Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-28 / 123. szám
8 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1994. MÁJ. 28. I Jagy Ustokoskaiambol Az évszázad egyik legjelentősebb csillagászati eseménye lesz - nem egészen két hónap múlva amikor a periodikus „Shoemakcr-Levy 9" üstökös darabjai a Jupiterbe csapódnak. A Jupiter bolygó légkörében felrobbanó Ustökösdarabok valószínűleg olyan változásokat idéznek elő az óriásbolygó atmoszférájában, amelyeket az amatőrcsillagászok által használt távcsövekkel is meg lehet figyelni. Derült idő esetén az amatőr csillagászok a gyakorlatban is kipróbálhatják a különböző megfigyelési technikákat. • Mint Európában mindenütt, május 29-én, vasárnap lép életbe az új vasúti menetrend, amely 1995. május 27-éig érvényes. Tegnap délelőtt a szegedi Nagyállomáson Tóth Imre, a MÁV Rt. Szegedi Üzletvezetőségének igazgatója tájékoztatta a sajtó munkatársait az új menetrend legfontosabb változásairól. (Természetesen itt csak azokat az újdonságokat említjük, amelyek a szegedi üzletvezetőség területét érintik.) A nemzetközi forgalomban új útvonalon közlekedik a Belgrád Expressz (Bécs és Belgrád között), amelyhez Kiskunfélegyháza érintésével Szegedről is kapunk csatlakozást. A „Puskin" (Záhony, Szeged, Szabadka. Belgrád útvo• Az utazóközönség igényei szerint Vasárnaptól: új vasúti menetrend nalon) belföldi utazásokra is igénybevehető. Megszűnik Budapest és Belgrád között a „Meridián", ezen a vonalon viszont két új intercity vonatpár indul („Hunyadi" és „Ivo Andric" néven). A „Balkán" nemzetközi gyorsvonat a megszűnt „Meridián" menetrendje szerint jár. Bukarestről korábban indul a „Dácia", a „Kárpáti" menetideje pedig rövidül. Szeged és Röszke között a „Puskinon" kívül négy pár nemzetközi személyvonat közlekedik. A belföldi forgalomban: Szeged és Budapest között vasárnaptól intercity (IC) vonatok közlekednek (az új szolgáltatásról külön írtunk). Megszűnnek viszont a SzegedBudapest közötti expresszvonatok. Ezen a vonalon négy pár IC-járat, kilenc gyors-, és öt sebes vonat áll az utazóközönség rendelkezésére (a személyvonatok mellett). Szeged és Pécs között eddig csak a hétvégén járt vonat; az új menetrend szerint Kiskunfélegyháza-Pécs viszonylatban minden nap közlekedik majd Kiskunfélegyházáról Szegedre Lakossági Kincstárjegy 1994/1. SS E> Legyen mindig elérhető Van olyan megtakarítása, melyet nem konkrét célra gyűjt, tehát nem is tudja, hogy mikor szeretné felhasználni? Van olyan megtakarítása, melynek bármikor mobilizálhatónak kell lennie, de azért a kamatról sem szeretne lemondani? Megtakarított pénzének egy része mindig elérhető lehet, ugyanakkor előnyösen kamatozik. Mindössze a megfelelő befektetésre kell rátalálnia. Ez a Lakossági Kincstárjegy. A Lakossági Kincstárjegy Magyar Állampapír, igy visszafizetését és kamatait az állam garantálja. Az On követelése nem évül el, bármely értékesítő fiók köteles visszaváltani az Ön Lakossági Kincstárjegyét. A Lakossági Kincstárjegy 1994/1. 1 éves futamidejű állampapír, amely azonban bármikor visszaváltható. A kamat mértéke a visszaváltás időpontjától függ: 0- 60 napig évi 0% 61-90 napig évi bruttó 12% 91-180 napig évi bruttó 14% 181-270 napig évi bruttó 17% 271-364 napig évi bruttó 18% 365. napon évi bruttó 22% Ha tehát szeretné pénzét egyszerűen, rövid távon is jó hozamra befektetni, válasszon egy rugalmas megoldást. A Lakossági Kincstárjegy folyamatosan kapható az alábbi forgalmazóknál: Budapest Értékpapír és Befektetési Rt. 1052 Budapest Deák F. u.5. tel: 1-266-2251 (vezető forgalmazó) • Budapest Bank Rt. Szeged, Klauzál tér 4. • OTP Bank Rt. Szeged, Szentes, Csongrád Hódmezővásárhely, Makó, Kistelek (június 6-tól) • Polgári Bank Rt. Szeged, Fő Fasor u 16-20. • MNB Csongrád Megyei Igazgatósága Szeged, Deák F. u. 17. • Quaestor Értékpapir Kft. Szeged, Deák F. u. 34. l((05sA, közvetlen átszállást biztosftanak. Az utasok igényeihez igazodva, Békéscsabáról közvetlenül lehet Mezőhegyesre eljutni. Hétvégén, az Alföld Expressz csatlakozásáról ugyancsak közvetlen vonat indul Mezőhegyesre. Az Újszegedről 22.40-kor induló személyvonat Apátfalva helyett Mezőhegyesig közlekedik. Makó-Újváros és Földeák között „hagymás" megállóhely nyílik, errefelé négy vonatpár jár. •v. Ismét önálló vonat közlekedik Makó és Budapest között. Mezőtúrról Orosházára az eddigieknél kezdvezőbb módon lehet eljutni. Mezőhegyesről péntekenként személyvonat indul Battonyára. Kisszénás és Kondoros között öt pár személyvonatjár. A MAV Rt. Szegedi Üzletvezetősége még január 31-én megszüntetett húsz, igen alacsony kihasználtsággal közlekedő járatot. Az utazóközönség igényeit szem előtt tartva, ezekből most újra indít tízet, (gy május 29-től csupán tíz vonal szűnik meg (részben összevonással), de ez nem jelenti a szolgáltatási színvonal csökkenését. Az új menetrendet idén is kétféle formátumban vásárolhatjuk meg: 500, illetve 300 forintért. Ny. P. • Földrengést jeleztek május 27-én 3 óra 51 perckor a piszkéstetői, a budapesti és a soproni szeizmológiai állomás műszerei. A rengés intenzitása 4^1,5 fok volt az MSK-skála szerint. A rengés epicentruma Piszkéstetőtől keletre volt mintegy 15-20 kilométernyi távolságra. A rengés mérete, vagyis amplitúdója a Richterskála szerint 3,5 volt. Mint dr. Szeidovitz Győző, a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai, Geofizikai Kutató Intézete szeizmológiai osztályának vezetője pénteken reggel elmondta, a földrengést az epicentrum térségében lakók az épületekben érezték, sokan felébredtek a talajmozgásra. Egerben egy műemlék-épületben kár keletkezett, az Irgalmasrendi Kápolna homlokzatának háromalakos szoborcsoportjában a középső szobor feje leesett. A tudományos intézet szeizmológiai osztálya azt Földrengés Piszkéstetö közelében tervezi, hogy egy rendkívül érzékeny amerikai műszert helyez el Recsk térségében az utórengések nagyon pontos mérésére. A régi feljegyzések szerint ebben a térségben utoljára 1987-ben mértek MSK-skála szerint 2-es és 4-es intenzitású földrengést. A legsúlyosabb földmozgás 1925-ben volt, amikor Eger és Ostoros térségében az MSK-skála szerint 7,5-es erősségű mozgást mértek. A két településen súlyos épületkárok keletkeztek, és Ostorosnál még a tufába vájt lakásokból is ki kellett költözködniük a lakóknak. Egyházzenei programok Május 28., szombat: 18 órakor a Felsővárosi római katolikus templomban: a szentmisén énekel, majd rövid hangversenyt ad a MÁV Hazánk Énekkar és az Ifjú Zenebarátok Kórusa. Orgonán közreműködik: Delley József. Műsoron: Goudimel - Mint a szép híves patakra; Esterházy Pál Veni creator Spiritus; Boyce Alleluia; Mozart - Ave verum corpus; Saint-Saéns - Tollite hostias; Bruckner - Locus iste; Kodály - Adventi ének, Ének Szent István királyhoz; Bárdos - Missa tertia (részletek); Orff - Ave Maria; Thompson Alleluia; Croboz - Laudate Dominum. Vezényel: Erdős János. 17.30-kor az alsóvárosi Ferences templomban: Litánia, benne: Saint-Saéns - A hattyú. Előadja: gordonka - Csányi Ildikó, hárfa - Felletár Melinda. Május 29., vasárnap: 9 órakor az Újszegedi római katolikus templomban: a szentmisén, majd rövid hangversenyen szakrális könnyűzenét ad elő a Szegedi és Környékbeli Egyesített Ifjúsági Kórus és Zenekar. 10 órakor a Kálvin téri református templomban: az istentisztelet keretében J. S. Bach-művek hangzanak el. Előadók: fuvola - Bakóné Bartha Katalin, ének - Fazekas Zoltán, orgona - Győri Péter. 11 órakor a Rókusi római katolikus templomban: Heintz Gyula énektanár, kántor emlékmiséjén énekel, majd rövid hangversenyt ad a Rókusi Plébániatemplom Énekkara. Közreműködik: ének - Sebők Mónika, Bereczky Szilvia, Mártáné Géczy Klotild, Farkas Dezsőné, Márta József, Heintz Bálint; orgona - Delley József. A szentmisén Fasang Árpád, Halmos László, Szőnyi Erzsébet, Nagy Olivér kórusművek ősbemutatója. A hangversenyen: Szokolay Sándor - Jó dolog dicsérni az Urat; Daróczi Bárdos Tamás - Bajai fohász; Halmos László - Hiszek a Szent Szívben; J. S. Bach - Gdúr prelúdium és fúga. Vezényel: Kardos Gábor, Reininger Zsuzsa, Száz Krisztina, Nagy Gabriella, Gyuris János. 17.30-kor az alsóvárosi Ferences templomban: Litánia, benne: ifjúsági ének a Szent Gellért Énekkar előadásában. A litánia utáni szentmisén a Szent Gellért Énekkar énekel, orgonán közreműködik Lajosné Somogyvári Aliz; vezényel: Lajos István. Május 30., hétfő: 19 órakor a Felsővárosi római katolikus templomban: XX. századi egyházi kórusmuzsika a Canticum Kamarakórus előadásában. Műsoron: Britten - Himnusz Szent Ceciliához; Poulenc - Assisi Szent Ferenc négy kis imája; Vic Nees - Alma Redemptoris Mater; Villa Lobos - Ave Maria; Badings A lelkek panasza; Busto - Ave Maria; Thompson - Alleluia; Dadap - Alleluia; SandströmPurcell - Uram, halld meg imámat; Nyberg - Ó, terjeszd ki, Jézusom... Művészeti vezető: Gyüdi Sándor. 17.30-kor az alsóvárosi Ferences templomban: Litánia, benne: Bárdos - Három hymnusz. Előadja a Bárdos Lajos Vegyeskar. A litánia utáni szentmisén a Bárdos Lajos Vegyeskar énekel. Vezényel: Delleyné Halama Piroska.