Délmagyarország, 1994. május (84. évfolyam, 101-125. szám)
1994-05-21 / 118. szám
SZOMBAT, 1994. MÁJ. 21. INTERJÚ 7 Fotó: Nagy László „Az MSZP még nem nevezhető nyugat-európai értelemben vett szociáldemokrata pártnak" Interjú dr. Boross Péter miniszterelnökkel • Miniszterelnök úr! Talán nem lepi meg első kérdésem: most, a két választási forduló között hogy' érzi magát? - Köztudott: a „hogy vagy" kérdésre azt szokták válaszolni, köszönöm, jól. Hát annyira azért nem vagyok jól. Egy ilyen választási eredmény után egy kormányzó párt miniszterelnöke természetesen nem a legjobb közérzetben éli meg ezeket a napokat. • Jelen interjúnk célja főként a magyar függetlenség kivívása utáni első négy esztendő értékelése volna. Kezdjük az elején. Az 1990ben megalakult Parlament miért nem nyilvánította magát alkotmányozó nemzetgyűlésnek, s miért hozott létre „csak" egy, a régit ugyan jelentősen módosító, de később számos esetben „lyukasnak" bizonyult alaptörvényt? Sokak szerint ez oda vezetett, hogy az Alkotmánybíróság de facto felsőházként funkcionált... - A megalakuló új Parlament nem deklarálhatta magát alkotmányozó nemzetgyűlésnek, ettől azonban még készíthetett volna új alkotmányt; ez a munka azonban legalább két évet vett volna igénybe. 1990 nyarán azonban világossá vált, hogy nincs meg az a kétharmados támogatottság, amely egy új alkotmány elfogadásának feltétele. A kormányra rázúdult egy olyannyira tönkrement, a fizetésképtelenség határán álló gazdaság, amilyenre igen kevés példa volt - leromlottságát tekintve - a magyar történelemben. A kormánynak tehát sürgős feladatai voltak, rengeteg törvényt kellett minél hamarabb megalkotnia - gondoljunk csak a földosztás vagy a kárpótlások iránti állampolgári igényre -, illúzió azt gondolni, hogy mindezekkel meg lehetett volna várni egy esetleges új alkotmány megszületését. Jómagam több éve hangsúlyozom, hogy nem jó a jelenlegi alkotmány, s ennek következtében változtatni kellene az Alkotmánybíróság szerepkörén is. • A konzervatív koalíciónak 1990-ben kényelmes 58 százalékos - többsége volt az ország házában. Miért állt mégis érdekében az MDF-nek paktumot kötni a szabad demokratákkal? Az SZDSZ múlt vasárnapi sikere nem arra vezethető vissza, hogy az MDF a paktummal hatalmi tényezővé tette a legnagyobb ellenzéki pártot, amely azonban nem viselt kormányzati felelősséget? - Jómagam két hónapja tekintettem át ezt az úgynevezett „paktumot". Nem hagyható figyelmen kívül, hogy Magyarországnak stabil kormányzásra kellett törekednie az átalakítás iszonyú feladatainak végrehajtása érdekében. Az 1989-ről „hozott" alkotmány azonban még az állami költségvetést is kétharmados többséghez kötötte. Ilyen feltételekkel kormányt működtetni nem lehetett, tehát meg kellett egyezni az ellenzékkel bizonyos dolgokban. A paktum kérdésében - és én ezt utólag mondom, lévén, hogy a paktumnak nem voltam részese - csak azt látni, amiben a kormánykoalíció engedményt tett, s nem látni azt, hogy a kormányzat vált volna lehetetlenné enélkül, súlyos tévedés; olyan egyoldalú beállítás, melyet sokszor hangoztatnak és Antall József szemére vetnek. A kormány működésképtelenné vált volna négy évre, ha nincs meg e megállapodás. Arra reagálva, amit a kényelmes többségről mondott: akkor, amikor a sarkalatos törvények kétharmadosak, az 58 százalék nem nevezhető annak. Kényelmes többségnek ez esetben a 70 százalék nevezhető. • Mint Somogyból származó férfi, mit érzett, amikor a balkáni háború kezdetekor Barcsot légicsapás érte? - Arra gondolhattunk, hogy ennél komolyabb dolgok is történhetnek déli határunknál. Egy ilyen jelenség mindig kemény reagálásra kell késztesse a kormányzatot. Magam, mint belügyminiszter, ezzel (gy is foglalkoztam; hál' Istennek, ez az eset nem ismétlődött meg. • A Duna elterelésével hazánk szuverenitását durván megsértették. Nemrég Szeged fölé háborítatlanul berepült egy szerb vadászgép, s más incidensek is történtek. A NATO még csak részleges védelmet sem ígért Magyarországnak. Miniszterelnök úr! Megfelelőnek tartja-e hazánk védelmi képességeit, főként annak fényében, hogy a demokratikus úton hatalomra jutott baloldali kormányok Európában mindenütt hajlamosak a hadi kiadások megnyirbálására törekedni? - Emlékezzünk a Duna elterelésével kapcsolatos ügyekre. Ez tényleg a szocialista kormányzat műve. 1988-ban még az építkezés gyorsítását rendelte el, '89-ben leállította. E problémakör azóta is súlyos teherként nehezedik az országra. Azt gondolom, hogy az új kormányzat - itt az MSZP-re gondolok - végigkíséri ez ügyben az MSZMP szerepét, s levonja majd a megfelelő konzekvenciákat. A délen történt határsértések ügyében állandó kapcsolatban álltunk és állunk az illetékes jugoszláv szervekkel, és e pillanatban nem látom azt, hogy ezen események mögött bármilyen agresszív szándék húzódna meg. Ezért is tartottam fontosnak, hogy Belgráddal felvegyük a kapcsolatot, s az erre vonatkozó álláspontomat alkalmam nyílt az orosz miniszterelnökkel is közölni. Ami a nyugat-európai szociáldemokrata kormányzatokat illeti: Önnek igaza van abban, hogy hajlamosak megnyirbálni a hadi kiadásokat. Azt azonban, hogy nálunk az MSZP milyen, most nem tudom megmondani. Nem tudom, kik lesznek azok, akik az ő színeikben mandátumhoz jutnak. Az a gyanúm, hogy az MSZP még nem nevezhető nyugat-európai értelemben vett szociáldemokrata pártnak, s úgy érzem, nem is egységesek. Nem hinném, hogy ugyanazt a következtetést lehet levonni a most létrejövő parlamenti MSZP-túlsúlyból, mintha ezfcgy nyugat-európai országban következett volna be. Csak azt a választ lehet adni: majd meglátjuk... • Az átalakulás során számos (több tíz-, illetve százmilliós) sikkasztásról, hűtlen kezelésről - nevezzük őket szelíden gazdasági viszszaéléseknek - szerezhettünk tudomást. Mégsem ismeretes, hogy bárki ilyen cselekményért börtönbe került volna. Hogyan lehetséges ez? - Ezek az Ön által említett dolgok 1988 óta folynak. • Attól az időponttól kezdve, amikor a társasági törvényt a kommunisták megalkották. - Igen, az 1988-89-es ügyekről egész „vádcsomag" érkezett hozzám, amikor 1990-ben lelépett a régi kormány. Aztán megindult a privatizációnak kezdetben az egyik, '92-től pedig a másik, immár szervezett, irányított változata, s ez a kísérőzene állandóan körülölelte. A privatizációt és a korrupciót összemosni azonban nagyon veszélyes dolog, mert a lakosságban az a tévképzet alakulhat ki, hogy az állami tulajdon jobb. Korrupció nem általában van, hanem konkrétan. S a konkrét korrupciós ügyekben feljelentési kell tenni. Van büntetőtörvénykönyv, vannak igazán független ügyészségek és bíróságok, amelyek pontot tesznek e visszaélések végére. Ha az ilyen ügyeket a magyar közvélemény kevesellj, akkor ez inkább arra utal, hogy több a rosszindulatú hírterjesztés, mint a valóság. Emlékeztetek egy esetre: 1985-ben politikai nyomásra leállították az Országos Rendezőirodával kapcsolatos bűnügyet. 1990 és '94 között ilyen nem történhetett volna, és nem is történt meg. • Ön az elmúlt ciklus túlnyomó részében a belügyi tárcát vezette. Utólag hogyan látja: a nemrég életbe lépett, s a külföldiek letelepedését megszigorító törvény előtt, még a ciklus elején kemény politikai döntésekkel meg lehetett volna-é akadályozni a nemzetközi alvilág Magyarországra özönlését? Különösen érzékeny kérdés ez Szegeden, ahol nagy felháborodást okozott az (is), hogy a Szerbiában komoly priusszal rendelkező Magda Marinko a magyar hatóságoktól szabályos tartózkodási engedélyt kapott. - A tartózkodási, és a letelepedési engedély két külön dolog. Jómagam belügyminiszterként rendkívül szigorúan kezeltem az idegenrendészeti kérdéseket, és különböző belső utasításokkal vezényeltem ezeket addig is, amíg nem volt törvény. Lett is probléma belőle, gondoljon csak az SZDSZ parlamenti támadásaira a nagytarcsai tábor miatt... A Jugoszláviából jöttek esetében keveredett a menekült, az életét mentő, a katonai szolgálat elől szökő személy, tehát olyan befogadási kötelezettség terhelt bennünket, hogy „becsúszott" közéjük Marinko is. Sajnos, érkeztek ide bűnözők is, akik esetében - a Jugoszláviában tapasztalható zavarok miatt - a külföldi priorálás gyakorlatilag lehetetlen. • Milyen szankciókat alkalmazott volna hazánkkal szemben az ENSZ, ha csak a határon túl élő magyarokatfogadjuk be, s a többi nációt nem? - Az, hogy egy európai ország a határain újabb betonfalakat létesítsen, teljességgel irreális. „Befogadni" valakit nem más, mint letelepedési engedélyt adni neki. Azok, akik letelepedhetnek Magyarországon, 90 százalékban magyar nemzetiségűek. Jelen pillanatban egy év a várakozási ideje a magyar ajkúaknak ahhoz, hogy állampolgárságot kapjanak, a nem magyaroknak pedig nyolc esztendő - s az utóbbiaknak számos feltételt kell teljesíteniük. Hangsúlyoztam már, hogy az 1991-ben hozott rendkívül szigorú rendelkezésekkel megakadályoztuk a „beözönlést", a „tömeges betelepülést". Ha ezt nem tesszük, úgy számolom, ma csak Ázsiából 200 ezer ember élne Magyarországon... Emlékszik a nyolcvanas években a „Gorenje-programra"? Akkoriban a bécsi polgárok nagy része azon háborgott - szégyenünkre -, hogy a magyarokat ki kellene tiltani Ausztriából. • Való igaz, nem tették meg. - Mert megértették, hogy nálunk akkor még normális hűtőszekrényt sem lehetett kapni, még ha ezt azóta itthon el is felejtették sokan... Jugoszláviában jelenleg - az embargó miatt - nincs ennivaló, nincs benzin, a többit hadd ne soroljam. Persze. nagyobb így az „átjárási hajlam". Úgy nem tudunk szűrni, hogy magyar jöhet, más nem. • Mint volt belügyminiszter, nyilván betekintést nyert a IH/IH-as ügynökök listájába. Jelenleg, a második választási forduló előtt még több mint félezer jelölt „talpon van" az egyéni kerületekben, nem beszélve az országos listákon szereplőkről. Ön szerint a legközelebbi Parlament képviselői közt is lesznek Hl/lll-as ügynökök? - A Parlament elfogadta az úgynevezett III/III-as, vagy a köznyelv szerint a „pufajkás" törvényt. Megválasztotta az ezen ügyekben eljáró három bírót. A törvény júliusban lép hatályba, ami azt jelenti, hogy az új Parlament dolga lesz a végrehajtás ellenőrzése, feltéve, ha nem dönt úgy, hogy e törvényt felülvizsgálja. Meglátjuk, mi történik ez ügyben. • Tragédiának tartaná, ha az MSZP és az SZDSZ mandátumai együttesen meghaladnák a kétharmados arányt? - Úgy vélem, ez valóságos veszély. Nekünk tudomásul kell vennünk, hogy egy rendkívül intenzív, és egy - támadási hajlamban - önmagát nem korlátozó ellenzékkel, ráadásul folyamatos média-pergőtűzben hajtottuk végre feladatunkat. Egyedülálló bravúr a térségben. hogy négy esztendeig kormányoztunk, s hazánk stabil ország benyomását keltette, amit a külföldi tőkebefektetések is bizonyítanak. Nekem meggyőződésem, hogy mindenkinek az MDF-re kell szavazni a második fordulóban, mert ha az MSZP és az SZDSZ meghaladja a kétharmados arányt az új parlamentben, akkor olyan intézkedéseket tehetnek. amilyeneket csak akarnak. Nem lesz ellensúly, nem lesz kellő parlamenti kontroll, s ez igen veszélyes helyzeteket' eredményezhet. Sandi István A vidéki zenekultúra harcosa Emléktábla Frícsay Ferenc Az egész művelt világ megemlékezett róla 1989-ben, születésének 75. évfordulóján. Szeged városa akkor nagyszabású kiállítással, életrajzot és dokumentumokat tartalmazó kötet kiadásával hódolt annak az embernek, akiről elsősorban itteni működése alapján Irta Tóth Aladár: „A diadalmasan előretörd komoly vidéki zenekultúra ifjú harcosa." Budapesten született, a Zeneakadémia elvégzése után, alig 20 esztendősen érkezett Szegedre, hogy a Magyar Királyi 9. Hunyadi János Gyalogezred katonazenekarának élén, hadapród őrmesteri rangban elfoglalja helyét. Édesapja, Fricsy Richárd katonazenekari főkarnagy korán észrevette fia tehetségét. Az Akadémián Hubay Jenő volt akkor a főigazgató - Dohnányi Ernő és Bartók Béla tanította zongorázni, s a komponálást is két nagyságtól, Kodálytól és Weiner Leótól lehetett elsajátítania. De Fricsay megtanult hegedülni és klarinétozni. megismerkedett a rézfúvós ütőhangszerekkel is, s olyan mesterket látott látott vezényelni, mint Weingartner, Furtvangler, Klemperer, Bruno Walter... Szegeden páratlanul színvonalas zenei életet teremtett: nemcsak a Filharmóniai Egyesület és a Honvédzenekar karnagya lett, hanem a Városi Énekkari Egyesületet is újjászervezte, vezette a színházi zenekart, létrehozta a Szegedi Kamarazenekart és lerakta az állandó operatársulat alapjait. Az általa vendégfellépésre idehívott muzsikusok listája hosszú: Ferencsik, Fleischer Antal, Kun Vilmos, Lehár Ferenc, Issay Dobrowen, Wilhelm Mengelberg - és mások. Sokat követelt és sokat segített - így emlékeznek rá mindazok, akik résztvettek a város akkori zenei életében. Igényesen és érzékenyen művelte - Bernsteint megelőzve - a zenei ismeretterjesztést, „beavató koncerteket", hangverseny-ismertetőket tartott. Fontos feladatának tekintette Bartók és Kodály művészetének népszerűsítését - később is, amikor már világszerte ismert muzsikusként Európa számos operaházában és hangverseny-dobogóján ezt tehette. 1936-ban komoly sikert aratott a Fogadalmi templom számára szerzett Szegedi miséje. A szabadtérin kiemelkedő szerepet vállalt, mint karnagy, szerző és szervező: kísérőzenét írt a Tragédiához, az 1936-37es évadban a János vitézt vezényelte, 1939-ben az operagála karmestere volt. 1945-től Budapesten operaés hangverseny-karmester, két év múlva a bécsi, 1948-tól a berlini opera karmestere és főzeneigazgató. 1956-tól a müncheni opera élén működött. A világ legnagyobb zenei műhelyeiben volt tisztelt vendégkarmester, számos lemezfelvétele készült. Bázelben hunyt el, 1963-ban. • Fricsay Ferenc karmaster emléktábláját a Kazinczy u. számú házb falán május 21én, szombaton délután 3 órakor avatja fel Aczél Ervin karnagy, közreműködik a Szegedi Rézfúvós Együttes. Zfc, A