartást. A krónikás már csak azért is érdeklődéssel várta az együttes amerikai turnéján sikerrel játszott műsorát, hogy vajon tényleg nem engedett-e Tímár Sándor az amerikai csupa-látvány elvárásnak? Nos, ami a táncokat és a népzenei anyagát illeti, egyetlen konvenciózus beállítás, a leghalványabb hamis máz sem volt érezhető rajtuk; a táncok frissen, lendületesen, a széles színpadi teret okosan kihasználva tolmácsolták a folklór természetes érzelmeit, játékát és büszkeségét. Tímár Sándor az eredeti anyagon annyit módosított, amennyit a színpadi környezet megkövetelt, kiváló érzékkel emelte ki egyegy tánc jellegét, anélkül, hogy komponálásával ártott volna az adott tánc szabad árnyaihatóságának. Sőt: koreográfiáinak éppen ebben volt rendkívüli kifejező ereje; sokat bízott a szólótáncosok egyéniségére (tehette: egytől egyig kiválóak), és bátran szélesítette ki a körtáncok terét. A táncok során, ahogy egyre gazdagodott az előadás, a néző észbe kapott, hogy amit itt hangulati, érzelmi színesedésnek lát, ahogy a motívumok egymásba öltve következnek, az nem más (igaza volt amerikai kritikusainak), mint a magyar makrokozmosz szép kiteljesedése, a színek, hangok, mozdulatok és viseletek egymásba játszó momentumai: egy nép alkotókedvének jelei. És amint ez az összhatás megérett. Tímár Sándor koreográfiája egy remek botos pásztortánc-kompozícióban ezt a makrokozmoszt is elhelyezte - itt: a Kárpát-medencében - méghozzá szép üzenetet küldve vele a magyar népművészettel hatás-rokonságban álló népek felé. A Bartók gyűjtötte népdal, a címadó, „Elindultam szép hazámból" így gyönyörűen tiszta aurát vont az előadás köré. 2. No de: ha már a műsor néprajzilag mindvégig ily szabatos, a természetes forrás motívumait, mozgás- és dallamvilágát ily gondossággal dolgozza fel, vajon miért kell e hiteles folklórvilág színpadi megalkotásának logikájával homlokegyenest ellenkező vétetésű műzenei „visszaalkotásokkal" megszakítani ezt? Ami a mezőségi vagy rábaközi muzsikában eleven, lendületes és vérpezsdítő, az a csapnivalóan feldolgozott Liszt II. Magyar rapszódiában, vagy a Brahms V. Magyar tánc népiegyüttesi hangszerelésben, minél lendületesebb - úgymond virtusosabb -, annál bosszantóbban együgyű. A tiszta forrás anyagának művészi, teremtő indulatát vagy önnön maga sugározza, eredetiségében, vagy egy-egy nagy alkotóművész mutatja meg saját világában, másként-eredeti formába foglalva. Más mód nincs, mindkettőt tiszteletben kell tartani ahhoz, hogy a népzenei motívumokból épülő zene ne banális virtuskodás legyen. Úgy vélem, hiába játszik derekasan a zenekar egy ügyefogyottan áthangszerelt remekművet. 3. Ettől a pár epizódtól eltekintve az együttes műsorának népzenei anyaga gazdagon és érzékletesen kísérte a táncszámokat. A zenészek ötletesen, kedvvel játszottak, az ének friss volt s kifejezetten élvezetes; általában elmondható, hogy remekül illusztrálta a láncok hangulatát (kiváló példaként a szlavóniai karikázó vagy a sárközi játszó kínálkozik). Ami a színrevitelt illeti, nem szóltunk még az előadás talán legnagyobb találatáról, az első részt záró, Nagy László versére írott, Tímár Sándor által koreografált Táncszókról. Ha a műsorból amúgy hiányzott is a csángó népzenei anyag, különös hangulatú világát ez a két ütőgardonnal kísért tánc, Nagy László erős tartású verse s a gyimesi táncritmusok révén úgy tárta fel, hogy benne a kitartás és szabadságféltés mélységébe pillantott az ember. Ha van népi vétetésű táncnyelv, amely egyetemes, a világ bármely pontján érthető drámaisággal fejezi ki a büszke protestálás indulatát, akkor ez az volt. Egyenes tartású tánc, egyenes beszéd; szépsége nem pazarló, nem cifra. Emlékszem - egykorról - táncházi mulatságra, amely hirtelen elkomorodott (más akarta így). Aki ott volt, ezt érezte, amit a Táncszók megelevenített. Aki érti, rég érti már. • A szegedi nyár albuma „Élményfestő vagyok - mondja Tenk László Miklós festőművész TtsTo (/r-ü'vx.'c aio9 f + ( ICl A / ' if Fotó: Nagy László