Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-24 / 119. szám

KEDD, 1994. MÁJ. 24. KULTÚRA 5 Hogyan vág Eastwood a képbe? Már évek óta hosszas vita folyik a filmes (és nem filmes) szaksajtóban arról, hogy a hollywoodi filmek egyszerűen fölzabálják a nézőket az európai filmek elől. Túl egyszerű lenne azzal elintézni, hogy a több pénz győz: több pénzzel több nézőt vonzó filmet lehet készíteni. Persze erről is lehet szó, de inkább arról, hogy a Hollywood táplálta ízlésvilág úgy telepszik rá az európai, más alapokon készült filmkultúrára, ahogyan (egy helyi példával élve) az amerikai típusú gyorsbüfék lemosták a tejivókat. Azt hiszem, nem túl sok újat mondok azzal, hogy az alapvető tévedés abban gyökerezik, hogy a kultúrát, s ezen belül a filmkészítést is piaci alapokon akarják nyugtatni, holott, ha valaki kicsit is konyít ahhoz, hogy milyen (nem feltétlenül egyenes) arányban áll egy műalkotás értéke és a ráfordítás értéke, az beláthatja, jó ha van pénz, de attól még nem lesz a műalkotás értéke „nagyobb". El lehet képzelni az európai filmesek helyzetét, amikor egy csapnivaló hollywoodi szirup költségvetéséből akár több remeket is összehozhatnának. És akkor itt van a cannes-i filmfesztivál, az a „terep", ahol az európai filmek rúgnak labdába, és valahogy nem egészen vág a képbe (hogy ilyen egyszerű snittet használjak), hogy egy hollywoodi, hőstípus ú pacákot, egy szét sztárolt, de mívészileg igencsak középszerű figurát, nevezetesen Clint Eastwoodot tegyék meg a fesztivál zsűri elnöki posztjára. Azt eldönteni, hogy az elmúlt évben milyen kiemelkedőbb filmek készültek Európában, talán elég lett volna a Dallasból Pamelát meghívni. Podmaniczky Szilárd Víz alatti régészeti park Görögországban Görögország hamarosan megnyitja az első víz alatti régészeti parkját, és lehetővé teszi, hogy búvárok kutassanak az Égei-tenger fenekén nyugvó ókori hajóroncsokon - jelentette be TanoSz Mikrucikosz kulturális miniszter azután, hogy a múlt héten az Alóniszosz-sziget közelében ritka bizánci hajóroncsra bukkantak. - A roncs közelében ellenőrzött víz alatti parkot hozunk majd létre a régészek és az érdeklődő turisták számára, hiszen ezen a vidéken annyi a hajóroncs, mint máshol a szemét - mondta a kulturális minisztérium víz alatti régészcsoportjának vezetője. Ali. századi fából készült kereskedőhajónak nagy része a homokba ágyazódott, és láthatólag jó állapotban van. A roncs, amelyet egy helybéli halász fedezett fel, két darabban, 30-50 méter mélyen fekszik a tenger fenekén. A hajó rakománya is épségben maradt: körülbelül 5000, valószínűleg borral vagy olívaolajjal töltött amfora lapul a hajótest mélyében. A régészeti parkot a most megtalált hajó és még tíz hajóroncs közelében létesítik, az Alóniszosz-szigetre pedig laboratóriumot építenek a leletek vizsgálásához. Görögország évtizedeken át tiltotta a búvárkodást a partjainál a tengerfenéken lévő ókori hajóroncsok miatt. A kulturális minisztérium tavaly nagyrészt feloldotta a tilalmat, ám továbbra is érvényben hagyta az Alóniszosz-szigetnél, ahol az ókortól kezdve fontos tengeri kereskedelmi útvonal húzódott. Az Égei-tenger mélyén állítólag több mint ezer hajóroncs hever - írta az AP. • Méltóan színvonalas hangversennyel ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját szombaton este a Szegedi Szimfonikus Zenkar. A színházban megtartott jubileumi koncerten Acél Ervin vezényletével Kocsár Miklós Nyitánya (a zenekar születésnapjára írott darab ősbemutató volt), Lass Zoltán szólőszereplésével Mozart G-dúr fuvolaversenye, majd Brahms I. szimfóniája szólalt meg. A hangverseny előtt az önkormányzat nevében dr. Ványai Éva alpolgármester, a Szegedi Nemzeti Színház részéről pedig Gyüdi Sándor karigazgató köszöntötte a szegedi szimfonikusokat, majd a szünet után dr. Lippai Pál polgármester Szeged Napja alkalmából a hangverseny közönsége előtt is üdvözölte a város ünnepén kiadott Szegedért Emlékérem és Pro Urbe díjak idei tulajdonosait, valamint a város új díszpolgárát, a jelenlévő Kass János grafikusművészt. Ami a hangversenyt illeti, Acél Ervin érett, kiforrott, mind az előadás formai, mind a játék kifejezésbeli szempontjából kiváló szimfonikus zenei teljesítményt nyújtott zenekarával. Miután a szimfonikusok karnagya nemrég arról nyilatkozott, hogy a zenekar biztos alaprepertoárt alakított ki a szimfonikus zeneirodalomból, a krónikás kivált a Brahms-szimfónia előadását várta: vajon Acél ErA szimfonikusok jubileumi hangversenye Egy fontos stádium észlelhetett. Semmi ünnepi mellébeszélés nem volt ebben az előadásban. Helyükön voltak a hangsúlyok, a szólamok pontosan „érkeztek" és több hangszeres teljesítmény is remek volt: legelsőül is Kosztándi István elsőhegedű-szólama. A krónikás tehát úgy érzi. Acél Ervin és a szegedi szimfonikusok repertoárépítő munkájának fontos stádiuma volt ez az előadás. Ha így van, s ezt persze érdemes majd figyelemmel követni, hároméves közös munkájuknak ezután kell, hogy igazi távlata nyíljon, ezután kell, hogy elkövetkezzék az az időszak, amikor a nem mindig közönségre tartozó repertoárbővítő zenekari megterhelés beérik, elhagyja hibáit, szorongásait, és a művészi munka megtalálja útját, amelyen a tehetség fáradozása (nemcsak egyéni tehetség létezik: sok munka árán van összzenekari tehetség is) az előadások gazdagodásában szívódik fel. A krónikás erőt kíván ehhez - és lehetőségeket. Panek Sándor vinnék sikerül-e a klasszikus alkatú és romatikus fűtöttségű művet, a nagyzenekari szimfóniák e remekének szintézisteremtő teljességét rutinfogások nélkül megszólaltatnia? Ha várta, hát választ kapott - a karmester fejből vezényelve, a világ bármely táján tökéletesnek számító karmesteri munkával, rendkívül szabatos tempóvételekkel, a három tétel során összehangoltságából, kohéziójából mit sem vesztő előadást produkált. Szinte érezni lehetett, hogy az Fotó: Nagy László előadói indulat, a karmesteri felindultság energiája hogyan gerjeszti a zenekari játék érzelmeit, s bár a Brahms-szimfónia így nem könnyed, megmegcsillanó fényű lett (de nem is felszínes, és ez nagyon nagy dolog!), telítettsége, motívumainak egymást erősítő impulzusai oly előadói feszültséggel töltötték meg a művet, hogy a kritikus hallgató lekötöttségében nem hogy rutinfogásokat, de amolyan „itt-ott még éppen elfogadható" hangszeres „lazsálásokat" sem Emléktábla Fricsay Ferencnek Emléktáblát avattak tegnap Fricsay Ferenc (1914-1963) karnagy közelgő 80. születésnapja alkalmából, egyko'ri lakóhelyén a Kazinczy utca és a Dózsa György utca sarkán álló épületen. Az ünnepségen, amelyen a Szegedi Rézfúvós Együttes lépett fel, avató beszéde után Acél Ervin, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagya leplezte le Lapis Andrásnak a város megrendelésére készített alkotását. Acél Ervin méltatta az egykor Szeged zenei életét szervező Fricsay Ferenc életútját, megemlítve amit már az előd is fontosnak tartott többször kimondani: a város gazdag zenei életének szüksége van megfelelő hangversenyteremre; ahogy több magyar vidéki város áldozott arra, hogy méltó helyen szólaljanak meg előadásai, Szegeden is fontos lenne egy zenepalota megépítése. Az avatóünnepség alkalmából a szegedi önkormányzat nevében dr. Ványai Éva alpolgármester, dr. Simoncsics János, a kulturális és közművelődési bizottság vezetője és dr. Puskás Albertné a közoktatási és közművelődési iroda vezetője, a Szegedi Szimfonikus Zenekar nevében Acél Ervin igazgató és Szelezsán István zenekari titkár, valamint a Szegedi Operabarátok Köre képviseletében dr. Keszthelyi Béla és Horváth András helyezett el koszorút Fricsay Ferenc emléktáblájánál. S. P. s. Ez is Chicago! Sándor János tudja, hogyan kell musicalt rendezni. Ezt már évekkel ezelőtt bebizonyította, mikor a Hairt a mozi-színházban estéről estére telt ház előtt játszották. A fiatalos, diákos lendülettől csillogó előadások arról árulkodtak, Sándornak hite van és emberségét nem tudja elcserélni a huszadik századi, modern polgár pragmatizmusára, az „idők szavát értők" divatos kiábrándultságára. Sándor János humanista. Ezért nem irigylem őt, hogy éppen neki jutott a Chicago. Ez az embertelenségbe ágyazott, hevenyészve összekötött epizódcsokor, amibői a rendezőnek egy látványos revű-musicalt kellett színpadra varázsolnia. E

gy pénztelen színházban igen nagy merészség ilyen fényes felhozatalt igénylő látványosságot műsorra tűzni. A műtét ennek ellenére sikerült. A két vendégművész, Lengyel Kati és Zsila Judit szívvel, lélekkel teljesítik szent kötelességüket. A fiatal, tehetséges színésznők igazi primadonnái az előadásnak. Korrekt játékkal, akrobatikus táncmutatványokkal és tiszta énekkel örvendeztetik meg a közönséget. A rendező bizton építhetett a ragyogóan működő tánckarra, a remek koreográfiát kimódoló Tóth Sándorra, a mindig megbízható Király Leventére, Fekete Gizire, Flórián Antalra, az operaszerepekhez szokott Vajda Júliára. Ők láthatóan minden idegszálukkal arra koncentrálnak, hogy működjön, a rivaldán átjöjjön ez az amerikaföldi, a nagyvárosiwestern törvényeket bemutató darab. Le a kalappal Koczka Ferenc és az általa dirigált zenekar muzsikusai, valamint a gyilkos asszonykákat alakító művésznők, Andódy Olga, Müller Júlia, Téglás Judit, Dobó Alexandra és Merényi Nikolette előtt is. A hölgyek kivétel nélkül plasztikus figurát formáltak a rájuk szabott epizódszerepből. Vagyis, minden nagyon jó volt, csak a katarzis maradt el. S azt hiszem, ennek nem más az oka, mint a John Kander — Fred Ebb - Bob Fosse szerző-triumvirátus. Vagyis, mondjuk ki bátran, a Chicago, bizony igen gyengécske darab. Megalkotói a legfontosabb dolgokat felejtették el eldönteni, többek között, hogy szeresséke a szereplőket, vagy megvessék őket. Hogy sajnálják, megértsék, vagy éppen becsüljék, netán túlbecsüljék azokat. Mármint a férjgyilkos börtönlakókat, akik egyébként az újvilági nagyváros átlagemberének számíthatnak. Közülük csak azt fenyegetheti a halálos ítélet veszélye, akinek nincs elég pénze, hogy a börtönőrt avagy a sztárügyvédet megfizesse. * A chicagói életérzés: az elidegenedettség, a szenvtelenség, a kapitalizmus sokat emlegetett embertelensége, mintha demagógiaként hatna a mai, magyar színpadon. A sokat emlegetett korrupcióból olyan csömöre van a kelet-európai polgárnak, hogy nem kívánja a színpadon is azt nézni. Vagy ha igen, hát igazán utálatos formában. Hogy gyűlölhesse, hogy iránta minden porcikájával ellenkezést tanúsíthasson. Aki ebben segítségére van a nézőnek, az Fekete Gizi. Ő az egyetlen velejéig romlott figura. Amolyan brechti hős, aki pontosan tudja, mennyit ér a tisztességtelenség. S aki azt is érzékeltetni bírja, nem benne rejlik a bűn, hanem a helyzetekben, amiket az egyes ember alig tud befolyásolni. Mama Morton annyira tisztességesen tisztességtelen, hogy már-már pozitív figura. A másik ilyen szerepláLa Junet alakító Müller Júlia. A színésznő a szegedi színtársulat egyik legeredetibb, leghitelesebb, önmagát mindenkor vállalni tudó művésze. (Egy Esztergályos Cecília és egy Schubert Éva lakik benne.) Jakab Tamás viszont hiába jár térdig a cinizmusban, neki nem sikerül igazán kiégettnek, erkölcstelennek mutatkoznia. Legfeljebb link életművésznek nevezhetjük az általa alakított zugügyvédet, aki akkor lenne igazi ellenpontja a Király Levente által zseniálisan megformált, kiszolgáltatott kisembernek, ha minimum a gazember tulajdonságaival rendelkezne. De Jakab megelégszik a jóképű szélhámos alakításával. Külön kell szólni Flórián Antalról, aki már sokszor bebizonyította, hogy a finom részletek művésze. Most konferanszként megmutatja, hogy amolyan kis, egyszemélyes színházat is rá lehetne bízni. Egyik percben rezzenéstelen arcú bohóc, a másikban gonoszkodó kispolgár, a harmadikban hatalmának örvendő diktátor. Sándor János finommívű, apró, alaphelyzetekre építő színházát Flórián érzi legjobban. Sajnos ugyanez nem mondható el a díszleteket, jelmezeket tervező Húros Annamáriáról. Mentsége lehet a művésznek, hogy kevés pénz állt rendelkezésére. Medgyessy Ferenc, a nagy magyar szobrász mondta egyszer, mikor frissen elkészült lovasszobrát kritizálta egy okoskodó: Nem ló ez, hanem szobor. Nos, a Chicago pedig nem börtön, hanem musical. Színes látványosságot ígérő színház. Isten ellen való vétek tehát karcsú, szép testű hölgyeket rosszul szabott, nyúlós szövetből készült blézerbe beöltöztetni, táncoltatni. Zsila Judit gyönyörű alakját a mozgástól, hónaljig felcsúszó piros sztreccsbe csomagolni. S a néző előtt az sem világos, miért kellett a Sunshine (magyarul: Napfény) nevű, vajszívű újságírónőre sötétszürke, férfiöltönyt adni. M

indezek ellenére tisztessé/ gesen megformált, korrekt előadás a Chicago. Sok szellemes jelenettel, kitalált geggel. Sándor János és színészstábja, amit lehetett, kihozott ebből a musicalből. A Gyüdi Sándor által igazgatott kórus profi módon működött közre, a technikát is egészen európai módon vezérelték a szakemberek. Az előadás legjobb pillanatait a „csecsemő tánckarnak", Mr.Celofánnak, és a whiskyből oly kiadósan fogyasztó Morton Mamának köszönhetjük. De nemcsak miattuk érdemes megnézni a szegedi Chicagót. Pacsika Emília